A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-06-05 / 23. szám

KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: D. Dunajský Géza: A VII. Kodály Napok Keszeli Ferenc: SZABÓ GYULA SZÜLETÉSNAPJÁRA Mécs József: ÉLETUTAK Poór József: A SIKER Ozogány Ernő: MŰHOLDADÁS A LAKÁSBAN Sebes Tibor kínai riportja: KERÉKPÁRORSZÁGBAN Dénes György : AZ EGYSZERI BÍRÓ (mese) Címlapunkon Gyökeres György felvéte­le : Ismét Duna Menti Tavasz A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Král Péterné Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. Hosszú évek óta ismerjük egymást. Úgy tudom, hogy életednek, életpályádnak nem is egy. hanem több kötődése, elkü­löníthető szakasza van. Beszélnél erről ? — Gyermekkoromat szülőfalumban — a Medves hegység szelíd dombokká enyhülő közelségében elterülő kicsi községben — Medveshidegkúton töltöttem. A megszépülő emlékezés folytán még mindig — a több mint félévszázados távlatból is — élénken emlékszem szülőfalum minden házára, min­den lakójára és a falut körülvevő dimbes­­dombos vidék minden dűlőjére. A falu lakói között egyetértés volt, hiszen egyetlen olyan nagygazda sem lakott a köz­ségben, aki cselédeket alkalmazott volna, de koldusszegény embert sem lehetett találni. Nem voltak túl nagy társadalmi különbségek. A földjén való gazdálkodásból csupán 2—3 család tudott megélni, a többiek a közeli rónai bányában és a füleki zománcgyárban kerestek megélhetési lehetőséget. Otthon a meglehetősen sovány földekkel főleg az asz­­szonyok bajlódtak. A mi családunk is a többihez hasonló volt — édesapám Füleken dolgozott és hetente csupán egyszer láttuk, szombaton este érkezett és hétfőn hajnalban visszament — édesanyám pedig a háztartást vezette és a kevéske földeoskénket művelte. Hogy mi azért egyesektől szegényebbek vol­tunk arra korán rádöbbentem — talán 6—8 éves koromban —, amikor szüleim részara­tást vállaltak. Sehogysem tudtam megérteni, hogy az egészet mi aratjuk le, de csak minden tizedik kereszt a miénk. Az ilyen és hasonló problémákra a választ a második világháború viharai és az azt követő megpróbáltatások után kezdtem megérteni, amikor Tatabányára kerültem ta­nulni. Elég messzire sodort a sors a szülőfa­lumtól és bizony a kezdet kezdetén igen nehéz volt az életem. Tatabányán ismerkedtem meg a spanyol szabadságharcot megjárt interbrigadista anyai nagybátyámmal Mag Jánossal — messze környéken ismert és megbecsült harcossal, aki jelentős tisztségeket töltött be a bányászvárosban. Tőle és a gimnázium tanáraitól, valamint nékoszista idősebb diák­társaimtól kaptam az első leckéket a közös­ségi életről, a szocialista eszmékről, a szegé­nyek összetartozásáról, a továbbtanulás fon­tosságáról. A Nékosz-ban eltöltött évek, a fényes szelek forradalmi időszaka örökre emlékezetes marad számomra. A „fényes szelek" embert, közösséget és magatartást-hovatartozást formáló erejét­­hatását magunkkal hoztuk Komáromba is, amikor 1950-ben — a magyar gimnázium beindulásakor — majdcsak kétszázan össze­verődtünk Szlovákia minden zegzugábói. A legtöbben volt magyarországi diákok. Új is­kola, új tanári karral és sok-sok iskolából összesereglett tanulóval, de rendkívül erős összetartó erővel. A közösségi szellem oly magas fokát hoztuk magunkkal, amely min­den akadályt, minden válaszfalat elmosott a gömöri, nógrádi, bodrogközi és csallóközi diákok között. Nagyon szép két esztendőt töltöttem a gimnáziumban emberségben és tudásban egyaránt épülve. Az itt eltöltött röpke két esztendő összetartó ereje azóta is hatással van, hiszen az osztálytársak többsé­ge szívesen eljár az ötévenkénti érettségi találkozókra. A gimnáziumban az iskolai CSISZ-szervezet elnöki tisztségét is betöltöt­tem és nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy tizenkilenc éves koromban hetedma­­gammal tagja lehettem az iskolai pártszerve­zetnek. Az érettségi után a fővárosba kerültem DR. MAG GYULA, a Csallóközi Múzeum igazgatója főiskolára — az osztály döntő többsége to­vább akart és tovább is tanult —, ahol mind az ifjúsági szövetségben, mind az iskolai pártszervezetben különböző tisztségeket töl­töttem be. A főiskola befejezése után a keleti végekre — Bodrogköz szívébe, a királyhel­­meci gimnáziumba — kerültem tanítani. Na­gyon érdekes helyzettel találkoztam itt, hi­szen a gimnázium is királyhelmeci volt, meg a vasútállomás is, de a valóságban mindket­tő Perbenyikben volt. A perbenyiki egykori Majláth-kastélyban működő helmeci gimná­zium élén az én pedagógusi pályafutásom kezdetén Tolvaj Bertalan volt az igazgató. Vezetése alatt a tantestület csodálatosan jó, tettre kész kollektívává formálódott. Tolvaj Bertalan izig-vérig közösségi ember volt. Mindannyian sokat tanulhattunk tőle hiva­tástudatból, önzetlenségből, népművelésből, irodalomszeretetből és minden egyébből, amire a jó tanítóknak szükségük van. Igen mozgalmas évek voltak ezek mind az iskolá­ban, mind a társadalmi életben. Főleg az irodalmi élet szervezése volt nagyszerű. Ta­lálkoztunk a csehszlovákiai magyar irodalom minden képviselőjével, de számos szlovák író és költő is megfordult a helmeci iskolában. Sőt, a magyarországiak közül is Illyés Gyula, Váci Mihály, Veres Péter, Lengyel József, Dobozi Imre és sok más jeles irodalmár. A helmeci szép időkben két évet igazgató­­helyettesként is eltöltöttem, majd a bélyi alapiskolába neveztek ki igazgatónak, ahol 15 évet töltöttem. Bélyben is nagyon jó tantestületet sikerült kiépíteni, akik az iskolai oktató-nevelő munka becsületes végzése mellett a kulturális-népművelő tevékenység­ben is jeleskedtek. Színdarabok bemutatása férfi és női éneklőcsoportok fellépései, eszt­­rádműsorok és irodalmi emlékestek fémje­lezték a kulturális élet fellendülését e bod­rogközi községben. — Sohase volt tőled idegen a társadal­mi. népnevelő tevékenység. A Csema­­doknak szinte megalakulása óta aktív tagja vagy. — Az iskolai munkám mellett több mint egy évtizeden át a Töketerebesi járásban betöl­töttem a Csemadok jb elnöki tisztségét is. Mozgalmas, termékeny és felejthetetlen évek voltak ezek. Gyakorlatilag megalakulá­sától tagja vagyok a Csemadoknak és több év óta a központi bizottságnak és a járási bizottság elnökségének. A Dunaszerdahelyi járásban a népművelési tanács munkáját KÖTŐDÉSEK irányítom. Ez a tevékenység nagyon közel áll hozzám, mert szorosan összefügg a pedagó­giai és a népművelői hivatással is. Magam is számos előadást tartok különböző társadal­mi szervezetek részére. — Mi az, ami az elmúlt évtizedben itt Csallóközben az életedet meghatároz­ta? — A huszonegy éves pedagógiai pályafutá­som után Bodrogközből Csallóközbe kerül­tem, s már több mint 10 éve töltöm be a Csallóközi Múzeum igazgatói tisztségét. Új munkakör, új környezet, új feladatok, új em­berek — egyáltalán nem volt könnyű. De az a sok-sok segítőkész támogatás, megértés, emberség, amivel itt találkoztam átsegített minden nehézségen. Első célom az volt: növelni a múzeum tekintélyét, jobban bevin­ni létezését a köztudatba. Megszerveztük a Múzeumbarátok Körét. Sikerült — természe­tesen a járási és városi szervek megértő támogatásával — felépíteni egy szép, mo­dem kiállítási csarnokot. Az új raktározási helyiség rekonstrukciója most van befejezés előtt. Nem sikerült viszont, sajnos, a múze­um szakemberekkel való kiépítése úgy, aho­gyan azt szerettem volna. A meglehetősen alacsony fizetések bizony ezt eddig nem is nagyon tették lehetővé. — A pedagógus múltat, tudom, nem le­het egyszerűen elfelejteni. Hogyan hasz­nálod fel ennek tapasztalatait itt a mú­zeumban ? — Mint múzeumigazgató elsősorban arra törekedtem, hogy a város és a járás iskoláival kiépítsem a kapcsolatokat. Számos akciót szerveztünk, például beszélgetéseket, elő­adásokat, tanítási órákat a múzeumban a tanulók és a pedagógusokkal karöltve. Kép­zőművészet, irodalom, népi hagyományok ápolása, amelyek nemcsak a felnőtteket, hanem a fiatalokat is érdekli — ez mind napirendre került. Az utóbbi tíz évben az iskolákkal való jó kapcsolat eredményeként megháromszorozódott a múzeum kiállítása­inak, rendezvényeinek a látogatottsága. Az évek múlásával egyre jobban érzem, hogy a pedagógusként eltöltött 21 év még ma is nagy vonzerőt jelent számomra. És hogy nem szakadtam el teljesen a pedagógi­ától az is bizonyítja, hogy öt évvel ezelőtt neveléstudományból doktoráltam. Vagyis a szivem mélyén még ma is pedagógusnak, tanítónak érzem magam. — Kapcsolatod a szülőfölddel? — Örülök, hogy a szülőfalummal — az öcsém jóvoltából, aki onnan nősült, a szüle­im halála után sem szakadt meg a kapcsola­tom és nagyon jólesik, hogy az otthoni roko­nokkal való találkozások kölcsönösen öröm­­teliek. Jó érzem magam Bodrogközben, megszerettem Csallóközt, de azért igazán otthon csak a szülőfalumban érzem magam. Mindig hevesebben dobog a szívem és leír­­hatatlanul jó érzés fog el, ha megpillantom a Medves hegység ölelő karhoz hasonló vonu­latát. Aztán régi ismerősként integetnek a medvesalji falucskák, köztük talán a legki­sebb, de számomra a legkedvesebb az igazi otthont jelentő Medveshidegkút. — Hétvégeken, amikor kis időre félrete­­heted a munkahelyi gondokat, mit csi­nálsz, mit csinálnál legszívesebben ? — Nagyon sok hétvégén írogatok. Különbö­ző kulturális, népművelési cikkeket a járási sajtónak és a központi lapoknak. Ezenkívül van egy kis kertem Szerdahely szélén, ahová szívesen kijárok. Tudod milyen az a kert?! És benne dolgozni a legcsodálatosabb dolog. OZSVALD ÁRPÁD 2

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom