A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-05-29 / 22. szám
Szeretném a világot Barak László 1953-ban született Muzslán, az Érsekújvári (Nové Zámky) járásban. Három verseskönyve jelent meg: Sancho Panza szomorú, 1981; Vízbefúlt plakátok, 1983; és a Szelíd pamflet, amely a közelmúltban került az olvasóközönség elé. — Az írók gyermekkorukban többnyire jó olvasók is... Te mit és mennyit olvastál gyermekkorodban ? — Az első könyv, amit elolvastam a Forr a bor volt. Utána sok-sok ifjúsági könyv következett. A szüleim sohasem mondták, hogy olvassak, de én vonzódtam a könyvekhez. Bálint a fiam 8 éves. Ő, sajnos, inkább a tv-t választja. Nem szeret olvasni. S ez most már afféle általános kórtünet. Az utóbbi 20—30 évben a tv és a film sokakat elhódított, gyakran bizony érdemtelenül. Ebben az új helyzetben az ember még nem tudta kialakítani azt az álláspontját, hogy a modern kultúrahordozó eszközök (tv, rádió, mozi) ne szorítsák háttérbe a művészetek befogadását. — Mondd csak: milyen a jó gyérmékkönyv? — Fogalmam sincs, hogy mi a receptje a jó ifjúsági műnek, hogy mi szükségeltetik a létrejöttéhez. De, ha már Bálintot említettem, hadd mondjam el azt, hogy látott egy filmet, amelyben nem a jó győzött. Azt kérdezte ekkor: „Hogyan lehetséges, hogy a rossz győzedelmeskedik .. .7" Azt hiszem: a jó gyermekirodalomban, illetve az ifjúságnak szánt művekben feltétlenül szükség van romantikus és érzelmi töltetre, és nem kellene a gyermekeket az illúzióktól megfosztani. Miért? Mire az ember felnőtté válik úgyis találkozik annyi rosszal, hogy az éppen elég. — A gyermekeknek szánt könyved nemrég vitted be a kiadóba... — A lapokban és antológiákban már közöltem gyermekeknek szánt munkákat. Viszont én is írtam érzelmi és romantikus töltetű verseket. De senkinek sem mutattam meg. Attól tartok, kinevetnének. Az ilyesmi meggyőződés dolga... — Fordítottál verseket is... — Azt hiszem, a legtöbb Író megpróbálkozik fordítással is. Éppen azért fordítok, amiért írok is a gyermekeknek. Szlovák szerzőktől, olyanoktól, akik talán közelebb állnak hozzám: Hevier, Štrpka, Strážay, Peter Gregor ... És nyersfordítások alapján — amit a feleségem készített — német szerzőket. Ha már a műfordításnál tartok, hadd mondjam el: amikor a Gyújtópont című antológiát megjelentették, a nemzedéktársaimról, és rólam is, a szerkesztők valahogy megfeledkeztek. Pedig Kövesdi Károly, Bettes István é ■, mások is esetleg tolmácsolhattak volna megérteni (Beszélgetés Barak Lászlóval) egy-két költeményt. Olyan tapasztalataim vannak, hogy a mai szlovák szerzők az alkotásaikban formailag-tartalmilag nyitottabbak, mint mi, a szlovák szerkesztők pedig rugalmasabbak. — Melyik öt könyvet tartod olvasmányaid közt a legfontosabbnak ? — Öt könyvet... ? Az egyik barátommal nemrég tíz filmet választottunk ki, aztán amikor legközelebb összefutottunk, azt mondtuk: jaj, de ostobák vagyunk, mennyimennyi kimaradt, mennyi minden nem ötlött fel bennünk. De ha kérdezel, riportalanyi minőségben hadd válaszoljak. Sokan bizonygatták. hogy Ottlik Géza Iskola a határon c. munkája ilyen, meg amolyan regény, így aztán, tán egy évvel ezelőtt, úgy ültem le olvasni, hogy most aztán kiderül... Hát kiderült. Valóban nagy alkotás. Aztán ott van a Zabhegyező, amit ugyan jó régen olvastam, de valóban hatással volt rám. Vagy Kurt Vonnegut Ötös számú vágóhídja ... Vonnegut magyarul megjelent többi prózáját is szívesen olvastam. Pl. a Macskabölcsőt... Nem említettem még Styron Spohie választ a regényét. És még egy regényeim: Nincs helyed a temetőben . .. Tehát megvannak a könyvcimek. De, ha a véleményem érdekel azt mondom, hogy a kérdésed nem volt valami épületes ... — Mi a véleményed a nemzedéktársaid teljesítményéről, munkáiról? Mit hiányolsz náluk? — Nem akarok belekeveredni ostoba és meddő vitákba. Sem egyebekbe. Nézd, én 1953-ban születtem. Az iskolában tanultuk, amit tanultunk ... Tény, hogy ugyancsak van mit pótolnom. Az ember egy életre érzi a hátrányait, (rok. S eközben kell építenem magamat. Tehát én nem ülhetek le úgy verset írni az asztalhoz, hogy: kérem szépen, itt van ez a Barak László, és mögötte egyetemi végzettség, hat-nyolc idegen nyelv ismerete. és most aztán jöhet a nagyvilág púpnak ... Hát nem. Csinálom, amit csinálok. De a hátrányomat nem heverem ki soha. Persze, tisztességes ráhajtással sok minden kiküszöbölhető. De azért nem minden. Ez van. Sajnos. No, most aztán akadnak, akik el akarják kenni hiányaikat. S az irodalom mindig is menedéket ad, olykor jogosan, máskor érdemtelenül. Itt azért, mármint az irodalomban, jó sokáig lehet szélhámoskodni... Az ember végül is létezik valahogy. Csak még annyit. Én sok mindenben nem bízom. Ha például egy munkát leteszek az asztalra, akkor letettem. De ne hidd, hogy egy kritikus is képes arra, hogy bármit eldöntsön. Hát nem. A kritikában különösképpen nem bízom. — Valaki azt mondta nekem: „Ne bízz az idő igazában, mert jó és rossz müvek egyaránt elkallódnak..." — És jó és rossz müvek egyaránt felfedeztetnek. Nézd, lehet, hogy jön egy fickó, mondjuk az utókorban, ki egyetemi dolgozatként beleolvas a munkáinkba és azt mondja: „Ez érdekes ..." S akkor lesz meglepetés. De a mai helyzetünkben semmi sem bizonyos. Miért éppen a kritikusi kinyilatkoztatások lennének azok. Előbb az olvasmányaim felöl faggattál. Hidd. el, azért szlovákiai magyar alkotók munkáit is elolvasom, nehogy esetleg zavarba kerüljek. A múltkorában találkoztam egyik idősebb pályatársammal. Már vagy huszonharmadszor is bemutattak neki az évek folyamán. Jön tehát a huszonnegyedik bemutatkozás. Ő meg: „Hát, Laci, olvastam néhány gyermekversét az újságokban, csak így tovább, csak így tovább ... Mondja csak: felnőtteknek nem ír verseket?" Mit válaszolhattam volna. Azt kellett volna mondanom, hogy kedves . .. igenis ... írok, és eddig megírtam ... összehoztam ... három kötetnyi izét... — Nézd, ez is egy adalék ahhoz, hogy ki mennyire -nyitja ki azt a bizonyos ablakszárnyat a világra... — Én olvasok hazai szerzőket is, bár nem okoznak felhőtlen örömöt. Vannak ügyeletes zsenik is. Legalább tucatnyi nevet említhetnék, akik egy vagy esetleg három-négy évig strázsáltak ezen a poszton. És most megint lesznek újak. Legfeljebb hónapok kérdése, és két ember berobban az irodalmunkba. S ez nem jóslat. Fájó dolog ez, de törvényszerű. Én két dolgot gyanítok emögött. Az első, a mindenkori kritikus, aki esetleg felhőtlen, komolytalan manipuláns, túl jó- vagy túlzottan rosszindulatú. Esetleg párhuzamosan ez is, az is. Volt rá példa, hogy a kritikus az egyik pályakezdő tollnokot szinte a sárba taposta. Ugyanakkor a másik pályakezdőnek megkegyelmezett, hiszen még csak kezdő, nem tudni mire viszi. Miközben mindketten gyengécske könyvet írtak, nem vitás. De én azt mondom: a gondolkodás az mindig helytállás is egyben. S embere válogatja. Vannak kőpönyegforgató hómunkások és kritikusok. Kár ezen rágódni. Viszont senki ne higgye azt, hogy én a dilettánsokat védelmezem. Ám kellene tisztelni annyira a szerzőt, aki írt már, publikált is, és jól tudja, hogy nem könnyű dolog írni. Egyik szerző sem ül le úgy a munkaasztalához, hogy: „Na, most írok egy vacakot.. — Úgy, úgy. Legalábbis a szerzők nagy többsége megdolgozik. Mégha az a bizonyos mű egy kicsit félresikeredett is.. . — Gore Vidal például úgy írja a kritikát, hogy azok szuverén alkotásokként is elfogadhatók. Megállják a helyüket. Ezt várom el én a kritikusoktól. írjon, de úgy, hogy abban eredeti meglátások, gondolattársítások legyenek. Én a kritikaírásban látok perspektívát, távlatot. Csakhogy szerző legyen, aki erre születik. — Egy kritikus nem lehet beteg, szűkkeblű ember. Nem lehetnek torz hajlamai... — Egy kritikus tudja, hogy mit miért ir... Különben én nem tartom fontosnak, hogy a gyakorló író ilyesmiket is írjon. De, ha már csinálod, oké .. . Csak csináld jól, teteje és alja is legyen a munkádnak. írni, kritikát fogalmazni? Főként úgy. hogy semmi előképzettséged hincs hozzá. Ismerünk szerzőket, akik irodalomelméleti munkákban is megfogalmazták, hogy mit és miért írtak. Én nem vagyok ilyen alkat. Nem tartozom azok közé, akik mankót adnak az irodalomkritikusok kezébe. De ha esetleg kételkednél a képességeimben, akkor irhatok a kedvedért kritikákat is. Néhányat legalább. No, hangsúlyozom: számomra ez nem önkifejezési műforma. Ha imék is a magam munkáiról valamiféle eszmefuttatásokat, azok is legfeljebb afféle bizonyitgatások lennének ... Ostoba és naiv ember lennék, ha azt kérném számon, hogy miért nem olvassa minden olvasó a verseimet. Miért nem érti mindenki a szövegeimet. .. — Mi az ars poeticád? — Szeretném megérteni és ezáltal megfogalmazni a világot, amelyben élek. De az az én magánügyem. Ebbe senki be nem avatkozhat. S-ha a koccanásaim után versek is létrejönnek: azokat rendszerint az olvasók is elolvashatják. A kor tudósítójának vélem magam. — Mondd csak: mi a költészet? — A szabadversek korában azt hiszem nem túlzás, ha azt állítom, hogy ha egy hnb elnöki beszédből kiragadok néhány sort, amelynek van valamiféle „különhangzása" is, és ezt én egy számomra adott szövegközegben elhelyezem, akkor akár verssé is válhat. Miért ne? Különben a szabadversek sem afféle szabad szövegek. Ezt te is jól tudod. Van ritmusuk és gondolatritmusuk. De ha már itt tartunk, egy alkalommal Zs. Nagy Lajoshoz szabadverseket vittem. Azt mondta: „Rendben, de legközelebb kötött verseket hozzál ..." Nos, én írtam szonetteket is. A gyermekverseimet is — ha a mondandójuk megkívánja — kötöttvers formában iram. Meg lehet számolni a verslábakat. De, ha ma kilépsz az utcára, jól szembe találod magadat mindazzal, ami maga az ezredvég. És nemcsak itt nálunk. Ezredforduló van az egész világon. S ha én most szabad versszövegeket írok, amelyek legfeljebb rejtetten kötöttek, akkor ennek oka is lehet. VAJKAI MIKLÓS 10
