A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-05-22 / 21. szám

hajózható Karcsa képezi az országhatárt. Ez a folyó, mely Tárkánynál szakad ki a Tiszából ma már csak holtágakat képez, pedig 1613-ban Allaghi Menyhért főispán, későb­bi országbíró II. Mátyástól hajóvámszedö jogot kért rá. Majd Rákóczi György szabá­­lyoztatta, de később elvágták a Bodrogba vezető torkolatát — így alakultak ki a Bod­rogköz déli részének mocsarai. Nagykövesd­­töl alig két kilométerre délre viszont még ma is olyan nagy, hogy nyáron fürdőzök ezrei lepik el a partját. Maga Nagykövesd persze nemcsak erről nevezetes. A fölötte magaso­dó várrom eredetéről már 1040-ben történik említés. Eleinte csak Kuezd, Kövesd alakban szerepel. Vára, ahonnan Sárospatakig, Imre­­gig és Helmecig lehet látni, gyakran cserélt gazdát. Hunyadi János itt kötött békét Giszkrával. Amikor a várúr, Soós György a Wesselényi-féle összeesküvés leleplezése után menekülni kényszerült, a szerdahelyi­hez hasonlóan ezt a várat is felrobbantották a császáriak, hogy ne legyen több fészke a nemesi ellenállási mozgalmaknak. Bél Má­tyás óvatosan így fogalmazott erről: „A várat a Soós család ... hosszú időn át birtokolta, egészen addig, míg az idő foga 50 évvel ezelőtt omlasztani kezdte." Szirmay Antal 1803-ban viszont Kövesd borát emeli ki: „Amit szüretkor a kövesdi hegy ad, az Bod­rogköz legnagyobb dicsősége." A szőlőművelés és a szüret hagyományai ma sem vesztek feledésbe. A Csemadok A Holt-Bodrog. háttérben a szomoton domb ezért elszegényedett és elnéptelenedett. ,,A falu azonban mind ez ideig néptelen. Foko­zatosan gyarapítják magyarokkal kevert ruté­nek, akiktől a jövedelem is származik. Sajnos oly kevesen jönnek, hogy nagy nehezen sze­dik össze magukat." — írta Bodrogszerda­­helyröl Bél Mátyás 1723-ban kiadott köny­vében. A mai utazó viszont egy kiépült és fejlődő nagyközséget talál itt. Bodrog nevű vendéglője, új művelődési központja, egy szabadtéri színpada, magyar és szlovák tan­nyelvű iskolája, állami gazdasága, tekercselő üzeme is öregbíti hírnevét. Hozzátartozik Bodrogszög is, ahol az ország legalacso­nyabb tengerszint feletti pontját (94 m) egy nagy kő jelzi. Kelet felé Kis- és Nagykövesd következik a Tarbucka lábánál, délnek pedig az egykor keretében működő éneklő- és folklórcsoport, valamint citeraegyüttes 1979-ben az Orszá­gos Népművészeti Fesztiválon is szüreti szo­kásokat mutatott be, s ugyanakkor a kiskö­­vesdiek fonóval jeleskedtek. E táj gazdag mesekincséből a Karcsán túl gyűjtött Balas­sa Iván egy töredéket, de jóval többet Kar­osai Nagy Géza, akinek nemrég jelent meg válogatása két kötetben. A hagyományok tisztelete és megtartása ma is az itt lakók fö erénye. BOGOLY JÁNOS -MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ (Fotó: Bogoty János) A felvételen látható zászlókkal díszített prágai épületben működik az oktatási és tudományos dolgozók klubja. Prágában azonban inkább ezen a néven ismeretes az épület: a Sylva Taroucca-palota. Taroucca gazdag, olasz származású főúr, katonai méltóság volt annak idején 1743 és 1751 között, amikor Kilian Ignaz Dientzenhofer terve szerint felépítették számára ezt a palotát, mely ma a késő barokk egyik nevezetes műemléke hazánk fővárosában. A homlokzat díszítése, a fö lépcsöház meg a belső udvarokra nyíló három lépcsőház díszítése már más stílusú: rokokó. Merthogy ez már másnak, az akkor oly neves szobrásznak, Ignaz Platzernek a műve. Mindez pedig azért fontos, mert a homlokzatot díszítő istenszobrok, mitológiai alakok közül a jobb szélen ülő Concordia, azaz Egyetértés szobrának megalkotása — állítólag! — velünk, csallóköziekkel is kapcsolatos. Ezt az állítólagosságot és esetlegességet dr. libuše Koutecká, a Panoráma Kiadó szerkesztőjének szíves közreműködésével próbáltam meg tényekre, bizonyítható történésekre leegyszerűsíteni. A palota építésének idején a mai körút, a Príkopy nemcsak a nevében, valóságosan is árok volt, mely a sokszor kiöntött Moldva vizét vezette el. Szélére hársfasort ültettek, később palotákat építettek, mert az osztrák császári udvar, főleg Mária Terézia igyekezett fellendíteni a város fejlődését. Akkoriban mintegy 80 000 lakosa volt a városnak, a céhek már feloszlottak, de 12 olyan manufaktúra működött, melyek több mint 900 dolgozót foglalkoztattak. A szabadelvű, merész újításokra készülő polgárok Kilenc Csillag, Három Koronás Oszlop, Három Koronás Csillag, a Becsület elnevezéssel, négy szabadkőműves páholyt szerveztek. Nem volt tehát véletlen, hogy rájuk, meg a porosz fenyegetésre gondolva, jelentős létszámú, mintegy 8 000 fős katonaságot állomásoztatott Prágában, a császári udvar. Az osztrák politikának megfele­lően idegen, elsősorban magyar nemzetiségű katonákat. Történetesen a Dessewffy huszárez­redet, melynek akkoriban már ezredese volt a csallóközi származású Hadik András, aki később, altábornagyként Berlint is megsarcolta. Akkoriban, vagyis a palota építésének idején, azonban ezredesként is sokkal rangosabb volt nálánál a városparancsnokságon szolgáló gróf Gilétfi András, akit a császári udvar nevezett ki, és nem alkalmilag került Prágába. Őt a palotát építtető Taroucca is barátnak, magával egyenrangúnak tekintette. Gróf Gilétfi ezredes, a városparancsnok helyettese földije volt Hadik Andrásnak, mert Csallóközből, Baka községből származott. Kettőjük között azonban az akkori felfogás szerint óriási volt a társadalmi különbség: a huszárok ezredese. Hadik kisnemesi családból, a császári udvar ezredese, Gilétfi viszont olyan főnemesi családból származott, mely ősei között több nádort, megyei ispánt, várnagyot tartott számon. Nem csodálkoztunk tehát a kezünkbe került gót betűkkel nyomtatott, de cseh nyelven megjelent, korabeli PRAŽSKÉ POSSTOWSKÉ NOWINY című kiadvány közleményén, mely hírül adta: a jövő héten fogják a neves szobrász, Ignaz Platzer műhelyéből Sylva Taroucca úr most épülő palotájához szállítani a homlokzatra kerülő szobrokat, melyek közül az isteni Concordia alakjában mindenki ráismer a városparancsnok helyettesének bájos feleségére, miként a többi alakban előkelő házának népére. Ennek alapján tanácsolták, hogy olvassam el Vladimír Neff (1909—1983) ötkötetes, Shatky z rozumu (Érdekházasságok) című regényét, melynek témája Prága építésének története. Az író a korabeli közlemények alapján több fejezetben is felidézi a palota építésének eseményeit, az isteni Concordia, vagyis a bájos Eliska, azaz Gilétfiné, meg a furcsa kiejtéssel, csehül alig beszélő szobalánya Zsuzsa érzelmi életének történéseit, az akkori előkelőségek és környezetük napi gondjait és örömeit. Élvezetes olvasmány volt. Csakhogy mindez regény. A későbbi korban élt író fantáziájának remekműve. Nem alaptalan, bizonyos valóságmagva, miként a mondáknak és a legendáknak, ennek a regénynek is van, de történeti, hiteles, valós ténynek csak a korabeli kiadvány közleménye fogadható el. Ez sem kevés, mert ha Prágában járunk s rápillantunk a palotára, feljogosít a gondolatra: mi, ebben a városban otthon vagyunk. HAJDÚ ANDRÁS Hajdú Endre felvétele 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom