A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-05-15 / 20. szám
GYERMEKEKNEK ömsm com>‘ . ooQsoette, Melyik úton jut el a bohóc a cirkuszba ? — Pedig .. . — Ne is folytasd — vágott a szó elébe a vendég. Viszont ha akarod, én segíthetek rajtad — és választ sem várva, előhúzott a táskájából egy vadonatúj macskabundát. Az egér egy cseppet vonakodott, de igencsak csábító volt az ajándék. Közben eszébe villant, ha felveszi az új ruhát, pontosan olyan lesz, mint a macska, s ki tudja, kinevezhetik még akár altótumfaktumnak is. — Mintha az édes testvérem volnál — örvendezett a kandúr. Történt, hogy a macskának eszébe jutott az egér, ki éppen a névnapját ünnepelte. Nem voltak ugyan sem rokonok, sem barátok, mégis úgy gondolta, az illendőség kedvéért felköszönti őt. Beállított hát hozzá egy csokor virággal. A jámbor rágcsáló úgy meghatódott, hogy még a könnye is kicsordult. Mindenkit várt, csak éppen a nagy ragadozót nem. És pont most jött el, amikor kinevezték főtótumfaktummá. Milyen megható! A rengeteg elfoglaltsága mellett jutott ideje rá is, a jelentéktelen kisemlősre. Közben szégyellte is magát, mert ő még sosem járt a macskánál ünnepi jókívánsággal. — Ne restellő komám — vigasztalta a macska — én vagyok a hatalmasabb, úgy illett hát, hogy én közeledjem hozzád. Az egér lelkében furcsa érzések szaladgáltak, különösen a közeledés szó hallatán. Jaj, csak észre ne vegye az úr! Ettek, ittak, bókoltak egymásnak, s egyszer a macska váratlanul így szólt: Biz' isten, én a te helyedben nem lennék egér. — Hogy értsem ezt? — csodálkozott a házigazda. — Nem nagyon szeretnek téged e környéken. — Milyen nagy tisztesség — sóhajtotta az egér, de mintha némi kétsége támadt volna, megkérdezte: — Mondd, most már én valóban macska vagyok? — Ha nyávogni is tudsz, akkor biztosan. — Erről nem volt szó. — Ugyan már. Miből áll megtanulni? Mondd utánam: Miaú. — Cin-cin. — Nem, nem — csóválta fejét a macska. — Mi-a-ú. — Nem fordul rá a nyelvem. — Nyisd ki a szádat! — á — mondta az egér. — Nagyszerű! Bár amint látom, a nyelved akár a bot. Amolyan fanyelv. — Micsoda? — hördült fel a rágcsáló. — Hogy merészelsz te ... — No, no! Hátrább az agarakkal! — Már gúnyolódol is? Mi az, hogy agarak? A mi nevünket csupa e-vel írják. — Buta vagy te komám. S még te akarnál altótumfaktum lenni? — Azzal hátat fordított a hüledező vendéglátónak. — Hé, várjál csak! A bunda. — Bunda. Hát persze, hogy bunda. — Vidd el — s kezdte volna lehántani magáról, de az úgy a bőréhez nőtt, hogy lenyúzni se lehetett volna. Bizony furcsa jószág lett belőle. A macskának nem kellett az egerek meg messze elkerülték. CSICSAY ALAJOS Kedves gyerekek! Nemrégiben egy régi barátom keresett fel a szerkesztőségben. THinkó Péternek hívják és Hangszerországból érkezett. Sok szép rajzot hozott magával és arra kért, hogy nektek is mutassam meg. Megígértem neki, hogy teljesítem a kérését, de csak akkor, ha a rajzokhoz rövid ismertetést is ír. Péter örömmel vállalkozott rá, s így most néhány hétig Hangszerország lakói lesznek a vendégeink. a szerkesztő bácsi A GITÁR Hangszerországban három nagy család él: a húros hangszerek, a fúvós hangszerek és az ütőhangszerek. Valamennyien büszkék az ősi származásukra és persze a saját hangjukat tartják a legszebbnek. Olykor még össze is szólalkoznak ezen, de az ilyen csetepaté ártalmatlan dolog mifelénk, sőt a nem idevalósinak kellemes muzsikaként tűnik fel ez a vetélkedés, azt is szokták mondani rá, hogy hangverseny. Egyik-másik hangszer nem kedveli a túl nagy zajongást, ezért legszívesebben egymagában muzsikál. Ezek közé tartozik a gitár is, amelynek hat húrja van és pengetéssel lehet szóra bírni. Nemzetsége elég régi, valamikor a 13. században bukkant fel az Ibériai-félszigeten, Spanyolországban. Szelíd hangja jól kiegészíti az énekhangot, de egy-egy kiváló mester kezében (pl. Segovia, Szendrey-Karper László stb.) még a zenekarokkal is versenyre kelhet. Ti is könnyen megtanulhattok rajta játszani. Ti linkó Péter Barak László A SZÖKEVÉNY A násznépnek feje fő, feje fő: „Elmarad az esküvő, esküvő?" Megszökött a vőlegény, vőlegény, nem jön vissza szépszerén, szépszerén. „Nosza, gyerünk elkapjuk, elkapjuk, a menyegzőt nem hagyjuk, nem hagyjuk/" Vajon merre mehetett, mehetett? Más menyasszonyt keresett? keresett? Kiment talán a meccsre? A meccsre? Biz' azt jobban szerette, szerette... Mind kimentek utána, utána, ki a focipályára, pályára. Nyomban ott is ragadtak, ragadtak, szurkolni a csapatnak, csapatnak... A menyasszony mit tehet? Mit tehet? Egymagában kesereg, kesereg . . . Peter Štilicha LOVACSKA Ha nevem megtudni kívánod, vegyél rám kengyelt meg istrángot. Kengyelhez nyerget meg kiscsizmát, s persze egy pindurka ostorkát. Pindurka ostorral suhinthatsz —• velem egy gyönyörűt ugrathatsz. BATTA GYÖRGY FORDÍTÁSA 21
