A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-05-15 / 20. szám
Egy mesekönyvről Kesze/i Ferenc: Kajla Fü/öp kalandjai leírásában Togsun, IV. Béla király 1240-ből való adománylevelében pedig Teksze névvel szerepel. A község 1439 körül a Taksonyi család birtoka lett, s ettől az időtől Taksonyként említik. A ma már Galánta városához tartozó Taksony jellegzetes népi architektúrát őrzött meg. A tájháznak kiválasztott épületet a homlokzatán olvasható írás szerint Panyik Ferencné építtette „ANNO 1847. 27. MÁR."-ban. Az itteni épületektől annyiban tér el, hogy kívül kis kamrát építettek hozzá, és a hajlék léckerítéssel van elzárva. A lakórész az első és a hátsó szobából, valamint a konyhából áll. A kiállított tárgyak a házak egykori berendezését mutatják, mégpedig a lakosság két csoportjánál, ugyanis a faluban magyarokon kívül az Alföldről, Tótkomlósról idetelepült szlovákok is élnek. A látogató megismeri, hogyan laktak valamikor a lakosság tehetősebb rétegei. Mindkét szoba berendezése eredeti, századunk első évtizedéből. A ház szobájában a helybéli polgárosodó paraszti életmód környezetét sikerült feleleveníteni. A hátsó szobában a díszes tótkomlósi faragott ágyak, székek, asztalok kerültek. A bútorokon kívül érdeklődésre tarthatnak számot a hímzett párnahuzatok, a lakástextília és az ágy. a rétegesen felrakott vánkosokkal. A Járási Honismereti Múzeum dolgozói Szanyi Mária etnográfus irányításával négy éven át gyűjtötték az itt bemutatott anyagot. A szépen rendbehozott nyeregtetős, nádfedeles tájház láttán jóleső érzés tölti el az embert: a Mátyusföldön, a galántai járásban ismét tettek valamit azért, hogy egy letűnt életforma maradandó értékeit átmentsék és bemutassák az utókornak. SZÁRAZ PÁL (Fotó: Németh Tibor) Hosszan tartó, súlyos betegség után 60 éves korában elhunyt UDVARDI ANNA, a Magyar Területi Színház alapító tagja, aki több mint három évtizednyi színésznői pályafutása során kitűnő tehetséggel játszotta el a figuraépités sokrétűségét igénylő szerepek sorát. Halálával a hazai magyar színjátszás legjelesebb egyéniségeinek egyike távozott közülünk. Hol volt, hol nem volt egy költő, aki nemcsak önmaga átváltoztatására volt képes, hanem más varázslatokra is. Gondolt egyet, s egy nyiladozó értelmű embergyereket nyúlgyerekké varázsolt. Ez az emberlelkü nyúlkölyök aztán keresgélni kezdett a világban. Önmagát és mindenkori helyét ugyanúgy kereste, mintha nagycsoportos óvodás vagy kisiskolás lenne ... Folytathatnám a mesét, csakhát munkál bennem a félsz, hogy Keszeli Ferenc Kajla Fülöp kalandjai című kötetének zanzásitott változatát imám meg. Márpedig ez a különleges gyermekkönyv nagyobb figyelmet, a kritikus vizsgálódás mélységét kívánja meg felnőtt olvasójától. Mi adja hát ennek az első pillantásra közönséges mesekönyvnek látszó alkotásnak a különlegességét? A csehszlovákiai magyar irodalomban íródtak már jó müvek a gyermekeknek, számtalan verset ma már könyv nélkül is tudnak a kicsik. Mindeddig azonban nem születtek meg azok a mesehősök, akiknek jelleme, élete, kalandjai, barátai emberi létképüek lettek volna. Mesebeliek voltak, okosak és butácskák, gyávák és bátrak, a róluk írt történetek többször didaktikusak, ritkábban szeretettel, esztétikummal nevelők. Csak éppen az a gyönyörű változatosság hiányzott belőlük, ami bennünket és gyermekeinket egyenként megismételhetetlen csodává növel. Változatosság, amelynek ugyanúgy része szeretetünk, méltóságunk, mint gyűlöletünk, esendöségünk. Mint minden nagyszerű mesében, úgy a Keszeli Ferenc alkotta képzeletbeli világban is az emberiség tükörképét látjuk. Ráadásul ö ragaszkodott a legősibb mesefajták formai világéhoz, hiszen az állatmesék szinte mindig célzatos példabeszédek. Csakhogy a látszat ebben az esetben is csal, hiszen a kötetben minden történés gyermekien tiszta és igaz. Egyáltalán nem érződik az írói szándék, a célzatosság, a didaxis. minden kaland, történés, párbeszéd, mondat és szó nem kimunkáltságával, hanem természetességével hat. Ezek a mesefigurák úgy emberiek, hogy egy pillanatig sem vonjuk kétségbe állati mivoltuk környezetét, természetbeni viselkedésük hitelességét. Ehhez a művészeti környezethez, létfeltételekhez mért álmaik, vágyaik, szavaik, tetteik és jellemük gyönyörű változatossága az, ami mélyen emberi. K. F. — Keszeli Ferenc, akarom mondani Kajla Fülöp nevének kezdőbetűi is jelzik, hogy az író efféle véletlen egybeesésnek is tekinthető dolgokon keresztül mennyire azonosul hősével. Titkolható, de aligha lenne célravezető, hogy könyve hősében nemcsak a gyermekolvasó, de a felnőtt is magára ismer. Ez a feltételezés pedig inkább a megőrzött gyermekségre utal. mint olyan állapotra, amely legnagyobb ajándéka életünknek. A gyermekkor az emberré válás millió éveinek néhány évbe sűrített reprodukálása. Márpedig ezt nem felejteni, hanem megőrizni kell. Nem mindenkinek sikerül, akinek mégis, azokból lesznek a tündérkedö felnőttek: gyermekeknek írók. gyermekeknek rajzolók, gyermekeknek játszók, gyermekeknek zenélök. Kajla Fülöp kalandjait tekinthetjük akár egy erdei és mezei év regényének is. Minden mesében megtalálható az a szál, amely az érzelmi és gondolati kapcsolódást jelzi. Ráadásul pontosan kimutatható hősének jellemfejlődése. Miközben természettudományos ismereteket is nyújtanak a laza szállal egymáshoz kötődő történetek, mindegyre az ember ezernyi arca tükröződik bennük. Bizonyos, hogy ez a könyv előbb-utóbb helyet kap Lázár Ervin, Csukás István, Janikovszky Éva alkotásai között. Mennyire nem elhamarkodott megállapítás ez, azt a következőkben konkrét példákkal is igazolni szeretném. Megismerkedésünk Kajla Fülöppel elég különös módon történik; eléggé különös ahhoz, hogy Fülöp és Etüske találkozásában felfedezzük az életreszóló barátságokat megelőző olykor kegyetlenségig szélsőséges félreértéseket. Fülöp bottal veri a gesztenyének nézett sünt, pedig akkor már tudta, hogy kíváncsisága miatt szerezte kajla fülét, amikor egy repülőtéri kifutópályán találkozott az ismeretlen zúgással, amely nem volt más, mint egy repülőgép. Bár számára a kíváncsiság először kis híján nagy bajjal végződött, a jajgató sün később meggyógyítja szakadt fülét, s megajándékozza a sokat mondó névvel. Szerencsére az ilyen beszélő nevekből az egész kötetben nincs hiány, hiszen feltűnik még Vak Andor, a vakondok, Kand úr. a macska, Gyíklós. a gyík. Kuli Pintyő, a szorgalmas pinty. A kritikus részéről külön figyelmet követel a szójátékok, a nyelvi lelemények garmadája, amelyek a magyar nyelv gazdagságát és a beszéd kreatív jellegét bizonyítják. Keszeli képes volt a nyelvvel ismerkedő gyermek számára még alkotásnak tűnő tanulást úgy beleszőni a mesébe, hogy az mindig a történés, a cselekmény egységébe illeszkedik. Az első mesék cselekményében olyan dolgok történnek, amelyek jelzik a világ megváltoztathatóságát. (A káposztafa. Mezei idő). Mindkettőben írói módszer az a láttatás. amellyel egy gyermek tudatán átszűrve jeleníti meg a mikrokömyezetet. A Mezei időben a konkrét tárgyak és élőlények segítségével érzékeltetik az idő egzakt voltát. Megjelenik az áttételes tanítás, amely azonban az írói beavatkozás, az érzékletes megformálás révén nem tanító, hanem esztétikumot kínáló megismerő folyamattá változik. Keszeli Ferencnek minden esetben sikerül ■ olyan párhuzamokat találni az állatgyerekek és az embergyerekek életében, amelyek észrevétlenül hagyva az iró nevelői célzatosságát, elsősorban kalandként, közösen átélhető élményként jelennek meg a történetekben. A tejfog című mesében ez a véletlenszerű egybeesés még azzal is megerősítettnek látszik, hogy „Mezei Ábris, a rétek bölcse, a legidősebb ürge" megjegyzi: „Az embernek, akarom mondani, a nyúlnak először tejfogai nőnek." Az állatok és az ember találkozására azonban nemcsak ilyen példákkal szolgál az iró. Érthetetlen módon eltűnő babaruhák sorsáról ad számot A nadrág csapdája című mesében. Lám, lóm milyen egyszerű dolognak látszik minden rejtély, ha tudjuk: a babaruhákat nyulak, sünök próbálgatják. Efféle, a gyermekek számára világos magyarázatokat úgy tálal fel egy-egy meséjében, hogy humorától, amelybe egy csipetnyi szomorúság is vegyül, nyomban lelkiismeretfurdaiása támad a felnőtt olvasónak. (Narancssárga) Ha nem lenne erőszakolt, talán a Költők egymás közt mesét emelném ki a sorból, amely az anyanyelv, a költészet és a gyermek találkozásainak lehetőségeit emeli az esztétikum magasságába. Ezt olvasva döbbentem rá, hogy ezt a könyvet mindenféleképpen a gyermekekkel együtt kell elolvasnunk. Feltételezem, hogy a gyermekolvasók, bár számtalan kérdésre kapnak választ, mégis rengeteg dolog hátterét, a meséből a mindennapiságba vándorló tárgyak, állatok jellemzőit szeretnék megérteni. Nem véletlen az sem, hogy a felnőttektől várt válaszok egész sorát találják meg ezekben a mesékben. A Móresóra annak ellenére megtörténik, hogy a szüntelenül gyakorlatiasságával és jótanácsaival jelenlévő Etüske elmondja Fülöpnek: ..............ahogyan egy pocok mezei, úgy egy nyúl gyáva, ami egyáltalán nem szégyellnivaló. Mert a gyávaság a nyúl esetében csupán óvatosság; óvatosnak lenni pedig kötelező, sőt hasznos. Mert itt vannak például a kötéltáncosok. Ha nem lennének óvatosak: lezuhannának a kötélről. De ha nem lennének ugyanakkor bátrak is, akkor rá se lépnének a kötélre, elszegődnének inkább cirkuszigazgatónak." Nem más ez a mese, mint a világ bonyolultságának és többértelműségének a gyermekhez közelitett magyarázata. Ráadásként kapja az olvasó a tanulságot: nem az a bátor, aki a másikra „gyávát" kiált, de még csak az sem, aki ezért a meggondolatlan kiáltozót „móresre” tanítja. Mégsem valamifajta példabeszéd-gyűjtemény ez a kötet. Az előtérbe a gyermeki létet és tudatot átszövő esztétikum kerül. Keszeli Ferenc nagyon pontosan tudja, hogy a gyermek esetében a megismerés és az esztétikum azonos; olyan képlet ez, amely minden jó alkotás esetében érvényes. Nem véletlenül tekintjük a legjobb költőnek, festőnek éppen a gyermekeket. Nincs bennük számítás, célzatosság — őszinteségük azonos a szépséggel. Minden esetben a megismerés útján elsajátított világot fejezik ki, márpedig ez némely felnőtt alkotó esetében eléggé manipulatívan jelenik meg. Mivel is fejezhetné be az író ezt a különleges mesekönyvét, ha nem egy újabb könyv megírását sejtető mesével? Kajla Fülöp a nagy téli vadászat és Etüske mély álma idején találkozik elveszettnek hitt családjával. Jóbarát után családot is talált, ami persze nem jelenti azt, hogy az ébredező Etüske magára maradt. Azon a híres-nevezetes „sündiszkón" ismerkedett meg Sün Ernővel. akitől kicsinyeket vár, így Kajla Fülöpböl hamarosan keresztapa lesz. így folytatódik az életük ... Lesz-e azonban folytatása ennek a mesekönyvnek? Annyi szellemi energiát sűrített bele szerzője, hogy akárcsak a kisugárzásból is telhet egy újabbra. Hiszen a világ megismerhető voltát, önmagunk azonosságtudatát, a barátság erejét és a természethez nem mindig ellentmondás nélkül kapcsolódó civilizációt megismertető mesék folytathatók. Az ismét megtalált család, Etüske megszülető kicsinyei és mindezeknek a dolgoknak az esztetizáló értelme, talán az írót is serkentik majd. Kellenek az ilyen kíváncsi mese-nyulak, az élet legnehezebben uralható részében — a mindennapok kapcsolataiban — eligazító mese-sünök. Ha már a mi időnk szűkös, legalább az írók, az irodalom neveljen a világ szeretetére. Csak megíródjanak, csak az olvasók kezébe jussanak az ilyen könyvek! DUSZA ISTVÁN 11
