A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-05-08 / 19. szám

'it1 ■"BWBSSte9l!!3g®;gr:-o kell a hozzáértő, hivatásukat szerető egészségügyi középkáderek számát is. Sajátosan nagyvárosi gond, hogy a belvárosi lakosságon belül nő az időskorúak aránya, s közülük egyre több a magára maradt, esetleg beteg ember. Az időskorúak ellátására, gondozására ezért megkülönbözte­tett figyelmet kell fordítani, bővíteni a házi beteggondozást s előrelátó tervezéssel gyarapítani a korszerű nyugdíjasotthonok számát. • — Tapasztalatai szerint milyen a főváros lakosságának közérzete ? — Meggyőződésem szerint jó, de ez egyetlen pillanatig sem jelenti azt, hogy ölbe tett kézzel, minden tekin­tetben elégedetten várhatjuk az egy­re inkább közeledő század-, illetve ezredfordulót! Épp ellenkezőleg! Bizo­nyos, hogy a 2000. esztendő küszö­bén a nemzetgazdaság megváltozott helyzetéhez és az egyre növekvő kö­vetelményekhez az ország fővárosá­nak is alkalmazkodnia kell. Fontos feladat, hogy a rendelkezésre álló anyagi lehetőségeket a legésszerűb­ben használjuk fel Prága fejlesztésére és a lakosság életkörülményeinek ja­vítására. Ha az ehhez kapcsolódó fontossági sorrend felállításába a la­kosságnak a mainál is konkrétabb beleszólási joga lesz, akkor az itt lakók és ide látogatók közérzete a jövőben is, nomeg az ezredfordulón túl is jó marad. MIKLÓSI PETER Fotó: GYÖKERES GYÖRGY 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom