A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-05-01 / 18. szám

Akkortájt nagyon viharos események zajlottak Afrikának ezen a részén. Még el sem csitult az egyiptomi—izraeli konflik­tus és máris újabb feszültséggócok kelet­keztek. Utunkat a Szudán és Etiópia kö­zötti zavargások akadályozták meg. A szudáni hatóságok nem engedélyezték, hogy gépkocsinkkal átlépjük az ország határát. Viszonylag hosszú időt töltöttünk Kairóban és kerestük a módját annak, hogyan folytathatjuk utunkat. Nappal a hivatalokat jártuk, az éjszakát pedig gépkocsinkban a piramisok lábánál töltöttük... A piramisok közül a legnagyobb a Kufa­­piramis. Minden oldala 230,35 méter hosszú és 146,59 méter magas. Építésé­hez 54 ezer köbméter anyagot használtak fel. Az idő vasfoga természetesen a pira­mist is kikezdte, s a méretek így ma már kisebbek. Annak idején valószínűleg mal­­terrel vakolták be, mert a neve magyarul festett piramist jelent. Állítólag 30 évig építették. Tíz évig ké­szült a bekötő út és további húsz évig tartott magának a piramisnak az építése, amelyben 100 ezer ember vett részt, évente három hónapig. Bár műszaki szem­pontból még ma is van mit rajta csodálni, az emberek szenvedései túl nagyok vol­tak, hiszen kezdetleges gépekkel és egy­szerű szociális viszonyok között dolgoz­tak. Ezek a gondolatok jártak az eszünkben, amikor reggelente, a városba indulás előtt felmentünk a piramis tetejére. A napfel­kelte épp olyan gyönyörű volt, mint a nagy, híres egyiptomi fáraók idején. GYERMEKEKNEK Olyan szép volt a kis katicabogár, hogy nem csak a szülei repestek a gyönyörűség­től, ha ránéztek, hanem még a nap szeme is megállt rajta ... Az akkor még piros pitypangok éppen az ö szépsége láttán sárgultak meg az irigységtől, mert addig, amíg a kis katica-leány meg nem jelent a réten, mindenki őket tartotta a legszebb­nek .. . Fel is béreltek egy hadseregnyi élesnyel­vű legyet meg dongót, hogy találjanak a kis szépségen valami hibát, aztán csúfolják addig, amíg el nem menekül erről a szép rétről! Hét nap, hét éjjel törte fejét a hetvenhét WEÖRES SÁNDOR VOLT EGY SZÉP LÁDIKA Volt egy szép ládika, nőtt benne egy alma fa, én azon az alma fán dinnyét szedtem délután. Nagyot ugrott Sárika, beszakadt a ládika. lepcses légy és ugyanennyi buta dongó, míg azután valamelyikük kisütötte, hogy a katica tulajdonképpen nem is pöttyös, ha­nem szeplős! Amikor másnap reggel a nap felszárítot­ta a hűvös harmatot, előjött a katica-leány­ka, hogy játsszon kjs pajtásaival, a kék lepkékkel... De alighogy meglátták, körül­vették a legyek meg a dongók és kórusban kiáltozták: Nézzétek csak, micsoda szeplős lány a katica! A szépséges kis katicabogár szájtátva hallgatta a legyek és dongók csúfolódását, majd szelíden tiltakozni próbált: — Ne bántsatok, ne csúfolódjatok! Ne­kem nem szeplöim vannak ... Nézzétek csak, ezek pöttyök és nem szeplők! De azok csak még hangosabban csúfol­ták: Hazug katica, a szeplős katica. A félénk kék pillék tovalibbentek és kati­ca hangosan sírni kezdett, majd szárnyra kapott, hogy minél előbb hazaérjen szüle­ihez ... A könnyektől annyira elfátyoloso­­dott a látása, hogy repülés közben bizony hol egy hórihorgas fűszálba, hol egy nya­kigláb szarkalábba ütközött és így azután alaposan megtépázva került haza. Otthon sírva-zokogva elpanaszkodta. hogyan csúfolják őt a legyek meg a don­gók. Az egész rét füle hallatára azt kiáltoz­ták, hogy nem is pöttyös, hanem szep­lős! ... — Ejnye, te csacsi, hát ezért sírsz ilyen keservesen? Csak az irigység beszél belő­lük! — vigasztalta a mamája. — Nézz csak bele az ezüst tükörbe és láthatod, hogy nincs nálad szebb, aranyosabb kis katica­leányka az egész környéken! A kis katica abbahagyta a sírást, már csak hüppögött... Szépen lemosta arcá­ról a sírás nyomait és odaállt a tükör elé. Mindjárt látta, hogy az édesanyjának van igaza, hazudtak a legyek meg a dongók! De észrevett valami mást is, s egyszeri­ben olyarr szívet tépő zokogásban tört ki, hogy édesanyja abbahagyta a mézszirup készítését és rohant hozzá: — Mi bajod van már megint, édes kislá­nyom? — Jaj, jaj, édesanyám, én vagyok a leg­szerencsétlenebb katica-leányka a vilá­gon! ... Elvesztettem a hetedik pöttyömet, épp a legszebbiket, a legkedvesebbi­ket! ... Jaj, jaj!.. . Hol találom meg ezen a nagy-nagy réten? — Hát bizony, nehéz lesz megtalálnod. Ha neked annyira kedves, jobban kellett volna rá vigyáznod! — mondta dorgálóan az édesanyja, de amikor látta síró kislányát, nagyon megsajnálta és így vigasztalta: — Még ma este beszélek az egész rokonság­gal, s holnap átkutatjuk a rétet... Addig nem hagyjuk abba a keresést, amíg a legszebbik, legkedvesebbik pöttyödet meg nem találjuk! Egy álló hétig kereste az egész rokonság, de a pötty csak nem került elő. Akkor aztán a méhek vitték szét a hírt, hogy csókot kap a világszép katica-leánykától az a lovag, akár bogár, akár lepke, akár virág az illető, aki hetedik, legszebbik pöttyét megtalál­ja ... Mit gondoltok, ki találta meg a hetedik pöttyöt ? Hát a nyakigláb kamasz, a szarkaláb!... De a jutalma sem maradt el, mert nem is egy, hanem két mézízű puszit kapott a világszép katica-leánykától. S azóta a kis katica nem csupán a legszebb, hanem a legboldogabb kis bogárkája is a nagy-nagy rétnek.. . Kérdezzétek csak meg, ha találkoztok vele, igaz-e a mesém?... S hogy miért volt éppen a hetedik pötty a legkedvesebbik? Csak azért, mert azt veszítette el, és min­dig azt tartjuk a legkedvesebbnek, amit elveszítünk ... |\|. LÁSZLÓ ENDRE Melyik úton jut el a nyulacska a házikóhoz? 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom