A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-05-01 / 18. szám
A szóra: közétkeztetés, görcsbe rándul a gyomrom. Országjáró utaim során csak ritkán sikerül jót s kellemes környezetben ennem. Az éttermekben — olykor az adott járás egyetlen, legmagasabb árosztályba sorolt éttermében is — cigarettafüst, savanyúkáposzta és égett zsír szagának kellemetlen egyvelege fogad. Az elfogadhatóbb árosztályú éttermek, ahol csapolt sört is mérnek, egyszerű kocsmává züllenek pár hónap alatt. A fent elmondottakkal ellentétes példákat is tudnék sorolni. Nálam kitűnő minősítést kapott a bagotai Vén Diófa (Hurbanovo-Bohatá); a hetényi (Chotín) Paprikacsárda; Örsújfalun (Nová Stráž) nem a Camping, hanem a falu közepén található étterem-vendéglő; a szapi (Palkovičovo) Halászcsárda; a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Művelődési Ház étterme; a Somorja (Šamorin) csölösztöi városrészében nemrég megnyitott Kormorán szálloda étterme és ugyancsak Somorján a Csallóköz vendéglő. Ha a jó konyhájú, tiszta abroszú, jó levegőjű éttermek közül kihagytam valamelyiket, az csak azért lehetséges, mert még nem jártam ott. Mulasztásomat az idő múltával, utaim szaporodásával pótolom. Az említett Csallóköz vendéglő azért érdekes, mert a Nyugat-szlovákiai kerület számára itt képezik a pincérek és szakácsok jelentős részét, lévén ez az iskola-diákszálló-vendéglö komplexus a Szlovákiai Fogyasztási Szövetkezetek utánpótlásnevelö intézeteinek egyike. Egy-egy esztendőben mintegy négyszáz diák jár falai között. Vígan élnek. Kultúrával is, amikor kiruccannak a közeli Bratislavába a Nemzeti Színház egy-egy operaelőadására, de gyakran látjuk őket a somorjai művelődési ház rendezvényein is. Pedig a diákélet kemény oldala itt is kemény. Szóljon erről a négyszáz diák közül egy, a búcsi (Búé) Szabó Szilvia, aki pincér-szakácsnövendék. — De már nem sokáig — mondja a szőke, tiszta arcú, mosolygós nagylány. — Nemsokára írásbeli vizsgát teszünk, azután fél évre szakgyakorlatra megyünk és mire véget ér az esztendő, mi is búcsút mondunk a diákéletnek. -4 — Szép volt? Vagy inkább nehéz? — Az első hónapok bizony nehezek voltak. Nemcsak az új környezetet, a házirendet, az új évfolyam- és osztálytársakat, az új pedagógusokat és nevelőket kellett megszokni, elfogadni, a diáktársak között barátot lelni, hanem a tanítási nyelv is megváltozott az előző iskolámhoz képest. Az olvasó nem tudja, így elmondom: ebben az iskolában pincér-szakács, illetve csak pincér, valamint csak szakács szakon tanulnak a gyerekek. Az előző két szakon csak szlovák tanítási nyelvű osztályok vannak, szakácsképzés viszont magyar tanítási nyelvű osztályban is folyik. De a szaktantárgyakat ők is szlovák nyelven tanulják. És a tantárgyak zöme szaktantárgy, lévén szakiskoláról szó. — Hogyan küzdötted le ezt a nehézséget, mennyi időt vett igénybe az átállás? — Hosszú időbe telt, amíg a tanítási órán már nem magyarul, hanem szlovákul gondolkodtam. Az első hónapokban úgy oldottam meg ezt a problémát, hogy az órán hallott tananyag alapján, szlovák nyelvű jegyzetet készítettem magamnak és abból tanultam. Ma már a szlovák tanítási nyelv miatt semmi nehézségem nincs. Van viszont a magyar nyelvvel. Otthon az édesanyámnak, a rokon-A diákok is itt étkeznek, egymást kiszolgálva tanulnak Vendégváró tálalás. A háttérben „gyerekei" mozdulatait vigyázón irányítva Benko Jozef, az üzem vezetője 4
