A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-09 / 2. szám
Kiss Ferenc felkapta az üvegkancsót s hozta a bort. — Sok van még belőle, elnök? — kérdezte Vince, a traktorista, mikor kézbe fogta a poharat és a fény felé tartotta. — Sok már nincs, de azért újig kitart. Iszogattak, füstöltek s beszélgettek. — Hiányzik közülünk Bányász Miska — jegyezte meg Balogh Karcsi. — Jó beköpései voltak, kár érte. — Vadszamár! - jegyezte meg Laczkó. — Tisztára elment a jóesze. Ilyen marhaságot csinálni! így teltek a percek, közben persze szót ejtettek a munkáról, a teendőkről, a gondokról s egyebekről. Mikor Kiss Ferenc harmadszor vagy negyedszer fordult a kancsóval, eléggé emelkedetté vált a hangulat. Nevetgéltek, viccelődtek, s egyre hangosabban beszéltek. Mintha nagyot hallónak nézték volna egymást. Laczkó Jóska végigvetette magát a széles heverőn. — Hej, ha nekem ilyen szentélyem lenne! — kiáltotta-a mennyezetre —, a köztársasági elnökkel sem cserélnék. — Ideje volna már megnősülnöd — jegyezte meg Balogh Karcsi. — Ha minden este más asszony bugyija körül szaglászol, soha nem lesz ilyen. Laczkó József gépészmérnök jóképű, kisportolt testű fiatalember volt. A szövetkezet főgépesitöjeként megállta a helyét, hozzáértéssel, jó! végezte a dolgát. Egyetlen hibája — ha ugyan hibának lehet nevezni —nagyon szerette a nőket. Ha meglátott egy valamire való szoknyást, rögtön elöntötte agyát a vér, s addig hajtotta, addig űzte, míg csak be nem cserkészte. Az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy ritkán akadt komolyabb ellenállásra. — Valamit mondtam, Jóska! — Hallottam ... — Nincs rá semmi válaszod? — Egy-két évig elpillangózgatok még, aztán isten neki, megnősülök, és! — emelte fel a mutatóujját — példás férj és családapa leszek. Erre akár meg is esküszöm! A többiek hahotázva nevettek. — Hiába röhögtök, pupákok! — ült fel a heverőn Laczkó, de nyomban visszahanyatlott és ő is nevetni kezdett, de úgy, hogy mindenkit túlharsogott. — A gömöriek mind ilyen szoknyahajcsárok? — kérdezte Kiss a szemét törölgetve. Laczkó ugyanis Gömörböl került a faluba két éve, s azóta a szövetkezet székházának egyik helyiségében lakott „ideiglenesen". Laczkó fölkelt. — Irigyek vagytok, azért pofáztok — mondta. A bárpulthoz sétált, elhelyezkedett a magas ülőkén, bal könyökét a pultra szúrta, jobbjában pedig a poharát forgatta, s nézte a benne láncot kötő italt. Ugyanis ő csak töményét ivott. — Láttátok már az új tancsinénit? — kérdezte meg váratlanul, s különös fények játszottak a szemében. Hallani hallottak már róla, de látni még nem látták, mondták a többiek, s érdeklődéssel várták, hová akar kilyukadni a főgépesítő. — Nézzétek meg, öt látni kell. Megéri... — Mi a csuda! Te talán már láttad? — Beszéltem is vele ... — Komolyan?... És milyen? — Nehéz leírni... A szája, mint az eper... A szeme sötét és mély, akár a feneketlen tó ... A haja sűrű és fénylő, akár a bozótos holdfényben ... Az alakja meg a járása csodálatos, kecses és ringó. Élő aranyhajó, barátaim ... Hitetlenkedve, tátott szájjal hallgatták. (,Folytatjuk) Pavel Koyš versei* Mindennapi vers Szeress Mindennapi versünk szava, susogó hangzókkal zúgj lombjaink között. Mindennapi ember. Feltúrt agyagon át ver gyökeret a kétkedés felett az ősmagig. Vajon mi lehet ez a vers ? Nem egyéb, mint a tisztán látó szem. A szó magvát elvetni a forró vérben. Mindennapi versünk szava — lelkiismeret kristályai. Rácz Olivér fordítása Álmok Hajnali álom-raj a fejben. Minden reggel álmodni — borzadá/y. Azt mondják: csoda az álom. Akár a sör, habzik a versben. Pedig az álmokról hányán lemondtak már? Álmom fejemben egyre forr. Álmom mindig a hab recézete. Rajta át látsz mindent nagyobbnak, s rosszabbnak. Jobbnak semmikor. Az álom gyötretésem színhelye. Álmomban a táblához szólítottak, lábam képlet-gályába félve lép. Levetkőztettek s mezítláb vagyok csak. Pőreség s algebrai űr szorongat. Fölébredek. Borsónyi veríték Homlokomon. S mögötte álmok, újak. Oly búsak, hogy már nevetségesek. Oly nevetségesek, hogy szinte búsak. Garai Gábor fordítása ILLUSZTRÁCIÓ: NAGY ZOLTÁN Szeress lágyan, oly ifjú szerelmet adj nekem, mint a szél, ha cseresznyevirágban fürdik s illatát hordja édesen. Végtelenül szeress, vezess, mint a csillagok kék szeme. A vak mindenség tág lesz és kegyes, ha szerelmedből gyűl szövétneke. Szörnyen szeress! Hisz cukros szerelem annyi van. Én elevenen vérivó s heves szenvedélyedbe temetem magam. Dénes György fordítása * 55. születésnapján köszöntjük a jeles szlovák költőt 15
