A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-04-17 / 16. szám
A CSEMADOK TÖRTÉNJEN MINDIG VALAMI Varga László 1986. február 1-től a Csemadok Dunaszerdahelyi (Dun. Streda) Járási Bizottságának titkára. Korábban pedagógus a Galántai járásban, majd Nagymegyeren (Čalovo) a magyar tanítási nyelvű gimnáziumban, valamint utódjában, a közgazdasági szakközépiskolában. — Tósnyárasd a szülőfalum — mondta legutóbb, amikor szolgálati gépkocsijával a helyi szervezeti elnökök körzeti értekezletére tartottunk. Hosszan elbeszélgettünk, míg suhant velünk az autó. Életének az egészéről, amely végérvényesen a felejthetetlen szülőfaluban alapozódott meg. A szülőföldön, amelyen a napvilágot először meglátta, a betűvetést megtanulta. Galántán végezte az általános iskola felső osztályait, s az ottani magyar gimnáziumban érettségizett. A szülőfalu gazdagon részesítette gyermekközösségi élményekben: futball, jégkorong, stb. A gimnázium pedig a irodalom és a történelem iránt tette fogékonnyá. Az önképzököri tevékenység irányt szabott életének. Mórocz Károly tanár vezetésével már diákként népdalokat, balladákat gyűjtött Tósnyárasdon (Topofnica). — Innen ered kötődésem a néprajzhoz. A munkát folytattam Jókán is fiatal pedagógusként, Nagymegyeren pedig 1976-ban már néprajzi tárgyak gyűjtésére vállalkoztam a gimnázium tanulóival, részem volt a tájház kialakításában, amely 1980. december 1-jén nyitotta meg kapuját az érdeklődőknek. Tanárként volt részem abban is, hogy a Dunaszerdahelyi járásban megszerveződött az első honismereti tábor, s a további kettő vezetésével is engem bíztak meg. Vissza még mindig Tósnyárasdhoz, amely elhatározó lépései megtételében fogta Varga László kezét, s féltőn egyengette az útját. Édesapja cipész volt, a második világháború után építőipari munkás, s édesanyja a szövetkezetben talált megélhetést az édesapa korai halála után. Öccse az építőiparban helyezkedett el, ő a nem éppen könnyű családi helyzet ellenére is a továbbtanulást választotta. A Komenský Egyetem Bölcsészkarán szociológia szakra jelentkezett, de a felvételi nem sikerült, így lett egy évig tanítója a jókai (Jelka) iskolának. Aztán újra próbálkozott az egyetemmel, pedagógia-történelem szakon, s 1972-ben tanári oklevelet szerzett; felesége szintén pedagógus. — A Csemadok-mozgalomba szülőfalumban folytam bele — mondja a csallóközi falvak mellett elsuhanva. — 1970-től 1973-ig a Csemadok helyi szervezetének elnöke voltam Tósnyárasdon. Egyik életem a főiskolához kötött, s másik a mozgalomhoz. Sikerült megszilárdítanom a szervezeti életet, felújítanom a színjátszó csoport munkáját. Színdarabot is rendeztem, de a címét elfelejtettem. Művelődési rendezvényeink is szép számmal voltak. Végső soron szülőfalumban kezdődött az elkötelezettségem, amelyet titkárrá választásom után hivatásos dolgozóként folytatok. 1972-ben a Csemadok Központi Bizottságába is beválasztottak. — Nagymegyeren többször találkoztam veled. ÉS mindig a kisváros művelődési házában... — 1976-tól 1986-ig voltam ott a helyi szervezet elnöke. Mikor erre a posztra állítottak, a taglétszám ötszáz körül mozgott, s tíz esztendő alatt ezernél többre növekedett. A művelődési klubot is én hívtam életre Keszegh István barátommal. 1980-ban ott is sikerült felújítanom a színjátszó mozgalmat. Azóta a csoport kétszer volt a Jókai Napok győztese. Megnőtt a helyi szervezet tekintélye. Irodahelyiséget kaptunk és rendszeres támogatást a szövetkezettől. Tavaly az évzáró taggyűlésen a helyi nemzeti bizottság és a Nemzeti Front elnöke a tízéves munkát értékelve köszönetét fejezte ki. Nagymegyert második otthonomnak tartom. Munkában fonódott barátságom Keszegh Istvánnal, Németh Tiborral, Bodnár Gyulával, Bugár Istvánnal, Morva Pállal és másokkal. A Csemadok legtevékenyebb tagjai egy dolgot vártak el Az énekkar ünnepe Nem könnyű, nem is szokásom beszámolni olyan hangversenyről, melynek magam is szereplője voltam. Mégis örömmel teszek eleget a kérésnek, mert itt most a zseliziek (Želiezovce) fegyverténye volt előtérben s ez oly megható, hogy nem nehéz megtalálni a dicsérő szavakat. A nyári népművészeti napok fénye annyira kisugárzó, hogy a város télen is sütkérezhetne ennek melegénél, ha nem volnának lelkes polgárai, akiknek nem elég a vulkán egyszeri kitörése, mert állandóan áhítoznak a művészet, az ének, a zene lelket, életet melegítő erejére. Kodály Zoltánnak rossz véleménye volt a fesztiválokról. Azt mondta, hogy ahol fesztiválokat tartanak, ott nincs állandó művészeti élet, ott csak ideiglenesen ragyogó kirakatok vannak. Nos, Zseliz büszke lehet arra, hogy fesztiválokat is rendez, de állandóan és eredményesen szereplő kórusai is vannak. Egy fiatal, sikeres énekkar életében igen fontos az első nagy állomás, az ötödik évforduló. Boldogító tudat visz-6