A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-04-10 / 15. szám
INNENCsemadok-Szvorák Katalin és „rangidős" népdalénekesek bizalmas beszélgetése Az öröm pillanata: Vontszemű Henriett a Jókai-napokon volt díjazott A legsikeresebb dudásunk Életkép a zselizi HALAK NYÁR SZÜLŐFÖLD, TÁJAK, A fülsiketítő zenebona gyorsan felkelti a figyelmet, a csendes lombsusogás csak az értő, figyelmes fülnek továbbítja zenéje harmóniáját. A nyári hajnalon még látható igazgyöngyszerű harmatcseppeket gyorsan felszárítja a tűző nap a pókhálóról, durva kéz nem érintheti a törékeny ragyogást. Az emberi értékek átalakulnak, koronként változik értelmük, nincs mérce, nincs Sl-rendszer, amivel mérhetnénk, egzakt módon rangsorolhatnánk a művészi alkotásokat. A másoló, a plagizátor nem a technikán bukik el, hanem azon, hogy nem önmagát adja, az ihletett egyéniség ujjlenyomata kitörölhetetlenül ott van a művön, bár nem púder és ecset kell felidézéséhez, hanem a megértés, az alkotó ismerete. Könnyű gyors ítéletet mondani azokról, akik velünk nőnek fel, hogy ismerjük őket, olyan „bálványdöntögetés" ez, mint amikor a televízióban a mindenki által tisztelt zseniális embert könnyedén „lejózsiz"-za a szinte még tinédzser korú szuverén riporter, fitogtatva saját bennfentességét. A gyermekkori játszótársak emlékeinkben elsősorban csínjeikben, nem feledett kis történetekben rögződnek, és valahogy nehéz ezeket egyeztetni a kibontakozott tehetséggel így talán természetes ha öntudatlanul is szégyelljük azonosítani az egykori kislányt az érett és elismert művésszel. Valahogy igy vagyok én is Czibák Máriával, bár ezt most itt nem kérkedésként írom, csak jelezni akarom, nem tudom öt elfogulatlanul méltatni. Czibák Mária édesanyjától örökölte a ceruzát könnyedén vezető kezet, édesapjától a tárgyak háromdimenziós valóságának a megértését és hasznosíthatóságát, de az adottságok benne megsokszorozódtak és persze nem hagyható figyelmen kívül a tanulás és az iskolai végzettség hatása sem. Végig tudtam követni alkotó pályájának fontosabb állomásait és próbálkozásait. Megragadóak voltak már az egyszerű, vastag-oldott vonalakkal rajzolt grafikái is, leginkább a gyermekábrázolások. Később jöttek a tájak, a színek kavalkádja a papíron és a vásznon, megelevenedtek a szőkébb szülőföld — a Bodrogköz — múlékony varázsos MAGASBAN pillanatai, a megismételhetetlen részletek a holtágak, folyók partján, a csak néhány fából álló pusztuló erdő, a Ticce kanyarainak hangulata, és persze az útiélmények, a bolgár táj, a magyarországi alkotótáborok lázas légkörében született városképek — minden, amit egy nyugtalan lélek meg akar ragadni, kitapogatva lehetőségeit, keresve önmagát, adottságainak optimális hasznosíthatóságát, tehetségének határait. Czibák Mária a hátikban találta meg azt a kifejezési módot és formát, ami jelenleg legközelebb áll hozzá, amit magáénak vall. Csak hasznosnak mondható az előbbiekben felsorolt út, amelynek során módja volt megízlelni a különféle művészeti módszerek és formák alapjait, fejlődését, lehetőségeit és korlátáit, hogy kiforrottan jusson el a számára legmegfelelőbb és legkifejezőbb művészeti ágához. Korunk tudata fokozatosan leveti a nemekkel szemben támasztott előítéletek kényszerzubbonyát, megfelelő helyet kap a női tehetség is az élet minden területén, de azért nem tagadhatjuk Szokat a pszichikai árnyalatnyi különbségeket, amik egy adott nemre jellemzőek, akár biológiai determinációból, akár a kultúrtörténeti fejlődés folyamán kialakulva. Czibák Mária batikjaiban mindenütt fellelhető a nőiség hatása és ihletése. Már maga az anyag, a hajlékony, simuló könnyű vászon, ami évezredek óta vonzza a könnyű női kezet, akár hímzést, szövést varázsolva a szálak közé, akár a paraffin által szabadon hagyott felületeken megtapadó festék formálta minta vagy kép legyen az eredmény, nőies. A tartalom és a forma sugározza a kecsességet, a törékenységet, a durva érintésre semmivé foszló virágporból kirakott szépséget. Sokszor talán szégyelljük valamire azt mondani, hogy szép, kopottnak találva a jelzőt, megzavarva az értékrendek bukfencszerű változásaitól, de Czibák Mária batikjai előtt mást nem mondhatunk. Kép vagy csak dekoráció, minta, amit látunk? Igen kép, művészi alkotás, hisz összegződik bennük egy igen tartalmas alkotópálya hitvallása és eddigi tapasztalata. Visszatérő motívum a lepke, lepkeszárnyak. Nekem mindig a rövid és törékeny életet juttatja az eszembe, felidézve a szívtelen ember keze által tönkretett szépséget, a természet szépségét, amit olyan könnyen semmibe veszünk, olyan gyorsan pazarolunk... A börtönrács előtt, napfényre vágyó pillangó képe nem igényel különösebb magyarázatot, mindnyájan ismerjük a sugallt érzést, akár fizikai, akár lelki értelemben. A hajlékony vászon hálásan rögzíti a tájak, városok képeit is. Czibák Mária megtalálta önmagát a batik művészetében. Lehet, ez is csak egy állomás, lehet, hogy a még előtte álló hosszú élet során ez, a fiatal tehetség új izeket próbálgat, de nyugodtan elmondhatjuk, bár sok ilyen sikeres állomása legyen minél több ifjú tehetségnek, hogy a közízlés formálásában a maradandó, igaz emberi értékek, és ne a romboló, dekadens múló divatok legyenek a mérvadók. BOGOLY JÁNOS A szerző felvételei
