A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-04-03 / 14. szám
VÍZIMOLNÁROK 492 11 ••• A Duna főága az elmúlt századokban a hajózás szempontjából veszélyes, több mellékágra szakadó, lassú folyású és sekély medrü volt. „A Dunából kell megcsinálni Európa fő vízi vonalát. Ne lovacskák húzzák vontató utakon a dereglyéket, hanem hatalmas gőzhajók" — írta Széchenyi a Néhány szó a Dunahajózás körül című cikksorozatában. A nagy célok megvalósítása érdekében már az 1823—1830-as évek között elkészítették a Duna környékének és árterületének térképét, Dévénytől (Devín) egészen Péterváradig. A múlt század végéig egyebek közt rendezték a Dévény és Nagy-Bajcs közötti részt is. Az éles kanyarokat egyenes átvágásokkal kiigazították, a folyamot kövei kirakott meder közé szorították, és az egyes elágazások elejét elzárták. A nagy kiadások és fáradságos munkálatok árán elért eredmények azonban felgyorsították a mondákkal és regékkel átszőtt régi csallóközi vízivilág pusztulását. Kiszáradt, végleg eltűnt a mocsárvilág és a rétségek legjellemzőbb alakja, a pákász. Amint a gőzhajók és a velük való uszályvontatások elterjedtek, megkezdődött a nagy múltú vízi foglalkozás, a lovas hajóvontatás kihalása. Nem kellett már többé karbantartott út a vízparton a lovasfogatok számára, meg a bátor, mindenre elszánt emberek csoportja, a gép könnyebben elvégezte két látni fogjuk, munkánk nem veszett kárba. Az örökséget sikerül megőriznünk és a művelődés szolgálatába állítanunk. A MESTERSÉG KIALAKULÁSA Az emberiség a gabonát táplálékként már nagyon régóta felhasználja. Belőle lisztet különféle módon, főképpen őrlőkövek segítségével készítettek. Később rájöttek, hogy a szél és a víz mozgási energiája felhasználható a fárasztó munka megkönnyítésére. Az idők folyamán különféle gabonaőrlö alkalmatosságok fejlődtek ki: A nagyobb folyók mentén a vízimalmok, a kisebbek mellett a patakmalmok, a vízszegény vidéken a szélmalmok és szárazmalmok, végül pedig a gőzerővel hajtott malmok. Csallóközben, a csodás gabonatermö vidéken, a két Duna-ággal határolt „Aranykertben" bizonyára már korán megjelentek a vízimalmok. Talán Budával egyidöben, ahol már egy 1292. évi kérvény szerint malmok álltak a Dunán. Megbízható adataink vannak arról is, - hogy az 1500-as években Komárom mellett is működtek már vízimalmok. Itt mindenképpen sok gabonát őrölhettek, főképpen azért, mert a 16. század közepétől az erődítménybe nagy számú idegen katonaság került, másrészt pedig amiatt, hogy Komárom volt az akkori gabona- és lisztkereskedés egyik központja. szabályozása azok addigi fáradságos és veszélyekkel teli munkáját. A gőzhajók és a vasúti teherszállítás elterjedése a tutajozást és a szekeres fuvarozást (komáromiasan a szekeres gazdák tevékenykedését) is megszüntette. Ezek nélkül az érdekes foglalkozások nélkül pedig a múltban teljességgel elképzelhetetlen volt Komárom környéke. A többi vízimesterséget és foglalkozást nem érte olyan hamar el a végzet. Bár a megváltozott körülmények nagy veszteségeket okoztak a dunai halául dunai forgalom Komáromnál 1851-ben szoknak, a vízimolnároknak és az aranymosóknak, egészen a II. világháborúig folytatták a mesterségüket. A többiek (a hajókon szolgálatot tevők, kompkezelők, révészek stb.) alkalmazkodtak a megváltozott lehetőségekhez és elvesztek a fejlődés forgatagában. A folyamszabályozással, a vízszenynyezödéssel, a gőzhajózás elterjedésével és a Duna nemzetközivé tételével egy olyan folyamat kezdődött el, amely fokozatosan kipusztította őseink vízzel kapcsolatos mesterségeit, foglalkozásait és kiegészítő foglalkozásait. Emléküket azonban nem hagyj.uk elveszni a mai idők rohanásában. Tárgyi és írásos emlékeikből vagy az esetleges reánk maradt képekből kiállításokat rendezünk, és különböző írásokban elevenítjük fel az olvasóknak. Ha az alábbi fejezetekben megszólaltatjuk a mindig szolgálatkész adatközlőket, a megsárgult régi iratokat és a halványodó képe-Az egykori vízimolnárságnak kétségkívül Komárom volt az egyik központja, de igen jelentős helyet foglalt el a mai Bratislava és többek között Myjava is. A Vág folyón, Trencsén (Trenčín) környékén is álltak malmok. „Vágújhelyhez közel, a sok malom egyikéhez odasodródott zsindellyel megrakott tutajunk." — írta 1837-ben Jassik Menyhért. Két esetben olyant is látott, hogy a malomhajóra kiálló molnár a tutajoscsapat legutolsó tagjára, csupa pajkosságból, hosszú fenyőrúdjával igyekezett rácsa pdosni. Az elmúlt évszázadok különböző időszakaiban a Kis-Dunán, illetve Gútától (Kolárovo) a Vág-Dunán is működtek vízimalmok. Bár ezek jelentősége nem volt olyan nagy, mint a Duna főágán levőké (s szerkezetük is kissé eltérő volt, a malomház rendszerint a szárazföldön állt, csak a hajtókerék volt a vízben), mégis nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy elődeink mindennapi fáradságos munkájukért szép liszthez juthassanak. jók BÉLA Fotó: Kontár Gyula Repró: Bíró Béla
