A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-09 / 2. szám
SNNÄN HAII£)TriIK-OL\!ASTUK-LATrUK A Hálózat című filmben, amelyet 1976-ban forgatott Sidney Lumet rendező, Faye Dunaway alakítja a fiatal szerkesztőnőt, aki könyörtelenül feláldoz mindent és mindenkit pályafutása érdekében. Madam című új filmjében Faye Dunaway ismét hasonló felfogású asszonyt játszik, ha teljesen más szférában is: ö a Madam, aki fényesen él vállalkozásából, a beszervezett, pénztelen széplányokból. De egy napon legnépszerűbb „alkalmazottja" nemet mond telefonhívására és bejelenti, hogy férjhez megy. A Madamnak azonban más a véleménye ... Az ábrán látható rugós kesztyű arra szolgál, hogy vele a kéz izomzatát eddzék, s meggyorsítsák sérüléseinek gyógyulását. Ezzel a kesztyűvel, amelyet különben egy bécsi technikus fejlesztett ki, például a görcsös merevségben szenvedő emberek ismét megtanulhatják begörbíteni az ujjaikat. A hegymászók szintén erősíthetik vele a kézizmaikat. A rugók cserélhetők, az erősségük változtatható. ■4 Jaj, hová is tettem a fejem ? Leakey-Lewin: FAJUNK EREDETE Ritka-szép kiadvánnyal örvendeztette meg a Gondolat Kiadó olvasóit Richard E. Leakey és Roger Lewin, eredetileg 1979-ben Londonban „Origins” címmel megjelent könyve ma már a műfaj klasszikusa. Klasszikusa és bestsellere egyben, hisz ritka esemény az is, hogy egy ilyen jellegű könyv úgy legyen megírva, hogy egyaránt élményt jelentsen szakembernek és beavatatlannak. Márpedig a Leakey-Lewin szerzőpáros könyve ilyen. S csak segíti a nagyközönség tájékozódását a rendkívül szépen kivitelezett illusztrációs anyag: e kiadvány vetekszik a Helikon kiadó pompás sorozatának, „A múlt születésé"-nek kivitelezésével. S persze ami a legnagyobb pozitívuma: a m^gas színvonalon tálalt elméleti anyag: Az ember jövője — A legnagyobb forradalom (mármint a darwini) — Az ember állati ősei — Hominida-kezdetek — Az emberiség bölcsője — Afrikától a földművelésig — Az első kevert gazdaság — Intelligencia, nyelv és az emberi elme — Agresszivitás, nemiség és az emberi természet — Az emberiség kilátásai — íme a kiadvány gazdag tartalomjegyzéke. A könyv stílusa magávalragadó, ahogy a gazdag fényképanyag sem mindennapi teljesítmény. Fosszíliák, majmok, emberszabású majmok, elképzelt őshordák, barlangfestmények, huszadik századi törzsi népek fotói — mindez a legmagasabb szinten kivitelezve. S végezetül egy rövid idézet a tűzről: „... a tűzben van valami érzéki, sőt valami mágikus is. Szinte mindent átjár a látvány, a hangok, a szag és a meleg hullámainak kavargó érzése ... Biztosak lehetünk benne, hogy a tűz központi eleme volt a korai szertartásoknak". (cselényi) Dümmerth Dezső: ÁLMOS, AZ ÁLDOZAT Miért nem kapott helyet Álmosnak, a Megyer törzs főnökének szobra a millenniumi szoborcsoportban? Hogyan lett egy régészeti tévedésből olcsó szenzáció? Miért ölték meg Álmost Erdélyben; mielőtt a honfoglalók bevonultak a Kárpát-medencébe? Hogyan kell értelmeznünk Emese álmát? Mit mondanak a krónikák és mennyiben hihetünk nekik? Ilyen és ehhez hasonló izgalmas kérdéseket vet fel, többek között, Dümmerth Dezső könyve, aki nemzeti történelmünk egy homályba vesző, mindmáig rosszul értelmezett, félremagyarázott fejezetével, illetve alakjával. Álmos vezérrel és halála körülményeinek tisztázásával foglalkozik. Álmosnak, mint fejedelemnek az alakja évszázadokon keresztül a háttérbe szorult, s ha emlegették is, csak mint a honfoglalás előtti mondakör szereplőjét, vagy mint Árpád fejedelem apját, aki fia javára lemondott a fejedelemségről. Alakja, valódi szerepe tisztázatlan maradt egészen a közelmúltig. Anonymus idején egyfajta nemzeti szégyenérzettől vezetve hallgattak róla: a pogány múlt emlegetése rossz fényt vetett volna az immár keresztény magyarságra. A középkori és újkori felvilágosultabb, racionalizmussal ötvözött krónikaírás koncepciójába viszont mitikus szerepe nem illett bele. A krónikák pár mondatos utalásait korrekciók és a mélyebb tartalom keresése nélkül vették át évszázadokon keresztül, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy a nyugati keresztény világ vajmi keveset tudhatott az ősi magyar hitvilágról, a nomád népek vallási és uralkodási szokásairól. Egyszerűbb volt elfogadni a tényt, miszerint Álmosnak meg kellett halnia, „mivel nem mehetett be Pannóniába". Ezek szerint egyszerű királygyitkosságról lett volna szó? Egy meggyengült és kiöregedett fejedelem félreállításáról? Korántsem! Dümmerth Dezső minden kétséget kizáróan bizonyítja: Álmos fejedelem, miután a magyarok népét átvezette a Kárpátokon, uralkodásának betetőzéseképpen, áldozattá vált, hogy népét megváltsa. Feláldozták, a szakrális rítusnak megfelelően, hogy a nomád hitvilág szokásai szerint utóda, Árpád átvehesse az áldozat minden emberfeletti tulajdonságát. így teljesedett be egyúttal Emese sámánisztikus álma, amelyet sokáig csak mondaként kezeltek, figyelmen kívül hagyva annak mélyebb értelmét. Dümmerth Dezső könyvét, amely a történelemtudományon kívül a filológia, néprajz, a pszichológia és a vallástörténet eredményeit is felhasználja állításai bizonyítására, minden történelmet kedvelő olvasó izgalommal lapozhatja, hisz eddig tisztázatlan kérdésekre kap világosnak tűnő magyarázatot. Kövesdi Károly OTHELLO Nem hiszem, hogy bővebb magyarázatra szorulna: miért tartozik Shakespeare leghíresebb munkái közé az Othello, a megcsalt bizalom és a tőrbe ejtett riemes gyanútlanság halhatatlan tragédiája. Shakespeare-nek ez valóban egyik legkiválóbb színműve, így nem csoda, hogy az idők folyamán szinte könyvtárnyi irodalóm született róla; valamint az sem, hogy még századunkban is foglalkoztatja az újraalkotók érdeklődését. Kitűnő példáját nyújtja ennek a jeles grúz zeneszerző: Aram Macsavariani, aki évtizedekkel ezelőtt balettzenét komponált Othello, Desdemona és Jágó shakespeare-i tragédiájához. Macsavariani balettje a hatvanas években a szovjet színházak egyik slágere volt, hiszen bemutatták Tbilisziben, Moszkvában. Leningrádban, Jerevánban és másutt is. Most, az 1986-os csehszlovák—szovjet barátsági hónap nyitányaként, hozzánk is elérkezett ez a négyfelvonásos balett, mégpedig a népszerű koreográfus: Jozef Sabovčík közreműködésének eredményeképpen. A Szlovák Nemzeti Színházban novemberben látott premierdarab a bratislavai társulattal vendégként dolgozó koreográfus törekvéseinek átgondoltságát dicséri. Példaként rögtön a cselekmény jó arányérzékkel történt tömörítését említhetném, de azt is, hogy Jozef Sabovčík táncban fogalmazott gondolataihoz problémátlanul használja a legkülönbözőbb mozdulatnyelvi eszközöket. Gyakorlott táncalkotóról lévén szó, pontosan tudja: mit, hogyan akar kifejezni és mivel, milyen visszhangot akar kiváltani. A színpadon és a nézőtéren egyaránt. Kitűnő segítői ebben a főszerepek magántáncosai. Othellóként Jurij Plavnyik, Desdemonaként Anna Macháčová, Jágóként pedig a mindig szuggesztíven táncoló Libor Vacu/ík. Az előadás külön érdekessége, hogy a bratislavai operaház zenekarát Emin Hacsaturján vezényli, aki kitűnően érvényre juttatja a zene drámaiságát, a lírai részek szélesebben áradó dallamíveit, valamint a sajátosan grúz dallamszakaszok melodikáját. A koreográfus, a karmester és az egész társulat összmunkája ezúttal nem csekély eredményt tud felmutatni. Miklósi Péter TELE VAN A VÁROS SZERELEMMEL Ha valaki nyelvtani szempontból kívánná megvizsgálni a fenti állítást, irigylésre méltó dolga lenne. Ha viszont meg akarna győződni e kijelentő mondat igaz voltáról, kemény fába vágná a fejszéjét. Mielőtt azonban még ködösítéssel vádolna a tisztelt olvasó, elárulom, a címben szereplő megállapítás a Prognózis együttestől származik, és semmi szükség beható elemzésre. Mármint a mondaténak, mert a hasonló címet viselő lemez annál inkább igényli. A harmincnyolc perces szövegi-zenei anyag úgy indul, mintha Vörös István és társai már az elején szeretnék leszögezni, hogy a szerelem nem tűri a nyugalmat, a közömbösséget. Zenéjük szinte felráz, felkap, magával ragad, aztán — hirtelen leejt... Majd, hogy bizonyítsák az „egyszer fent, másszor lent"-tételt, ezt a részükről érdekes libikóka-játékot még néhányszor megismétlik. Közben, ha a szövegre is figyelünk, a test és a lélek bonyolult párharcának lehetünk fültanúi, melyben hol az egyik, hol a másik látszik diadalmaskodni. Nem lehet azonban nem észrevenni, hogy a romantikát szinte teljesen száműzik, s a — kissé talán eltúlzott — realizmusnak adnak helyet szövegeikben. De ha ők így gondolják ... Ennek ellenére merem remélni, hogy ez a vidám banda egy-két szerzeményét nem gondolta komolyan. Persze, azért akad ellenpélda is, hogy csak a Ne kezdd újra, kérlek! című dalt említsem, amelyben megkérdőjelezik a lelki kapcsolat nélküli szeretkezés értékét, s a nemes érzés devalválódása ellen (is) szólnak. De nem bonyolódom bele a szövegelemzésbe, mert sokáig koptathatnám a toliam. Egy lemezről akartam írni, amelynek tizenkét dala közül tetszett egynéhány. Többek között a Türelem című felvétel, amely olyan benyomást keltett bennem, mintha adott esetben egy felnőtteket irigylö kamasz a Vágyom egy nő után ... kezdetű dalt énekelné, vagy a Gátlásos vagyok című szám, amely szintén sokak problémájáról szól, vidám hangvétellel. És a többi felvétel? Azokról mindössze annyit: rajta vannak a lemezen. Fel-felcsillan bennük egy-két értékszilánk, de ez csak a zenével kapcsolatban mondható el. Az egyébként jól szerkesztett lemez dalai azért vidámságban és játékosságban még így is felveszik a versenyt bármely tinisztár futószalagon gyártott számaival. A. Szabó László 9
