A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-03-13 / 11. szám
piramisok Kevés olyan közismert építmény van a világon, mint az egyiptomi piramisok. Persze, ez alatt mindig a három nagy gízai piramis értendő, mivel összesen mintegy nyolcvan különböző állapotban megmaradt piramisról tud az egyiptológia. Ősidők óta izgatta a tudósok és az egyszerű emberek fantáziáját: mióta állnak ellen a sivatag homokjának és szelének eme monumentális kőrengetegek, kik építették és mi volt a rendeltetésük? Sokan csillagtemplomoknak vagy gabonaraktáraknak tartották, mások, helyesen, az ókori uralkodók sírjának könyvelték el. Egy arab közmondás szerint: „A világon minden fél az időtől, de az idő fél a piramisoktól". És tényleg, a Kairótól mintegy tizenöt kilométerre fekvő Gízai-fennsíkon trónoló három hatalmas gúla mind a mai napig kihívás a modem tudománynak: még mindig nem tisztázták egyértelműen milyen technikával építették e kolosszális kötömegeket. A történelem atyja, Hérodotosz szerint —• aki i. e. 448 körül járt Egyiptomban-— az ún. „nagy” piramis építője, Kheopsz, zsarnok és gonosz fáraó volt, aki korbáccsal hajtotta az egész népét, hogy piramisát felépítse. Tíz évig tartott az egyenként 2—3 tonna súlyú kövek szállításához szükséges út elkészítése. További húsz éven át több mint százezer rabszolga görnyedt pirkadattól napnyugtáig az ókori világ vitathatatlanul legnagyobb építményének megalkotásán. Gonoszságát Kheopsz odáig fokozta, hogy saját lányát is nyilvánosházba kényszerítette, hogy minél több ezüstöt gyűjtsön össze az építéshez. Az engedelmes lány eleget tett apja kérésének, a kért ezüstösszeget megszerezte, de egyúttal minden férfivendégétöl egy követ is kért ajándékba. A hagyomány szerint ezekből a kövekből épült fel a nagy piramis melletti kis piramis egyike. Egy másik nagyon elterjedt vélemény szerint nem a korbács, hanem az egyiptomiak fanatikus hite hajtotta őket az emberfeletti munka elvégzésére: uralkodó fáraójukban magát az istent tisztelték. A régi egyiptomiak földi tartózkodásukat csak átmeneti állapotnak tekintették, egész életükben a túlvilági, örök életre készültek. Ezért sírjaikat is maradandó anyagokból készítették, mely az örökkévalóságig fennmarad. Az újkor egyik hihetetlenül gyorsan fejlődő tudománya, az egyiptológia. Napóleon győzedelmes egyiptomi hajáratának köszönheti virágzását. A hadsereggel együtt tudósokat is magával vitt Egyiptomba a francia hadvezér, és megkezdődött az ókori Egyiptom reneszánsza. A francia Champollion rövidesen megfejtette a hieroglifeket, az egyiptomi képírást. A hieroglifek tengerében sok adat került napvilágra a gizai piramisokról is. A Gizai-fennsikon a IV. dinasztia (i. e. kb. 2650—2500) három fáraójának a piramisa uralja a terepet: Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz nevét viselik (a legkorszerűbb terminológia szerint: Khúfú, Kháfrá és Minkará). Nagy körültekintéssel választották meg a helyet, ahová a piramisokat építették: a Nílus nyugati partján kellett állnia, mivel ősi idők óta a keleti part volt a felkelő nap, az élet földje, a nyugati part pedig a lenyugvó nap, a halál földje. Ezen túlmenően sziklás területet kellett találni a víz közelében, hogy megkönnyítsék a kőtömbök szállítását. Egy papirusz tanúsága szerint a csillagászok pontosan betájolják az építmény fekvését. És tényleg: az egyes oldalak pontosan a négy világtájjal szemben állnak, éleik majdnem derékszöget zárnak be. Hozzávetőleges becslések szerint a Kheopsz-piramis ép állapotában kétmillió-háromszázezer sziklatömböt tartalmazott, melyek átlagban 2,5 tonnát nyomtak, de volt köztük 15 tonnás is. A piramist valaha befedő mészkő burkolatból ma már nem maradt semmi. A nagy piramis eredeti magassága 146 méter volt, ma 137 méter, mert a csúcsát egy 10X10 méteres platform alkotja. A Kheopsz-piramist „kőbibliának" is nevezték. Sok könyvet írtak a piramis méreteiről, arányairól, egy német tudós például a piramis egyes méreteiből ki tudta hajszálnyi pontossággal számítani a Föld felületét, körsugarát és fajsúlyát. A tanulmány érdeklődést, de nem kevés gúnyt is váltott ki. Egy angol tudós, német kollégáját csúfolva, bejelentette, hogy hasonló logikával állítja: ha a londoni Kristálypalota méreteit vesszük alapul, megkapjuk a London- Timbuki távolságot, de éppúgy egy terebélyes ötvenéves hölgy súlyát is. Van azonban néhány vitathatatlan törvényszerűség: a piramis északi és a déli éle pontosan oda mutat, ahol tavasszal és ősszel lenyugodott a nap; régi egyiptomi méreteket véve alapul, a Kheopsz-piramis alapzatának éle 365,24 hüvelyk — ez pedig megfelel a napok számának egy évben, ha a piramis magasságát tízmilliárddal szorozzuk, az eredmény: a Föld távolsága a Naptól; ha pedig az óegyiptomi hüvelyket százmilliárddal szorozzuk, megkapjuk azt az utat, amit a Föld tesz meg a Nap körül egy nap alatt. Ha figyelembe vesszük a régi egyiptomiak fejlett csillagászati ismereteit, nehéz elhinni, hogy mindez csak véletlen! Mint ahogy A repülő klipper című filmben is látni lehetett, gyakran rendeztek piramismászási versenyt; ennek azonban sok halálos áldozata volt és a hatóságok 1964-ben betiltották a piramisok megmászását. Ízelítőül elég a piramis belsejébe vezető úton bukdácsolni; ezt a bejáratot erőszakosan az i. sz. 9. évszázadbeli Hárun ar-Rasíd fia, el- Mamún kalifa vágta a piramis falába, kincsek után kutatva. Ha kincset nem is, de a sírkamrához vezető utat felfedezte a kalifa. Szomorúságára kiderült, hogy ezt az utat már az ókori sírrablók is használták s a sírt teljesen kifosztották. A mai némileg kibővített alagútba 15 méter magasságban borzongva lépünk be: hisz néhány millió tonnányi súly van a fejünk felett. A mindössze 1,3 méter magas, csúszós szakaszokon négykézláb kell haladni. Az alagutat ókori sirrablók vágták, nem turisták számára készült. A szorongó hangulatot fokozza még egy denevér repkedése és az idegenvezető tréfája: eloltotta az amúgyis gyér lámpákat. A nagy galéria érzékelteti leginkább a pontos kivitelezést, a tervezést. Itt fennmaradt az eredeti fényesre csiszolt mészkőlap burkolat is. A nagy galéria 47 méter hosszú és 8,5 méter magas; a mészkő tömbök nyolc rétegben vannak elhelyezve. Innen vezet egy folyosó Kheopsz sírkamrájába (méretei: hossza 10,5 m, szélessége 5,2 m, magassága 5,8 m). A gránitból épült sírkamrában egy üres szarkofág van, felirat nélkül, tökéletes kivitelezésű, mintha fémből öntötték volna. Mivel a szarkofág szélesebb, mint a sirkamra, ezért bizonyos, hogy az építkezéssel egyidejűleg helyezték oda (az épülő piramis oldalán vontatták fel). A legújabb archeológiái kutatás (lézersugarak segítségével) kimutatta három vagy négy, eddig nem ismert titkos kamra létezését. Ha a két amatőr francia régésznek, Gilles Dormionnak és Jean-Patrice Goidinnek, a nagy piramis megszállottjainak, sikerül megkapni az egyiptomi hatóságok engedélyét és próbafúrásokkal bizonyosságot szerezni a titkos kamrákról, nagy szenzációra készülhetünk: talán előkerül Kheopsz fáraó szarkofágja és ékszerei. A Kheopsz-piramis déli oldala mellett, egy klimatizált pavilonban őrzik az 1954-ben kiásott úgynevezett naphajót. Valószínűleg ezen szállították a fáraó múmiáját a piramishoz. Egy másik feltevés értelmében a halott uralkodó túlvilági utazásaira szolgált a négy égtáj felé. A Kheopsz-piramistól délnyugatra fekvő Khephrén-piramis csak valamivel kisebb (136,5 m) egy-egy oldalának szélessége 210,5 m. Jellegzetessége, hogy a piramis lábánál még állnak a halotti templom alapfalai. Az összekötő folyosó nyomait ma is jól ki lehet venni, hossza 56 méter és belső felületét reliefekkel díszített mészkő lapok borítják. Az ún. Völgy-templom is aránylag jó állapotban maradt fenn. A Völgy-templom központi csarnokában zajlott le a temetés előtt az ún. szájfelnyitási és bebalzsamozási szertartás. Ennek során a fáraó testrészeit egy-egy védőisten vette oltalmába. A nagy Szfinxhez sok legenda fűződött. Ezt az emberfejü, oroszlántestű szobrot (57 m hosszú, 20 m magas) eredetileg „Szeseb anknak” hívták (= élő szobor). A feje erősen megrongálódott (mameluk harcosok használták céltáblául a 13. században), arc-20
