A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-27 / 9. szám
Kollányi Ágoston filmje Állatkerti álmok címmel kerül a mozik műsorára. A főszerepet Alapi Gergő és Garas Dezső alakítja. A film kedves, játékos formában mondja el a különböző földrészeken élő állatok szokásait. Az ifjú török Rlfar Ozbek rendkívül tehetséges, eredeti, az elegancia iránt érzékeny művész. Most bemutatott tavaszi-nyári modelljeinek felső részét többnyire valamilyen nehezebb anyagból — kasmírból, gabardinból — állította ki, a szoknyákat könnyű dzsörzéből vagy selyemből szabta. Az összességében finom, légies hatást keltő kollekciójának Az ezeregy éjszaka csodái nevet adta. A londoni bemutatón felvonultatott modellek stílusa az ottomán viseletre és a XVII. századi divatvonalakra emlékeztet. — Szegény bika! — az előbb még ünnepelt állat lóvontatta döggé degradálódott. HAII£)TrinC-OL\!ASTUK-LÁTrUK AZ1 Juan de Tovar: AZTÉK KRÓNIKA Juan de Tovar jezsuita páter, akit a „mexikói Ciceróként" szokás emlegetni, máig föl nem becsülhető munkát végzett, midőn a spanyol hódítás után nekifogott, és az időközben eltűnt azték kódexek és szóbeli közlések alapján megírta Azték krónikáját, melyet most először tett közzé magyar nyelven a Helikon Kiadó paulinyi Zoltán jegyzeteivel, utószavával és kitűnő fordításában. A pár évvel ezelőtt ugyancsak a Helikonnál napvilágot látott „Popol Vuh", a maja-kiese indiánok szent könyve, a jó tíz éve megjelent „így látták" című gyűjtemény (Indián és spanyol krónikák), valamint a harmincas években megjelent Garcilaso de la Vega-mű (Az inka birodalom) után tehát újra itt egy fontos munka, melynek alapján a csak magyarul olvasó érdeklődőknek is módjuk van módosítani többnyire torz elképzeléseiket a prekolumbián Amerika népeiről s azok történelméről. „Az új-spanyolországi indiánok eredetéről szóló beszámoló, amely a saját történeteik nyomán készült" — ezt tartalmazza a most megjelent kötet első, nagyobbik fele. A második rész pedig „Értekezés azokról a rítusokról és szertartásokról, amelyeket ezek az új-spanyolországbeli indiánok pogányságuk idején gyakoroltak, valamint isteneikről, akiknek hódoltak". Tehát krónika és történelem egyrészt, néprajz és vallástörténet másrészt. S a Függelék-ben Joseph de Acosta atya levele a Jézus társaságbeli Juan de Tovar atyának, valamint Juan de Tovar atya válasza. Fontos kiadvány az „Azték krónika", melynek szerzője, mint már említettük bőven merített a szóbeli hagyományból is. Bizonyságképpen : a cselekmény fordulópontjain a főhősök dialógusába vált át az elbeszélés, amitől csak plasztikusabbá válik ez a nagyvonalú, minden felesleges részlettől megszabadított, lényegre törő mű. (cselényi) V KDRF PRAGA AZ ÉVSZAKOK KORFORGÁSÁBAN Ritka alkalom, hogy olyan színvonalas és szép könyv kerüljön az ember kezébe, mint a ČTK-Pressfoto „Pražská zastavení" (Prágai séták) című színes fotóalbuma. A város „Arany Prágaként" él bennünk, függetlenül attól, hogy az ember ott született és éli életét, esetleg diákéveit töltötte ott, vagy — mint jómagam is — csupán alkalmi látogatóként, tölt el több-kevesebb időt ódon utcáin és terein. S aki csak egyszer is járt itt, tudja, hogy szépségének érzékeléséhez nem elég látni csupán, hanem érzelmileg is azonosulnunk kell vele, hangulatával, szellemével. Úgy valahogyan, mint tette azt az a négy fotográfus is, akiknek felvételeiből összeállt a szóbanforgó album, s akiknek felvételein a rideg fotóoptika és fotokémia által rögzített látványon túl egyértelműen ott érezhető a város szellemével való tökéletes azonosulás minden leheletfinom rezdülése is. Emlékezetes marad számomra az Alexander Paul felvételein megörökített sokszínű ősz, a város ezernyi tornyán megvillanó őszi nap narancssárga fénye, a ködbevesző tornyok és hidak sora, a hatalmas fák szegélyezte Moldva-parti sétány vastag, színes levéltakarója. Az Ivan Doležal kamerája által rögzített keskeny sikátorok felfelé futó hólepte lépcsősora, a behavazott ódon éjszakai utcák lámpafényes hangulata, a szobrok, régi temetők sírköveinek hólepte, különleges látványa. Jan Reich tavaszi halványzöldbe öltöző Prágája, a Károly híd végén a szentek szobrait szinte elbújtató, sűrű fehérben virágzó gesztenyék sora, a Smetana tér előtt szinte a tér névadója halhatatlan zenéjének dallamára fodrozva csobogó Moldva. Oldfich Karásek alkonyati, majd éjszakai fényekben úszó nyári Prágája, a Moldva vizéről fenséges szárnylengetéssel fel-felröppenö és viszszaereszkedö hattyúk serege, vagy a folyó alkonyati víztükrében magát illegető Nemzeti Színház, egy futó nyári záporra kinyíló színes esernyörengeteg csodálatos látványa az Óvárosháza tornyából, vagy a lenyugvó nap ellenfényéből kibontakozó tornyok sziluettjei. A négy fotós szándéka annyi volt csupán, hogy ihletet adjon Prága magányosan vagy éppen bizalmas kettesben sétáló vándorainak a látható vagy csak sejthető sžépségek felfedezéséhez. Németh Gyula FELÍ TILOS FELSZABADÍTÁS Lényegében izgalmas hokimeccsel kezdődik és a főszereplők magánéletének nem egy öngólnak látszó dilemmájával végződik Juraj Lihosit legújabb filmje, amelyet — Peter Malec sportkörnyezetben játszódó forgatókönyve alapján — a kolibai filmgyár stúdióiban készített. De vajon valóban a sporttal kapcsolatos filmet lát, aki megtekinti a Tilos felszabadítás című új szlovák filmet? Bizonyos jelek szerint igen. Itt van mindjárt a sportzsargonban született cim. Aztán maga a történet is, amely a jónevű sportkommentátorrá lett egykori válogatott hokijátékos privát életének vívódásaira, illetve öltözők mögötti panamák hátterére is összpontosít. Ez tehát a cselekménybonyolítás palánktól palánkig kiszabott medre, amelynek keretében a Juraj Lihosit és Peter Malec szerzökettős részint a sportélet kulisszatitkai mögé kíván bepillantani, részint a meglazult emberi és családi kapcsolatok okaira szeretne választ keresni. E film alkotóinak vitathatatlan érdeme, hogy a tehetséges operatőr: Vincent Rosinec által kitünően fényképezett cselekmény tulajdonképpen zökkenőmentesen, különösebb logikai bukfenc nélkül pereg a vásznon, és az egészet a vendégként meghívott Presser Gábor zenéje tesz hangulatossá. Összbenyomásomat tolmácsolva, maradva a sportzsargonnál, hadd fogalmazzak azonban így: a felezővonalon innen és túl kiegyenlített játék folyik, s ez mind a sportban, mind a művészetben nem több a biztos döntetlenre való törekvésnél. Ennek következményeképpen Juraj Lihosit munkája lényegében átlagos színvonalú, igazán eredeti ötletektől mentes, ám egyfajta szakmai rutinról árulkodó, élvezhető film. Ennek keretét a műfaji határokat tiszteletben tartó forgatókönyv, a jónevű tévériporterek és a befutott sportolók szépen berendezett lakásainak kömyezetrajza, a felületességükben is hiteles bonyodalmak és a köznapi piszkálódásokból eredő egyéni konfliktusok adják. Természetesen, mindez aligha elhanyagolandó, ám a szükségesnél kevesebb erény ahhoz, hogy a felvetett téma hiteles társadalomrajzzá kerekedjék. Ez utóbbihoz túl felszínes, a jégstadionok férfiasán rámenős hőseinek romantikus történetéhez pedig túl erőtlen a Kolibán gyártott Tilos felszabadítás című új, színes film. Miklósi Péter A Szlovák Filharmónia népes családja az elmúlt évben új jövevényekkel, illetve együttesekkel szaporodott, miután az Albrecht János vezette, főleg reneszánsz és régi zenét játszó Musica Aeterna, valamint az ifjú Moyzes vonósnégyes is tagjai sorába lépett. Ez a két együttes már többéves sikeres múltra tekint vissza, míg a harmadik együttes, a Kamaraopera teljesen új „jövevény", élete csupán 1986 májusától datálódik. Életrehivásának célja az volt, hogy a zeneirodalom kamarajellegű, és szinte elfelejtett műveit szólaltassa meg, amelyek a Szlovák Nemzeti Színház operatársulatának dramaturgiai hatósugarából kiesnek, viszont zenei értéküknél fogva érdemesek rá, hogy közönség elé kerüljenek. További, kulturális szempontból sem csekély jelentőségű célkitűzése pedig az, hogy ismeretterjesztő programokkal járuljon hozzá az ifjúság esztétikai neveléséhez. Az elmúlt hónapok a szervezés jegyében teltek, hiszen az új vezetőségnek a kitűzött dramaturgiai körvonalat tartalommal kellett megtöltenie, és ehhez teljes zenekart és szólistagárdát kellett verbuválnia. Ez a szervezési folyamat az év utolsó hónapjára olyan stádiumba került, hogy elkezdődhetett az áprilisra kitűzött első bemutató — egy Donizetti vígopera — színpadra állításának igényes folyamata. Ezt megelőzően a vezetőség úgy határozott, hogy még a tényleges színpadi bemutatkozás előtt, előzetesként egy operaest keretében bemutatja szólistáit a közönségnek. így került sor január elején arra az áriaestre, melynek színtere a Szlovák Filharmónia új kamaraterme volt. Az egymás után pódiumra lépő kilenc művész. Marián Varínsky zongorakíséretével összesen 17 áriát és egy kvartettet adott elő különböző operákból (meglepő volt, hogy a fellépők között nem akadt tenorista). A Kamaraopera tagjai a legifjabb énekesnemzedék képviselői, így remény van arra, hogy egy eröskezű rendező és karmester vezetésével kiváló együttessé kovácsolódik majd az ifjú csapat. A bemutatkozás során azonban feltűntek a fogyatékosságok is, pl. az öt előadott Mozart-áriából csupán kettő, a Don Giovanni bariton- és basszus-áriája közelítette meg az elfogadhatóság határértékét. Dicsérendő viszont. hogy egy kivétellel az áriák eredeti nyelven szólaltak meg (noha nem a legtökéletesebb akcentussal). Varga József 9
