A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-20 / 8. szám
TUDOMÁNY- TECHNIKA Felfedező vagy kalandor? (475 éve halt meg Amerigo Vespucci) Ma, Amerika felfedezése után majdnem ötszáz esztendővel is sok még a megválaszolatlan kérdés, tisztázatlan körülmény, homályos pont a nagy vállalkozások és expedíciók körül. Hogy mást ne mondjak: még azt sem sikerült egyértelműen bebizonyítani, hogy Kolumbusz valóban olasz származású volt-e, jóllehet a genovaiak számára ez egy percig sem volt kétséges. De más a lokálpatriotizmus, és megint más az igazság kiderítésének az óhajtása. Ilyen rejtélyes és ellentmondásos alakja volt ennek a kornak történetünk főszereplője, Amerigo Vespucci is. Igaz, származásához nem fért semmi kétség: olasz volt és Firenzében született, valamikor az 1450-es évek elején. Apja tehetős hivatalnok volt — afféle közjegyző —, és sokáig úgy tűnt, hogy a fia is az akták tologatásával fogja megkeresni a kenyérrevalót. Amikor felserdült, a Medici-bankház tisztviselője lett és negyvenéves koráig jóformán ki sem mozdult a városból. 1492-ben a cég megbízásából Spanyolországba ment, ahol a bankház — ma így mondanánk: — fiókját vezette. Előbb Barcelonában, majd pedig Sevillában élt, elég közel tehát, hogy időben tudomást szerezzen Kolumbusz sikeres felfedező útjáról. Ezt azért hangsúlyoznám, mert egyébként az expedíció hírét nem verték nagydobra, maga Kolumbusz is meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott és számolt be az eseményről (írásos jelentésében például egyik hajója elvesztéséről is „megfeledkezett"). így viszonylag kevesen tudtak még akkoriban — az 1490-es évek derekán — arról, hogy az Atlanti-óceánon nyugati irányban hajózva is el lehet jutni valahová. (Kolumbusz hite szerint Indiába.) Amikor a spanyol királyi pár 1495-ben minden spanyol szolgálatban álló vállalkozónak engedélyezte, hogy az Újvilágban felfedezéseket tegyen — lényegében felrúgva ezzel a Kolumbusszal kötött szerződést —, sokan szálltak hajóra, hogy birtokba vegyék a mesésnek mondott távoli birodalom egy darabját. Volt, aki egész vagyonát feláldozta egy expedíció megszervezésére, abban reménykedve, hogy odaátról annyi kinccsel tér majd haza, hogy nemcsak a hitelezőinek tudja visszafizetni a kölcsönt, hanem még tekintélyes vagyonra is szert tesz, és jómódban élhet haláláig. (Csak keveseknek sikerült ez ...). Mások számottevő vagyonnal nem rendelkezvén, egyszerűen felajánlották szolgálataikat; vagy mert ők is a meggazdagodásban bizakodtak, vagy mert valami oknál fogva forró lett a lábuk alatt a talaj Spanyolországban. Az expedíciók szervezői és a hajóskapitányok pedig nem nagyon válogathattak, minden emberre szükség volt. Amerigo Vespucci egyetlen hajóutat sem szervezett, bár nem kizárt, hogy mint a Medici-bankház képviselője, több vállalkozónak is hitelt nyújtott. Egyikükkel, Alonso Hojedávai aztán ő is útra kelt 1499- ben és eljutott Surinam partjaiig. Hojeda és társa. Juan de la Cosa (aki egy későbbi expedíció során a bennszülöttek mérgezett nyilaitól pusztult el) északi irányban vezette tovább az expedíciót; felkutatták a venezuelai partvidéket, majd Haitit érintve 1500 júniusában visszatértek Cadiz kiköfőjébe. Juan de la Cosa nyomban kiadott egy térképet is, amelynek egyik legfigyelemreméltóbb adata az volt, hogy Kubát szigetként ábrázolta, jóllehet Kolumbusz azt bizonygatta róla, hogy kontinens. Hogy Vespucci is részt vett ebben az expedícióban, azt abból a leveléből tudta meg a világ, amelyet feltehetően 1504-ben irt gyermekkori barátjának, a firenzei Soderininek. Ebben az ominózus levélben — amelynek eredetije egyébként nem is maradt fenn, de számos nyelvre lefordítva nyomtatásban terjesztették — tulajdonképpen négy utazásáról számolt be, amelyekre 1497 és 1504 között került sor. Hogy első ízben kinek a parancsnoksága alatt, milyen minőségben hajózott — nem tartotta fontosnak közölni. Sok történész úgy véli, hogy az egészet csak kitalálta, pontosabban a „második" hajóútja során szerzett élményeiből költötte. Ez volt az a Hojeda-féle expedíció, amelyről már beszéltem. Első utazása során állítólag Közép-Amerika partjainál járt volna, s ha ez valóban igaz lenne, akkor már Kolumbusz előtt az amerikai kontinensre lépett volna (ö addig ugyanis csak szigeteken szállt partra). Vespucci 1497-es „első" hajóútja hitelt érdemlően nem bizonyítható. Az 1499-es „második" utazás valóban megtörténhetett, hiszen az expedíció vezetői történetileg hitelesíthető alakok, akik hasonló élményekről számoltak be, mint amelyekről Vespucci irt. A legrejtélyesebb azonban kétségtelenül a „harmadik" hajóútja volt. Szokásához híven itt sem említi, kinek a parancsnoksága alatt hajózott ki az expedíció. Vespucci ekkor ráadásul nem is spanyol, hanem portugál szolgálatban állt. A hajók 1501 májusában keltek útra Lisszabonból és a Saő Roque-foknál érintették először a dél-amerikai partvidéket. Vespucci csak „Papagájok országaként" emlegeti ezt a csodálatos tájat, ahol hatalmas termetű emberevők élnek. „Láttam egy semmirekellőt — írja Soderininek —, aki azzal dicsekedett, (mintha ez számára a legnagyobb dicsőséget jelentette volna), hogy 300 embert evett meg. Láttam egy várost is (körülbelül 27 napig éltem ott), ahol a sózott emberhús úgy függött a házak tetőin, ahogyan nálunk a konyhákban a kolbászfüzéreket szokták felakasztani. Nagyon csodálkoztak, amikor megtudták, hogy mi nem esszük meg ellenségeinket, akiknek húsa, az ő szavaik szerint, nagyon étvágygerjesztő; finom illata és csodálatos íze van." Vespucci a továbbiakban arról ír, hogy a hajók déli irányban folytatták útjukat és eljutottak a déli szélesség 32 fokáig. Itt a tisztek egyöntetűen úgy határoztak, hogy Vespuccira bízzák až expedíció parancsnokságát. Ekkor az újdonsült parancsnok délkeletnek fordulva, az óceánt átszelve akart visszatérni Portugáliába. Eközben nagy kerülőre kényszerültek, eljutottak egészen a déli szélesség 52. fokáig, ahol kemény hideg és valamilyen szárazföld fogadta őket (feltehetően a Falkland-szigetek vagy Dél-Georgia). Nem kötöttek ki, hanem északnak fordulva visszahajóztak Lisszabonba. A túlzásokat leszámítva elég sok hitelesnek látszó adat bizonyítja, hogy erre az utazásra valóban sor került. Persze Vespucci ellenfelei kételkednek ebben, s ők vannak többségben. Mindazonáltal ez a bizonyos „harmadik" utazás szolgáltatott alapot egy buzgó fiatal német humanistának, Martin Waldseemüllemek, hogy az 1507-ben megjelent Bevezetés a kozmográfiába cimü művében a következőket írja: „Amerigo Vespucci egy negyedik világrészt fedezett fel (a már ismert Európa, Ázsia és Afrika mellé)... és én nem látom, miért, ki és milyen jogon tilthatná meg, hogy ezt a világrészt Amerigo országának vagy Amerikának nevezzék". Tulajdonképpen senki nem is tiltakozott ellene. Így az Amerika elnevezés elterjedt. Eleinte csak Dél-Amerikára vonatkoztatták, később már az északi kontinenst is Így nevezték. Vespucci 1503-ban — portugál lobogók alatt — egy negyedik expedícióban is részt vett, amely a Malakka-szigetekhez vezető út megkeresését tűzte ki célul; lényegében Brazília partjainál cirkáltak és különösebb sikerekről nem számolhattak be hazatértükkor. Vespucci ezt követően ismét Spanyolországban telepedett le, ahol Kasztília főrévkalauzi tisztét bízták rá. Feladata az volt, hogy vizsgáztassa a hajókormányosi posztra kiszemelt jelölteket, felügyeljen a glóbuszok és a térképek készítésére, és a beérkezett információk alapján titkos beszámolókat és térképeket készítsen a királyi udvar számára. Sorsával megelégedve, jómódban élt — amit kevés „felfedező" mondhatott el magáról akkoriban —, egészen 1512. február 22-én bekövetkezett haláláig. A vita személye körül csak néhány évtizeddel később lángolt fel, s tulajdonképpen azóta sem csitult el teljesen. Sokan egyszerűen közönséges csalónak, kalandornak minősítették, még azt is kétségbe vonták, amit valóban végrehajtott. Emerson egyik esszéjében Így fakadt ki: „Amerikának egy tolvaj nevét kell viselnie." A XIX. század elején Alexander Humboldt volt hosszú idő után az első, aki védelmébe vette a firenzeit és megpróbálta őt tisztára mosni. Később is támadtak lelkes hívei, de mindig kisebbségben maradtak. Mindez azonban semmit sem változtat a tényen: Amerikát Amerigo Vespucciról nevezték el. LACZA TIHAMÉR GAZ—6008 Próbapályákon és különböző éghajlati övezetekben vetik alapos próba alá a gorkiji autógyárban készült, 8,5 tonna raksúlyú önüritő dízel tehergépkocsit. A GAZ—6008 típusjelzésű óriás sorozatgyártását a 12. ötéves tervidőszakban kezdik meg. Ebből a célból Gorkijban korszerűsítik a működő gyárat és új üzemrészek építésébe kezdtek. A CSODATÉVŐ KŐLISZT TITKA Az osztrákokat mostanában egy fafeldolgozó üzem tulajdonosának a felfedezése tartja izgalomban. Robert Schindele ugyanis arra lett figyelmes, hogy tetemes mennyiségű, ásványi sókban gazdag kő van a kertjében. Ez porított alakban jótékony hatású: néhány betegség már háromnégy kanál bevétele után szemlátomást javul. Egészségügyi szakértők megerősítették Schindele állításait, s a kőliszt jótékony hatását azzal magyarázzák, hogy számos, a szervezet számára fontos nyomelemet tartalmaz, amelyek hiánya olykor súlyos panaszokat is okozhat. A hír szárnyra kelése óta a derék deszkagyáros nem sokat törődhet faüzemével, mert egyre csak telefonál és követ őröl. 16
