A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-13 / 7. szám
A sziget hegy- és vízrajza rendkívül érdekes. A Korzikai Alpok valószínűleg a dél-spanyolországi Sierra Nevada folytatása. A tengerparttól a hegyvidékig gyönyörű sziklaalakzatok váltják egymást, amelyek vadregényessé teszik a szigetet. A korzikai gránit sajátosságai a különböző nagyságú mélyedések. A hasznos fafajták közül a paratölgy keltette fel legjobban érdeklődésünket. A fa 3—7 centiméter vastag kérgét 7—10 évenként húzzák le. Sajnos, nem a szigeten dolgozzák fel, hanem exportálják. Állítólag Kolumbusz Kristóf is Korzikán született. Hogy pontosan hol látta meg a napvilágot ez a híres felfedező, valójában nem ismeretes. Különböző legendák terjengenek születésének helyéről. Korzikát régen a kalózok és a vérbosszú szigetének nevezték. Ez már a múlté. A helybeliek kedvesek, szívélyesek és barátságosak az idegenekhez. Ott-tartózkodásunk első napjaiban azonban nagyon megijedtünk, amikor a falvakban és az erdőben sok fegyvert viselő férfival találkoztunk. Gyakran hallatszott fegyverropogás. Később megmagyarázták, hogy a puskás férfiak vadgalambokra vadásznak. Ősszel ugyanis ezek a madarak nagy csapatokban költöznek le északról délre. Bár sajnáltuk a szép állatokat, mégis megnyugodva lélegeztünk fel... A kalózok idejéből emlékként már csak a tengerparti őrtornyok maradtak meg. S talán a nyugati part menti kis szigetek elnevezése őrzi még a kalózok emlékét. Ilyen például a Les lles Sanguinaires, Véres szigetek . .. Korzika régóta lakott terület. A sziget délnyugati részén még láthatók a legrégebbi település maradványai. Három méter magas 3—4 évezredes gránittömbök vannak itt, amelyek embert ábrázolnak. Korzika földrajzi és stratégiai fekvése régóta felkeltette a különböző népek érdeklődését. 1768 óta, a legnagyobb korzikai, Bonaparte Napóleon megszületése óta a sziget Franciaországhoz tartozik, a 18. század végén és a 19. század elején kétszer a britek foglalták el, a második világháború idején pedig a német fasiszták szállták meg. A sziget történetét a betolakodók elleni örökös harc jellemzi. A hősiesség apáról fiúra száll, s ha a sziget jövőjéről van szó, a korzikaiak még életüket is képesek feláldozni. Ezt a második világháború idején is bizonyították. Már 1944. október 4-én kiűzték a megszálló fasiszta egységeket és Franciaország első szabad területe lett. A szigetnek jelenleg 300 ezer lakosa van, de sokkal több korzikai él szerte a világon. Ennek a munkanélküliség az egyik oka, bár az utóbbi időben ezen a téren bizonyos javulás tapasztalható. A sziget ismét kezd az érdeklődés középpontjába kerülni. A telített európai tengerpartok és üdülőközpontok idején Korzika egyre inkább az üdülési lehetőségek helyévé válik. A korzikaiak élete nehéz. A sziget állat- és növényvilága viszont lenyűgöző. így nem csoda, ha a helybeliek a szépség szigetének nevezik Korzikát. , Kép és szöveg: FRANTIŠEK KELE GYERMEKEKNEK HM KESZELI FERENC Barkácsoló Csőtésztából építettem leves-vezetéket, a végére csapot tettem, közepébe léket. Elromlott a levescsapom, lékbe vertem éket, azóta sem eszem levest, csakis főzeléket. Az ábrán látható tárgyakat úgy párosítsd össze, hogy bizonyos tulajdonságaikban hasonlítsanak egymáshoz! Volt egyszer egy kupec, s kifundálta magában, hogy ő bizony rókabundával fog kereskedni. — Ha minden egyes bundáért az erdőt kell koslatnom, akkor nagyon rászolgálok a haszonra — így okoskodott. Dehát nemhiába volt ravasz kópé ökelme, talált megoldást erre is. Felkereste az erdő legvénebb rókáját, akinek szava volt a rókák nemzetségében, hogy szép szóval egyezséget kössön vele. — Te elég idős meg okos is vagy — kezdte a kupec hízelegve, ahogy találkoztak az erdőszélen. — Magad is tudod, milyen keserves a rókaélet itt az erdőn. Itt leskelödnek, amott meg puskával durrogatnak rátok, máskor meg hajtanak, űznek egyik bozótosból a másikba. Őszintén sajnállak benneteket! Azt tanácsolom, költözzetek hozzám a ketrecekbe. Úgy gondoskodom majd rólatok, mintha a sajátjaim lennétek, s örökké nyugtotok lesz. Csakhát az erdő legvénebb rókáját sem kellett félteni, ö sem esett a feje lágyára, ismerte jól az emberi népet. Azt kérdezte: — Hajlandó lennél csak úgy, szívességből, ingyen etetni bennünket? — Hát egészen ingyen azért mégsem — fonta a szót tovább a kupec. — Untig elég lenne érte a bundátok. — Tehát ezt eszelted ki! — csóválgatta a fejét az erdő legvénebb rókája. — Persze, tudnod kéne jól, hogy a rókák csak akkor válnak meg a bundájuktól, ha kimúlnak e világból. Vagy tán nem tudod? — Mindenkire sor kerül egyszer — vágta rá a kupec. — Jusson csak eszedbe, róka koma, egy esztendő alatt hány elpusztul közületek az erdőn! — Igen, de az egészen más, nem tartozik ide. Úgy látszik, egyet mégsem értettél meg, kupec: minden róka félti az irháját, nem bocsátja áruba soha! — mondta a vén róka, s indult vissza az erdőbe. — Ha nem, hát nem — szólt utána dühösen a kupec. — Ez a nyakasságtok azonban sokba kerül még nektek! — Ahhoz előbb el kellene kapnod bennünket, te nagyokos! — nevetett vissza a bajsza alól a legvénebb róka. De még az erdő is vele kacagott, s a fenyők alsó ágai kedvesen cirógatták a rókát. Jól megértették egymást — úgy bizony! Vércse Miklós fordítása Illusztráció: L Mika 21
