A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-13 / 7. szám
KINCSÜNK A NYELV került pénzzavarba. Felesége csapodársága és az udvar intrikái fölöttébb elkeserítették. A versírásban kereste a vigaszt. Puskinnal méltatlanul bántak a cári körökben, holott olyan hatalmas művek kerültek ki tolla alól, mint a Ruszlán és Ludmila, a Kaukázusi fogoly vagy A bahcsiszeráji szökőkút, a Borisz Godunov, és természetesen a világhírű Anyegin, amelyet Belinszkij az orosz élet enciklopédiájának nevezett. Lírája felülmúlhatatlan, kisregényei, elbeszélései, A pikk dáma, A kapitány lánya és a többiek feledhetetlen élményt jelentenek. A költő életkorához és hírnevéhez képest megalázóan alacsony udvari rangot viselt, s egyre nehezebben bírta a méltatlan támadásokat. Végül az intrikák halálos párbajba sodorták, amelyben alulmaradt, s napokig tartó, gyötrelmes szenvedések közepette halt meg 150 évvel ezelőtt, 1837. február 10-én. Puskin életműve évszázadokra megtermékenyítette az orosz irodalmat. Mint Goncsarov írta: „Puskinban találhatók meg mindazok a magvak és csírák, amelyekből valamennyi művészünk, a művészet összes faja és neme kifejlődött..." Nemcsak az irodalom óriása ö, hanem a szellemi haladásé, az emberi tisztességé, mert lehajolt népéhez és igyekezett müveivel sorsán változtatni. Erről beszél Emlékművem című verse is: „Népem szívébe zárt, ott folytatódik életem, /Mert ahhoz szólt dalom, mi benne nemesebb, /Mert zord napokban a szabadságról beszéltem, /És szántam azt, aki elesett..." DÉNES GYÖRGY Dickens bátran rámutat a visszásságokra, a kegyetlen kizsákmányolásra, de nem tud megoldást a kapitalizmus egyre mélyülő ellentmondásaira. Sajátságos módon ez a valóság tényeit ojy pontosan rögzítő éles szemű megfigyelő-ábrándos lelkű romantikus volt. Műveiben a gonoszok, a javíthatatlanok csaknem minden esetben elnyerik méltó büntetésüket, míg a jókat, az erényeseket, a megértő bűnösöket megjutalmazza az élet. Regényei naiv, de tiszteletre méltó hittel hirdetik, hogy a jóság, a szeretet és az igazság végül is mindig győz a szívtelenség és az igazságtalanság felett — gondoljunk csak a Karácsonyi ének rideg szívű Scrooge urának vagy Copperfield Dávidnak a boldogsághoz vezető útjára. Dickens életműve: a humánum hitvallása. Kevesen írtak olyan szeretettel és részvéttel az elnyomott szegényekről, a szenvedőkről, a névtelen kisemberek életéről, mint ö; kevesen tudták olyan összetéveszthetetlenül egyéni humorral, megértő és megbocsátó iróniával ábrázolni az emberi esendőséget, mint amilyen Dickensnek a sajátja. Több mint száz év telt el a halála óta, de müvei azóta is újra és újra a felnövekvő nemzedékek kortársává teszik őt. Az író ma is velünk van — szerencsénkre. G. Kovács László Magyarázni annyit jelent, mint valamit érthetővé tenni. Tisztázzuk most a magyar szó jelentését! „Ki a magyar7' Nem, nem ez érdekel bennünket. Hiszen erre a kérdésre már annyian — elvakult nacionalisták, forróvérű hazafiak, önsanyargató gyászmagyarok —, annyifélén próbáltak választ adni. Mikusay János 1827-es Magyarmutató tüköré szerint például azok „magyarok, akik bajúszt viselnek". Bajuszt pedig azért kell viselni „mert a magyar szabad ember; nem szabad pedig, akit orron fognak! s nem fog-e pedig orrodnál a borbély, midőn bajúszodat kopasztja?" Beszéljünk hát inkább arról: „mi a magyar?"; magyarián), mit jelent, honnan származik ennek a tömegében Magyarországon élő, finnugor nyelvet beszélő népnek a neve, s miért nevez másként bennünket a szomszédos és távoli nemzetek túlnyomó többsége?! Ezekre a kérdésekre már a mesternek mondott P., Béla király névtelen jegyzője is kitért A magyarok cselekedeteiről szóló gesztájának „élőbeszédében": „kérted tőlem ... írjam meg neked ... ezt a szittya földről kijött népet mi okból hívják az idegenek beszédében hungárusoknak, a maga nyelvén meg mogyerinek”. Azután meg is írja: „Szcitiának első királya Magóg volt, a Jáfet fia, és ez a nemzet Magóg királyról nyerte a magyar nevet". Tipikusan középkori magyarázatot adott Anonymus. Gőg és Magóg a bibliai Genezis szerint a vízözönt megélt Noé unokái voltak. Középkori gesztaírónk teljesen indokolatlanul, csak a puszta alaki hasonlóság alapján kapcsolta össze a Magóg és Moger (magyar) neveket. P. magiszter dictus mások által használt megnevezésünk eredetére is „fényt derít": „Hungárusoknak Hungvárról nevezték el őket azért, mert a szlovének meghódítása tán a hét fejedelmi személy Pannónia földjére lépve, ott jó soká időzött". Megállapításának ezúttal sem igen adhatunk hitelt, Ungvárnak ugyanis a magyarok Hungarus, Hongrois, Ungar, Venger nevéhez semmi köze. Ugyanebbe a tévedésbe esett IV. (Kun) László király udvari papja, Kézai Simon is, amikor hun-történetében szintén az Ung folyótól eredezteti ezt az etnonimát. Ami a magyar népnevet illeti, szerinte is Jáfet véréből származunk, minthogy innen való az óriás Ménrót is, akinek Enethtöl két fia született — Hunor és Magyar. Magyar utódai a magyarok, míg Hunor a hunok őse volt. A csodaszarvast űző testvérpár valóban figyelmet érdemel, ha nem is a „hun — magyar rokonság" bizonyítékaként, inkább azt alátámasztva, hogy népünknek már akkor is két neve volt, magyar és hunor-hungar). Azon, hogy a két megnevezés eredetét keresve e két krónikásunk csak találgathatott, aligha csodálkozhatunk. Sőt, a középkori tudomány szintjét ismerve A magyar szó eredetéről azt kell mondanunk, hogy viszonylag józanul gondolkodtak, hiszen nagyon is ésszerű egy népet híres ősről, illetve sokáig lakott helyekről megnevezni. Mennyivel együgyübb ennél a 9. században élő francia szerzetesnek, Remigiusnak a nézete, amely szerint a Hungrinak nevezett nép a nevét egy nagy éhínségről kapta (német Hunger éhség — ófelnémet Hungar). Évszázadokkal később sem szűnt meg az érdeklődés a felvetett kérdések iránt. Hazai „tudósainkat" természetesen leginkább a magyar etnonima érdekelte. Sokan és sokféleképpen magyarázták. Egyesek a hangalakban vélték rejtőzni a szó jelentését: magáriusító), nagy ár (adat), mások a görög nyelvben bukkannak rá a megoldásra: Mogeria 'a munka országa'. Otrokocsi Fóris Ferenc a 17. század második felében talán hosszú vándorútjainkat szem előtt tartva „megjáró" jelentést sejt. Lászlófalvi Velics Antal meg a 19. század utolsó évében már nem is magyarázza, hanem kínozza a szót: a vak is látja, meg ö is, hogy a magyar kínai nyelven annyit jelent ma-ki-ór = nengk'üleao,. azaz Tehet-menni-vala' (elmenendők), míg a hunor az őshazában „együtt maradók" neve. Mi az. amit ma már bizonyosan állíthatunk? A magyar szó első ízben a 9—10. századi mohamedán forrásokban bukkant fel. Az arab Ibn Rusztah földrajzi munkájában (913 előtt), valamivel később az afganisztáni AI Gargízí és a 11. századi mór Al-Bakri müvében egyaránt mogyeri olvasatban szerepel. (Ez érthető, hiszen mindhárom szerző AI Dzsajhánínak egy 870 körüli — ránk nem maradt — útleírásából merített). Törzsnévként (megyeri) elsőnek Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár használta a szót, 950 körül írt. A birodalom kormányzása c. munkájában. Ez az alak napjainkban helynevekben él tovább : Nagymegyer, Békásmegyer, Pusztamegye, Megyercs... (Tipikus törzsnévböl való helynévadás — vő. Salgótarján, Ipolynyék stb.) Anonymus már az egész népre érti a megnevezést, mogyeri nek mondva őket. Hogyan magyarázható ez a mai napig megfigyelhető alakbeli kettősség? Lehet, hogy ugyanez a szóhasadási folyamat hozta létre, amely ismert pl. a szlávból kölcsönzött cselad esetében is: cseléd (szolga, de gyerek, családtag is) és család. Előfordulhat azonban, hogy Lotz János feltételezése a helyes. Ő úgy véli, réges-rég egymás mellett élő szópárról van szó. amelyek közül az egyik, a magas hangrendű kisebb, a másik, a mély pedig nagyobb intenzitást, mennyiséget jelöl: megyer (törzs) — magyar (nép), hasonlóan a köröm-karom, kever-kavar, lebeg-lobog, gyűr-gyúr stb. Népnevünk összetett szó: magy+.ar. A magy-eiötag együtt legközelebbi nyelvrokonaink, a vogulok önelnevezésével, a manysi-va\ és az egyik osztják néprész nevével, a mosz-szal egy „ember" jelentésű ősi indoeurópai szóra vezethető vissza. (Az indoeurópai nyelvekben kimutatható — pl. germán mann — német mensch, orosz muzs, ill. óiráni manus.) Őseink az ugorság kötelékében az óiráni népek szomszédságában éltek, könnyen átvették nevüket. Ehhez az idegen kifejezéshez, hiszen azt akarták, őket is jelölje, hozzátették az „ember" értelmű — er ősi finnugor szavukat. (Ez a szó lappanghat az emb-er, f-ér-j, f-ér-fi, alakokban is.) így kétszeresen is emberek lettek. Miért akarták mindenáron eleink, hogy embernek nevezzék őket? Egyszerű az oka, ugyanis a régiségben csak azt hívták így, aki a hallgatóság számára érthető nyelven beszélt. Mivel a népek idegen nyelvtudása már akkoriban sem volt valami fényes, csak a saját csoportjukban élők beszédét értették meg, csupán ezeket tartották embernek. Az idegenek, a más nyelvet használók „némák" (vő. nemec — német) vagy összevissza hebegők (bar-bar szófoszlány — barbárok) voltak. Tulajdonképpen ezt támasztja alá Veress Péter véleménye is. Ő a magyelötagot az ugorkori „mond" jelentésű szóból származtatja. Népünk neve tehát hajdan „beszélő ember" volt. A magyarok — más népek által használt — külső megnevezése (Ungar, Venger, Hungarus, Hungarian, Ongarese stb.) az onogur népnévből vezethető le. Ennek a bolgár — török eredetű etnonimának az értelme „tíz nyíl". Először Priscos rétor 5. századi írásos feljegyzése tudósított az ogur népek 463 táján zajló vándorlásairól. Őseink a „tíz nyíl" egyike lettek volna a népmozgásban, s ezért illetnek minket is a kortársak a törzsszövetség nevével? Vagy talán László Gyula oszlathatja el a névátörökítést fedő homályt ? Ő ugyanis úgy véli, az onogurok nem mások mint a „kettős honfoglalás" első, 670-es fázisának magyarjai. A latin Hungarus és az abból származó további alakok h ja egyszerű félreértés folytán került a név elé, ti. a történetírók összekeverték ezt az etnonimát a hunok Hunni megnevezésével. FEHÉR PÉTER 11
