A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-02-13 / 7. szám

KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: KÖTŐDÉSEK - beszélgetés Végh László szociológussal Miklósi Péter: SÍÓVODA, SÍSULI Fister Magda: A LEGDRÁGÁBB TAKÁCS Koller Sándor: POPTURMIX Csanaky Eleonóra: KINCSKERESŐK Lacza Tihamér: AMERIGO VESPUCCI Kárpáti Tamás: VÁLTOZATOK EGY VÁROSRA Címlapunkon D. Havran felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 336-686 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Král Petemé Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava. Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzunk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. •• // kotodese: Ozogány Ernő neve bizonyára nem ismeret­len lapunk olvasói előtt, hiszen gyakran sze­repel a híradástechnika, a szórakoztató elektronika és a számítástechnika legújabb eredményeiről beszámoló írásaival a tudo­mány-technika rovatban, sőt olykor-olykor a széppróza pagonyaiba is kiruccan. Idestova húsz éve ismerjük egymást, s talán ezért is szokatlan és nehéz téged az életedről fag­gatnom, így a nagy nyilvánosság előtt, elvég­re alig akad olyan dolog veled kapcsolatban, amiről még nem tudnék. Most mégis arra kérlek, mesélj magadról, legelőször is a gyer­mekkorodról. — Jóllehet Budapesten születtem 1951- ben, számomra a gyermekkor elválaszthatat­lanul összefonódott Tejfaluval, ezzel a So­­morja (Šamorín) melletti, s ma már Somorjá­­hoz csatolt kisközséggel. Szüleim az ötvenes évek derekán költöztek vissza ide, hét esz­­tendönyi távoliét után, úgy hogy ráeszmélé-QTŐDÉSEK — Az esti szolgálatok is közrejátszottak abban, hogy otthagytam a televíziót? — Részben igen, bár szerettem a munká­mat, s ha egy volt kollégám nem csábított volna az akkoriban átadott bratislávai Szak­­szervezetek Házába, talán maradtam is vol­na. De jött ez a kedvező ajánlat, s így 1981-ben munkahelyet változtattam. Kez­detben afféle tanácsadói munkakört töltöt­tem be: a műszaki jellegű beruházásokat véleményeztem. A Szakszervezetek Házában számtalan világítás-, hang- és színpadtech­nikai berendezés működik. Ezek nagy részét menet közben kellett beszerezni, s részben az én feladatom is volt, hogy kiválasszam ezeket. 1986. január elsejével kineveztek az ún. műszaki produkciós osztály vezetőjévé. Én és beosztottaim felelünk azért, hogy a világítás, a hang és a színpadtechnika zavar­talanul működjön. A Szakszervezetek Házá­ban számos színházi előadást, tanácskozást. KISHITŰSÉGÜNKET KELL LEKÜZDENÜNK sem a világra már Tejfalun kezdődött. Itt szereztem az első meghatározó élménye­imet, itt kezdtem iskolába járni, s tulajdon­képpen húszvalahány éves koromig Tejfalun volt az otthonom is, a nagyszüleim és a szüleim házában. — Milyen volt a tejfalusi magyar iskola? — Semmi különlegeset vagy rendhagyó dolgot nem mondhatok róla, már csak azért sem, mert öt évfolyamos volt, tehát mire értelmileg olyan szintre került volna az em­ber, hogy tudatosan megismerkedjen vele, már ki is röppent belőle. Kézzelfoghatóbb emlékeim inkább a somorjai iskoláról van­nak, ahová hatodikosként kerültem, s talán azért is, mert ott olyan tanáraim voltak, akikkel gimnazistaként is naponta kapcsolat­ba kerültem. Több tantárgy is érdekelt. Kiss­­né Kulacs Gertrud a matematikát és a fizikát kedveltette meg velem, Husvót Máriától vi­szont a magyar irodalomból és a történelem­ből kaptam olyan ismereteket, amelyekre egyik-másik egyetemista is büszke lehetett volna. Neki köszönhetem például azt is, hogy a görög és a római mitológia alakjai szinte személyes ismerőseimmé váltak. A magyar irodalmat nem egyszerűen tanította nekünk, hanem megszerettette velünk, s ez nem csupán utólagos szépítése a dolgoknak. Ké­vésén múlott, hogy nem a bölcsészkar ma­gyar szakát, hanem a Cseh Műegyetem híra­dástechnika szakát választottam, amikor a továbbtanulás került szóba. — Nem féltél, hogy szülőfaludtól olyan távolra, ráadásul egy teljesen más közegbe kerülsz? — Azt hiszem nem. Már csak azért sem, mert tanáraink arra neveltek a gimnázium­ban, hogy saját kishitűségünket kell minde­nekelőtt leküzdenünk, s ha ez sikerül, akkor semmiféle akadály nem állhatja utunkat a cél elérésében. Tény, hogy amikor felvételiz­ni mentünk Prágába, nagyon izgultunk. Ott aztán közölték jónéhányunkkal, hogy vizsga nélkül felvesznek, tekintettel a gimnáziumi tanulmányi eredményeinkre. A műegyetem első két évfolyamát Podébradyban végez­tem, s csak a harmadik évfolyam kezdetén kerültem át a fővárosba. — Nyelvi nehézségeid voltak? — Szépíteném a dolgokat, ha azt állíta­nám, hogy nem. Néhány hónapig keményen szótáraztunk. a Dobossy-féle kétkötetes cseh—magyar szótár rongyossá szakadt a Beszélgetés Ozogány Ernő villamosmérnökkel használattól, de az első szemeszter végén már nem a nyelvtudás hiánya miatt kellett elsősorban izgulnunk. S őszintén meg kell mondanom, mi magyar diákok — Podébra­dyban több mint húszán voltunk — szakma­ilag is igyekeztünk alaposabban felkészülni a vizsgákra mint a cseh kollégák. Aki lemor­zsolódott, az nem a nyelvtudás, hanem a szorgalom hiánya miatt esett ki. — Mit jelentett számodra Prága ? — Könnyebbet is kérdezhettél volna. Aki nem diákoskodott Prágában, az nehezen értheti meg, aki viszont ott tanulhatott, an­nak meg nem kell magyarázni, miért szeret­tük valamennyien olyan nagyon ezt a gyö­nyörű várost, hogy még ma is beleremegünk, ha erre gondolunk. Ott még a levegő is át volt itatva kultúrával, s a belvárosban szinte minden épülethez kulturális és művelődés­történeti emlékek fűződtek. Az ott töltött három év alatt többször voltam színházban, kiállításon, hangversenyen, mint az azóta eltelt tizenhárom esztendő során. Úgy is mondhatnám, hogy a prágai évek a sokrétű és intenzív szellemi feltöltődés időszakát jelentik számomra. — Hová kerültél az egyetem elvégzése után? — A híradástechnikán belül a hangtechni­kára specializálódtam, igy szinte kézenfekvő volt, hogy valahol a rádió vagy a televízió környékén helyezkedjem el. 1975-ben be­mérő hangmérnökként kerültem a bratislavai televízióhoz, két év múlva bemérő képmér­nök lettem. Elsősorban az volt a feladatom, hogy adás közben ügyeljek a hang, illetve a kép minőségére, s az esetleg felmerülő mű­szaki problémákat a lehető leggyorsabban felszámoljam. Meg kell mondanom, eléggé idegtépő munka volt, rengeteg késő éjszaká­ba nyúló szolgálattal. Az idötájt nősültem; Katával, a feleségemmel, aki még orvostan­hallgató volt akkor, albérletben laktunk, majd Somorján kaptunk lakást, s nekem onnan kellett munkába járnom. könnyűzenei hangversenyt és egyéb akciókat rendeznek. Mielőtt ezekre sor kerülne, a rendező szervek velünk beszélik meg, mire lesz szükségük, mik az elképzeléseik, mi pedig a lehetőségekhez képest igyekszünk eleget tenni a kéréseiknek, méghozzá úgy, hogy ne legyen semmiféle fennakadás a műszaki berendezések hibája miatt. A Cse­madok soron következő országos közgyűlé­sét a bratislavai Szakszervezetek Házában rendezik, remélem a résztvevők meg lesznek elégedve, a munkánkkal. — Több mint ötven beosztottad van, ezenkívül a pártbizottság titkára is vagy, hogy győzöd mindezt? — Somorjáról már reggeli öt óra körül elindulok a munkába, hatra beérek a munka­helyemre, s fél nyolcig nyugodtan csinálha­tom a tennivalóimat. Később megérkeznek a beosztottaim, s akkor már az ő ügyes-bajos dolgaikat kell intéznem. Szó ami szó, nincs sok idő a lazításra. Rengeteg gyűlésen, meg­beszélésen kell jelen lennem, gyakran kell Prágába utaznom, s az már szinte felüdülés­nek számit, ha a Tábortűz szerkesztőbizott­sági ülésére vagy a Csemadok terminológiai szakbizottságának megbeszélésére hívnak. — Valamikor amatőr filmezéssel is foglal­koztál. Jut erre most időd? — Megmondom őszintén, felhagytam vele, főleg azért, mert nagyon költséges szórakozás volt. Meg aztán időm se nagyon lenne rá, hiszen már az is nagy eseménynek számít nálunk, ha együtt lehet a család. Kata ugyanis a dunaszerdahelyi kórházban orvos, s az éjszakai ügyeletek miatt sokszor napo­kig nem találkozunk. Kislányunkra az anyó­som felügyel, de talán azt kellene monda­nom inkább, hogy hétköznap ő neveli Kiská­tét. Azt a kevés szabadidőmet, ami marad, általában ismeretterjesztő cikkek írására, tankönyvek fordítására tartogatom. Sajnos, a filmezéssel egyidejűleg a néprajzi gyűjtő­munkával is felhagytam, pedig a szükebb pátriámban akadna gyüjtenivaló bőségesen. A tejfalusi dőrejárásra meg a kiveszőben levő mesterségek tárgyi emlékeinek összegyűjté­sére gondolok elsősorban. LACZA TIHAMÉR ' (Fotó: Méry Gábor) 2

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom