A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-06 / 6. szám
TUDOMÁNY- TECHNIKA A STRUCC NEM DUGJA FEJÉT A HOMOKBA A Csehszlovák Rádió magyar adása egy vasárnap délután Osvald Záhradník hangjátékát sugározta. A hangjáték címére sajnos már nem emlékszem, de arra felfigyeltem, hogy a játék női szereplője „struccpolitikával” vádolta szerelmét, aki strucc módjára „homokba dugja fejét", azaz a veszély, a tények és a felelősség elöl elzárkózik. Cserben hagyja kedvesét. A vád többször is elhangzott. A hangjáték szülte az ötletet, hogy „strucc-ügyben" újra felelevenítsem ismereteimet és röviden összefoglaljam, miként állunk ezzel a kedves, de naiv hiedelemmel. A strucc (Struthio camelus) legnagyobb ma élő futómadarunk. Szárnyai elkorcsosodtak, repülni nem tud, azonban kitartó és aránylag gyors futó (50 km/óra), veszély esetén majd négyméteres „léptekkel" menekül! A kakas súlya 150 kg, magassága 2,5 méter, testhossza 2 méter. Hazája Afrika, ahol ma már farmokon is tenyésztik. A szabadban csapatokba verődve él. A költés idején a kakas is türelmesen ül éjjel a kb. 1,5 kilogramm súlyú tojásokon. Tápláléka főként növényi eredetű. A kottás idején észrevétlenül tudja magát álcázni úgy, hogy a nyakát és fejét a földre fekteti, de éberen figyel, s nem rejti el fejét, mint ahogy azt a hiedelem tartja. A kakasokat fehér szárnytollaikért vadászták a bennszülött harcosok (még ma is), ami majdnem a madár kipusztulásához vezetett. Ma már szigorúan védik. Sajnos az Afrikát megjárt vadászaink és íróink nem valami nagy figyelmet szentelnek ennek a lényegében nemes és érdekes madárnak. Széchényi Zsigmond mindössze 18 sort áldoz a struccnak és nem nagy lelkesedéssel írja le az 1929. április 11 -én zsákmányolt öreg strucckakas történetét. „Farkát otthagytam, olyan kopott, mint valami molyrágta seprő.” — írja Csui...! című könyvében. Rácz Antal még Széchényinél is szűkszavúbb, csak 13 sorban ir a struccról. A legfigyelemreméltóbb mondata — „Pár kilométer után fekete gömbök úszkálnak a párás levegőben: struccok” — azonban utal arra, hogy távolból a struccnak nem látjuk a nyakát, fejét, csak a testét. Akár a homokba is dughatta, ami természetesen nem fedi a valóságot. Kittenberger Kálmán több könyvében is ír a struccokról, saját tapasztalatai és megfigyelései alapján. Terjedelmesebben talán az 1985-ben (is) megjelent Vadász és gyűjtöúton Kelet-Afrikában című könyvében olvashatunk. Oldalakat szentel a steppék és szavannák ősi lakójának, „aki” kitűnő látásával jó szolgálatot tesz az antilop- és zebracsapatoknak. Ezek a négylábúak viszont kitűnő szaglásukkal veszik észre a veszélyt, s így kölcsönösen óvják egymást. De nézzük Kittenberger Kálmán helyszíni benyomásait: „Ha a hőségtől izzó és napfénytől fata morgánás, sivatagszerű steppéket járjuk, az antilopok, gazellák és zebrák csapataiban gyakran kiemelkedő, nagy, fekete vagy szürke gömbökre leszünk figyelmesek. A kezdő afrikánus is csakhamar felismeri ezekben a »gömbökben« a struccokat — bár sok száz lépés van közöttük, annyira, hogy a madáróriás feje és nyaka még szabad szemmel nem is látható —, mert a szemes állatok is hamar észrevették a közeledőt, és egy-egy elkorcsosult, de hatalmas fehér toliakkal ékesített szárny ki-kivág, és ezzel mintegy figyelmezteti a körülötte legelésző vagy pihenő állatokat, hogy gyanús valami jelent meg a láthatáron." Fontosnak vélem még a következőket kiemelni Kittenberger könyvéből: „... nem tudom, hogy honnan vette alapját és eredetét az a régi hiedelem, hogy az üldözött strucc úgy véli a közeledő veszélyt elkerülni, hogy a homokba dugja a fejét! Mikor a lelövendő struccok után jártam, nagyon sokszor kívántam, hogy a kiszemelt vén strucckakas tenné meg nekem azt a szívességet, és rejtené pár percre homokba a fejét. Sajnos, egyetlen üldözött strucckakas sem mutatta be nekem ezt a nevezetes »strucc-sajátságot«”. A továbbiakban ír a strucckakasok búgó hangjáról, a gyámoltalanságot színlelő, támolygó struccról, amely a csibéiről igyekszik elvonni a figyelmet, akár a fogoly a hazai mezőkön. írásommal természetesen nem a hangjáték irodalmi és egyéb értékeit kívántam minősíteni, csupán egy régi hiedelem téves voltát igyekeztem bizonyítani. A hangjáték merőben más kérdésekre kereste a választ, olyan emberi kapcsolatokat vizsgált, melyek, sajnos, olykor nem is mérhetők a struccok egymás közötti kapcsolataihoz. MOTESÍKY ÁRPÁD RÁDIÓMAGNÓ - NEMZETKÖZI KOOPERÁCIÓBAN A MATEMATIKA ÉS A KÖZVÉLEMÉNY A csehszlovákiai Tesla és a lengyelországi Unitra gyár együttműködésének az eredménye a „Condor” elnevezésű új hordozható rádiómagnó. A Hi-fi készüléket szalagellenőrzéssel, Dolby-zajcsökkentővel látták el, 2 X 20 wattos sztereó-erősítő van a berendezésen, rádiórésze pedig öt hullámsávos sztereokészülék, két URH (OIRT, CCIF) sávval. A matematikusok sokszor panaszkodnak, hogy a közönségnek hamis, torz képe van a matematikáról. Általában obskúrus, nehezen érthető tudománynak képzelik. Nem értékelik, hogy a legabsztraktabb matematikának is sokszor lehet döntő szerepe fontos gyakorlati problémák megoldásában. A National Academy of Science matematikai bizottsága szimpóziumot hívott össze a reálisabb közvélemény kialakítására. Elsősorban a sajtó képviselőinek informálása lett volna a cél, a megjelentek statisztikája azonban már önmagában is bizonyította a probléma jogosultságát. A washingtoni körzetből meghívott 40 újságíró közül mindössze 5 jelent meg. Az öt közül három az American Association for the Advancement of Science képviselője volt, egy-egy a Matematikai Társulaté és rádióé. Öt kiváló Nobel-díjas tudós tartott előadást, közülük Steven Weinberg, az elemi részecskék fizikájáról. Weinberg kiemelte a matematika és fizika szinte „kísérteties" kapcsolatát. A „string" elmélet ma igen forró terület a fizikában. Nehéz, absztrakt matematikát használ, mikor ezeknek az elméletben szereplő ún. „madzagoknak" kölcsönhatását leírja. Az itt alkalmazott matematikát, a szálkötegek topológiáját a matematikusok akkor dolgozták ki, amikor a fizikai felhasználás lehetőségéről még szó sem lehetett. Weinberg elmondta, élvezettel használ munkájában tiszta matematikát. Beszélt Hardyról, a híres matematikusról. aki különösen büszke volt arra — ezt le is írta az „Egy matematikus mentegetőzése" című könyvében —, hogy kutatásait gyakorlati célra soha senki sem fogja tudni felhasználni. Természetesen ő sem bizonyult jó prófétának. Az előadásokat követő ebéden, beszélgetés közben Weinberg a matematikusokat okolta a matematikáról kialakult képért. Szerinte a fizikus, ha cikket ír, akkor így kezdi: „Ezt és ezt eddig így és így gondolták. Most XY szerint a probléma lényege a következő. Cikkünkben a megoldásra a következőket adjuk elő." A matematikai irodalomban viszont akad könyv, melyben már az előszó ilyenféle módon kezdődik: „Legyen A egy nulladrendü alcsoport." A matematikusok szövegeiben nincs egyetlen olyan szó sem, ami az olvasást, a mondanivalók megértését az olvasó számára megkönnyítené. A matematikus tömör stílusban beszél, nem törődik a közönség igényével, azzal hogy a laikus újdonságokat szeretne olvasni. Nem foglalkozik a közönség, vagy a döntést hozó fórumok felvilágosításával. A szimpóziumon szétosztott könyvecske a Lie csoportokról és mátrixokról szólt és aligha volt alkalmas arra, hogy a nagyközönséget a matematika eredményeinek gyakorlati fontosságáról meggyőzze. 16 i
