A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-30 / 5. szám
TECHNIKA. TUDOMÁNYSZÁMJEGYEK A STÚDIÓBAN Az utóbbi években egyre több szó esik a számjegyvezérlésű — idegen szóval: digitális — hangtechnikáról. Az utóbbi időben már digitális felvételek is kaphatók, amelyek csak annyiban különböznek a többi hanglemeztől, hogy borítójukon szerepel a „digital recording" felirat. Az már Edison fonográfjának a feltalálása óta nyilvánvaló a szakemberek számára, hogy a mechanikus barázdák formájában rögzített hangfelvétel meglehetősen érzékeny a külső behatásokkal szemben. Elég csak arra gondolni, hogy a fonográfhengeren, klasszikus és mikrobarázdás hanglemezen rögzített felvétel minőségét még a porszemek is rontják. Arról nem is beszélve, hogy a felvétel visszajátszása közben a letapogató tű ugyancsak a hordozólemez kopását okozza. Persze nem azonos mértékű a hagyományos acéltűs hanglemez és a gyémánttűletapogatású mikrobarázdás korong kopása, azonban a lényegen — a minőségromláson — ez aligha változtat. Azt sem kell különösebben hangsúlyozni, hogy a mechanikus vésés nem a legtökéletesebb eljárás — a vésötű nagysága, a barázda szélessége és a korong forgási sebessége egyaránt befolyásolják'a felvett hang rezgésszámának legfelső határát és a hangszín gazdagságát, miközben térhatású — sztereó — felvétel esetén meglehetősen nagy a csatornák áthallása. Ezek a hiányosságok mind okai voltak annak a ténynek, hogy végül is a hangfelvétel minősége meglehetősen elmaradt az eredeti hang mögött. A hatvanas-hetvenes évek folyamán sikerült az elektronikus berendezéseket olyan tökéletesre fejleszteni, hogy a torzításokat emberi füllel már nem lehet észlelni, ennek ellenére a hangminőség nem érte el a várt szintet- Ekkor fordult a konstruktőrök figyelme a digitális felvételtechnika felé. A televíziós kép digitalizálásával párhuzamosan elkezdődtek a digitális hangtechnikai kutatások is. Kezdetben ugyan — különösen a tévések problémáinak ismeretében — könynyűnek tűnt a feladat, hiszen a tévékép 5 millió hertzes rezgésszámával szemben itt mindössze húszezer hertzet kellett továbbítani, a nehézségek azonban hamarosan jelentkeztek: kiderült, hogy a fül a szemnél sokkal érzékenyebb műszer. Míg a tévékép esetében nyolc bites szó elegendőnek bizonyult minden szín és árnyalat továbbításához, eddig a hangtechnikában legalább tizennégy bites szóra van szükség, de sokkal megfelelőbb tizenhat bit alkalmazása. Végeredményben csaknem két megabit információt kell továbbítani másodpercenként. Viszont a digitális technika olyan kétségtelen előnyökkel kecsegtetett, hogy a nehézségek egyáltalán nem riasztották el a kutatókat. Hiszen míg a hagyományos felvételre a torzulások, hibák „rárakódnak", tehát az eredeti felvételtől elválaszthatatlanok, addig a digitális felvételeknél a jel ezektől könnyen megtisztítható, mivel itt nem az impulzus alakja, hanem csupán a jelenléte a fontos (akárcsak a Morze-ábécénél, ahol ugyancsak a rövid és a hosszú jel — „pont" és „vessző" — puszta jelenléte az információhordozó), ezért a négyszögjelre modulált külső (parazita) jel egyáltalán nem befolyásolja a továbbított információ minőségét és tartalmát. Ennek eredményeképpen született meg a digitális felvételtechnika. Érdekessége, hogy a világ első felvételének csehszlovák vonatkozása is van : az első forgalomba került hanglemezt a japán Nippon Columbia készítette 1972-ben a Smetana vonósnégyes közreműködésével. Európában elsőként a Supraphon hanglemezkiadó vállalat hozott forgalomba digitális hanglemezt, a már említett Nippon Columbia céggel készítették el 1975-ben. Tehát Csehszlovákia a kezdettől fogva nemcsak élénk érdeklődést tanúsít, de aktív szerepet is vállal a digitális hangfelvétel-technikában. A több mint kétmillió információs egység (bit) rögzítése másodpercenként hagyományos hangtechnikai berendezésekkel nem érhető el. A hetvenes évek folyamán kezdtek megjelenni az első félprofesszionális Sony képmagnók, amelyek egyrészt elérhető árukkal, másrészt az átvitt frekvenciatartományuk miatt kitünően megfeleltek ennek a célnak. A gyár mérnökei kapva-kaptak ezen az alkalmon, digitális konvertort fejlesztettek ki a képmagnóhoz, hogy ezzel alkalmassá tegyék számjegyvezérlésű hangfelvételek készítésére. Csakhogy a képmagnók használatánál van egy kis műszaki probléma: a felvételt a tévéképeknek megfelelően sorokra és félképekre bontva veszik fel. így aztán egy különleges adaptert kell a láncba bekapcsolni, amely visszajátszáskor a tárból (memóriából) tölti ki a hiányzó részeket. A digitális eljárással felvett hang rendkívüli tulajdonságokkal bír: a hallható hangtartománynál sokkal többet is képes rögzíteni — persze ez felesleges luxus lenne — így „csak" 20 Hz-től 20 000 Hz-ig veszik fel a hangot, tehát csak azt, aminek érzékelésére az emberi fül képes. A torzítás mértéke kisebb 0,05 %-nál, a hangdinamika eléri a 90 dB-t, az alapzaj —90 dB körül mozog!Hogy ezt érzékelni tudjuk, elég csak arra gondolni, hogy egy szimfonikus nagyzenekar hangdinamikája — tehát az általa szolgáltatott leggyengébb és a legerősebb hang közötti különbség — sem éri el a 90 dB értéket! Csakhogy az új technika minden előnye ellenére rendkívül nagy helyzeti hátránnyal indult: a berendezések nagysűrűségű integrált áramközöket igényelnek, amelyek tudvalevőleg meglehetősen drágák, de ami még ennél is fontosabb: az új felvételtechnika összeegyeztethetetlen az eddigi berendezésekkel. Vagyis szinte valamennyi stúdióberendezést, de még az otthoni lemezjátszót is ki kell cserélni. Ez nemcsak nagy anyagi áldozatot jelent, de felveti a fogas kérdést: mi legyen a milliószámra kiadott hagyományos hanglemezek sorsa, a felbecsülhetetlen értékű kulturális örökséget hogyan lehet a továbbiakban is használni, elvégre a fonoamatőrök mégsem dobhatják ki a szemétdombra sokéves gyűjtőmunkájuk eredményét. Arról nem is beszélve, hogy még napjainkban is csak elenyésző mennyiségű digitális hanglemez van a piacon a hagyományos eljárással készült mikrobarázdás hanglemezekhez képest. Ezt áthidalandó született meg az ún. digitális felvétel (digital recording). A megnevezés azt jelzi, hogy a stúdióban már az új számjegyes technikával készítik el a felvételt, annak minden előnyével együtt, ellenben az utolsó munkafázisban a hangot újra analóggá alakítva azt hagyományos mikrobarázdás hanglemezen adják ki. A digitális magnófelvétel lehetővé teszi, hogy a róla ma még hagyományos úton készített hanglemez a jövőben egyszerű utánnyomással kiadható legyen — de már digitális korongon. Még közöttünk élnek a hanglemezgyártás „hőskorának" hangmérnökei, akik a két világháború közötti időszakban egy-két mikrofon segítségével készítették a ma oly megcsodált múzeumi felvételeket. Néhány évvel ezelőtt még mosolyogtak is ezen az eljáráson, hiszen az utóbbi évtizedek folyamán a felvételtechnikát a mikrofonok elszaporodása jellemezte. Olyannyira, hogy a hetvenes évekre a lemezfelvételhez már a zenészeket kis kalitkába rakták, nehogy átszűrödjön hozzá a szomszéd hangszer hangja — és persze megkapta a maga mikrofonját. A nagy szimfonikus zenekarok felvételénél nem volt ritka a félszáz mikrofon használata sem. Az ezekből jövő hangot aztán soksávos magnetofonon rögzítették. Ebből a rengeteg hangcsikból keverte ki aztán a hangmérnök a lemezre kerülő két csatorna hangját. Meg kell azonban mondani, hogy ez az eljárás nem csupán divat kérdése volt. A hangfelvétel közben rendkívül zavaróan hatnak a visszavert hangok, különösen ha közeli tárgyakról (például a szomszédos zeneszerszámról) érkeznek. Tehát a sokmikrofonos fel vételtechnika ezt a hiányosságot volt hivatva kiküszöbölni. Viszont a digitális felvételek készítésekor kiderült, hogy ez a zavaró jelenség megszüntethető, sőt, ha távoli tárgyakról — például a terem falairól — érkezik a visszavert hang, akkor nemcsak hogy nem zavaró, de ellenkezőleg, a terem akusztikai hangulatának a megteremtésére szolgál. Ennek eredményeképpen született meg az új felvételtechnika, amit Pressure Zone eljárásnak neveztek el. Nem közvetlenül a hangszerek hangját veszik fel, hanem a terem egész hangnyomását. Ennek megfelelően a térhatású — sztereó — felvétel elkészítéséhez elegendő két mikrofon! Az elhelyezésük még meglepőbb: míg a hagyományos felvétel mikrofonjainak helyes elhelyezése külön tudomány (minden hangszer más elhelyezési szöget és távolságot igényel), a „hangnyomásfelvevő" mikrofonokat a teremben bárhová — ragtapasz segítségével — felerősíthetjük. A falakra, a padlóra, vagy bármilyen tárgyakra. A hangmérnök réme régebben a sima felület volt, hiszen ez nem szórja megfelelően a hangot, tehát egyenetlenné teszi a hangnyomást, manapság viszont a digitális felvétel készítése közben az új mikrofonokat a legmegfelelőbb egy közönséges asztal sima lapjára ragasztani! Persze vannak jelei a többmikrofonos digitális felvételtechnikára való áttérésnek is, ez elsősorban a megfelelő digitális magnetofonok kifejlesztésével függ össze. Márcsak azért sem valószínű, hogy a jövőben csupán két mikrofonnal készülnek a felvételek, mert a teljesen digitális hanglemez is alkalmas akár a négycsatomás hangátvitelre is, ami új lelket lehelhet a Csipkerózsika-álmában szendergő kvadrofóniába. Az új technika kétségkívüli eredményei és előnyei az egész lánc digitalizálása után érvényesülnek igazán. Műszakilag ez a kérdés már hazánkban is lényegesen megoldott, amióta a litoveli Tesla vállalat gyártja az MC 900 CD lemezjátszóját. A lézersugaras letapogatású, mintegy tizenkét centiméter átmérőjű korongra (compact disc) egyórás, kiváló minőségű műsor fér. A lemez csupán egyik oldalát használják felvételre, másik oldalán a címke foglal helyet. Kezünkbe véve a korongot az tűnik fel, hogy a szivárvány minden színében pompázik. A vékony átlátszó műanyag réteg alatt ugyanis mikroszkopikus méretű „csúcsocskák" hordozzák az információt, ezek és az apró „völgyecskék" bontják fel alkotóelemeire a fehér fényt. Az átlátszó müanyagborítás lehetővé teszi a lemez lemosását, letöriését, megtisztítását, a hangfelvétel károsodása nélkül. Sőt még a karcolás sem okoz zörejt. Kísérletek folyamán vékony papírcsíkokat ragasztva a lemezre azt vizsgálták, mennyire torzul az így visszajátszott hang. A meglepő eredmény: az információáradat regenerációs képessége olyan nagy, hogy néhány milliméter vastagságú papírszeletkék „árnyékoló" hatását is képes kivédeni. Bár a lemezjátszó és az új hanglemez ára ma még egy kissé borsos, de aligha kétséges, hogy ez a jövő útja. OZOGÁNY ERNŐ Digitális stúdióberendezés 16
