A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-30 / 5. szám

I be. Kollégiumba, amely fegyelmet, szi­gorú rendet követelt. Ha rosszak vol­tunk, bezártak bennünket. Nem kap­tunk kimenőt. Hát aztán! Kimásztunk az ablakon. Kötélen, lepedőn vagy a vil­lámhárítón. A lányoknak rózsa kellett — bejártuk a közeli kerteket. Éjjel. Zseb­lámpával. Egyébként szerettem az iskolát. Ren­geteget kellett tanulni, rajzolni, de mert könnyen ment minden, szerettem. Jó tanuló voltam. Sportoltam, festettem, írogattam, de egyszer sem éreztem, hogy ez az! Csak ha verset mondtam, akkor. Annyi bátorságom persze nem volt, hogy a színművészetire jelentkez­zem. De hogy közelebb legyek a színé­szethez, Pestre jöttem. Az építőipari főiskolára. Egy évvel a diplomaosztás előtt már tudtam: nincs veszteni valóm. Elmentem felvételizni a színművészeti­re. Sikerült. Felvettek. Elvégeztem az építőiparit, és újra főiskolai hallgató lettem. Kerényi Imre volt az osztályfő­nököm, HirtUng István a barátom. Mi ketten ki is lógtunk a sorból. Lelkileg ugyanis érettebbek voltunk, mint a töb­biek. Vezettük az osztályt. Esténként mások szerepén törtük a fejünket, mert amit ránk osztottak, az valahogy mindig kevésnek tűnt. Legnagyobb sikerünk a János király volt negyedikben; az ese­ményszámban ment. Amikor Hirtlinggel A legbelsőbb belsőből Ma még kamaszhős. Erős hitű, szenve­délyes kamaszhős, sodró dinamizmus­sal. Szavainak íze, mondatainak színe, gondolatainak fénye van. Ö volt a „kakukkfiú" Dürrenmatt Já­nos királyában. A Fattyú aki vásott kö­­lyökként csap anyja fenekére, de vérbeli moralistaként küzd népe nyugalmáért. Már lovaggá ütötték; rangja van, és vagyona lehetne, ha egy picit törtető lenne. Csakhogy az újdonsült Sir elvhü, egyenes ember marad. Tisztességes honpolgár. Amikor látja, hogy minden hiába, a „hatalmasok" nem békéinek meg, kimászik a világpolitika húsdará­lójából. Sütő András Advent a Hargitán című drámájában Zetelaki Gáborként lép színpadra. Csodaváró gyerek, aki „meg­­röpteti" jégmadárkedvesét, de csoda­vesztett felnőtt, amikor megtudja annak egyszeri hűtlenségét. Ha a Nagy Rom­lás elkerülné, akkor fájdalmában talán saját kezével vetne véget életének. A hit, a lobogás, a romantika Róme­­dként is az övé. Szertelen, durcás, kí­váncsi kamaszként kezd, de Júlia szo­bájában, a hajnali fényben már egy igazi férfi búcsúzik. És így lép be ké­rőbb a Capulet-kriptába is, hogy „ha­lott" szerelme láttán gondolkodás nélkül ölje meg magát. Funtek Frigyes a Nemzeti Színház tagja. Valami olyat tud, amit csak na­gyon kevesen tudnak: a leikéből játszik. Most épp Maár Gyula Malom a pokol­ban című filmjében. „Az életem? Csaknem húsz év egy kisalföldi faluban; földes szoba, albér­let, frissen vakolt falak ... mindenre pontosan emlékszem. A rosszra is, a jórla is. Apám ács, tizenhárom éves koromtól tiz nyarat dolgoztam mellette. Háztetőket csináltunk. Igen, tudom, en­nek is megvan a romantikája, de nem ez a lényeg. A küzdelem! Amit a szülei mellett él át az ember. Az formálja, attól lesz olyan, amilyen. Munkaszeretö, de csintalan gyerek voltam én is, mint a többiek. Az erdő, a vízpart reggeltől estig csalogatott bennünket. Meg a sok kert. .. mindig tudtuk, hol érik a gyü­mölcs. Ha nyakon csíptek, kaptunk, de félni sosem féltünk. Egy valami tudott olykor-olykor lefékezni: a család. Ha beteg volt az anyám, én mostam, én főztem, én takarítottam. Semmit sem hagytam a húgomra. Aztán ahogy jött úgy el is maradt a csikóskodás. Építő­ipari szakközépiskolába kerültem Győr-és Mácsai Pállal a Nemzetibe szerződ­tünk, Kerényi ott is színpadra állította a darabot. Az első ember, akihez igazán közöm volt a pályán: Őze Lajos. Negyvenszer is elmondatott velem egy mondatot... tanított, honnan kell nézni a világot. A legbelsőbb belsőből játszani, csak így lehet, hallom ma is a hangját, sehogy máshogy. Arra törekedj, hogy minden szerepednek egyéni íze legyen; a titka­idból építsd fel a figurát. És egy másik emlék: Sütő András. Már tanultuk a szerepünket, már a vérünkben folyt az Advent csodálatos szövege, amikor partneremmel, Kubik Annával elutaztunk hozzá Székelyföld­re. Mint egy költő, úgy beszélt a darab­járól. Arról, hogy hol azonos az élete hőseinek, Bódi Vencelnek és Zetelaki Dánielnek az életével, nem szólt. De az a gyermeki ragyogás, ami a szeméből sugárzott, az mindennél több volt. Ze­telaki Gáborban is ezt a finom ragyo­gást szerettem, meg azt, hogy nem akar felnőtté válni. A makacssága, a konok­­sága bennem is megvan, de én már tudom, miért kell féltenem a belső ar­comat." SZABÓ G. LÁSZLÓ (Sípos Géza felvétele) A francia főváros közlekedési szak­emberei tánc- és popzenei műso­rokat sugárzó videókat állítottak a közönség szolgálatába. Egyelőre 150 unaloműző, türelmetlenséget csillapító készülék működik a met­ró állomásain, illetve kocsijaiban. Az NSZK-beli író, Siegfried Lenz ma­gyarul is megjelent regényéből len­gyel rendező — Jerzy Skolimowski — készített amerikai filmet egy osztrák — Klaus Maria Brandauer — és egy amerikai — Robert Duvall — főszereplővel. A film címe: A világí-Hét esztendő — hét film. Ez a húsz­éves Sophie Marceau eddigi pá­lyafutásának számokban kifejezhe­tő eredménye. Az ifjú és szép sztár partnere legutóbb Claude Brasseur volt, akivel már kezdőként is forga-

Next

/
Oldalképek
Tartalom