A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-03 / 1. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: KÖTŐDÉSEK - beszélgetés Kulcsár Tiborral Zolczer László: SAVANYÚVÍZ, GYÓGYVÍZ, ÁSVÁNYVÍZ B. Kovács István: EGY ELFELEDETT ÍRÁS A GÖMÖRI PALÓCOKRÓL Miklósi Péter: DOLGOZUNK, DOLGOZGATUNK Csicsay Alajos: A VILÁGKÉPTŐL A VILÁGNÉZETIG Poór József: POSZEIDÓN BIRODALMÁBAN Címlapunkon D. Havran felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser Gvnrqy Telefon: 332-919 Főszerkesztő helyettesek. Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Krát Petemé Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie. Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. KOTODESEK Sose titkoltam, sőt azt is mondhatnám: büszke voltam rá, hogy én egy csilizközi parasztgyerek vagyok. Csiliznyáradon (Topoľovec) születtem 1938. április 8-án, alig másfél évvel a világháború kitörése előtt, s ebből már sejteni lehet, hogy milyen volt a gyermekkorom. Szüleim nem voltak tehetős emberek, de minden szépet és jót, amit csak el lehet képzelni az életben, megkaptam tőlük. Amikor 1944 telén, a front közeledése miatt abba kellett hagynom alig megkezdett iskolai tanulmányaimat, édesapám volt az. aki megtanított a betűvetésre. Fontosabban szólva: reggel föladta a leckét, s miután este hazaérkezett a földekről, kikérdezte. Napközben anyám figyelte, hogyan haladok a tanulásban. Ez így ment 1947 szeptemberéig, akkor nyílt meg Csilizradványon újra az iskola. A tanítás szlovákul folyt egy 18 éves fiú, Jozef Michalka kínlódott velünk, szlovákul egy kukkot sem értő nebulókkal. Emlékszem. egy tanterembe volt bezsúfolva az összes gyerek. A tanító úr édesanyja egész nap ott horgolt és kötött a kályha mellett, mert az épületben máshol nem fűtöttek. Mi reggel úgy mentünk az iskolába, hogy az egyik kezünkben a tarisznyát, a másikban pedig a tűzifát cipeltük. Jozef Michalka szeretett bennünket, s mi is kedveltük őt, de azért igen megörültünk, amikor 1951-től magyar nyelven folytatódott a tanítás. A csilizradványi polgári iskolában eleinte ketten tanítottak: Pápay tanító úr és Fonod Zoltán az ismert kritikus és irodalomtörténész. Később újabb pedagógusok is jöttek, például Kotter János, akitől először hallottam Veres Péter nevét. Jóeszű gyerek voltam, s apám is folyton arra buzdított, hogy csak tanuljak, mert különben maradhatok otthon földet túrni, s abból bizony nehezen lehet megélni. Azt szerette volna, hogy én többre vigyem mint ö. Eleinte asztalosnak szánt, de aztán megörült a középiskolának is, mert én úgy határoztam, hogy a bratislavai pedagógiai gimnáziumba jelentkezem. Rajtam kívül vagy tizenöten készültek még oda az iskolánkból, talán az én buzdításomra is, mert afféle hangadó gyerek voltam, de végül hármunkat vagy négyünket vettek föl. A pedagógiai gimnáziumról sokat lehetne mesélni. Kár, hogy eddig még nem akadt vállalkozó, aki megírta volna a történetét. Kezdettől fogva tanítóknak, méghozzá falusi tanítóknak képeztek ott bennünket. Folyton azt hangoztatták a tanáraink: „Gyerekek, ti lesztek a falu lelke! Nemcsak tanítani fogtok, hanem a kultúrát is ■nektek kell majd megszerveznetek." S ezt nemcsak mondták, hanem tettek is érte. A tanítás után különböző körökbe és csoportokba jártunk. Volt, aki táncolt és énekelt — az Ifjú Szivek is innen indult —, én a színjátszáshoz vonzódtam, ezért Medriczky néni szinjátszócsoportjába jelentkeztem. Szívesen elmentem volna színésznek is, csak hát nem volt hozzá tehetségem. Sportolni is szerettem, de harmadikos koromban megbetegedtem. s emiatt többnyire csak ülve figyeltem, hogyan mozognak, rohangásznak a többiek. A betegségem miatt majdnem eltiltottak a pedagógusi pályától is, de szerencsémre egy orvos közbelépett és meggyőzte az illetékeseket, hogy nyugodtan taníthatok. 1958-ban érettségiztem, s azonnal tanítani kezdtem. Első állomáshelyem Füzespuszta (Vrbina) volt. Hát ez egy érdekes iskola volt. meg kell hagyni. A szlovák és a magyar iskola egy épületben, pontosabban egy tan-AZ ISKOLA AZ ÉLETEM Elmondja: dr. Csicsay Alajos iskolaigazgató teremben volt. Az 1—5. évfolyamba 25 tanuló járt. őket hol délelőtt, hol délután tanítottam. A szlovák osztályokat egy német származású cseh ember, Bobumir Steberla irányította, akire mindmáig nagy szeretettel emlékszem mert voltaképpen tőle tanultam meg igazából tanítani. A gyakori iskolareformok korszaka volt az, szinte minden esztendőben valami új dologgal lepték meg a pedagógusokat, s egy magamfajta zöldfülű kezdőnek nagyon jól jött Steberla bácsi sok évtizedes tapasztalata. 1960-ban megnősültem — feleségemmel még a pedagógiai gimnáziumban ismerkedtem meg —, s ekkor szőkébb pátriámtól egy kissé távolabbra, az Érsekújvári járásba, Muzslára kerültem. Ebben a közel háromezer lakosú faluban a füzespusztaihoz viszonyítva szinte óriási iskola működött, s bár a képesítésem csak az 1 —5. évfolyamra szólt, a felső tagozatosokat is tanítottam. Elhatároztam, hogy tévúton továbbtanulok, s jelentkeztem is volna mindjárt a magyar-történelem szakra, de az igazgatóm kijelentette: kémia-biológia szakos tanítóra van szükség, csakis erre a szakra adhatom be a felvételi kérvényt. Megmondom őszintén, eleinte nem nagy kedvvel jártam Nyitrára, a pedagógiai karra. Világéletemben humán érdeklődésű gyerek voltam, az irodalom és a történelem vonzott, de aztán láttam, hogy biológiából is elég sokat tudok, hiszen falun nőttem föl, jól ismertem a növényeket és a madarakat. így beletörődtem a sorsomba. Csak a kémiával voltak bajok eleinte, de aztán azt is megkedveltem. Elmondhatom magamról, hogy az ál•• // KOTODESEK talános iskola valamennyi évfolyamában, szinte minden tantárgyat tanítottam. Ezt egy mai kezdő pedagógus nehezen tudná elképzelni, de akkoriban természetes volt. 1967- ben kineveztek igazgatóhelyettesnek, s ez a beosztás tovább gyarapította amúgy sem kevés kötelességeimet. 1965-töl ugyanis én voltam a falusi pártszervezet elnöke, s ezt a tisztséget 1975-ig betöltöttem, jóllehet 1970- től már nem Muzslán, hanem Párkányban (Štúrovo) tanítottam. A párkányi iskolába igazgatóhelyettesként kerültem, 1971- ben neveztek ki igazgatóvá. 1975-ig Muzsláról jártam be a munkahelyemre, s csak az említett évtől számítok valóban párkányinak. Iskolánk az elmúlt másfél évtizedben egyre terebélyesedett. Jelenleg 1 242 diákunk van, a tanári kar 72 fős. Kihelyezett osztályaink is vannak a környező falvakban, oda és vissza autóbusz szállítja' a tanulókat. Igazgatóként is mindig előttem lebegett az, amire egykor a pedagógiai gimnáziumban neveltek: a tanítónak nemcsak Oktatnia kell, hanem a kulturális életbe is be kell kapcsolódnia. Nemcsak a pártban, s a szakszervezetben és a csehszlovák—szovjet baráti szövetségben vállaltam különböző tisztségeket és megbízatásokat, hanem a Csemadokban is. Tagja vagyok a Csemadok JB plénumának és a Csemadok Központi Bizottságának. Tudom, vannak olyan iskolaigazgatók, akik nem lelkesednek túlságosan azért, hogy a beosztottaik tánccsoportot, gyermekszínjátszó csoportot vagy bábcsoportot vezetnek. Én akkor lennék szomorú, ha a mi iskolánkban nem lennének ilyen gyermekcsoportok. A gyerekeknek és a pedagógusoknak is meg kell adni minden lehetőséget arra, hogy a bennük szunnyadó energiákat maximálisan felhasználják a jó ügy érdekében. A sikerélményre minden embernek, gyermeknek és felnőttnek egyaránt szüksége van. A siker és az elismerés további munkára és eröbedobásra buzdít, s általában a sokrétű elfoglaltság nem hogy rontaná, hanem még jelentősen javítja is a tanulmányi eredményeket. Én azokat a kollégáimat tartom a legtöbbre, akiknek vannak önálló elképzeléseik és bátran kiállnak azok mellett, vállalva akár a tévedés kockázatát is. Hogy milyen meghatározók lehetnek azok az élmények, amelyeket a gyerek az iskolában szerez, azt leginkább a fiatal pedagóguskollégákon tudom lemérni. Hiába tanultak akár több éven át is pedagógiaelméletet és módszertant, eleinte úgy tanítanak az iskolában, mint ahogy őket tanították annak idején. Elszomorít az is. ha egyik-másik pedagógus gépeknek tekinti a tanulókat, s nem hajlandó tudomásul venni, hogy ahány gyermek, annyi egyéniség. A tanítónak az órákon gyakran rögtönöznie is kell, hiszen ugyanazt az anyagot az egyik osztályban könnyen megértik, mig a másikban esetleg problémát okoz. Én sajnos csak kevés órát taníthatok — a hetedikeseknek embertant adok elő —. mert igazgatói munkámmal nem pedagógiai jellegű feladatok is együttjámak. Feleségem szintén pedagógus, akárcsak a menyem, s a fiam annak készül. A szabadidőmmel jól kell sáfárkodnom, mert kevés van belőle. Felüdülés számomra, ha a szőlőmet gondozhatom, s a friss levegőn új ötleteim és gondolataim is támadnak. írogatok is, a lapokban gyakran megjelennek a cikkeim és az elbeszéléseim, lehet, hogy idővel egy kötetre való is összegyűlik belőlük. Lejegyezte: LACZA TIHAMÉR M
