A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-25 / 30. szám
MIROSLAV KA PÉK MICSODA GÓL! - Bocsánatkérése fölösleges volt. Az ' • igazgató nem figyelt rá, sőt még azt sem hallotta, pedig elég hangosan kérdezte, hogy behívja-e a látogatókat, és egyáltalán hogyan viselkedjen. Háromszor kellett a kérdését megismételnie, mire választ kapott. Méghozzá nagyon meglepő választ. Bohó ugyanis bolondul felnevetett és egyidejűleg kárörvendö szavakat kiáltozott: — Behívni! Ez jó, behívni! Vajon mit tennének, ha nem hívnám be őket? Elmennének dolguk végezetlen. nemde? Még egy ideig rázkódott a nevetéstől, majd ismét visszaesett előbbi fásultságába. — Jöjjenek be! Engem már úgysem menthet meg semmi — mondta zordul. — Te maradj itt, Oszkár! Próbáld egyengetni a dolgokat, amennyire lehet. Az én segítségemre ne nagyon számíts, én nyomorultul vagyok! A két nyomozó belépett és bemutatkozott. Bohónak csak nagy erőfeszítéssel sikerült felállni és remegő térddel elébiik menni. Kezet fogott velük és hellyel kínálta őket. Az őrnagy bólintott, leütt és keresztbe vetette a lábát. — Szeretnénk önnel egy kicsit elbeszélgetni, igazgató elvtárs. Bocsásson meg. ha zavarjuk — mentegetőzött szokásos szerénységével. — Nem tesz semmit, mi azt bepótoljuk. Nem zavarja önöket, ha Makk elvtárs itt marad? Ő az asszisztensem. — Bohó örült, hogy ismét az asztal mögött ül, ezen a helyen mégiscsak biztonságban érezte magát. — Ahogy óhajtja — egyezett bele Fürge őrnagy és átható pillantást vetett az öntelten viselkedő ifjúra. A parancsnok biztos a dolgában! — gondolta magában Kurta százados. Tökéletesen ismerte öt és ezért tudta, hogy keresztbe tett lábbal csak akkor ül, ha a fejében minden világos Most bizonyára egy tréfás mondat következik, amely rendszerint megtéveszti és lefegyverzi az embereket. Valóban így történt, az őrnagy pontosan a feltételezése szerint viselkedett. — Velem is itt van a segédem, miért ne lehetne itt az öné is? Játszik ön, Makk elvtárs. valamilyen hangszeren? A hívatlan vendégek iránt leküzdhetetlen undort érző Makk Oszkár röviden csak annyit mondott, hogy nem. — Kár. És az igazgató elvtárs? — Valamikor egész tisztességesen játszottam mélyhegedűn — felelte szórakozottan Bohó. — Na kérem! Ha az ön asszisztense tudna csellózni, új kvartettet alapíthatnánk. Talán sikerünk lenne. A századosnak az motoszkált a fejében, vajon a kvartettben érvényesül ne-e szájharmonikával, mivel más hangszeren nem játszott, ám morfondirozását megzavarta Makk Oszkár, aki kijelentette, hogy a fúvószenén kívül más zenét nem ismer el. — Nem is csodálom — jegyezte meg az őrnagy. — A fúvószene és a futball egészen jól összeillenek, különösen, ha nyer a csapat. Egyáltalán nem kételkedem, hogy ön a Slavoj funkcionáriusa. A példásan öntudatos Makknak egyszeriben letörtek a szarvai. Egyébként Bohó igazgató is, aki a nyomozóknak éppen azt a kérdést akarta feltenni, hogy tulajdonképpen minek köszönheti a látogatásukat, jobbnak látta tovább nem kérdezősködni. Ehelyett az iránt érdeklődött, vajon teát vagy kávét kínálhat-e az elvtársaknak? — Én jobban örülnék, ha tiszta vizet öntene a poharunkba — támadott rá váratlanul az őrnagy olyan arccal, mintha az időjárásról beszélne. — Hol van a felesége? Makk Oszkár arca elszürkült, ingerülten felmordult, míg Bohó sóhajtva lehorgasztotta a fejét és lassan megadta magát a sorsának. — Akkor hát én töltök maguknak ... — Nem, igazgató elvtárs, vizet semmiképpen sem! — szólt közben elszántan Makk, hogy elháritsa a közelgő vihart. Tudta, milyen vékony jégre lépett és a veszedelmes helyről lélekjelenlétét megőrizve el akart menekülni. —■ Talán találunk valami jobbat. Kurta százados majdhogy nem elkáromkodta magát. Miért is engedte meg az őrnagy, hogy itt maradjon ez a szélkakas, aki minden eszközzel megakadályozza a kihallgatás pompás alakulását. A testileg-lelkileg összeroppant Bohó, Makk intő felkiáltása után ismét magához tért. Úrrá lett a gyengeségén és harcba vetette maradék erejét. — Igazad van, Oszkár — helyeselt. — Megkóstoljuk a körtepálinkánkat. Nincs ellene kifogásuk az elvtársaknak? — Már hogy lenne. A tiszta párlat feldobja az embert. Márpedig főleg ezt akarjuk, nemde? — Fürge őrnagy örömmel látta, mennyire kihozta a sodrából a munkatársát. Kurta százados ugyanis feltételezte, hogy a parancsnoka ebben a pillanatban a szeszes italok esküdt ellenségeként nyilatkozik meg és erkölcscsösz előadást tart az alkoholizmusnak, ennek az átkos szörnyetegnek az emberiségre gyakorolt káros hatásáról, amely, ha meg nem gátolják, képes lenne az embert visszavetni ősi majomállapotába. — Igen, mindjárt feldobódunk! A körtepálinka, hogy úgy mondjam, a mi üzemi italunk. — Bohó igazgató nehézkesen felállt, a látogatóknak háttal állva kinyitotta a nagy. zöldre festett páncélszekrényt és a belsejéből egy áttetsző folyadékkal teli palackot meg négy pohárkát vett elő. — Amint látom, egyben titkos ital is — mondta az őrnagy, szemmel látható gusztussal. — Az eredetét tekintve kétségkívül — ismerte be Bohó. — De nem az önök számára. Biztonsági szerveink előtt semmit sem akarunk eltitkolni. — Ezt örömmel hallom. Akkor hát mondja meg, hol a felesége? Az éppen tölteni készülő Bohó csaknem elejtette a körtepálinkás üveget. — Hol lenne? Otthon — Lehajtotta a fejét, hogy ne lássák az arcát, megragadta a dugóhúzót és megpróbálta kinyitni a palackot. Hiába. Abbahagyta az erőlködést és az üveget szó nélkül átnyújtotta Makknak. De az sem boldogult vele különbül. Sokáig bajlódott az üveggel, amíg végül mégis sikerült kinyitnia. Azután megpróbált tölteni a poharakba. A keze azonban nem engedelmeskedett. Veszettül remegett. Az a veszély fenyegetett, hogy a körtepálinkát szertelocsolja, mielőtt még a poharak megtelnének. Hogy ezt megakadályozza, mindkét kezével megfogta az üveget. Olybá tűnt, mintha ki akarná facsarni. — Ha megengedi, megpróbálom maga helyett — ajánlkozott Fürge őrnagy. — Talán erősebb vagyok. Makk ezúttal nem ellenkezett, sőt megkönnyebbülten fellélegzett. De korán. Nyomban fulladozni kezdett, mert az őrnagy, miközben szilárd kézzel széttöltögette a körtepálinkát, de csak két pohárkába. megkérte őt, hogy szíveskedjék megbizonyosodni, vajon az igazgató elvtárs felesége tényleg otthon van-e? — Szólok Annuskának, ö megállapítja — nyögte ki a fiatalember hamuszínű arccal és úgy tápászkodott fel, mintha hirtelen megbénult volna a hátgerince. Kurta századost nagyon meglepte, hogy a parancsnoka vállat vonva csendes beleegyezését adta Makk távozásához az irodából, mert így elvesztették őt szem elől. Ki tudja, miféle húzásai lesznek ennek a kutyakölykének és mit tesz, ha nincs a szemük előtt. Az őrnagy azonban előre átgondolt terv szerint járt el. Mindent előre látott, csak a végeredményt nem tudta. Makk Oszkárnak nyilván nem voltak húzásai. Hamarosan visszatért és még csüggedtebb volt, mint azelőtt. — Annuskának biztosan sikerül — mondta, miközben az asztalhoz ült. — Különleges tehetsége van mindig megtalálni azt, akire szükségünk van. — Gyászos arckifejezése azonban arra mutatott, hogy maga sem hiszi azt, amit mond. — Talán ihatnánk végre. Akkor hát egészségünkre! — Bohó igazgató felemelte a poharát. Nem tudta azonban legyűrni hideglelős remegését és a körtepálinka jó egyharmadát kilocsolta. Makk még rosszabbul járt. Két hiábavaló kísérlet után, hogy a pohárkát a szájához emelje, lehajolt az asztalhoz, hogy a keze segítsége nélkül ihasson, de sokáig tartott, amíg sikerült, legalább egy kevés pálinkát kiszürcsölnie. Így, önmagával nagymértékben elfoglalva eleinte egyikük sem figyelt arra, hogy a rendörtisztviselők nem isznak, sőt a poharuk is üres. Bohó ezt akkor vette észre, amikor saját italát már kiitta. — Hát miért nem akarnak velünk koccintani? — kérdezte bizonytalan hangon. — Szolgálatban vagyunk — mondta röviden Fürge őrnagy. — De hiszen mi is. —■ Bohó mosolyogni próbált, de a kísérlet rosszul sikerült. — Másfajta szolgálat, másfajta erkölcs — jegyezte meg az őrnagy. — Azonkívül — mi nem vagyunk indiszponáitak, így nincs szükségünk feldobódásra. Kurta százados erre azt gondolta, hogy bár nem indiszponált, de egy pohárkával nem vetne meg a remekül illatozó körtepálinkából. Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. Bohó felvette a kagylót, kis ideig feszülten figyelt, majd szó nélkül letette. — Tévedtem — közölte tompán. — A feleségem nincs otthon. A letört Makk, hogy felülkerekedjen a benne ágaskodó félelem, gőgösen kijelentette: — Ha Júlia asszony tudta volna, hogy maga keresni fogja öt, nyilván otthon marad. Mivel azonban erről sejtelme sem volt, taíán valahol vásárol, a fodrászhoz, esetleg valamelyik barátnőjéhez, vagy a varrónőjéhez ment. így van ez. Egészen természetesnek tűnik a dolog, én nem látok benne semmi rosszat! Az őrnagynak a szempillája se rezdült. — Ön láthatólag jobban ismeri Bohóné asszony napi programját, mint a saját férje, ez figyelemre méltó — mondta, nem tudva ellenállni egy kis kárörvendésnek. Egyébként nem sokat törődött a fiatalemberrel. Teljes mértékben a Samostav rosszkedvű igazgatójára összpontosított. — Látta ön ma reggel a feleségét? Kurta századosnak ismét alkalma nyílt megcsodálni, hogy a parancsnoka milyen nyugodtan és természetesen teszi fel a legkényesebb kérdést is. így szokta megkérdezni Kis Medve föpincér: „Még egy söröcskét, elvtársak?" Bohó olyan erővel ragadta meg az asztal szélét, hogy az ízületei mindkét kezén kifehéredtek. A fejét elfordította és alig hallhatóan suttogta. 14
