A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-28 / 48. szám
A CSEMADOK Mihályi Molnár László megnyitja a Vicce kiállítását Erdélyi János Napok — megemlékezés az író szobránál LÉPÉSBEN MARADNI Mihályi Molnár László jó alkotó- és szervezőkészséggel megáldott ember. Egyetemista korában a fővárosi József Attila Ifjúsági Klub elnökeként ismerték őt fiatalok és idősek egyaránt, ezenkívül nyári honismereti kerékpártúrák és művelődési táborok szervezése fűződik a nevéhez. E rendezvények több száz diákot ösztönözlek tettekre. Erkölcsi szempontból felmérhetetlen a jelentősége egyegy ilyen többnapos összejövetelnek, mert felráz és lázit korunk betegsége, a közömbösség ellen. S ráébreszt arra is. hogy tenni jó. hogy emberibb az ember, ha részt vállal a munkából, ha egy közösség tagjának tudhatja magát. A diákévek letelte után az otthon, a család Mihályi Molnár Lászlót a Bodrogközbe szólította. Arra a vidékre, mely igy ősz táján pazar szépségben tündököl, a szüret után is még mindig színcsodákba öltözöttek a szőlőhegyek s a dombságokat váltó sík területek. Nyen hát az a vidék, melyről Anonymus a Gesta Hungarorumban azt írja, hogy: „Miután a vezér és övéi látták a föld termékenységét, mindenféle vad bőségét és azt, hogy milyen gazdag halban a Tisza és a Bodrog folyam: s ezért a földet kimondhatatlanul megszerették.’' Mihályi Molnár László is megszerette a vidéket, az embereket, s itt is hamar bekapcsolódott a kulturális élet irányításába. A Csemadok Nagykaposi (Veľké Kapušany) Helyi Szervezetének elnöki tisztét két évre vállalta, s most arról faggatom, milyen e két év mérlege. A statisztikai adatok ámulatba ejtenek, ugyanis a járás legnagyobb helyi szervezetéről van szó. Hatszáz tagot számlálnak, a tavalyi évben huszonhét rendezvényük volt, ebből kettőn emberek százai vettek részt. Laci azonban következetes, racionális ember és gyorsan figyelmeztet: ne essem a számok bűvöletébe, nem a taglétszám a fontos. A TAGLÉTSZÁM EMELKEDÉSE KÖVETKEZMÉNY LEGYEN ÉS NE CÉL — Mert hogyan is látja az elnök? — Igaz, voltak jó rendezvényeink, havonta tartunk klubösszejöveteleket, s olyan előadóA Csemadok nagykaposi helyi szervezete és az úttörőház közös rendezvénye — Montágh Imre, a Budapesti Színművészed Főiskola nemrég elhunyt tanára a ritmikus kiejtést gyakorolja a gyerekekkel kát köszönthettünk, mint Halász Péter, Havas Judit vagy a nemrég tragikusan elhunyt Montágh Imre. Szerintünk is fontos a hagyományaink ápolása, ezért rendszeresen szerveztünk néprajzi előadásokat, sőt anyagilag is támogatjuk a Kapos környéki néprajzi gyűjtést. Rendeztünk író—olvasó találkozót Dobos Lászlóval és Grendel Lajossal. A gyerekek részére táncházsorozatot tartottunk és népihagyományainkat is megismertettük velük. Már harmadik éve. hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok idején átutazunk Magyarországra. A Csemadok-munkát mindannyian munkaidőn tűi csináljuk, ezért egyre több olyan rendezvényünk is van, amin a családok együtt vehetnek részt, például kirándulásokon. hétvégi táborozásokon. így elérjük, hogy azt a nemzedéket is megtarthatjuk a közösségi életben, mely egyébként a gyermeknevelés mellett elszokna attól. — Mégsem vagyok elégedett. Pedig soknak és látványosnak tűnik mindaz, amit elmondtam és még nem is soroltam fel az összes rendezvényünket. Mégis: mindez csak egy szűk rétegnek — általában ugyanazoknak az embereknek — a munkája. És hol marad a tagság? Mint a nagykaposi helyi szervezet elnöke állíthatom, hogy a Csemadok legfőbb feladata nem a tagtoborzás, hanem az emberek között végzett kulturális munka minőségének a javítása, amelynek eredményessége esetén emelkedhet a taglétszám, de ez következmény legyen és ne cél. Ellenkező esetben csupán formális a tevékenység. Rengeteg energiánkat emészti fel az adminisztráció, a tagilletékek rendezése stb. Az én célom a meglevő tagság megtartása és minél nagyobb mértékű bevonása a kulturális munkába. A LEÁLLÁS NE JELENTSEN MEGSZŰNÉST — Helyi szervezetünk mellett két csoport működött: a Kamócsa Táncegyüttes és az Erdélyi János Énekkar. Most mindkét csoport hullámvölgyben van. Mikor megalakul egy együttes már akkor tudni lehet: egy adott p>onton meg kell majd álljon: pihenni, új erőt gyűjteni. Az amatőr együttesek esetében a vezetők és a tagok tűrőképességétől függ, hogy meddig tartanak ki, meddig képesek önerejükből elmenni. Egy bizonyos színvonal elérése után azonban már csak nagyobb anyagi és szellemi segítséggel tudnának továbblépni, azonban a legtöbb esetben ezt a segítséget már nem kapják meg. Kulturális intézményeinknek szűkösek a lehetőségeik. Nagyon remélem, hogy együtteseink képesek lesznek megújulni, hogy a jelenlegi megtorpanás pihenést jelent csupán és nem megszűnést. Meg kell oldjuk az énekkar és a tánccsoport újraszervezését — új tagokkal és új vezetőkkel — és nemcsak azért, hogy valamilyen műsort produkáljanak, hanem mert ez is a közösségi élet egyik formája. A régi vezető és a tagok is megtették, ami tőlük tellett, az új gárdának is ez lesz a feladata. A TOVÁBBVIVÖK — A felnőttek kulturális igényeinek kielégítése mellett azzal egyenértékűnek, sőt fontosabbnak tartom a gyermekcsoportok számának és munkájuk színvonalának emelését. Magam is foglalkoztam gyermekcsop>orttal, de aki figyelemmel kísérte a Duna Menti Tavasz rendezvénysorozatot az észrevehette, hogy járásunkból minden évben 2—3 csoport eljut oda. Ezt a törekvésünket tehát siker koronázza. — Eddig is foglalkoztam kisszínpadi rendezéssel, s most hogy munkahelyet változtattam — október óta a királybelmeci művelődési központ dolgozója vagyok — itt is szeretnék egy irodalmi kört vezetni, klubot és a művelődési ház felügyelete mellett pedig egy lapot indítani. Tervekben gazdag, akaratnak sincs híján Mihályi Molnár László. Kicsit elszomorít ugyan, mikor utolsó mondatként még azt mondja, letelt a két év, megbízatásának ideje, s az a szándéka, hogy nem marad tovább az elnöki funkcióban. Készsége nem változott, minden rendezvény megvalósításában, aminek értelmét látja segít, de átadja másnak az elnöki tisztet. CSANAKY ELEONÓRA Fotó: Bogoty János (2) és Molnár János 6
