A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-28 / 48. szám
A főútról még le sem térsz, már látod a falut. Szerény, csendes település, nem látszik rajta sok hivalkodás. Először hatvanötben jártál itt, amikor a házak vízben álltak ... Valójában nem sokat tudsz a faluról: a neve Ekel, Okoličná na Ostrove; jóízű házikenyeret süt itt egy szelíd, jószavú pék; árvízi emlékmű áll az iskola előtt; ebben az iskolában tanít Hodek Mária — ami értelemszerűen azt jelenti, hogy itt találod a Tátikát meg a Summásokat. • • • 1979 óta a Tátika itt nem elsősorban a kerti virágot jelöli, hanem a gyerekek népi tánccsoportját, mint ahogy a Summások jelentése is néhány táncoló, zenélő fiatalra utal, akik immár egy új generációként nőttek ki a hetedik esztendeje működő Tátikából. Még csak hét esztendeje? Szinte hihetetlen, hiszen ahhoz képest, hogy bekerültek az országos köztudatba — ez rendkívül rövid idő. 79-ben, az alakulás esztendejében még csak egyetlen alkalommal léptek közönség elé s azóta már csaknem kétszázszor — szerte az ország számos pontján: szűkös termekben és országos seregszemlék tágas színpadjain. Díjaikat, kitüntetéseiket, az elismerést s a minőségi elsőbbségeket igazoló okmányokat áttekinteni is nehéz lenne, ha Hodek Máriának nem lenne mindenről pontos kimutatása, ha az oklevelek, fényképek, plakátok nem töltenék be a fél iskola falát. Szép, tágas iskola, az árvíz után épült, de művelődési házra már sajnos nem maradtak eszközök. Egy idézettel folytatom; .. a tények egyértelműen bizonyítják, hogy az a munka a szó igazi értelmében közösségi, mely folyamatosságot és értékes alkotásokat tudott teremteni. Hiszünk abban is, hogy néptánchagyományunk csak ilyen módon képes nemes hivatását teljesíteni — becsületet, megbecsülést szerezni a népnek." A Tátikáról és a Summásokról tehát hosszú oldalakon keresztül folytathatná az ember a dicséretet, de ezúttal nem róluk, hanem Hodek Máriáról akarok Írni, akiről soha egyetlen sort le nem írtam, bár ismeretségünk másfél évtizede alatt sokszor töprengtem el azon, vajon mi lehet a titka ennek az embernek, a jelenségnek, amit sokak szemében megtestesít. Jelenség? Ez ellen ő maga tiltakozik a leghevesebben, de mi tagadás, a patetikus hangzás ellenére is le kell írnom a szót, mert van ebben az emberben valami megismételhetetlen és igencsak ritkaságszámba menő szorgalom, buzgalom, hajlam és kitartás, valami ritkán tapasztalható pedagógiai érzék — tagadhatatlan és egyértelmű summázat, egyértelmű megállapítása a ténynek, hogy csakis tanítónő lehetett volna belőle. És természetesen az lett. Ki hinné, hogy nem is lett könnyen 4
