A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-21 / 47. szám
— Mi is állandóan mentünk a férjemmel — mondja Silling Miklósné. — Nemcsak hozzánk jöttek az elvtársak, mi is mentünk hozzájuk. Nem csupán mi osztottuk meg másokkal azt a keveset, amink volt. Mások is megosztották velünk. Akkor meg szinte lekopott a cipő a lábunkról, amikor a pelsöci értekezletet készítettük elő. Hatan indultunk kommunisták a szélrózsa minden irányába. Mi a férjemmel, Dusik Dániel, Petüs László, Csík László és Kardos János. Már csak én élek közülük. Jártuk a falvakat és meggyőztük a népet, álljanak mellénk a gyárak megvédésében. Magyaráznunk kellett, hogy a paraszt nem élhet a gyári munkás nélkül, a gyári munkás se a paraszt nélkül. Akkor Gottwaldról már sok mindent tudtunk, és fűtött bennünket, hogy eljön közénk. A reggeli gyorssal érkezett Prágából. Dusik Dániel ment ki elé az állomásra. Egyenesen a piactérre mentek, a régi községházára, amelynek az emeleti tanácstermében megtartották az értekezletet. Hogy ott mi történt, azt pontosan nem tudom, mert nekem más dolgom volt. Sillingné az ebédet készítette tizenhat elvtársának, köztük Klement Gottwaldnak. Hat tyúkja volt, mind a hatot levágta. A szülei rosszallólag csóválgatták a fejüket, hogy várjanak csak. mit kapnak majd a sok áldozathozatalért cserébe. De Sillingék nem törődtek a figyelmeztetéssel. Nyakig benne voltak a mozgalomban, az életüket is feláldozták volna. Főtt a tyúkhúsleves, készült a paprikás, túrós, mákos és diós kalácsot is sütött az asszony. Minden kéznél volt, mert a szülei is besegítettek. Másoktól nem várhattak semmit. Haragudtak rájuk, Sillingnét zászlóanyának csúfolták, a gyűlésekre ugyanis mindig ő vitte a vörös zászlót. Az ebéd készen lett akkorra, amikor kellett. Az asszony a szüleivel és a testvéreivel a kapuban várta Gottwaldot és a kíséretét. — Česť prácit köszönt, kezet fogott velünk, és nagyon kedves volt hozzánk — emlékezik vissza az öregasszony. — Szeretet és ragaszkodás sugárzott a szeméből. Érdeklődött, hogy vagyunk, hogyan állunk? Az ajtóban még megállt, körülnézett. Úgy nézett ki az udvaron minden, ahogy most. Volt két hízónak valónk, kutyánk is volt, hatalmas, nem engedte be a csendőröket. Rajtaütésszerűen nem tudtak megjelenni nálunk. Gottwaldnak nem volt nehéz megállapítania, hogy nyomorban élünk. Még be se lépett jóformán abba a szobába, ahol a terített asztal várta, én máris felpanaszoltam neki, milyen szorosságban és elkeseredésben élünk. — Ne búslakodjatok — mondta a vigasztaló szavakat. — Ha elérjük a célunkat, rendes lakást fogtok kapni, ahol majd kényelmesen elfértek a gyerekeitekkel. — Soha, később se, amikor már köztársasági elnök volt, nem állt módomban elmondani neki, hogy nem kaptunk kényelmes lakást a felszabadulás után. Olyan nemzeti bizottsági elnök volt Pelsőcön, aki a Demokrata Pártban dolgozott, mellőzött bennünket. Az meg nem jutott eszembe, hogy levelet írjak Gottwald elvtársnak! — emeli meg a hangját az öregasszony. A ház gazdája, Silling Miklós ment be Gottwalddal a szobába, és hellyel kínálta a nagyra becsült vendéget. A fő helyre ültették őt. — Úgy jött hozzánk, mintha haza jött volna! — folytatja az emlékezést Sillingné. — Otthon érezte magát a magyar kommunista család házában! A magyar és a szlovák kommunisták között. Biztattam, szedjen bátran a levesből és mindenből. Jó étvággyal evett. Láttam, szereti a tyúkhúslevest. Szedett még, nem kínáltatta magát. Az öregasszony szerint körülbelül délután három óráig tartott az ebéd. Közben beszélgettek. Az értekezlet eredményeire tértek vissza minduntalan. Elégedetten vették tudomásul, hogy küldöttség utazik Prágába. Az egyik pelsöci nagygazda is tagja volt a küldöttségnek, aki pedig haragudott a gyári munkásokra, bugyogósoknak, táskásoknak hívta őket. Ha sok rábeszélésre is, csak elment Prágába, és amikor visszajött, összehívták a községi elöljáróságot. amelynek Silling Miklós kommunista képviselő is tagja volt. Sillingné megfigyelte és megjegyezte, hogy Gottwald az udvarukba lépve még nem, de az ajtójukban már elővette a csibukot. Nevetve gyújtotta meg benne a dohányt, mert Sillingné is nevette, hogy a harmincegy éves fiatalember csibukozik. Vénember szájába való a pipa! Nemcsak a szeme, a füle is nyitva volt. Hallotta, hogy aki szlovák volt, annak szlovákul, aki magyar volt, annak tört magyarsággal válaszolt Gottwald. Az öregasszony úgy emlékszik, hogy tudott egy keveset magyarul. Ebéd után a vendégek kirajzottak a kicsinyke udvarra és fényképezkedtek. Fénykép azonban nem maradt Sillingék házában. Egy-egy házkutatás során még az ágyat is felforgatták a csendőrök és elvitték, amire szükségük volt. Sillingék csupán az 1924-ben keltezett pártigazolványt, az ötágú csillagot és a vörös zászlót tudták megmenteni. A pártigazolvány és az ötágú csillag a rozsnyói (Rožňava) múzeumban van, de a gyönyörű vörös zászlót a második világháború utolsó esztendejében a Magyar Nemzeti Párt szélsőjobboldali tagjai a piactéri torony alatt elégették. A csoportképen középen állt Gottwald, és Sillingné gyermekeivel még külön is lefényképezkedett. Akkor három gyermeke volt az asszonynak a további három később született. A húszas évek derekán házasodtak össze Silling Miklóssal. Apátlan-anyátlan fiatalember volt a férj. Úgy lettek kommunisták, hogy Sillingné apja és az elvbarátai alakították meg Pelsőcön a CSKP helyi szervezetét. Az apja, Csík András vasúti pályamunkás volt, és a reakció haragja szétszórta őket. 1924-ben Sillingné férje, a bátyja és mások álltak a sorba. Újra megalakították a pártszervezetet. Silling Miklóst a Horthy-világban Soroksárra internálták három hónapig, majd a nyilas uralom idején rögtönítélő katonai bíróság elé került, a komáromi Csillag börtönt is megjárta. Mire bujkálva hazaért, a szovjet csapatok is Pelsőc határánál voltak. A zaklatásoknak és az állandó életveszedelemnek egyszerre vége szakadt. A felszabadulás után Sillingné férje volt a helyi nemzeti bizottság elnöke. Gyárban, majd később a felvásárló vállalatnál dolgozott, innen vonult nyugdíjba. Férj, feleség együtt dolgoztak a szövetkezetben. Rájuk bízták a szövetkezet megalakítását is. Csík János, Sillingné öccse volt a Pelsöci Efsz első elnöke. Villany van az öregasszony házában, vízvezeték azonban nincs. A kicsinyke ház ma is ugyanolyan látogatott, mint a felszabadulás előtti időkben. Harmincegy évesen Klement Gottwald ebédelt benne, élvezve és nagyra becsülve a magyaros vendégszeretetet. Az a Gottwald, aki november huszonharmadikán lenne kilencvenéves, ha élne. MÁCS JÓZSEF Klement Gottwald és Georgi Dimitrov 1948 áprilisában Klement Gottwald látogatása az ifjúsági vasútvonalon Klement Gottwald a bányásztanulók körében 5
