A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-11-21 / 47. szám

KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL:

EMBERKÖZELBEN - Duka-Zólyomi Árpád, atomfizikus

Keszeli Ferenc: A „TANÍTÓNÉNI"

Miklósi Péter: Párbeszéd GYÜRE LAJOSSAL, a MATESZ Thália színpada művészeti vezetőjével

Gál Sándor: BÓDVA MENTI VÁLTOZÁSOK

Poór József: MENETKÖZBEN

(elbeszélés)

Lacza Tihamér: SZENT-GYÖRGYI ALBERT

Címlapunkon Jirí Štepnička, a Klement Gottwaldról készült tévéfilmsorozat főszerepében

(Fotó:'Alena Červená)

A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja.

Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában,

815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 336-686 Főszerkesztő-helyettesek:

Ozsvald Árpád és Balázs Béla

Telefon: 332-864

Grafikai szerkesztő: Krát Péterné

Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače,

813 81 Bratislava,

Gottwaldovo nám. č. 6

Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p.. Košice.

Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza.

Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor,

inzertné oddelenie, Gorkého 13,

VI. poschodie tel: 522-72,

815-85 Bratislava.

Index: 492 11.

EMBERKÖZELBEN

— Hogyan is történt az a nevezetes elnökké választása 1955-ben?

— Az úgy történt, hogy nehezen vállal tam, mert igen nagy bajban volt a szövetkezet s engem ez a körülmény, meg az örök optimizmusom rávitt, hogy többszöri sikertelen kényszerítés után ráálljak. De amikor vállaltam, azt mondtam az embereknek: fél évig nem lesz fizetés, de minden csütörtökön lesz vezetőségi gyűlés, ahová senkit se hívok, és minden hónap 21-én lesz tagsági gyűlés, ahová úgyszintén nem hívok senkit, de mindenki legyen ott, mindig, akkor is, ha ez vasárnapra, vagy bármilyen napra is esik. És a tagság mindig hiánytalanul megjelent. Igenám, de pénzt is akartak az emberek, én meg zsebből fizettem ki tíz, meg húsz koronákat. A pénzt természetesen kölcsönkértem egy embertől, mert a közösnek egy árva vasa se volt. Amikor a fél esztendő letelte után fizetni tudtunk, már húszezer koronával tartoztam. De fizettünk, s megadtam az adósságot is. Mi több: osztalékot fizettünk — tíz koronára három és felet minden munkaegység után, és rendszeresen. Ez nem volt kis dolog ötvenöt nyarán. Ötvenhatban már összesen huszonnégy koronát vettünk föl egy munkaegység után. Gyanús volt és érthetetlen, ellenőrizték hát, de hibát nem találtak semmiben, így aztán a pénzt kifizethettük. Hatvanban aztán egyesítettük a kislúcsi, meg a nagylúcsi szövetkezetét, nekem meg el kellett mennem Nadasdra elnöknek, mert hogy itt már jól mennek a dolgok, ott meg rosszul — én most oda kellek. Tetszett, nem tetszett, mennem kellett. Nadasdon gyorsan, szerencsésen és igen látványosan sikerült ráncbaszedni a szövetkezetét, úgy, hogy amikor fizettünk, sírva köszönték meg a pénzt az emberek. A szövetkezetben akkor még ismeretlen fogalom volt a családi pótlék, de én kétszázötven koronát fizettem — szabálytalanul persze — mert tudtam, hogy fiatalok nélkül gyorsan romba dőlhet az egész. Időközben a távollétemben meg idehaza Lúcson legatyásodott a szövetkezet, Így hát vissza kellett jönnöm, és én visszajöttem. Ilyen volt a hőskor.

— Azóta itt az elnöki iroda ajtaja folyamatosan nyitva áll, — minden körülmény között sarkig kitárva. Ez ugyebár manapság szokatlan. Miért van tárva mindig ez az ajtó?

— Hát zárva legyen? Nem, azt nemi Ez nemcsak az én irodám ajtaja, hanem ezé a közösségé. Erről csak ennyit.

— Mit jelent ez a közösség ?

— Nekem mindent. Jelenti azt, hogy amikor visszajöttem, itt húsz tehéntől összesen tizenkilenc litert fejtek naponta. Jelenti azt, ami azon a falon ott Írva áll: „Szövetkezetünk 1949 tavaszán alakult 9 alapító taggal. Vagyonát az akkori tagság összeadott pénzalapja képezte. 1600,— Kčs fejenként) Később 1 lovat 3 tehenet és némi felszerelést vettünk. Ezzel indult a közös gazdálkodásunk.

1950- ben a tagság megkétszereződött.

1951- ben az egész lakosság belépett az efszbe." És jelenti azt, hogy ma ötvenhárommilliót tesz ki a pénzalapunk, hogy az emberek nagyon szépen keresnek, úgy élnek, ahogy soha, predig sokan csak két tyúkkal léptek be annak idején. Mert másuk nem volt.

— Ez a fát, ahol a fenti idézet áll, egy takaros terem fala. Ebben a teremben egy helytörténeti múzeumnak nyugodt szívvel nevezhető gyűjteménye áll. mety gyűjtemény a falu és a szövetkezeti közösség politikai történelmét, gazdasági fejlődését szemlélteti, és meglepően gaz-BARTAL FERENC,

a lúcsi efsz elnöke, a Munkaérdemrend tulajdonosa

1921-ben született Etrekarcsán. Szülei nincstelen cselédek voltak, hét gyereket neveltek fel a semmiből. A nyolc elemi elvégzése után, tizenkét esztendősen maga is cselédnek szegődött az urasági birtokra. Előbb marokszedő, majd kötöző, kaszás, kazalrakó, zsákoló volt, aztán elvitték katonának s a hadifogságból csak két évvel a felszabadulás után tért haza. 1951-ig építőipari segédmunkásként dolgozott, majd visszatérve a Csallóközbe tagja lett az akkor még csak egy kis embercsoportból álló Kicsi szövetkezetnek. ahol 1955-ig agronómus volt. majd elnökké választották. 1957-től tagja a (jártnak. 1975-ben Munkaérdemrendet kapott és viselője a Kiváló Munkáért kitüntetésnek is.

dagon. szakszerűen mutatja be Csallóköz népének tárgyi, néprajzi múltját Mindez odakint az udvaron egy erre a célra épített takaros, nádfedeles fészerben folytatódik, ahoi a sarlótól a cséplőgépig, a faekétől a „tüzesig" rendezetten sorakoznak tovább a múltat őrző és idéző tárgyak, eszközök. Gondolom, ez szokatlan és meglepő, azon túlmenően pedig jóleső és szép is.

— A kérdés hosszú, a válasz annál rövidebb lesz: ki a múltat nem tiszteli, az a jelent nem érdemli. Mert a múlt és a jelen csak egymással összevetve mutathatja meg magát. Nekem sok örömöm származik ebből a gyűjteményből, ami azt hiszem, majdnem teljesnek mondható, csak hiányzik még egy régi kévekötöző gép. Azt eddig nem tudtam szerezni. Örülnék neki.

— Bartal Ferencet mindenki Feri bácsinak szólítja. Nem szereti a rangkórságot ?

— Azt nem szeretem. Egyébként meg Ferinek Feri vagyok, ez a nevem, bácsinak meg már igazán bácsi vagyok a hatvanöt esztendőmmel, s bár nem zavar, de nem tudom, miért bácsiznak engem a nálamnál jóval idősebbek is. Nem mondom, jólesik, mert hiszen a nyílt emberi kapcsolat valahol

itt kell kezdődjön, márpedig egy vezetőnél ez igen fontos.

— Híre. legendája szerint Feri bácsi egy igen jó szívű, őszinte, régivágású ember, aki igen megbecsülendő közösséget hozott össze és tart egyben. Aki tegnap még zokszó nélkül beállt kaszálni, zsákolni a társai közé. akikkel együtt az évtizedek során igen példás, mindenki által megbecsült gazdasági eredményeket produkáltak, produkálnak — szinte töretlenül fejlődve, mindennap lépve egyet.

— Hát erre mit mondjak? Örül az ember, melengeti a szivét, hogy igy látják.

— Hol van a titkárnője ?

— Titkárnőm az nem volt még soha életemben.

— Sokat cigarettázik.

— Hát igen. Negyed gyomorral. Sokkal többet a kelleténél. Szeretem ezt a büdös bagót, de távol áll tőlem, hogy reklámozzam.

— Vadászik?

— Soha életemben nem vadásztam, mert nagyon szeretem az erdőt, a vadat. Van is a szövetkezetünknek kilencvenkét hektár erdeje. Nagy kincs. Sokszor eltöprengtem rajta: ha ezt az erdőt én valamikor kivágtam volna és krumplit ültettünk volna a helyén — én vagyok érte a császár. Ma már egyetlen fát sem szabad kivágni engedély nélkül, amit én igen helyeslek. Jó, hogy van ez az erdő.

— Tudom, hogy nagyon szereti a szülőföldjét Csallóközt a tájat, az itt élő embereket. Mennyi az a leghosszabb idő. amit eddig távol töltött?

— Nem egész három hét volt, amikor a gyomorvérzésem után fürdőbe utalt az orvos. De nem húztam le a teljes időt, korábban hazajöttem. Meg hát jártam külföldön is, Svédországban, Franciaországban, az NSZK-ban, Olaszországban és természetesen az európai szocialista országokban. Mindig sok élménnyel, de még több honvággyal jöttem haza.

— Szívesen hallanék valamit a munkamódszeréről.

— A munka legjobb módszere, az, ha szívvel csinálja az ember. Az örömtelenül végzett munka az eredményében is örömtelen. Én naponta és nem hetente tartok munkaértekezletet, mert így látom jobbnak. Az eleven kapcsolat az emberekkel — nekem igen fontos. Igaz, ide az irodába hét előtt nem nagyon teszem be a lábamat, de ötkor már az istállóban vagyok, nyáron a határban, és persze tavasszal is, meg ősszel is.

— Tudom, hogy az egykori cselédgyerek vagy harminc-negyven esztendő múltán mint a lúcsi szövetkezet elnöke — találkozott az egykori urasággal, akinél jómaga, meg a sorstársai cselédeskedtek. Beszélgettek?

— Beszélgettünk. Igen. Azonos lévén a vezetéknevünk, azt mondta nekem, hogy tudom-e azt, miszerint az őseink kétszáz esztendővel ezelőtt rokonok voltak? Lehetséges — válaszoltam — de miért nem akkor hivatkozott erre az atyafiságra, amikor az apám munkáért, kenyérért, háztelekért kilincselt nála — hasztalan. Legyintett.

— Család, gyerekek, unokák? .

— Sokat köszönhetek a feleségemnek, aki mindig türelmes volt, mindenben segített. Mindhárom fiam nős. Egy az építőiparban, kettő a mezőgazdaságban dolgozik. Öt unokám van.

KESZELI FERENC

2