A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-14 / 46. szám
ton kétségkívül a szőrmeüzlet kirakata vonzotta. Szebbnél szebb szőrmesapkák kínálgatták magukat, emlékeztettek: lesz még tél! Ehhez hasonló érdeklődést egy másik üzletben is tapasztaltam — nyár vége volt, a moszkvai gyerekek a papir- és tanszer-üzletben iskolaszereiket válogatták, vásárolták. Mégpedig nagy-nagy buzgalommal, s nekem úgy tűnt, hogy ez a lelkesedés nemcsak a tanszereknek szólt, hanem a tanévkezdésnek is. Puskin egykori lakása, ma múzeuma előtt, az 53. számú épület előtt nem lehet meghatódottság nélkül elmenni. A falon elhelyezett emléktábla, alatta a sok-sok virágcsokor jelzi a mai olvasók tiszteletét. Tisztelettel lépek be én is a patinás épületbe, amelyben Puskin élete legboldogabb és legtermékenyebb időszakát töltötte. A termekben elhelyezett emléktárgyak a költő korának hangulatát érzékeltetik, a képek, festmények barátait, korának művészeit ábrázolják, a rengeteg idegen nyelvű könyv bizonyítja, hogy műveit a világ szinte valamennyi nyelvére lefordították. Kellemes érzés nézelődni a szobákban, s a jó érzéshez az is hozzájárul, hogy a látogatókat Mozart muzsikája kíséri, amely még a kapun túl is fülemben cseng. Az Arbat túlsó fele a Szmolenszki térbe torkollik. Mire végigér az ember a hosszú utcán, jócskán el is fárad. Ám a látvány, az élmények sokasága megéri a fáradságot. A megújult, megszépült Arbat nemcsak Moszkva sétálóutcája, hanem turisztikai érdekessége és célpontja lett. Ezért is mondják, hogy az Arbaton több az idegen, mint a hazai. BEIMYAK MARIA — Különben pedig magam, családom, meg a nép sorsa is bizonysága, tanúságtétele a három évszázaddal ezelőtt élt Geszer Kán szépséges meséjének. A legendás hírű mondakör tanmeséjére utal: az óriásfa gyümölcsét nem érte el a tyúk, sem a nyúl, sem a majom, de még az elefánt se, azonban elefánt hátán a majom, a nyúl és tyúk együtt elérték, leszakították maguknak. — Nézz csak bele az életünkbe — mondja komoly meggyőződéssel — láthatod, a szovjet, a mongol, a csehszlovák, meg a többi most tanulgatja, próbálgatja, hogy miként kell összefogással felnyúlni az óriásfa gyümölcséért. Olyan komoly meggyőződéssel mondja, hogy még akkor se bír elmosolyodni, amikor a fényképezéskor erre bíztatjuk. Igaza is van: nem illő a mosoly, ha életének, életünknek bizonysága, tanuságtétele kerül szóba. HAJDÚ ANDRÁS Hajdú Endre felvételei ben szedőként dolgozott a főpapi császárság idején a forradalom vezére GYERMEKEKNEK Kössétek össze sorrendben a számokat és az ábrát színezzétek ki! No, nem is ö bánta meg, hanem én. Mindjárt belém csimpeszkedett, és tessékelt befelé a babaszobába. — No, gyere, bácsim! Nézd meg, hogy milyen babám nincs még. Annyi volt ott a baba, mint rostán a lyuk, még eggyel annál is több. Volt azok közt szolgálóbaba is, kisasszonybaba is, de még bárókisasszony baba is. — Hej, szegény világ, vetett ágy, mi lesz ebből! — sóhajtottam el magam, mikor Bözsike az ezüstbe öltözött babáját előhúzta. — Ez a grófkisasszony baba — mutatta be büszkén. Meghajtottam magam, és azt mondtam a grófkisasszony babának, hogy még olyan szépet sohase láttam, mint ö. — De már ilyet ne mondj, bácsim! — duzzogott Böske húgom, s leemelte a fátyolt a legkisebb babájáról. Tetőtől talpig arany volt a ruhája, még a folt is arany volt rajta. — Ez a hercegkisasszony baba! Ijedtemben szólni se tudtam: Annál jobban tudott bimbószájú Böske húgom. — Csak még királykisasszony babám nem volt — ezt szólta. — Azt adj nekem, bácsim, a körtemuzsikáért. — Hát majd körülnézek a világban — ígértem meg Böskének, s egész délután törtem a fejem, hol vehetnék én királykisasszony babát. Még tán most is a fejem törném, ha ozsonnára diót nem törtem volna. De azt törtem ám, mégpedig nagy szemű diót, akár babát lehetett volna ringatni a héjában. „Nini, hátha lehetne is!" — ötlött hirtelen eszembe. Azzal kiválasztottam a legnagyobb diót, hosszában felnyitottam, a fölső hajának a felét lefaragtam, a másik felét meg visszaragasztottam az alsó hajára. — Így ni, készen volt a babakocsi, csak cérna kell bele húzónak — biztattam magamat. A többi aztán gyorsan ment. Egy gerezd diót be kell pólyázni, egy szem borsót ráerősíteni, annak orrot, szemet, szájat festeni, szép főkötőcskét illeszteni rá színes papírból, s olyan baba nevet ki a kocsiból, hogy öröm nézni. Megérdemli hogy diribdarab selyemből függönyt is szerkesszen az ember a kocsijára. Nem telt bele félóra, már odahúztam az asztalon a babakocsit Böske húgom elé. — Itt a királykisasszony baba. Böske kerekre nyitotta a csillagszemét. — Micsoda királykisasszony ez? — kérdezte gyanakodva. — Hát dióbél királykisasszony. — Úgy már igen — nyugodott meg a babák királynéja. Ez csakugyan olyan baba, amilyen még senkinek se volt, de mindenkinek lehet. ILLUSZTRÁCIÓ: L MIKA BARAK LÁSZLÓ (íoaixKSúdes Kertet veszek, ha nagy leszek. Kertembe virágok helyett álmokat ültetek. * Apo/gatom jó reménnyel, tündöklő napfénnyel meg is öntözgetem a temérdek álmot, színesebbek lesznek azok, mint a legszebb virágok. Álmaimat senkinek el nem adom, portékámat a felnőtteknek ajándékozom: álmodják újra a földkerekség sorsát, legyen a világ egyetlen álomország... MÓRA FERENC Bimbószájú Boske húgommal nagy vásárt csaptam a minap. Megvettem tőle a szépen szóló körtemuzsikáját. Mégpedig azért vettem meg, hogy ne szóljon többet. Elkezdte fújni már az ágyban, s még délben is fújta az asztalnál. Még azt is a körtemuzsikán fújta ki, hogy neki már elég volt a mákos csíkból, nem kér többet belőle. — No — mondom —, én meg nem kérek már a körtemuzsikából. — Nem is adom, ha kéred is — fújta Bözsike kevélyen a szépen szóló muzsikát. — No, pedig én tudnék olyant, amiért nekem adnád — évelődtem vele. — Olyan nincs — rikoltotta a gyönyörű muzsika. — Hátha olyan babát adnék érte, amilyen még sohase volt? Már akkor a kezemben volt a drágalátos muzsika. Dugtam is a zsebembe sebesen, hogy meg ne bánja a vásárt a gyönyörűm. 21
