A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-11-14 / 46. szám

EMBERI SORSOK GÁDOR BÉLA FÜTYÖRÉSZŐK Barátom, a neves muzsikus, dúlt arccal köszönt rám az utcán. — De jó, hogy találkoztunk — mondta gondterhelten —, már napok óta kereslek. Arra akarlak megkérni, hogy emeld fel szavadat egy fontos közügyben ... — Ennek semmi akadálya. Annyi fontos közügyben emeltem már fel hiába a szava­mat, hogy eggyel több már igazán nem számít. Miről van szó? — A fütyörészőkről! — mondta, és hangja máris remegett a felindultságtól. — Isme­red a fütyörészöket ? — Azt hiszem, nem ismerem őket. Magya­rázd meg, Lajoskám, kik azok a fütyöré­­szök... —■ Kértek. Ez egy szekta, vagy minek ne­vezzem ... Találkozhatsz velük a villamo­son, vendéglőben, moziban, szóval minde­nütt. ahol az emberek társas egymásra­utaltságban előfordulnak ... De megtalál­hatod őket a borbélynál, könyvtárban és az uszodában is. Van köztük öreg és középko­rú is, de túlnyomórészt fiatalok. Van köztük munkás, paraszt és értelmiségi. Az egyik alacsony kövér, a másik magas sovány. De egyben megegyeznek, hogy fütyörész­­nek ... Csücsöri szájjal, pökhendi arccal, önfeledten, hangosan és szünet nélkül... A pofádba fütyülnek, a nyakadba és a füled mögé... — Hát, istenem, biztosan jókedvük van ... — Dehogy van jókedvük! — mondta, és szinte sírt a hangja. — Nincs jókedvük. Fütyörésznek. Te persze most azt hiszed, hogy a bolond muzsikus szól belőlem, hogy sértik a fülemet a hamis hangok. .. Szó sincs róla. Nem fütyülnek ezek haijti­­san, mert ezek semmit sem fütyülnek, csak fütyörésznek ... még ha valami dalt fütyül­nének, rosszul, hamisan, egye fene, az ember kibírná, ilyesmit lehet hallani pódi­umról is ... De ezek fütyörésznek, bele az ártatlan levegőbe. Füttyös hangokat ere­getnek kerekre nyitott szájukból, és én ebbe elöbb-utóbb beleörülök . .. — Nono, Lajoskám, talán ideges vagy egy kicsit..Nem vagyok ideges! — zokog­ta. — Nem vagyok ideges, ha nem fütyö­résznek belém! Tudom, mit akarsz monda­ni, hogy emberek között élünk, mindenki­nek joga van ahhoz, hogy stb. Nézd, a dudorászást én már szó nélkül lenyelem. Megszoktam a fogszivást, a krákogást és a szipákolást. Az sem izgat, ha az autóbusz­ban a fejem felett ordítva megtárgyalják. hogy Jucika válik az urától, mert Juci szőke, az ura barna, a gyerek pedig vörös. Mindezt elviselem, de a fütyörészést egy­szerűen nem bírom ... Nem bírom. Kész. — És miért fütyörésznek ezek az egyének? — kérdeztem kíváncsian, mert láttam, hogy Lajos készült az anyagból. — Megmondom. — közel hajolt hozzám, és a fanatizmus kék lángja csapott ki gyermeki szeméből. — Az egész úgy mű­ködik, mint egy szelep. Ezeknek az egyé­neknek túl sok levegő van a fejükben, és a szájukon keresztül eresztik ki a felesle­get ... Mindez még rendben is volna, de ők társadalomellenesen engedik ki ezt a levegőt, elviselhetetlen füttyhangok kísére­tében ... Figyelj meg egy fütyörészőt! Az arcára rá van írva: engem nem érdekel senki, én hasogatom füttyömmel az én levegőmet, mert ez nekem igy esik jól. és te hiába fintorogsz és bosszankodsz, öreg fater, mert ettől csak még jobbízü a fütyü­lés, és ha tetszik, szívesen le is kenek egyet... — Nem túlzás ez, Lajoskám? — De! A múltkor, például, zsúfolt villamos­ban mellém került ilyen fütyörésző ... Éreztem, hogy valaki meleget fúj a nya­kamba ... Tudnod kell, hogy a fütyörésző nyáron meleget, télen hideget fúj... Egy darabig tűrtem, megpróbáltam leguggolni, csavargattam a fejemet, végül nem bírtam tovább, és rászóltam, hogy ne fütyüljön, mert ha tovább is fütyül, én szavalni fogok. Azt mondta, le vagyok ejtve, erre én rá­­kezdtem: „Hős vértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek .. ", és így mentünk szavalva és fütyülve a végállomásig ... — De mit lehet itt tenni? — Emeld fel a szavadat, kérlek szépen. Ez közügy. A társadalom két nagy táborra oszlik: a fütyörészők és a hallgatók táborá­ra. Védd meg a békés állampolgárok csendhez való jogát! — Kértek, én felemeltem a szavamat. Ne­kem olyan szavam van, tudod, amit könnyű felemelni... De mit használ az? Tapaszta­lat bizonyítja, hogy egyetlen humoreszk nem képes megváltoztatni egy ország la­kosságát .. — Tedd meg. ami tőled telik ... — esede­zett könnyes szemekkel, aztán megszorí­totta kezemet, és sietett az autóbuszmeg­álló felé. Én pedig halkan fütyörészve folytattam utamat. KIK ÍRTAK A SAJTRÓL? Az írók és költők az ókortól kezdve dicső­ítik ezt a közkedvelt finomságot. Homérosz Odüsszeiájában sajtot készít a Küklopsz, és sajttal eteti az árva lányokat Aphrodité. A római Lukiánosz tejtengerröl ír' amelynek közepéről sajtsziget emelkedik ki, az ugyancsak római Apuleius sajtos lepénye­ket dicsér Metamorphoses című munkájá­ban. Persze nem koptak ki a sajtok a későbbi korok irodalmából sem. A XVI. századból való. A sajtok és az elmondha­tatlanul boldog családi tűzhelyek leírása című könyv ismeretlen szerzője például szinte minden földi boldogság forrását a sajtfogyasztásban véli felfedezni, és olyan vulkánról ábrándozik, amelyből sajtláva tör ki, olyan havasokról, amelyeknek reszelt sajt van a csúcsán hó helyett. Újabb száz év múlva, azaz a XVII. században viszont Bartolomeus Boll lepte meg a világot Cso­dálatos, elképesztő és dicső mondások a sajtról című művével. De szívesen imák a sajtról híresebb szerzők is. Rebelais legis­mertebb művében, a Gargantua és Pantag­­ruelben több helyen is említi ezt az „illa­tos" ennivalót. (Fo/ytatás lapunk 44. számából) . .. Mire visszaérünk a Közbiztonsági Testü­let városi parancsnokságának közlekedés­­rendészeti központjába, már a következő helyszínelő csoport is készülődik egy időköz­ben történt balesethez. Vojtech Haas sietős mozdulatokkal csatolja a derékszíját. A hosszúra nőtt, szőke őrmester a csoport „Benjáminja". A fiatalember, élve a kínálko­zó lehetőséggel, maga választotta a rendőri hivatást. Érettségizett, sorkatonaként az alapképzési időt kellett letölteni, s ezután „igazolt át" a rendőrséghez. Persze, több év szolgálatot alá kellett írnia; bár a csoport tagjai szinte egyöntetűen állítják: több lesz az a „megbeszéltnél", hiszen beilleszkedett már a fiú, s minden bizonnyal jó baleseti, a későbbiekben esetleg egyéb tetthelyeket is felkereső helyszínelő lesz belőle. Az igyeke­zete megvan hozzá, és hogy tanuljon, ta­pasztaljon is, mindig az „öreg rókákkal" kerül párba. Elméleti tudását viszont a rend­őrtiszti főiskolán akarja gyarapítani. A jövő azonban még messze van, egyelőre az imént jelentett közúti balesethez kell kiszállni. Igyekezet és szakértelem A szóban forgó ügyben illetékes rendőrka­pitányságon Viktor Bradáč törzszászlós is egyike a tanítómesternek számító „öreg ró­káknak" : — Nincs két egyforma baleset, legelőször is ezt kell megtanulni — mondja. — A mi munkánkban másként jelentkezik a rutin, nem úgy, hogy itt és most ugyanazt kell csinálnunk, mint múltkor, egy másik baleset­nél. A helyszínelő, ott kinn az eseménynél, jó értelemben véve fontos személyiség, akinek azonban nagyon kell vigyáznia, mert sok minden függ a munkájától. Ráadásul a hely­színen sokan figyelik, hogy mit csinál, így alkalmi „zsűri" előtt tesz tanúbizonyságot a fölkészültségéröl. A baleseti helyszínelők munkája valóban felelősségteljes: rögzíteni kell á nyomokat, meg kell találni a gyors és lényegre törő kérdésekre felelni tudó szemtanúkat, ráadá­sul gyakorta már ott kell dönteniük, hogy igénybe veszik-e az igazságügyi műszaki szakértő segítségét a vizsgálathoz. — Előfordul, hogy a súlyos baleset segít­ségnyújtás elmulasztásával, vagy ahogy a közvélemény nevezi: cserbenhagyással pá­rosul — mondja Viktor Bradáč. — Ilyenkor különleges gonddal kell rögzíteni a nyomo­kat, összegyűjteni mindent, amit később a műszaki szekértők vallatóra foghatnak. Ilyen­kor mi is forró nyomon inddulunk el, mint a bűnügyi nyomozók. Más példákat idézve megemlíthetem, hogy a tettes kézre keríté­sét gyakran az is megnehezíti, hogy az autók néha négyszer-ötször is gazdát cserélnek, s ez bizony nemegyszer megnehezíti a helyszi­' nelők munkáját. A törzszászlós korábban vizsgálóként, majd forgalmi csoportvezetőként dolgozott. Szerinte ideális lenne, ha vizsgálók és hely­színelők belekóstolnának egymás tevékeny­ségébe, mert igy ilyen meg olyan gyakorlatuk egyaránt lenne. A helyszínelésből visszaérkező rendőrök nyomban összeállítják a gyorsjelentést, amely röviden és szűkszavúan tulajdonkép­pen négy kérdésre ad választ: hol. kikkel, mikor mi történt. Ezután készül a nagy jelen­tés részletes adatokkal, az esen ny leírásá­val, a helyszínrajzzal, a fotókkal. — Némelyik helyszinrajz olyan szakmai hozzáértésről tanúskodik, hogy akár a földta­ni hivatal munkatársai is megirigyelhetik, mert ők sem tudnának különbet készíteni — büszkélkedik némi tréfával szavaiban Viktor Bradáč. Tény, hogy a nagy jelentés tartalmazza a további eljárások első és fontos dokumentu­mait. Száguldozók, ittasok A helyszínelők munkájának vannak általá­nos vonatkozású tapasztalatai is. Például az. hogy a gyorshajtás miatt bekövetkezett bale­setek miatt felelősségre vont három jármű­vezető közül kettő biztosan a kilométeróra hibás működésére hivatkozik. Vagy az, hogy a külföldiek „trükkje" a nyelvtudás hiánya, nomeg a pénztárca soványsága ... Persze, amikor az intézkedő rendőr az útlevél elvéte­lét helyezi kilátásba, akkor a pénztárca szinte szabályszerűen kinyílik, s az imént még át­hághatatlannak tűnő nyelvi akadályok is ol­dódnak. Figyelemre méltó, de legfőképpen megszívlelendő tapasztalat az is, hogy a bortermő vidékeken előforduló balesetek je­lentős hányada alkoholfogyasztásra vezethe­tő vissza; bár távolról sem csupán a bacchu - si nedű, hanem a pálinka is jócskán befolyá­solja a karambolok számstatisztikai adatait. Végül fokozott figyelmet érdemelne a gép­kocsik műszaki állapota is, hiszen sem a nyílegyenes sugárutakon, sem a számtalan kanyarral tűzdelt hegyi szerpentineken nem mindegy, milyen állapotú a jármű, legyen az teherautó, személygépkocsi vagy motorke­rékpár. A késő bánat ebben a tekintetben is könnyen lehet annyi, mint az ebgondolatl... A lökhárító, mint névjegy Az egész napos szolgálat üresjárataiban jut idő elmesélni egymásnak és az újságíró­nak is a mosolyt fakasztó történeteket. Mert ilyenek is előfordulnak a szerencsés kimene­telű baleseteknél. Persze, a sztorizásra elég ritkán van alkalom, hiszen némely napon, főként hétfő délután, avagy hétfő délelőtt jószerivel egymást követik a kisebb-nagyobb forgalmi balesetek. Most is másodszor indul egy bejelentés helyszínére az egyik páros, mert korábban nem találták a panaszost, akinek — elmondása szerint — egy tehera­utó összetörte a Dáciáját. A teherautó félre is állt. de nem igyekezett különösebben fölhívni magára a figyelmet; a bejelentő viszont sérült kocsijával elhajtott a helyszín­ről és munkahelyének udvarában parkolt le. Onnan leste, jönnek-e már a helyszínelők, majd egy idő után reklamált is telefonon. Nyilván elfelejtette, hogy ha már a rendőrség segítségét kérte a karambol tisztázásához, akkor nem hagyhatja el a helyszínt. Mi derülünk az emberi csacskaságon, a helyszínelő kocsi parancsnoka nem annyira vidám... De mosolyt fakasztó annak a buszvezetőnek a története is, aki nemrégi­ben járta meg. Hátulról belerohant egy Wartburg, amely aztán megállás nélkül el­hajtott, ki tudja, miért. Nyilván nem tudta: a fényképnél is jobb bizonyítékot hagyott maga után. A helyszínelő rendőr valami kö­zelebbi adatot kért a busz vezetőjétől az elinalt kocsiról. A buszsofőr egy kis türelmet kért, s hozta a kezében a Wartburg első lökhárítóját, rajta a rendszámot. Egyébként ha már a minden percben ké­szenlétben álló helyszínelők munkájáról esett szó, hadd vessem papírra azt is, hogy az esztendő egyetlen víkendjén, esetünkben a 42. hét szombat-vasárnapján hazánkban 440 közlekedési baleset történt, 8 ember az életét vesztette. M. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom