A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-07-11 / 28. szám

EMBERI SOBSOK

150 EVE SZÜLETETT WILHELM STEINITZ

Az első sakkvilágbajnok

Az egész sakkvilág megemlékezett a sakkozás első hivatalos világbajnoka Wilhelm Steinitz születésének másfél évszázados évfordulójáról, mit sem tudva arról, hogy a nemrégen előkerült és hitelesnek tekinthető dokumentum szerint a sakkozó csak egy évvel később látta meg a napvilágot a prágai gettó egyik pincelakásában.

Nyomorúságos körülmények között nőtt fel: tizenharmadik gyermeke volt az ócskavas-kereskedő családjának. Prágai éveiről semmit sem tudunk, neve csak akkor bukkan fel, amikor 1858-ban a bécsi kávéházakban csepüli ellenfeleit. Állítólag tanulni jött a császárvárosba, ám a krónikák szerint át sem lépte a politechnikum küszöbét — annyira lekötötte a sakkozás. Steinitz élete teljesen egybeforrt ezzel a játékkal és öt tekinthetjük az első hivatásos sakkozónak, aki a versenyek akkori szerény díjaiból, sakkrovatok, sakkújságok szerkesztéséből és eleinte a kávéházi elönyadásos játszmákkal nyert pénzekből tartotta fenn magát. Gyakran játszott a Rebhuhn kávéházban az ismert és dúsgazdag bécsi bankárral Gustav Epsteinnel. Egy alkalommal amikor a bankár nagyon sokáig töprengett egy lépésén, Steinitz türelmét vesztve rászólt: „Már ideje, hogy húzzon, bankár úr!" Epstein megharagudott. „Mit képzel, elfelejtette talán, hogy ki vagyok?" — förmedt fiatal ellenfelére. Steinitz nem késett a válasszal: „Meglehet, hogy a tőzsdén ön a király, a sakkban azonban én vagyok Epstein!"

Kezdetben Steinitz csak szerényebb eredményeket ért el a versenyeken — ott már nem „kávéházi pancserok" ültek vele szemben. Maróczy szerint Steinitz játékát nagyban befolyásolta makacs ragaszkodása az általa legjobbnak tartott — gyakran nem a legjobb — lépésekhez.

Később Londonba tette át tartózkodási helyét és egyre jobb eredményeket ért el. Páros mérkőzésben legyőzte a kor legjobb sakkozójának tartott német Anderssent, majd az angol bajnok Balckburne-t is. 1872-ben több világklasszist legyőzve nyerte a londoni nemzetközi tornát, egy évvel később pedig első lett az ugyancsak nagyon erős mezönyű bécsi versenyen.

Steinitz önbizalma megnőtt. Egyik torna előtt az esélyekről kérdezték. „Nekem könyebb helyzetem van, mint a többieknek — mondta. Mert azoknak Steinitzel is játszaniok kell, nekem meg nem!"

Stílusa is megváltozott. Míg kezdetben Morphy éles, támadó játékát próbálta utánozni, s mindenekelőtt a gyors fejlődésre törekedett, később felismerte, hogy a gyors döntést célzó, tiszt és gyalogáldozatoktól sem visszariadó játékmód gyakran megbosszulja magát: elúszik a támadás és megmarad az anyagi hátrány. Ezért korszakalkotó Steinitznek az a felfedezése, hogy a tetszetős áldozat csak akkor válik be, ha az ellenfél rosszul védekezett. Az angol „The Field" című lap sakkrovatában Steinitz megfogalmazta sakkszemléletét: óvakodjunk a gyengeségek vállalásától saját állásunkban, ugyanakkor próbáljunk gyengeségeket felidézni az ellenfél állásában. E kettős cél elérése teremti meg az alapot a sikeres támadáshoz. Steinitz hirdette először a fejlődési előny, a centrum fölötti

uralom, a nyitott vonalak elfoglalásának fontosságát. A gyors támadás helyett a körültekintő átcsoportosításokat, lavirozásokat ajánlotta, amellyel a magunk javára billenthetjük az állás egyensúlyát. Ezzel Steinitz megteremtette a modem sakkstratégiának máig érvényes törvényszerűségeit!

A múlt század nyolcvanas éveinek elején Steinitz legnagyobb vetélytársa már nem az öregedő Anderssen, hanem a kitűnő versenyeredményeket elérő Zukertort. Ezért sürgették a sakkozás hívei a köztük megrendezett páros mérkőzést — a hivatalos világbajnok címéért. A nagy érdeklődéssel várt összecsapásra csak 1886-ban kerülhetett sor New Yorkban és több más amerikai városban. Ugyanis Steinitz időközben otthagyta Európát és családjával áthajózott az Újvilágba.

Kezdetben Zukertort vezetett, de azután összeomlott, idegei felmondták a szolgálatot s végül Steinitz tíz győzelemmel fejezte be a mérkőzést öt vereség és négy döntetlen mellett. Ő lett a világbajnok! Kerek száz évvel ezelőtt.

Csakhogy Steinitz ekkor már túl volt pályája delelőjén. Az európai versenyeken egymás után tűntek fel az új, fiatal tehetségek: Pillsbury, Csigorin, Maróczy, Charousek és mindenekelőtt Tarrasch valamint a későbbi világbajnok Lasker. Steinitz még két páros mérkőzést vívott címének megvédéséért — legyőzte a nála 15 évvel fiatalabb orosz Csigorint majd az angol Gunsberget, de a nemzetközi tornákon már csak a régi hírnevéből él.

Az üstökösszerűen feltűnt 25 éves Lasker számos verseny és páros mérkőzés megnyerése után kihívja a világbajnokot. 1894-ben Montrealban az 58 éves Steinitz bár derekasan harcol, végül alul marad. Még mindig nem adja fel a reményt a trón visszaszerzésére. 1896-ban Moszkvában kerül sor a világbajnoki mérkőzés viszszavágójára, de az öregedő Steinitz már kevés ellenállást tanúsít: csak kétszer tud győzni és tíz játszmában kénytelen kapitulálni. Lasker megvédte világbajnoki címét.

Steinitz még ekkor sem hagyja abba a versenyzést, de már a díjasok közé is nehezen kerül. Csak egyes játszmákban tudja teljes tudását kifejteni. A csalódások teljesen megtörik, szelleme megzavarodik s 1900. augusztus 12-én egy New York-i ideggyógyintézetben fejezi be életét.

Befejezésül bemutatjuk egyik szép játszmáját : Steinitz- Móngredien, London 1863 1. e4 g6 2. d4 Fg7 3. c3 b6 4. Fe3 Fb7 5. Hd2 d6 6. Hgf3 e5 7. de5: de5: 8. Fc4 He7 9. Ve2 0-0 10. h4! Hbd7 11. h5 Hf6 12. hg6: Hg6: 13. 0-0-0 c5 14. Hg5 a6 (h6-ra 15 Hf7: Bf7: 16. Fh6: következne) 15. Hh7:!! Hh7: 16. Bh7: Kh7: 17. Vh5+ Kg8 18. Bhl! (18. Vg6:-ra Vf6 majd Vh5-re b5 véd) 18.... Be8 19. Vg6: Vf6 20. Ff7:+! Vf7: (20. .. Kf8-ra 21. Fe8: Be8: 22. Bh8+! Fh8: 23. Fh6+ nyer) 21. Bh8+ Kh8: 22. Vf7: és sötét feladta.

OELMÁR GÁBOR

A BŰN UTÁNI BÜNTETÉS

(Folytatás lapunk 26. számából)

Minden büntetésvégrehajtási intézet legjelesebb napja, legalábbis a fegyencek és hozzátartozóik szemszögéből ítélve, a beszélő napja. Természetesen, nincs ez másképpen az o.-i női fegyházban sem.

— Ilyenkor összetoljuk az asztalokat az ebédlőben — magyarázza Dr. Varga Ladislav főhadnagy, az intézet parancsnokhelyettese.

— így a látogatók és az elítéltek között nagyjából kétméternyi távolságot tudunk tartani. A látogató akár ki is teheti az asztalra az ajándékba hozott élelmet, és lehet falatozni. Persze, a beszélőre hozott elemózsiát előzőleg már bemutatta valamelyik felügyelőnek.

— Ki jöhet látogatni ?

— Csak aki előzetesen lepecsételt beszélöjegyet kapott. Rendszerint tehát olyan személyek, akik szerepelnek a kapcsolatnyilvántartó lapon. Rokonok, egészen közeli ismerősök. Általában egyszerre csak ketten beszélhetnek egy-egy elítélttel. Tizennégy évesnél fiatalabb gyerekek is jöhetnek, de csak felnőttek kíséretében, és jobbára szintén csak ketten. Az ébédlőben így is olyan zsongás van, akár egy méhkasban.

F. L, akivel a társalgónak nevezett, a körülményekhez viszonyítva barátságosan berendezett helyiségben beszélgethetek, néhány hónap múlva szabadul.

Csinos, jól ápolt teremtés. A haja frissen mosva, mosás után pedig nyilván berakva. A szemöldöke szintén gondosan formára ritkítva. Az intézeten belüli rabruha: fehér trikóing, szürkéskék vászonszoknya vagy kötényruha. Ismét csupán azt mondhatom: a körülményekhez képest egészen jól mutat.

F. L. egy kisebb élelmiszerüzletet vezetett a férjével együtt. Hogy miként kerülhetett sor erre a rendhagyó, mondhatnám családias hangulatú üzletvezetői s elárusitónői kettős szolgálatba állítására azt nem tudom, mert legjobb tudomásom szerint az efféle felállás

— a közvetlen anyagi felelősséggel járó kereskedelmi egységekben — rendeletileg tilos! Más kérdés viszont, hogy a gyakorlatban elö-előfordul az ilyesmi — amit akár a saját lakásommal szembeni kisebb élelmiszerbolt ugyancsak két főnyi, s ugyancsak házastársi személyzetének példája is bizonyít... Nos, akárhogy is legyen, tény viszont, hogy egy szép napon az F. L. és a férje révén üzemeltetett boltban tetemes leltárhiányt találtak az ellenőrök. A vizsgálati eljárás során az asszony magára vállalta a mankóf, s így most lényegében a férje helyett üli a büntetést. Ő legalábbis így meséli. A férfi pedig? Benyújtotta ellene a válókeresetet, s egy másik nőhöz költözött.

— Még szerencse, hogy anyámék valóban jók hozzám — jegyzi meg bánatos mosollyal F. L — Különben fogalmam sincs, mi történt volna a gyermekeimmel. A bajban legalább annyi vigasztaló történt, hogy válóperünk megkezdése után jelentkezett egy régi udvarlóm. Először anyáméknál, azután nálam is levélben. Engedélyt kaptunk, és meg is látogathatott.

— Milyen érzés beszélőre várni valakit?

— Rossz is, meg jó is. Jó, hogy van kit várni. És pokoli, hogy itt kell találkozzunk. Az illető kezét sem foghatom meg. Nézzük egymást, mint valami kirakati tárgyat. Őszintén szólva borzasztó ez, elvégre felnőtt nők vagyunk, vágyakkal meg érzésekkel.

Bizonyos feltételek (például enyhébb büntetés) mellett a jó magaviseletű rab akár jutalomszabadságot is kaphat, azaz néhány napra haza mehet. Általános tapasztalat, hogy az otthoni környezet előbb idegenkedve, majd megbarátkozva fogadja, elvégre minden csoda három napig tart... Ami viszont a leglényegesebb: a szabadság zavartalan együttlétet biztosít azokkal, ahová vissza lehet majd jönni.

A távozási engedéllyel kapott szabadságok kapcsán szintén különböző élményeik vannak a börtönlakóknak. Például egy őszülő hajú könyvelőnőt — aki az évek során több százezret sikkasztott — a legnagyobb szeretettel vártak otthon. Még óvónő lánya is eljött a férjével, pedig eleinte írni sem akart, annyira szégyellte magát — az anyja helyett is.

L T. viszont keserűbb emlékkel tért vissza a szabadságról:

— Három gyerekem van, a negyediket a férjem már semmiképpen sem akarta. Az volt a rögeszméje, hogy a gyerekek nem tőle valók. Amikor újra terhes lettem, szólni sem mertem neki. Féltem az újabb veszekedéstől. Ebben a helyzetben megöltem a negyedik gyermekemet, ahogy megszültem őt. A lányaim most az édesanyáméknál laknak, a férjem egyedül él a közös házunkban. Már vagy fél éve nem irt és beszélőre sem jött. Amikor szabadságra haza mehettem, elmentem hozzá. Elvégre a férjem és a lányaim apja, ráadásul a ház az enyém is! Mondhatom, nem sok örömem telt a látogatásban. Néhány hónap múlva szabadulok, de hogy kivel s miképpen folytatom az életemet, arról fogalmam sincs ...

Az érdekesség kedvéért hadd említsek egyéb példát is. Mondjuk M. V. esetét, aki élettársával együtt egy súlyos kimenetelű verekedésbe bonyolódott. Bűnlajstromában azonban nemcsak a súlyos testi sértés, hanem munkakerülés is szerepelt, ezért huszonhat hónapi szabadságvesztéssel illették. Élettársát egy másik börtönben tartják fogva, de tartós kapcsolatukra való tekintettel levelezhetnek egymással. M. V. tizenegy éves kislánya viszont úgy tudja, hogy édesanyja hosszabb időre szanatóriumba került. Addig a nagymama neveli, és sem ő, sem a lánya nem akarja, hogy a kislánnyal itt találkozzanak ...

A büntetésvégrehajtó intézet társalgójában szinte egymásnak adják most a kilincset az elitéltek. Például a tizenkilenc éves P. R., aki a nagyanyja betétkönyvét lopta el. Ő a szüleitől is, a barátnőitől is kap postát.

Újabb arc lép a terembe. Egy szőke, féligmeddig gyereknek tűnő teremtés. A vőlegénye katona, és amikor csak tud, jön hozzá. Neki úgy sincs más senkije a világon. Amikor terhes lett, arra biztatták, ne szóljon senkinek, minek a szégyent kiteregetni. Anyja tanácsára otthon szülte meg a kicsit, majd mire észbekapott, a mama már gondoskodott arról, hogy a fölösleges jövevény ne csapjon zajt. Anyja egy másik börtönben van, de ő tudni sem akar róla. Csak a vőlegénye leveleit, látogatását várja.

Szó ami szó: itt benn mindenki vár valamire. Levélre, csomagra, látogatóra. Mert aki nem vár már semmire, annak innen szinte kikerülni sincs miért.

19