A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-10-24 / 43. szám

ROALD DAHL

Billy Weaver a délutáni személlyel érkezett Londonból, útközben Swindonban át is szállt, és este kilenckor, mire Bathba ért, a tiszta, csillagos égen, a pályaudvar bejáratával szemközti házak fölött már felbukkant a hold. Metsző hideg volt, a szél mint a jégpenge lapogatta Billy arcát.

— Kérem — mondta —, van errefelé valami olcsóbb szálloda?

— Megpróbálhatja a Csengös Sárkányt — felelt a hordár, és az utcára mutatott. — Talán lesz helyük. Vagy négyszáz méter innét, a túloldalon.

Billy megköszönte, fogta a bőröndjét, és megindult a négyszáz méteres úton a Csengés Sárkány felé. Sose járt még Bathban, nem ismert itt senkit. Mr. Greenslade azonban, a londoni központból, biztosította, hogy príma kis hely. — Keressen szállást — mondta Billynek —, aztán mihelyt elhelyezkedett, azonnal jelentkezzen az alközpont igazgatójánál.

Billy tizenhét esztendős volt. Új tengerészkék felöltőt viselt, új barna kalapot, új barna öltönyt, és pompásan érezte magát. Friss léptekkel ment az utcán. Különben is. mostanában igyekezett mindent frissen csinálni. Frisseség, igen, ez a siker titka. A központban a nagymenők mind haláli frissek, egy

pillanatra nem lankadnak. Csak nézi az ember.

Ahogy ment, észrevette, hogy egyetlen üzlet sincs a széles utcán, csak magas házak. szakasztott egyforma valamennyi. Négy-öt lépcső, oszlopos tornác a bejárat előtt. Valamikor rendes kis palota lehetett mindahány. De most még este is látszott, hogy az ajtók, ablakkeretek festése mállik, a csinos fehér homlokzatokon repedések futnak végjg, s kiütköznek az elhanyagoltság foltjai.

Vagy hatlépésnyire az utcai lámpa fényében hirtelen megpillantott egy földszinti ablak felső táblája mögé tűzött cédulát:

SZOBA KIADÓ

— írták rá nagybetűkkel. A cédula alatt váza állt, benne viruló fűzbarkaágak.

Billy megtorpant. Közelebb lépett az ablakhoz. Zöld, bársonyos függöny lógott kétoldalt. Szép volt mellette a fűzbarka. Billy még közelebb ment, és bekukkantott a szobába. A kandallóban vidáman égett a tűz, előtte a szőnyegen helyes kis dakszli aludt karikába kuporodva. Amennyire a félhomályban láthatta. kellemesen berendezett szoba volt. Raninó is állt benne, terebélyes pamlag. kényelmes karosszékek; a sarokban pedig egy kalitkában papagáj. Ilyen helyen állatot látni jó jel, gondolta Billy; különben is, nagyon rendes háznak látszik, meg lehetne itt szállni. Biztos kényelmesebb, mint a Csengös Sárkány.

Igaz viszont, hogy fogadóban kedélyesebb az élet, mint magánháznál. Sörözni lehet, esténként egy parti biliárd, elbeszélget az ember, meg aztán biztosan jóval olcsóbb is. Egyszer már megszállt két napra fogadóban, és remekül érezte magát. Bútorozott szobát eddig nem bérelt, és őszintén szólva kicsit fázott tőle Már a puszta elnevezés hallatára felrémlett előtte a híg káposztafözelék, a kapzsi háziasszony, meg a nappali szoba örök halszaga.

Két-három percig is tűnődött a hidegben, aztán elhatározta, megnézi előbb azt a Csengös Sárkányt, és majd választ. Már indult is. És ekkor különös dolog történt. Éppen ellépett az ablaktól, és fordult volna az utca felé, mikor a pillantását furcsamód megfogta és nem is eresztette az a kis cédula.

SZOBA KIADÓ

Csak ennyi.

SZOBA KIADÓ. SZOBA KIADÓ, SZOBA KIADÓ

Mint két nagy fekete szem, úgy meredt rá az üveg mögül az a két szó, fogva tartotta, odanyügözte, nem engedte elszakadni a

14

háztól, s mire észbe kapott, már ment is a bejárathoz, föl a lépcsőn, és nyúlt a csengő felé.

Becsengetett. Messze bent a házban hallotta a csilingelést, és ugyanabban^ pillanatban — nyilván ugyanabban a pillanatban, mert még el sem vette az ujját a csengőről — felpattant az ajtó, és ott állt egy asszony.

Ha becsenget az ember, rendszerint legalább fél percet vár, mire ajtót nyitnak. De ez a néni olyan volt, mint egy ugrójancsi. Becsöngetsz — kiugrik. Idegesítő.

Negyevenöt-ötven éves lehetett, s ahogy meglátta Billyt, nyájas mosolyra derült.

— Tessék beljebb fáradni — szólt kedvesen. Odébb lépett, kitárta az ajtót, és Billy már ment is gépiesen befelé. Sajátos kényszer — nem is, inkább vágy — hajtotta befelé a házba, a néni után.

— Láttam a cédulát az ablakban — mondta, és igyekezett türtőztetni magát.

— Igen, tudom.

— Ugyanis szobára volna szükségem.

Készen várja, kedveském — mondta a

néni. Kerek, rózsás arca volt, és végtelenül szelíd, kék szeme.

— A Csengös Sárkányba indultam — magyarázta Billy. — Csak észrevettem itt az ablakban a cédulát.

— Drága fiam — mondta a néni —, miért nem jön már be a hidegről?

— Mennyit tetszik kérni?

— Öt és fél shillinget egy napra, reggelivel.

Haláli olcsó. Kétszer annyira számított, vagy még többre.

— Ha sokallja — mondta a néni, —, talán tudok valamit engedni. Kér reggelire tojást? Manapság drága a tojás. Anélkül hat pennyvel kevesebb.

— Öt és fél schilling megfelel — mondta Billy. — Szeretnék itt maradni.

— Gondoltam. Kerüljön csak beljebb.

Irtó kedves néninek látszott. Pont mint az

ember legjobb barátjának a mamája, amint fogadja az embert, mikor megérkezik karácsonyi szünidőre. Billy levette kalapját, és belépett a házba.

— Akassza csak oda — mondta a néni. — Hadd segítsem le a kabátját.

Más kalap, kabát nem lógott az előszobában. Ernyőt se látott, sétabotot — semmit.

— Csak magunk vagyunk — mosolygott rá a néni, miközben megindult felfelé a lépcsőn. — Ritka alkalom, hogy ilyen kedves vendég érkezik az én kis fészkembe.

Dilis egy kicsit az öreglány —■ gondolta Billy. — De hát öt és fél shillingért ne válogasson az ember. — Azt hittem volna, tolonganak a jelentkezők — mondta udvariasan.

— Hát hogyne, kedveském, hogyne. Csak tudja, jól megnézem, kit veszek ide — akárkit ugye mégsem engedhetek a házamba, ugye érti, kedveském.

— Persze, persze.

— De azért mindig készenlétben vagyok. Éjjel-nappal, minden arra vár ebben a házban, hátha egyszer betoppan egy megfelelő fiatalúr. Nem is képzeli, kedveském, micsoda öröm, micsoda különleges öröm az énnekem, ha kinyitom az ajtót, és ott áll valaki, aki éppen megfelel! — Már a lépcsőfordulóhoz ért, fél kézzel a korlátra támaszkodott, és halvány ajkán nyájas mosollyal visszafordult Billyhez. — Mint maga. — És kék szetpe lassan végigpásztázta Billyt, tetőtől talpig, aztán vissza.

Az emeleten megint megszólalt:

— Itt én lakom.

Újabb forduló.

— Ez pedig a magáé, csak a magáé. Itt a szobája. Remélem, jól érzi majd magát. — Kicsi, de bűbájos hálószobába vezette Billyt, és villanyt gyújtott. — Reggel éppen idesüt a nap, Mr. Perkins. Ugye Mr. Perkins?