A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-17 / 42. szám
A CSEMADOK A Melódia '86 margójára Knleszár látván a? előadók versenyében a második helyet érte el Vitathatatlan, hogy a könnyűzene fiataljaink ezreit szórakoztatja. Az ifjú nemzedék képviselői figyelemmel követik az új slágerek születését, az előadókat példaképként emlegetik. Érdeklik őket az együttesek, az énekesek pályafutása s mindaz, ami a popzenével kapcsolatos. Nem csoda hát, hogy nagyon sokan arról álmodoznak, hogy egyszer ők is mikrofonnal, hangszerrel a kezükben a világot jelentő deszkákra lépnek. Persze, minden kezdet nehéz... Az első lépcsőfokot a műkedvelőknek szervezett versenyek jelentik, helyi, járási, kerületi és országos viszonylatban. A Csemadok KB is e célból rendezi meg kétévenként a csehszlovákiai magyar amatőr énekesek, együttesek és az utóbbi időben a szerzők versenyét. A háromfordulós versengés egyértelműen biztosítja, hogy az országos döntőbe a legjobbak kerüljenek. Erre számított a közönség, ezt vártam én is. Mivelhogy nincs miért kételkednem az egyes fordulók bírálóbizottságainak döntésében, csak azt állapíthatom meg, hogy az idei rendezvény színvonala a vártnál alacsonyabb volt. (A kerek perec megállapítás helyessége esetleg vitatható, a kérdés csupán: milyen magasra helyezzük a mércét?!) Nem vitás, műkedvelőkről van szó, de a fejlődés egyetlen útja a színvonal emelése! Az igénytelenség nem vezethet eredményhez. Az idei döntő első részét a Somorjai (Šamorín) művelődési Házban, a másodikat a Csehszlovák Rádió bratislavai hangversenytermében rendezték meg szeptember 10-én és 20-án. Az Az együttesek versenyét a bodrogszerdahelyi tStreda nad Bodrogom) Makett zenekar nyerte első napon a területi fordulók legjobb zenekarai, a másodikon az előadók versenyeztek a díjakért. A zenekarok versenyén nem vettem részt, s már csak ezért is kíváncsian vártam a legjobb három együttes fellépését. A győztes együttesek a második napon is bemutatkoztak. Fellépésükkel nem szereztek különösebb, felejthetetlen élményt. A harmadik díjat nyert kolárovói Cassandra együttes — hasonlóképpen, mint társai — saját szerzeményét mutatta be „Néz rám az ég" címmel. Legfőbb erényük a tiszta intonálásra való törekvésükön kívül a ritmus pontos betartása volt, ez azonban a basszusgitáros technikai problémái miatt szerzeményük végén némi gondot okozott. A második helyezett, a bratislava-pozsonypüspöki (Pod. Biskupice) Pigmeus együttes főleg a mondanivalóra és a dallamvezetésre összpontosított, de érzésem szerint a tempó megválasztása nem volt a leghelyesebb. Fellépésükön némi bizonytalanság is érződött, ez rendszertelen fellépéseik és gyakorlásaik következménye lehet. Ez utóbbi ellenkezőjéről győzött meg a bodrogszerdahelyi (Streda nad Bodrogom) Makett együttes. Bár az együttes tagjait nem ismerem, meggyőződésem, hogy rendszeresen lépnek közönség elé. Bizonyos zenei fordulatok, színpadi mozgásuk, technikai felkészültségük utal erre. S amin a jövőben mindhárom együttesnek javítania kell, az a hangszertudás, a zenei kontrasztok fejlesztése, ide tartozik a dinamika is. A hallottak, látottak alapján mindhárom együttesnek lehetősége van arra is, hogy a hangszerelésben is tökéletesítse magát, ötleteiket nem minden esetben tudták maradéktalanul megvalósítani. Éppen ezért szerzeményeik egysíkúvá váltak, nem kötötték le a hallgató figyelmét. Az együtteseken kívül a vonósokkal kiegészített tánczenekar közreműködésével öt előadó is bemutatott hat szerzeményt, amelyek közül a zsűri pontszámai alapján Gordos László és Mázik István „Veled lenni szüntelen" című dala szerezte meg az első dijat. Az előadó Oláh Erika volt, aki az előző évfolyamban ugyancsak dobogóra juttatta a szerzőpáros dalát. Minden bizonnyal a már elért siker ösztönözte a zeneszerzőt, illetve a szövegírót egy, a fesztiválokon már bevált típusú dal megírására. Egyszerű szerkezet, rövid dallamsor hatásos modulációval gazdagítva biztosította a dobogó legfelső fokát, de ismerve a szerzők eddigi tevékenységét és képességeit, olcsón jutottak a díjhoz. Az előző év győztes dalához viszonyítva az igényességre nem fektettek különösebb hang-1 súlyt, inkább az egyszerűbb megoldást választották. Ebben a kategóriában jobb dal egyébként nem volt. Ami meglepő, hogy az előadó Oláh Erika sem a tőle megszokott teljesítményt nyújtotta; legfőbb erényét, a természetes, sajátos előadói stílust helyenként rutinos, majdhogynem modoros alakítássá váltotta fel. Előadói szempontból sokkal jobban tolmácsolta a másik, ugyancsak Gordos—Mázik szerzeményt, a „Nézz rám" című dalt. Ez utóbbi esetében teljes mértékben tanúbizonyságot tett képességeiről. Második díjat nyert Jakab Zoltán és Molnár István dala, az „Éljen, mi életet ad" (előadta Koleszár István), mely az elkötelezett dalok fesztiválján is elismerésben részesülhetne, talán a szerzemény szövegén kéne némi igazítást végezni. Említést érdemel vi-6