A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-10-10 / 41. szám

„Az olyan betegség, amelyet a titok homálya fed és amely kóros rettegést kelt, könnyen válik erkölcsileg fertőzővé. Ezért van, hogy a rákban szenvedő emberek meglepően nagy százaléka egyszer csak azon veszi észre magát, hogy a rokonai és barátai kerülik ...

Mintha a rák a TBC-hez hasonlóan ragályos volna. A titokzatosnak és rosszindulatúnak bélyegzett betegséget óhatatlanul véteknek, a tabuk megsértésénél is nagyobb bűnnek érezzük. Az emberek úgy érzik, hogy az ilyen betegségnek már a neve is mágikus erejű!"

(Susan Son tag: A betegség mint metafora)

1. „IDŐZÍTETT BOMBA"

Ha valaki megtudja rákja van, úgy érzi, kimondták a halálos ítéletét.

Félnie indokoltnak látszik, hiszen a rákhalálnak hamar hire megy. Azt azonban, hogy a rosszindulatú daganatos betegségből — évről évre nagyobb eséllyel — a gyógyulás felé is vezethet út, kevesebben tudják. Gyakran még maguk az érdekeltek sem. Itt van rögtön egy friss példa: Nyikolaj Nyikolajevics Blohin akadémikus, a a Moszkvai Onkológiai Tudományos Központ igazgatója az augusztus végén Budapesten tartott XIV. nemzetközi rákkongresszuson egyebek között arról is szólt, hogy a Szovjetunióban két és fél millió olyan ember él, akit korábban a rák valamelyik fajtájával kezeltek. Közülük egymillióan tíz esztendeje, a többiek legalább öt éve tünet- és panaszmentesek. Jelentős hányaduk nem is sejti, hogy rákból gyógyult. A szovjet onkológiában bevált gyakorlat, hogy az orvosok — éppen a beteg érdekében — nem akarják kíméletlen őszinteséggel elvenni a reményt és főként a gyógyulásba vetett

bizalmat, így csupán annyit árulnak el a betegség mibenlétéről, hogy a páciens együttműködésére számíthassanak. Statisztikai adatok tanúsága szerint a Szovjetunióban a rákbetegek negyven-ötven százaléka meggyógyul, ha a föltételek kedvezőek.

Ez az arány egyébként hazánkban is hasonló.

Az érem másik oldalát tekintve viszont leszögezendő: Csehszlovákiában a halálokok között — a szív- és érrendszeri betegségek után — épp a daganatos betegségek állnak a második helyen.

Indokolt hát, ha e tárgyszerű adatok tudatában — az onkológiai kutatóhelyek és gyógyintézetek orvosainak segítségével — a riporter is megpróbálja körüljárni: milyen lehetőségeink vannak a rák megelőzésére és gyógyítására; valóban korunk betegsége-e a rák?

Délelőtt fél tizenegykor várnak a Szlovákiai Onkológiai Intézetben. Abban az intézményben, amelyet a fővárosiak így neveznek: A Heyduk utca ... Benyitni egy-egy klinika kapuján sohasem teljesen közömbös aktus, most azonban kénytelen vagyok megállapítani, hogy jómagam is tartok valamitől. Mint a legtöbb ember, amikor a betegséggel, a rákkal kerül szemtől szembe. Fontosnak érzem, hogy ezt a félelmet ne hallgassuk el, hiszen létezik, „köztünk" van. Ugyanakkor azt is tudom, hogy a félelem milyen nagy mértékben akadályozza a tisztánlátást, s ehhez kapcsolódóan a gyógyulás esélyeit. Mindennek ellenére úgy érzem: ebben a riportsorozatban nem a lehetetlenre vállalkozom, amikor az onkológusok segítségével azt próbálom körüljárni: hol tartunk ma a rákkal, mi az igazság és mit fontos tudni róla?

Rögtön bevezetőben például azt, hogy a szervezet alapegysége, építőköve a sejt. Bizonyos idő után elpusztul és újrateremtödik, hiánytalanul pótolva és fenntartva a szövetek és a szervek működését. Ha ez a regenerálódás valamilyen okból rendellenes, bekövetkezhet a sejtek fölösleges, kóros elszaporodása; ártalmatlan csomók, göbök vagy nagyobb méretű daganatok képződhetnek. Amolyan alaptétel, hogy minden daganat valamely szövetféleség sejtjeinek a szervezet normális működésétől független szaporulata. A jóindulatú daganat növekedése lassú és nem pusztítja el a környező szöveteket és szerveket. Eltávolítása, ha nincs egyéb komplikáció, szinte minden esetben egyenlő a teljes és végleges gyógyulással. Ezzel szemben viszont a rosszindulatú daganat rohamosan és a környezet rovására növekszik, miközben a széteső sejtek bomlástermékei a szervezet távolabbi részeibe is eljutnak s újabb gócokat alkotfhatjnak.

A legkézenfekvőbb, ugyanakkor a legnehezebben megválaszolható kérdés, hogy mi az oka mindennek?

A válaszkeresés során érdemes tudatosítani, hogy az ember ősidők óta gyógyít, de alig kétszáz éve nyomoz a betegségek valódi okozói után. Ennek ellenére épp a tudományos kutatás eszközeinek segítségével sikerült már leküzdeni az olyan félelmetes betegségeket, mint a kolera, a pestis, a himlő, a

malária, a gyermekbénulás. Napjainkban már középiskolai szintű tananyag, hogy a fertőző járványok elleni védekezést önmaga a „tettes": a felismert kórokozó mikroba teszi lehetővé. Elölt vagy legyengített egyedeiböl oltóanyagot készítenek, és ez rövidebb-hosszabb ideig megóv a fertőzéstől.

Ilyen értelemben a ráknak — legalábbis egyelőre — nincs „tetten ért" kórokozója; tehát a rákos daganatok minden változatára kiterjedő védőoltás sincs még. De ez nem ok a borúlátásra! A rák létrejöttének körülményeiről és az idejében felismert rosszindulatú daganatféleségek gyógyításának módjáról ugyanis mind több ismerettel rendelkezik az orvostudomány — és ez a döntő.

Tény és való: a rák alattomos betegség.

Hosszú, esetleg egy két évtizedes lappangási ideje alatt vagy egyáltalán nem jár tünetekkel, vagy olyanokkal, amelyekkel nem törődünk. Ráadásul nem egyféle daganatot vagy rákot ismerünk, hanem körülbelül százötvenfélét. Ez nem azt jelenti, hogy szövettanilag, biológiailag viselkedésükben és kezelési reakcióiknak is százötvenfélék; hanem azt, hogy a különböző szervekből kiinduló daganatok adott esetben eltérést mutatnak aszerint, hogy az egyes kezelési eljárásokra hogyan reagálnak. Ugyanaz a szövettani szerkezetű daganat például a bőrön gyakorlatilag százszázalékos biztonsággal gyógyítható, amíg a tüdőben körülbelül csak tíz százalékban gyógyul. A különbség nyilvánvalóan az alapszövetben van, ahonnan a daganat kiindult.

Ennek tudatában érthető, ha az orvosok közül is sokan — korunk színes nyelvén — „időzített bombának" nevezik a kóros folyamatot elindító, első, parányi sejtszaporulatot. Ugyanis nem tudni róla, hogy mikor került a szervezet egy rejtett zugába, és nem tudni azt sem, mikor robban.

Megnyugtatásképpen papírra vethetem: többnyire soha! Mert ha minden rákkeltő anyag mindenkire egyformán, mondhatnám: „kötelező" módon hatna, már régen kipusztult volna az emberiség. A rákkeltő anyagok, sok tényezőtől függően, különböző mértékben ártalmasak.

Pontosan úgy, ahogy az időzített bombák hatásfoka sem egyenlő, és jópár közülük fel sem robban.

2. A STATISZTIKA ÉS HÁTTERE

Sokan úgy tartják, hogy nagyapáink, dédapáink idejében úgyszólván alig fordult elő rákos megbetegedés.

Nos, a statisztikai adatok útmutatása szerint manapság valóban több ember hal meg rákban, mint ötezer, ezer és ötven évvel ezelőtt. Ez részint abból adódik, hogy a diagnosztika fejlődésével, a szűrővizsgálatok bevezetésével egyre több rákos megbetegedést ismernek föl. Rosszindulatú tumorok régen is okoztak halált, de felismerés híján gyakran csupán végelgyengülés szerepelt a halál okaként. Ma viszont nemcsak a halál okának megjelölése pontos és ehhez kapcsolódóan a halálozási statisztika is pre-12