A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-10 / 41. szám
I KOUAY GÁBOR FILMJE FÉNYKÉPEZTE ANDOK TAMÁS ZENE SZÖRÉNYI LEVENTE SZÖVEG BRODY JANOS # I A REKLÄMGRAFIKÜS Göndör hajú kisfiú napszemekkel, cseresznyékkel. Brödy János arca gyermeki érzékenységgel. A tengerből felmerülő lány Fabulon-cikkekkel. Francia kalandhős mágikus tekintettel. Barna csikó Delacroix erejével. Egy arc, amely szörpöt itat. A másik lemezt kínál, a harmadik finom krémet, a negyedik moziba csal. a csikó büszke szilajságával állít meg az utcán. Rajzok, amelyek vonzzák a szemet, aztán megmosolyogtatnak vagy megdöbbentenek. Egy budapesti reklámgrafikus hangulatot és szellemet, ízeket és színeket, erőt és lendületet sürítő eredeti mestermunkái. Filmplakátok, amelyek kíváncsivá tesznek. Falragaszok, amelyek megszépítik az utcát. Naptárak, amelyek áthangolják a lakást. Könyvillusztrációk, amelyek képzeletvilágunkat gazdagítják. Egy ember, aki a színeivel együtt örül: Szyksznian Wanda. — Igen, a nevem ... Tudom, ezt meg kell magyarázni — mondja kagylók, kövek, tükrök, lámpák, gyertyák és régi vasalók közt ülve. — Apám lengyel volt, 1939-ben katonaszökevényként került Magyarországra... itt lett szerelmes anyámba. Tizennyolc éves voltam, amikor meghalt, és attól a naptól fogva valahogy a lengyel nyelv is „meghalt" számomra. Bár érdekes: ha Lengyelországban vagyok, egy idő után ma is minden szó ismerős. Sokszor csak akkor veszik észre, hogy itt valami baj van. ha jön egy mondat, amelyből egy kukkot sem értek, és csak nézek és nézek. Apám 1955-ig a lengyel nagykövetségen dolgozott; kedves volt és mindig dédelgetett. Anyám óvónő; szigorú ember — mindig kiverte belőlem a jelest. Ott ült mellettem és velem együtt fújta a leckét. Amúgy szófogadó gyerek voltam ... a nem-et jóval később mertem csak kimondani. Tizennyolc-tizenkilenc éves koromig teljesen gyerek voltam, de barátokat választani akkor is tudtam. Volt egy grafikusfiú, csak három évvel idősebb, de jóval érettebb és sokkal okosabb, mint én. Mit mondjak: annyira a hatása alá kerültem, hogy együtt olvastunk, együtt zenéltünk, s még verseket is írtunk közösen. Akkoriban már komolyan hangversenyeztem, s mert megtapsoltak, azt hittem, zongoraművész leszek. Később aztán kiderült; nem vagyok elég kitartó, nincs türelmem kottából tanulni, az improvizálás jobban izgat. És egyre jobban idegesített, hogy bármennyit zongorázom is, minden hang elszáll, nem marad belőle semmi sem. A rajz az más! Azt újra és újra elövehetem. Dekoráltam is éppen eleget. Falat, ágyneműt, mindent, amit csak lehetett. A képzőművészeti gimnáziumban minden pályázatot én nyertem meg. Anyám megnyugodott. Végképp levette rólam a kezét. Még az sem bosszantotta őt, hogy harmadikban elhúztak matekból. Nem állítom én egy percig sem, hogy a logaritmus volt a mindenem, de számolni azért mégiscsak tudtam. Más volt a baj. Szórakozott voltam. Ha kinéztem az ablakon, olyan messze voltam a táblától, mint Makó Jeruzsálemtől. A tanár meg csak szidott. A zongoratanárnőm fia szerencsére kitűnő matekos volt — úgy segített át a pótvizsgán, hogy játék volt az egész. Aztán negyedikben kezdhettük elölről. Megint megbuktam matekból. Érettségi nélkül más talán neki sem vágott volna a Képzőművészeti Főiskolának, én mégsem húztam be a nyakamat. Fel is vettek, de az öngól csak ezután jött. Korrigálnom kellett a matekjegyemet. Na, mindegy, végül is megment. Ezek után már igazán csodálatos évek jöttek. Első nagy kívánságom, hogy Bernáth Aurél tanítványa lehessek, úgy teljesült, hogy ő maga választott növendékének. Fél év után újabb siker: másfél évet ugorhattam előre. Ilyesmiről azóta sem hallottam. És megint mekkora szerencse! Ha nincs ez az ugrás, akkor sosem lehettem volna Konecsni György tanítványa az alkalmazott grafikai szakon. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ott lehettem utolsó növendékei között. A plakátokat, plaketteket, illusztrációkat főiskolás koromban kezdtem el csinálni — mostanában inkább a természet köt le. A felhők, a kövek, a csillagok izgatnak. A törések. A gyűrődések. Az, hogy a részletekkel hozzam ki a lényeget — az érzelmeimet. A hangulatom félóránként változik, attól tehát, hogy két egyforma rajzot csinálok, nem kell tartanom. Tizenöt éve vagyok a pályán, tizenöt éve a rajzaimból élek, de ma már nem sértődnék meg. ha más valakire bíznák egy hanglemezborítóra szánt portré vagy egy jól sikerült film plakátjának megrajzolását. Én már tudom: a világ legrosszabb filmjéhez is lehet nagyszerű plakátot csinálni — csak ki kell találni. Ezek a .,Gyűrődések" viszont attól érdekesek számomra, hogy maguktól jönnek. SZABÓ G. LÁSZLÓ IHNENAz orenburgi szőrmefeldolgozó egyesülést, ahol a híres bolyhos kecskegyapjú kendőket készítik, régi barátság fűzi az Os megyei (Kirgizia) Kizil-Tuu szovhozhoz. A többprofilú gazdaság az angóra és a Don menti kecskefajták nagyüzemi tenyésztésére szakosodott, és a bolyhos gyapjú termelésében országosan is az elsők közt van. A szovhoznak jelenleg 55 000 állata van. Az állomány hozama évről évre nő, s ez a tapasztalt állattenyésztők érdeme. Közülük is a legjobb a képen látható Bahtihan Karasakijeva számadó pásztor, az ő nyájában mind a szaporulat, mind a gyapjúhozam mindig Páratlan szépségű barlangot fedeztek fel a kutatók Chaltubb grúz várostól 18 kilométerre, Kumisztavi kisközség közelében. A szakértők véleménye szerint a cseppkőképződmények gazdagsága, a termek szépsége és nagysága vetekszik a híres abháziai Novij Afon-i barlangéval. A barlangot hamarosan megnyitják a látogatók előtt. COBETCKOMy <í>0Hfly MMPA 25 ÁKá ■ IOk nO^TA CCCP A Szovjet Békealap emblémája — fehér galamb a földgolyó előtt, csőrében pálmaággal — látható az alap 25. évfordulója alkalmából a Szovjetunió Postaügyi Minisztériuma által kibocsátott bélyegen.
