A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-11 / 28. szám
Ha a forró nyárban támad valakinek sírni kedve — megteheti. Az Avia klubnak Prága mellett fölépített művi síterepén minden további nélkül hódolhat szenvedélyének. A hercegovinál városban, Mostarban készülő gyapjú és pamut divatújdonságoknak egyre nagyobb keletje van a külföldi piacokon. A „Zlatka Vukovič" munkaszervezet védjegyét viselő ruhadarabok azt bizonyítják, hogy a divat nemcsak a nagy világvárosokban születik. Vesna Šunjič, a modellek tervezője szerint az idén ötmillió dollár értékű divatöltözéket szállítanak a külföldi vevőknek. A pillanatfelvétel jól sikerült, a kerékpárverseny kevésbé. HAIIŰTTUK—OLVASTUK^ ÉBREDJ, KATALIN! Amióta színház a színház, a vígjátékot azóta is szereti a néző. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy ősidők óta nagy a kereslet iránta; napjainkban pedig, amikor nem könnyű becsalogatni a nézőt a színházba, még nagyobb. Persze, az már a szóban forgó társulat ízlésétől és nem utolsósorban a színészek komédiázó tehetségétől függ, hogy az évadonként rendre előszedett vidám darabokból milyen előadás születik. A bratislavai Új Színpad prózai együttesének vezetői úgy gondolhatták, hogy az 1934-ben Splitben született sikerszerző: Milan Grgics bohózatként is értelmezhető vígjátéka majd anélkül tudja becsábítani a közönséget, hogy a számonkérésre mindig kész szakma fintorogna. Nos, aki ebből a nézőpontból vizsgálódik, az bátor szívvel leszögezheti, hogy a társulat dramaturgiája találóan választott. Az Ébredj, Katalint — minden banalitása ellenére nélkülözi a helyzetkomikumokra épülő tréfák erőltetett meseszövését, viszont kellőképpen egyszerű és sikamlós ahhoz, hogy ne kelljen magasztos mondanivalót belemagyarázni. Adott egy férj meg két jóbarát, egy több napos vidéki rokonlátogatásra induló feleség és a vele együtt utazó kedélybeteg anyós, továbbá egy színésznői karrierről álmodozó csinos fruska és egy üres lakás. Ebből a leglaikusabb laikusnak is természetes, hogy a végeredmény nem lehet más, mint hogy a feleség meg az anyós elutazása után a három férfi pikáns, vetkőzéssel meg miegymással fűszerezett kanmuriban bízik. A vígjáték alapötletét az adja, hogy hiba csúszik számításukba, és gerjedelmük alanya mély álomba zuhan. Természetesen, mindettől még bosszantóan unalmas is lehetne az előadás. Hogy nem az, annak köszönhető, hogy sűrűn követik egymást a poénok, nem mutatkoznak üresjáratok, sehol sem tapasztalni az írói, rendezői vagy színészi invenció hiányát. Oto Katusa rendezése végig feszes, összefogott és ötletgazdag. Rutinja jól egészíti ki a színészek lendületét és mókázási hajlamát. Az összehangolt játék eredményeképpen a néző témájában habkönnyű, mégis értelmesen kacagtató előadást láthat, amelynek nyolc szereplője közül Magda Paveleková, Ľubo Roman és Igor Ciliik viszik a prímet. Miklósi Péter Mallarmé: KOCKADOBÁS „Soha / essék bár örök feltételek között / hajótöréskor / süllyedőben / Legyen / akárha / a Mélység / a fehérbe forduló / e sík / a tomboló / mit szívesen befednek / önnön / reménytelen laposra nyíló / szárnyai / a röp-bénaságtól eleve visszahullók / leszorítva a fölszökést / az ugrást tőből visszatörve .. így hangzik hát magyarul Mallarmé idestova kilencvenesztendös nevezetes „Kockadobása". S aki e bravúros átköltést elvégezte és a kitűnő kísérő tanulmányt írta: Teliér Gyula. „Mi tehát a Mallarmé-féle Nagy Mű és a Kockadobás viszonya? — kérdezi Teliér. S így felel: „A Kockadobás nem a Nagy Mű, nem annak egyik kidolgozott részlete, és nem is a kudarcot bevalló külön alkotás. Más. Igitúr a halála előtt rádöbbent, hogy az ősök megkívánta Kockadobás helyett elég megcsóválnia az öklébe szorított kockákat. Nos, Mallarmé is rádöbbent, hogy az ősök megkívánta Nagy Mű — a saját költői sorsát és a Nagy Műhöz való viszonyát mint általános emberi sorsot megragadó Nagy Mű — helyett elég a mű jelzése. A »Kockadobás« Mallarmé-lgitur kockát markoló, megcsóvált ökle, A »Kockadobás« a kockadobás szimbóluma". Mindez persze eléggé szokatlanul-idegenül hangzik magyar fülnek is, hisz Mallarmé Kockadobásának Párizsban is inkább csak a legendája létezett majd nyolc évtizeden át. S szószerint igaz, amit Teliér állít, hogy két Franciaországban élő magyar költő és nyomdász, Papp Tibor és Nagy Pál, valamint a Mallarmé-szakértö Mitsou Rónát jóvoltából tudhatjuk, hogy mi mindenről van szó e költeményben, akik 1979-ben a fennmaradt korrektúrák és a költő nyomdai utasításai alapján áldozatos és kalandos munkával eredeti méretben, formájában reprodukálták és 1980-ban igazi könyvritkaságként meg is jelentették a „Kockadobást". Mindez, még a legvadabb avantgárdhoz szokott francia szemnek-fülnek is sok(k) volt. Mit mondjunk akkor a magyar szemről-fülröl? Bizonyos, hogy nehezen fog tudni megbarátkozni Mallarmé-Tellér szövegével. De ha a Kockadobásnak nem ártott 80 évnyi csönd, tán kibírja a magyar fülek visszhangtalanságát is. A „Kockadobás" mindenesetre immár létezik magyar nyelven is. És jó, hogy létezik. (cselényi) ÜVÖLTÉS AZ ÉJSZAKÁBAN Ezt a rémisztő címet kapta a Gondolat Zsebkönyvek sorozat egyik legutóbbi darabja, amelynek témája azonban inkább szórakoztatóan lebilincselő, mintsem elrettentő. A Színák — Veress szerzőpár egy olyan tárgykört tekint át, amely az etológust, pszichológust, nyelvészt s velük együtt talán valamennyiünket nagyon érdekel: hogyan „beszélgetnek" az állatok. Sehogy sem — mondhatnánk, hiszen az ember és az állat közötti legfőbb különbségként éppen a nyelvnek mint gondolataink kifejező eszközének meglétét, ill. az állatok esetében hiányát szokás felhozni. Igen ám, csakhogy amint az emberi kommunikáció is megvalósulhat nyelven kívüli eszközökkel (gesztikuláció, mimika, különféle jelrendszerek ...), az állatok is képesek egymással vagy akár az emberrel is társalogni. A könyv szerzői az állatok közlésmódját vizsgálva megállapítják, hogy szinte valamennyi érzék egy-egy jelzésrendszer alapját alkothatja. Ezért lehetséges, hogy míg egyes állatok a „szagos üzenetek — illatos vallomások" segítségével kommunikálnak, vagy esetleg a színek nyelvét használják, addig mások a vad pózok és gyengéd érintések, a riasztó üvöltések és selymes hangok közül választva közlik mondanivalójukat. Külön fejezetben olvashatunk arról, miként érvényesül a „hatodik érzék", a megsejtések furcsa világa az állatok közlésében, hogyan érzi meg a kutya, ki a jó és ki a rossz ember, mivel magyarázható az egyes állatfajok látnoki ereje, történetesen a földrengéseket megelőzően. Nem kevésbé érdekes része a könyvnek az ember és a csimpánzok beszédkészségét vizsgáló kísérletekről, illetve a nyelvtanulás során elért furcsa eredményekről esik szó. Fehér Péter KOCSIS ZOLTÁN $0* A PRÁGAI TAVASZON Az idei Liszt-év a 41. Prágai Tavasz dramaturgiáját is meghatározta. Örvendetesen sok Liszt mű hangzott el, s a Szent Vitus katedrálisban a Szent Erzsébet legendája is megszólalt. Külön figyelmet érdemel az a Smetana-termi szólóest, melyen Kocsis Zoltán kizárólag Liszt Ferenc műveiből játszott, mégpedig a gyakran hallható népszerű darabok helyett a ritkán megszólaló és filozofikus tartalmú öregkori szerzeményekből válogatva műsorát. Az est szünet előtti felének súlypontjában a patetikus koncert néven ismert mű állott. Ennek érdekessége, hogy egyenesen három változata van. Liszt elképzelése eredetileg egy egyzongorás zenekari kíséretes darab volt. Ezt a változatot idővel zenekar nélküli kétzongorás darabbá módosította, úgy ahogy manapság meg is szokott szólalni. Saját használatára azonban Nagy koncertszóló címen készített egy egyzongorás változatot is, melyet Kocsis örökké újat kereső szenvedélyével most műsorra is tűzött. Liszt zongorára írott müveinek hosszú sorában jelentős helyet foglal el a Les années de pélerinage, azaz a Vándorévek címen ismert három sorozat. Ezekben a művekben, különösen az első két sorozatban, fiatalkori svájci és itáliai utazásainak állít emléket. Ezt az első két kötetet weimari évei alatt rögzítette végső formába s 1858-ban jelentette meg. A harmadik sorozat viszont már a hetvenes évekből való s nyomtatásban csak 1883-ban látott napvilágot. E darabok keletkezésekor — Szabolcsi Bence találóan nevezi „Liszt Ferenc estéjének" — stílusa teljesen megváltozott. Az ifjú kor fényesen virtuóz pompája itt már teljesen háttérbe szorul s felváltja azt egy dísztelen, szinte kopár hangzásvilág, a lényegre összpontosuló szűkszavú tematika. Ennek az öregkori aszketizmusnak megfelelően a darabok mondanivalója is megváltozott, s a természeti és művészeti képek helyett befelé fordult monológok és szomorú, gyászzenés vallomások születtek. Aki csak nagyobb időközökben találkozik Kocsis Zoltánnal a pódiumon, kénytelen tudomásul venni azt a képlékenységet, melynek köszönhetően játéka és kifejezéseinek eszköztára állandóan módosul, fejlődik s azonosul a játszott mű szellemi és tartalmi mondanivalójával. Ez az azonosulási készség volt az, mely annyira magával ragadott és lenyűgözött a Vándorévek utolsó sorozatának hét darabját hallgatva. Varga József t 9
