A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-09-26 / 39. szám

költöztek, s azóta nem is járt szülővárosában, csak átutazott rajta.

Ahogy elnézem és hallgatom, szüntelenül arra gondolok, amivel az írásomat indítottam, amelynek a tulajdonképpeni értelme, hogy minden út Nyitrán keresztül vezet Rómába. Találgatom is, vajon városatyái jártak-e valaha is testületileg az örök városban? Ezt sem céltalanul teszem, hiszen most júliusban valóban felkerekedtek Nyitra vezetői, és hivatalosan jártak Batnában, algériai testvérvárosukban, amelynek hozzávetőlegesen 200 ezer lakosa van.

— Algériai barátaink tavaly jártak nálunk. Iskolarendszerünket, kulturális életünket, mezőgazdaságunkat, régészeti kutatásainkat tanulmányozták. Tanulni járnak hozzánk, ezt nem is titkolják, már 1987-re is aláírták velünk a kölcsönös együttműködési szerződést — mondja a szervezési és belügyi osztály vezetője.

Azok a nyitraiak tehát, akik úgy fogalmaztak eddig, hogy minden út Rómába vezet, de a városukon keresztül, most már változtassanak ezen, mert Batnába vezet innen az út! Sok mindent lejegyezhetek a felkészült és tájékozott osztályvezetőnél. A városnak például 1985. december

31-én 85 141 lakosa volt, s ebből 4 379 volt a nő. Ezt azért említem, mert a még teljesebb foglalkoztatottságuk állandó gond.

Nem sorolom fel Nyitra régebbi és újabb üzemeit, lakónegyedeit, inkább arról adok hírt, hogy a nyolcadik ötéves tervben elkészül az Andrej Bagar Színház új épülete, folytatják a történelem annyi viharát túlélt vár felújítási munkálatait, bővítik és tovább tökéletesítik az egészségügyi hálózatot, befejezik a nyugdíjasok száztíz férőhelyes, bennlakásos épületének s megkezdik egy további százötven férőhelyesnek az építését, korszerűsítik a városi uszodát, amelyre a helybeliek olyan régtől várnak.

Nem akarok Nyitra fejlődésével illetve fejlesztésével foglalkozni. Ha mégis időzöm ennél, azért teszem, mert a város utcáit róva, nyüzsgő, kígyózó emberáradata között járva (az Agrokomplex megnyitásának másnapján) az jut eszembe, hogy Végh Antal, az ismert magyarországi író azt írta évekkel ezelőtt amerikai útijegyzeteiben, hogy az Egyesült Államok egyik nagy áruházában még csörgőkígyópörköltet is látott konzervdobozban. Meg is kérdezte a tulajdonost, vásárolja-e a szokatlan ételféleséget valaki, s azt a választ kapta, hogy nem. Ennek ellenére tartják, mert ha netán mégis keresnék, a vevőnek semmire nem mondhatják, hogy nincs.

A Végh Antal ébresztette gondolattól felvillanyozódva pillantok Nyitra egyik nagy és szép létesítményére, a Prior Áruházra. amely a belvárosi legnagyobb útkereszteződés közelében emelkedik a magasba, s főbejáratánál nagyobb a ki-berajzás, mint a méhkaptár nyílásánál rajzás előtt. Kérdezhetném Čipov Ladislav mérnök igazgatóhelyettestől, mennyi naponta a vevő, de nekem egyre csak Végh Antal útijegyzete motoszkál a fejemben, abból is a kígyópörköltről szóló rész, így aztán csak hallom, nem gondolkozom róla, hogy az áruháznak 560 alkalmazottja van és évente 330 millió korona forgalmat bonyolít le.

Nehezen, bátortalanul szánom rá magam, de azért megtudakolom a tizenkét esztendős Prior igazgatóhelyettesétől, hogy csörgőkígyópörkölttel tudna-e az

áruház szolgálni? Úgy néz rám, mintha azt kérdeztem volna tőle, van-e krokodil a Nyitra folyóban? Mikor azonban rájön, miét akarok tudni ilyen badarságot, azt mondja:

— Áruházunkban teljes a választék. Aranyékszeren és személygépkocsin kívül mindent árulunk. Csörgőkígyópörköltet kivéve — teszi hozzá tréfálkozó hajlandósággal.

— Nem is lenne rá gusztusom — nyugtatom meg.

Nyitra ipara jelentős, mégis inkább diákvárosként él a köztudatban. Két gimnáziumában és öt szakközépiskolájában több mint 4 000 diák tanul. Pedagógiai és mezőgazdasági főiskolájának évente körülbelül 4 500 hallgatója van. Ilyen módon a városhoz nekünk, csehszlovákiai magyaroknak is közünk van. Immár negyed évszázadnál is régebbtől nevelik itt általános iskolák számára a pedagógusokat. Rajtuk keresztül a tanítványok tudatába is belekerül Nyitra. Szívesen emlékeznek főiskolás éveikre egy-egy órán ...

Keresem Szeberényi Zoltán docenst, a magyar tanszék vezetőjét. Révész Bertalan docenst, a főiskola tanárát, Alabán Ferencet, a tudományok kandidátusát, akik Nyitráról időnként jó értelemben felbolydítói nyugalomra hajlamos szellemi életünknek, de nyári szünet lévén, nem találom otthon őket. Nem tudok elbeszélgetni velük a magyar pedagógusképzés helyzetéről. így jár az, aki nem jelenti be előre az érkezését!

A várost járom még körbe, legfőképpen a szállodák környékét. A Zobor Szállót egészen újjáépítették, majdnem húszmillió korona költséggel, a Nyitra Szálló is régebbtől szolgálja a vendégek kényelmét. Míg az egyik fodrászüzemben várakoztam, valaki azt mondta nekem:

— Nyitrán nincs látnivaló! Nyitra nem kiránduló központ!

Nem értettem vele egyet. A Zobor-hegy ma is ékessége a vidéknek. Legmagasabb pontjára (588 méter magas) felvonó viszi az érdeklődőket. A vár környékén is van mit látni, a város műemléknek nyilvánított épületei és régi templomai is lenyügözőek.

Baumann Štefan, a Szlovákiai Statisztikai Hivatal nyitrai kirendeltségének igazgatója, aki ötvenöt éves és őslakos, azt mondta a hivatalában:

— Együtt nőttem a háború utáni Nyitrával! Szülővárosom a háború után nőtt meg! A felszabadulás esztendejében csupán huszonhatezer lakosa volt. Ma talán már túlságosan is nagy ez a város! Járásunk lakosságának a negyvenegy százaléka él benne.

Az ősz hajú, szembetűnően napbarnított igazgató egyik témáról a másikra vált. Tisztább lehetne a város, hallom egyik pillanatban, de egykor majd minden tekintetben példás lesz, hallom a másikban, aztán statisztikus mivoltát feledtetve Nyitra éghajlatáról kezd beszélni.

— Az ország legszárazabb területe a miénk! — mondja. — Utoljára június elején esett itt eső! Városunknak évente körülbelül tizenhat trópusi napja van. Az idén kétszer annyi volt.

Aztán a képzeletbeli meteorológiai intézet ajtaján átlépve szülővárosának földrajzi fekvését magyarázza, büszkén mondja ő is, amit már másoktól is hallottam:

— A világnak két városa fekszik hét dombon: Nyitra és Róma ...

Újra kint az utcán, a tűző napon, mohó kíváncsisággal olvasok bele a hivatalban kapott statisztikai adatokba, amelyek azt is tartalmazzák, hogy a Nyitrai járásnak 14 567 magyar nemzetiségű lakosa van.

A magyar szó nem szokatlan sem a környéken, sem a városban.

MÁCS JÓZSEF

Soltész László, az egyesített szövetkezet első elnöke

korlatilag hét gazdasági központot alakítottak ki, amelyből ötben folyt mezőgazdasági termelés; egy a szállítást bonyolította, egy pedig a kőbányát üzemeltette. Minden gazdasági részlegre — központba — külön gazdasági vezetőt neveztek ki. A fő termelési ágazatok vezetői a központból irányították az egyes részlegek munkáját. Az egyesített szövetkezetben már elérték azt, hogy minden föágazat élére főiskolát végzett szakember került.

Az egyesülést követő időben egyik fontos részletmunka volt a mezőgazdasági — főleg pedig a szántóterület — átrendezése. Ennek az lett a pozitív következménye, hogy a szántóterületen lényegesen nagyobb táblákat hoztak — hozhattak — létre, mint amilyenek korábban voltak. E táblák nagysága 70—150 hektár között mozgott, s lényege az volt, hogy a korábbi parcellák számát mintegy 35 százalékkal csökkentette. Ez a területi átrendezés nagyban hozzájárult a növénytermesztés koncentrációjához, a ázakosítás megteremtéséhez^ valamint a nagy teljesítményű gépek gazdaságos kihasználásához.

A szakosítással kapcsolatban azt is meg kell említeni, hogy megszüntették egy sor intenzív növényféle termesztését, s ezeket olyan növényfélékkel helyettesítették, amelyek termesztése gazdasági szempontból nagyobb haszonnal kecsegtetett.

A szövetkezet növénytermesztésének a struktúrája így jelentősen megváltozott. Lényegesen nagyobb területen termesztettek már 1973-ban szemes kukoricát, silókukoricát és főleg repcét; ezzel szemben csökkentették az árpa és a szántóföldi takarmányok termőterületét.

A növénytermesztés átállása és átszervezése az egyesítés után viszonylag gyorsan végbement, s mi több, a terméseredmények is fokozatosan emelkedtek. 1972-ben búzából az átlagtermés 27,18 mázsa, de 1973- ban már megközelíti a negyvenet. Az árpa hektáronkénti termésátlaga is állandóan 30—40 mázsa közötti; míg a szemes kukoricánál megközelítik az 55 mázsát, ami az

itteni viszonyok között ezekben az években kiváló eredménynek mondható.

A növénytermesztéssel szemben az állattenyésztés átszervezése lényegesen több időt és nagyobb anyagi befektetéseket követelt. A korábbi kisebb gazdaságok istállói lényegében elöregedtek s azoknak a céloknak csak nagy megszorításokkal feleltek meg, amelyek az egyesített szövetkezet állattenyésztésének fejlesztésében szerepeltek. A hosszútávú tervek szerint ugyanis tejtermelésre — ezt Kassa (Košice) közelsége indokolta — és borjúnevelésre kellett szakosodnia a gazdaságnak, ami azt jelentette, hogy több ezer szarvasmarha számára kellett megfelelő színvonalon istállókat biztosítani. A bodolói központban ezek szerint egy 800 férőhelyes tehénistállót, Somodiban pedig 3 500 darab borjú nevelésére kellett korszerű istállókat építeni. De Debrődön, Jánokon és Péderen is hasonló nagyságrendű beruházásokat kellett eszközölniök rövid pár esztendő leforgása alatt, hogy a tervezett szakosított állattenyésztést létre tudják hozni. Ezzel párhuzamosan jelentős rekultivációs tevékenységet is folytattak, amelynek tervezett összértéke 1972—75 között megközelítette a 8 millió koronát.

1975-ben a makranci szövetkezet is csatlakozott a „Szövetkezetek Vili. Kongresszusa" egyesített szövetkezethez. Ezzel létrejött az a gazdasági egység, amely területe és termelési eredményei alapján jelenleg Kelet-Szlovákiában az egyik legjelentősebb mezőgazdasági nagyüzem. E gazdaság összterülete 6 439 hektár, s állandó dolgozóinak a száma meghaladja a nyolcszázat.

GÁL SÁNDOR (A szerző felvételei)

13