A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-26 / 39. szám
Azzal kezdem, hogy írásom kesernyés hangulatú, s itt-ott talán kegyetlen is lesz. A téma mindannyiunkhoz kötődik azzal a természetes ténnyel, hogy megszülettünk és egyszer meghalunk. Bölcsőtől a koporsóig mindannyian végigjárunk egy utat, ki rövidebbet, ki meg hosszabbat. Nem mindegy, hogy a két állomás közt hogyan élünk, mit kapunk a sorstól útravalóul, és az sem mindegy, hogyan, milyen körülmények között fejezzük be. Azokról és azokért szól az írásom, akiknek az életük hajnalán nem kél fel a nap és soha nem ragyogja be az arcukat, sem a lelkűket: ők a testi és szellemi fogyatékos gyerekek, fiatalok ... És írok azokról az emberekről, akik a századforduló táján születtek, végigverekedték az életüket, valaha erőtől duzzadó fiatalok voltak, tudtak nevetni és szeretni, gyerekeket szültek és neveltek, s akiknek olykor-olykor a boldogság is feldalolt a szívükben, de közben megöregedtek, megfáradtak, kiégtek és magukra maradtak. Vannak szerető és hálás utódok, akik nem dobják el maguktól a megöregedett szülőket, de vannak bizony embertelenek és hálátlanok is, akik nem gondoskodnak róluk. És öfeléjük nyújtja ki a társadalom segítő kezét azzal a nemes céllal és szándékkal, hogy ne kelljen rettegniük a holnapot. Ha nem is tudja megédesíteni az életüket, legalább megpróbálja enyhíteni a sorscsapásuk fájdalmait, s a szeretetet megpróbálja emberséggel, megbecsüléssel és gondoskodással pótolni. A hogyanra előbb a lévai (Levice) Járási Szociális Szolgáltatások Intézetében kerestem a választ. Ježkovsky Belo, az intézet igazgatója és Szobi Kálmánná, a helyettese, készségesen válaszolt a kérdéseimre. Tőlük tudtam meg a következőket: A lévai járásban 6 intézmény működik. Ebből 4 a nyugdíjas otthon, 2 pedig a testi és szellemi fogyatékosok szociális intézete. A 4 nyugdíjas otthonban — Léván (Levice), Szántón (Santovka), Dalmadon (Domadice) és Szódón (Svodov) 290 lakó él. Minden hely foglalt. A két további intézetben, Kereskényben (Krškany) Lontón (Lontov) 147 gondozott kapott elhelyezést. A járási igazgatóság 166 dolgozót foglalkoztat. Rajtuk kívül 182 gondozó látja el a saját lakásában élő 252 idős embert. Bevásárolnak, kitakarítanak, ebédet hordanak, segítenek a tisztálkodásban, s intézik a gondozottak ügyes-bajos dolgait. A gondozóknak az intézet 1 millió 240 ezer koronát fizet ki évente. Egyébként az igazgatóság évi költségvetése 13 millió korona. A lakók által befizetett összeg 3 millió 600 ezer koronát tesz ki (havi 690 korona). A járás területén 10 higiéniai központ működik, melyekben díjtalan a fürdetés, masszírozás, manikürözés, pedikűrözés hajvágás és borotválás. Az első félévben 1 265 kezelést végeztek el a központokban. S ami a jövőt illeti? 1988 decemberéig felépül egy 151 férőhelyes, penziószerű lakóház 17 millió koronás költséggel. Benne a magányos, idős emberek élhetik a maguk megszokott életét, de ha rászorulnak, minden gondoskodást megkapnak. Mindez arról tanúskodik, hogy államunk — ha nem is mindent —, sokat tesz a rászorult emberekért. Útban Kereskény (Krškany) felé, különböző gondolatok fészkelődtek bennem. Én is voltam szülő — most már nagyapa vagyok —, tudom, milyen jó érzés szépen fejlett gyereket és egészséges unokát tudni magam körül. El tudom képzelni, milyen fájdalmas érzések hasogatják és milyen bánat terhét hurcolja magában az olyan szülő, akinek testi és szellemi Szobi Kálmánná. Líška Peter és Ježkovsky Belo igazgató és Szobi fogyatékos a gyermeke. Két véglet. Martišková Anna nevelőnő Kálmánná, a helyettese Az egyikből öröm, a másikból keserű bánat fakad. Bele lehet nyugodni? Meg lehet békélni a megváltoztathatatlan tényekkel? Igen is, nem is, mert az élet kérlelhetetlenül megy tovább, a nyárra ősz, a télre tavasz jön, színpompás, illatos, sajnos nem mindenki számára. Az intézet hathektáros területen, gyönyörű környezetben fekszik. A betonozott utacskák, a gondozott pázsitfű, a sok színben pompázó virágok, s az évszázados lombok, megnyugtatóan békés képet tükröznek, nem beszélve a már-már kínosan példás rendről és tisztaságról — akár egy cigarettacsikket sincs szíve eldobni az embernek. Mindez értük van, az intézet 107 lakójáért, akiknek a furcsa összetett és bonyolult lelki világukat vajon megérti-e valaki? Néz az emberre a kék vagy dióbarna szemével, de tekintetéből hiányzik a leglényegesebb: az értelem. Füle ugyan hallja a lombok közt búgó vadgalambot, a rigó füttyét, a rádióból kiszűrődő muzsikát, de vajon megérinti-e a lelkét, átmelegíti-e szívét? Líška Peter immár öt éve az intézet vezetője. Sokoldalú, örökmozgó, tettrekész ember. Azt kívánja meg a Ebéd után kicsit napoznak, elbeszélgetnek a nyugdíjas ház lakói. Dr. Tyller szívesen meghallgatja a panaszaikat.
