A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-19 / 38. szám
Szíriának nagyon gazdag a múltja. Több mint ötven század kultúrája hagyott nyomot az országon. Szíria északkeleti részében az Eufrátesz partján a szemita arameusok óriási királyi palotájának maradványai láthatók: Itt volt a világ egyik legrégibb városa. Erre utalnak az antik ugaritbeli Rás Samara-i leletek is, melyek rendkívül értékesek. Az időszámításunk előtti 2. évezredben más szemita törzsek (zsidók, arameusok, Arab-félszigeti nomádok) nyomultak Szíria területére. Az i. e. 9. évszázadban az arameus törzsek nagy királyságot alapítottak itt, a damaszkuszi Ommajád mecset helyén az ő szentélyük állt. Az i. e. 1. évezredben Szíriát felváltva az r á*r egyiptomiak, az asszírok, a hettiták, a perzsák és a macedóniai görögök uralták. Később Róma Szíriát gyarmatbirodalmának részévé tette. A görögök és rómaiak uralma alatt is szemita jellegű volt az ország, mivel a nomád törzsek továbbra is áramlottak az Arab-félszigetröl. Szíria területére jellemző volt, hogy ősrégi idők óta arra vezettek a karavánutak, főleg az ún. Selyemút, melyen Indiából, Perzsiából és Mezopotámiából szállították az árut, ehhez a mai Jordániában (az is „Nagy Szíriához" tartozott) csatlakozott az ún. Tömjénút (az Arab-félsziget déli részéről indult). A hosszú karavánok a sivatag viszontagságaitól kimerülve oázisokat kerestek, ahol pihenőhelyet, vizet és élelmet lelnek. • A karavánutak ilyen oázisa volt Damaszkusz, mely kb. az i. e. 5. évezredben keletkezett és az ország közepén fekvő ókori Tadmor is. A Földközi-tengerhez igyekvő karavánok szívesebben utaztak a sivatagon keresztül, mint az Eufrátesz mentén, ahol rablótámadásoktól kellett tartaniuk. Tedmorban élénk kereskedelmi élet folyt, sok kereskedő települt ide: a szélrózsa minden irányából érkező árut adták-vették. továbbá kézművesek és iparosok laktak itt, akik a karavánok felszerelését javították és újakat gyártottak, továbbá földművesek, akik élelemről gondoskodtak és zsoldosok, akik a helyenként fel-feltűnő beduinok ellen védték meg a karavánokat. A tadmori íjászok a római hadseregben teljesítettek szolgálatot. Sok Kínából és Indiából induló karaván két-háromezer tevéből állt; milliós értékeket szállítottak (gyöngyöket, drágaköveket, tömjént, festőanyagokat, illatszereket, fűszert, szőrméket, szőnyegeket, elefántcsontot). A tadmori kereskedők jól eladták a nyugat felől érkező árut is, a libanoni bort, a föníciai bíborral festett gyapjúanyagokat, az aranyból, ezüstből és üvegből készült föníciai díszeket. Az ókori Tadmort a világban inkább Palmyraként ismerik, (= „a pálmák városa"), mai arab elnevezése ismét Tadmur. A datolyapálmákkal övezett város ma ötezer lelket számlál, 400 méter a tengerszint feletti magassága. Damaszkusszal 210 km-es aszfaltút köti össze. Palmyrát szépsége miatt a költői hangulatú útleírások a „sivatag gyémántjaként", a „sivatag gyöngyeként", a „sivatag királynöjeként" emlegetik. Az eredetileg karavánokat kiszolgáló település lakói annyira meggazdagodtak, hogy rendszeres perzsa és római fosztogatásnak voltak kitéve. I. e. 64-ben Szíriát elfoglalták a rómaiak. Később Palmyra területén egy független királyság alakult. Tiberiusz római császár uralkodása alatt i. sz. 14—37 Palmyra illetékköteles lett. Hadrianusz császár 129-ben szabad várossá léptette elő, 210-ben Szeptimusz Szeverusz római kolóniává. 262—264 között a palmyrai Odainath királynak sikerült a rómaiaktól visszahódítania egész Mezopotámiát. Halála után 266-ban a Róma elleni harcot özvegye, Zenóbia folytatta. Eme bűbájos, művelt és energikus királynő hadai Egyiptom és Kisázsia nagy részét elfoglalták, tehát a Római Birodalom keleti része, Mezopotámiától a Boszporuszig átmenetileg az ő hatalma alá került. Temérdek pénz felhasználásával aztán néhány év alatt Zenóbia egy páratlan szépségű várost építtetett. 271-ben Aurelianusz, a vaskezűnek nevezett új római császár rájött, hogy tárgyalással és fenyegetőzéssel semmire se megy a hatalomtól megmámorosodott királynővel, ezért egy óriási hadsereg élén elindult Szíria felé. Zenóbia egészen Palmyráig hátrált, ott akarta kivárni a perzsa segítséget, ami azonban nem érkezett meg. A királynő észrevétlenül akart a római sorok között átjutni az Eufrátesz mögötti perzsa hadakhoz. A rómaiak azonban elfogták, visszavitték Aurelianusz palmyrai táborába. 272 őszén a város megadta magát. A királynőt Rómába vitték, ahol arany bilincsben kellett részt vennie a császár triumfális felvonulásán. Egy évvel később Palmyrában fellázadtak a római helyőrség ellen. A felkelést Aurelianusz vérbe fojtotta, a várost felégette, az erődöket romhalmazzá változtatta, a lakosságot csaknem 20
