A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-29 / 35. szám
innen— Elkészülni, vigyázz, rajt! És már indulhat is a gokart! Mint óriás nyakláncok emelkednek a magasba az Ural vidékén épülő távolsági villanyvezetékek. A világ jelenlegi legmagasabb embere Gabriel Estevao Monjan Mozambikban lakik. 41 éves, 245,7 centiméter magas, súlya 190 kilogramm. zeti Színházban. Az előbbiben táncokat tanít be, az utóbbiban a kórust „mozgatja". Legújabb munkája a prágai Laterna Magicához köti: Vladimír Godár Orbis sensualium pictus című zenéje alapján táncban mondja majd el, mit tud a világról, az életről, az emberekről. Huszonhat éves. — Ha tánc, akkor gondolatot, tartalmat, filozófiát hordozó mozdulatok — vallja. — Plasztikus, természetes, dinamikus lépések. Olyanok, mint Béjart Tavaszünnepében, vagy Markó Bolerójában. Balanchine arra int: „ne játsszunk, csak táncoljunk!" Tőlem távol áll ez a fajta stilus. Én a táncszínház híve vagyok. Azé a táncszínházé, ahol egyetlen mozdulat sem hat öncélúnak, ahol nemcsak az előadók technikája, hanem a mű gondolati gazdagsága is elkápráztat. Mint Grigorovics Rettegett Ivánjában vagy Seregi Spartacusában. És ugyanezért tisztelem Šmokot is: nálunk ö volt az első, aki megelégelte az „állóvizet". Aki kezdettől fogva azt hangsúlyozta, hogy a mozdulatokat nemcsak logikával, hanem érzelmekkel, feszültséggel is meg kell tölteni. Én nem állítom, hogy egy jól sikerült előadás meg tudja váltani a világot, de hogy begyógyíthatja a lelki sebeket, abban hiszek. Persze, csak akkor, ha a koreográfus a máról, századunk emberéről, a mi életérzéseinkről, vágyainkról szól. Ha nem, nem sok értelmét látom az egésznek. — Ha táncosok, akkor Jiri Kylian, Alicia Alonso és Markó Iván táncosai, akikben elképesztő kitartás, mérhetetlen akarat munkál. Akik szépek, szuggesztívek, tehetségesek. Akik elhitetik velem a magányt, a ridegséget, az érzelmi sivárságot, de a zabolátlan szenvedélyt, a szerelmi beteljesülést és az apollói harmóniát is. Ezt szeretem bennük: a tiszta hangokat, az őszinte gesztusokat, a lelki gazdagságukat. Vagyis azt, amivel a mindennapi életben engem is le lehet szedni a lábamról. — Ha táncfilmek és musicalek, akkor nekem a Mindhalálig zene, a Hair, a Macskák és a Chorus Line. Amelyekben egyszerre érint meg a tánc, a muzsika és a mondanivaló. Amelyek akkora hatással vannak rám, hogy a végén újra és újra úgy érzem: ezen a pályán csak akkor teremnek babérok, ha mindent egy lapra tesz az ember. Különben nem. Biztos, hogy nem. — Ha klasszikus zene, akkor Haydn, Mahler és Bartók zenéje. Legújabb koreográfiámhoz mégis egy szlovák zeneszerző munkáját választottam, a harmincéves Vladimir Godár megrázó erejű kompozícióját. Ülök a szobámban, ezerszer oda-vissza tekerem a szalagot a magnón, s közben egyfolytában kezeket látok magam előtt. Szenvedő, magányos kezeket. A mozdulatok még nem fontosak számomra. Ilyenkor csak azt akarom tudni, hol, milyen a zene ritmusa, hol lassul le és hol kap ismét erőre. Aztán a gondolatok, az érzelmek láncát, a helyzetek logikumát keresem. S ha már tisztán látom az egész ívet, akkor-kezdek csak hozzá a tánc felépítéséhez. De lehet fordítva is — a mondanivalóm megvan, és ahhoz keresek kifejező muzsikát. A többi pedig a színpadon dől •*- • - SZABÓ G. LÁSZLÓ (Gyökeres György felvétele) MINDENT :GY LAPRA Táncról és zenéről Ondrej Šothtal Hatásosabb startot nem is kívánhatott volna: Gershwin Kék rapszódiájában ő volt az Idegen az éjszakában. Hideg, azúr színű fényben egy hódítóan elegáns, de könnyen sebezhető fiú, aki megszállottan keresi a szépet, az igazat, az emberit. Úgy táncolt, hogy minden mozdulata felért egy tiszta szóval, minden tekintete egy erőteljes vallomással. De a folytatás már valami más, hisz Ondrej Šoth végül is nem táncos — koreográfus! Főiskolai tanulmányait 1983-ban fejezte be Bratislavában; első sikereit a Štúdio S-ben aratja a Show-mixszel és a Kócos gentlemanekké. A zenés-szórakoztató műsorok után a kassai (Košice) színház nyit kaput előtte: Carmina buraná\át, amely a Napot, a földet. a természetet dicsőítette, az „új fiút", aki megmenti az ősök hagyatékát, azóta is az elmúlt évek egyik legizgalmasabb balettelőadásaként jegyzik. Kassa után Prága következik: Pavel Šmok együttesétől kap meghívást a fiatal koreográfusok estjére, amelyen egy folklórízű egyfelvonásossal mutatkozik be. Közben hívja a tévé, s új lehetőségeket kínál neki a Barrandov és a Koliba is. Így fűződnek az ö nevéhez az Angyal és ördög a testben, a Holle anyó és a Szekérnyi fájdalom című filmek táncbetétei és sok-sok televíziós könnyűzenei műsor koreográfiái. Aztán „prózai" megbízásokat kap. Csehov Három nővérének, majd Euripidész /Mécteájának színpadra állításában működik közre a Szlovák Nem8
