A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-22 / 34. szám
ONNAN HAIIßTriM-OLVASTUK-LATTUK A varsói állatkertben szegény ocelotnak (magyarul régebben párducmacskának is nevezték), megfájdult két foga. A foghúzást, igaz altatással, de jól viselte. A Karéi ASZSZK Kizsi szigetén érdekes skanzent építettek, ahol a környék régi épületeinek mása látható. Nemcsak a hazai, de a külföldi turisták is szívesen keresik fel e szép helyet. Mai Ling kínai artista, akit „kígyónőnek" is becéznek, már hatéves kora óta rendszeresen gyakorol. Persze a gyakorlás mellett tehetsége is van a Kínában olyan népszerű művészethez. Kertész Manó: SZOKÁSMONDÁSOK Furcsa, alig használt szó Kertész Manó könyvének a címe, mégis találó, hiszen összefoglalja mindazt, amiről szól. Ritka, feledésbe merült, de akár ma is használatos szólásmondásainkat, közmondásainkat gyűjti figyelemreméltó rendbe, teszi ma is használható-értelművé, érthetővé mindenki számára. Az utóbbi időben nálunk, s másutt is jelentek meg hasonló témakörű művek, gyűjtemények, de ennyire az alapokig, az alapjelentésekig megbízhatóan visszanyúló munka az én ismereteim szerint még nem. Az első kiadás óta (1922) eltelt idő használt szólás- és közmondásaink nagy részét a feledésbe rostálta, pedig hát a folklór eme virágai legalább anynyira fontosak és szükségesek számunkra, mint a népdal vagy a táncismeret. Hogyan is írja Archer Taylor: „A közmondás eligazít az élet nehézségei között, összefoglal egy helyzetet, ítéletet oszt, vagy cselekvési irányt szab meg. Vigasztalást nyújt nagy és kis bajban, vezérfonalat ad kezünkbe, midőn választani kell. Az átlagember erkölcsiségét fejezi ki. Óvatosan és konzervatív módon a középutat ajánlja." Kertész szó- és jelentésmagyarázatai érezhetően teljességre törekvők, s ha szakértők számára esetleg vitathatók is, szándékukban, történeti levezetésükben mindvégig tiszták, értelemre törők. Tájainkon az első szólás-gyűjtemény 1598-ban jelent meg Bártfán, Baranyai Decsi Csimor János összeállításában, az utolsó pedig ez a munka, amit szíves figyelmükbe ajánlok. (soóky) A 20. SZÁZAD CSEH IRODALMA A szépirodalmi sikerkönyvek mellett napjainkban a különféle enciklopédiák, szótárak, lexikonok és kézikönyvek legkeresettebbek a könyvpiacon. Feltehetően ez a tény a magyarázata, hogy a Československý spisovateľ könyvkiadó az utóbbi esztendőkben szinte évente jelentet meg egy-egy a cseh irodalom valamelyik szakaszát bemutató kiadványt. A legújabb jelentős vállalkozás eredménye, „A 20. század cseh írói" című kötet, vagyis — a .címet még kicsit pontosítva — az első világháború befejezésével kezdődő és napjainkig tartó időszak cseh irodalmárait (és irodalmát) összefogó és bemutató kézikönyv. A kötet szerzői kollektívája a Csehszlovák Tudományos Akadémia Cseh- és Világirodalmi Intézetének brnói részlegén állt össze, a szerkesztői feladatokat pedig az ismert cseh irodalomtudós, Milan Blahynka látta el. A kézikönyv — amint arról annak szerkesztője is szól, nagyjából kötetlen folytatása az 1982-ben megjelent, a 19. század, valamint a 20. század kezdetének cseh irodalmárait és irodalmát összefogó kézikönyvnek. Ez újabbnak azonban nemcsak szerzői gárdája, hanem bizonyos értelemben nézőpontja is változott az előzőhöz képest, ami annyit jelent, hogy a kortárs irodalom értékelésénél már figyelembe kellett venni az irodalmi életben az általános és technikai fejlődéssel törvényszerűen bekövetkezett szerkezeti eltolódásokat is (mint például a rádiós vagy televíziós műfajjal járó változások). A mintegy kétszáznyolcvan alkotó bemutató, aránylag terjedelmes szócikkek mindegyike az adott szerző életrajzi adatait sorolja fel elsőként, meghatározza a tárgyalt személyiség generációs, műfaji besorolását a cseh irodalmi kontextusba, majd a kötet arányaihoz viszonyítva bőséges terjedelemben elemzi — kötetben, sajtóban megjelent művein keresztül — irodalmi munkásságát. kellő figyelmet és tért szentelve többek között műfordítói ténykedésének is. A kézikönyvben tárgyalt irodalmárok előbb említett száma, s egyáltalán a kézikönyv jellege sejtetik, hogy a kötet önmagában nem rajzolhatja meg a felölelt időszak cseh irodalmának teljes képét, arra csak egy majdani, megfelelő időtávlattal bíró, széleskörű irodalomtörténeti vállalkozás lehet képes. Németh Gyula IRODALOMKRITIKÁNKRÓL - SZLOVÁKUL Velünk, azaz megkérdőjelezett irodalomkritikánkkal foglalkozik a Nové slovo 1986. július 3-án megjelent 26. számának Panoráma rovatában a „S ňou, bez nej" (Vele, nélküle) cím alatt publikált Karol Wlachovský cikk. Megírására Wlachovskýt két tény is késztette. Az első: megjelent szlovákul Grendel Lajos Odtienené oblomky című triptichonja (amely az Éleslövészet. Galeri. Áttételek c. regényeket tartalmazza), s kedvező fogadtatása ráterelte a szlovák irodalmi közvélemény figyelmét a csehszlovákiai magyar irodalomra. Másodikként az 1986. május 22-ei Magyar Nemzet Tóth Lászlóval készített interjúja említhető, amely „szigorúan diagnosztizálja" a csehszlovákiai magyar irodalomban uralkodó állapotokat és elmarasztalja irodalomkritikánkat. Wlachovský is felhánytorgatja, hogy a Grendel triptichonnal (melyet szlovák irodalmi berkekben a csehszlovákiai magyar irodalom csúcsának tekintenek, s melyet nemrégiben a Szlovák írószövetség Dijában részesítettek). s különösen annak harmadik regényével (Áttételek), nem számítva a Magyarországon, valamint a szlovák lapokban, folyóiratokban és rádióban megjelent kritikákat, hazai magyar irodalomkritikánk alig foglalkozott. Sőt, ha olyan fiatal kritikusok, mint Lacza Tihamér, Tóth Károly és Fülöp Antal nem ragadtak volna tollat, azt is mondhatnánk, hogy agyonhallgatták, ignorálták. Karol Wlachovský szerint egy jó tucatot is kitévö kritikusainknak mintha nem volna kedve kritizálni, holott publikációs lehetőségeik nem rosszabbak, mint szlovák kollégáiké. Bátor és kissé vehemens kivételként Dusza István, Lacza Tihamért említi. Megállapítja továbbá, hogy Koncsol László és Zalabai Zsigmond tulajdonképpen elhalgatott; Mészáros László és Alabán Ferenc (sajnos!) csak alkalomadtán publikálnak, az idősebbek meg — Fonod Zoltán, Csanda Sándor, Turczel Lajos — főleg irodalmunk múltjával foglalkoznak. Karol Wlachovský a továbbiakban kitér az Irodalmi Szemle múlt évi szeptemberi és októberi számában irodalomkritikánkról folytatott ankétra. Egyetértőén idézi Koncsol Lászlót, Alabán Ferencet és Rácz Olivért. A cikkíró kritikusgárdánk tagjai között fennálló generációs ellentétek tompításában látja irodalomkritikánk további fejlődésének útját. Ardamica Ferenc ✓ GITÁRMUZSIKA '86 Aki kellemes nyárestéken szívesen hallgat dallamos komolyzenét, az messzemenően egyetérthet a bratislavai kulturális rendezvények nyári eseménysorozatát szervező intézményeknek azzal az esztendők óta nyomon követhető törekvésével, hogy a gitármuzsika klasszikus értékű műveit — élvonalbeli előadók tolmácsolásában — megismertesse a zenebarátokkal. Az Egyetemi Könyvtár barokk udvarán ugyanis évről évre növekvő népszerűségnek örvendenek azok a koncertek, amelyek azt bizonyítják, hogy a gitár a maga művészeti szférájában semmivel sem értéktelenebb vagy igénytelenebb hangszer, mint hangversenydobogókon sokkal gyakrabban fölhangzó zongora vagy hegedű. A „vaskalapos" felfogásbeli sémákkal ellentétben a gitár egészen egyedi, mondhatnám hasonlíthatatlan stílusú muzsikálásra ad lehetőséget, amit a gitárvirtuózok fölényes eleganciával olvasztanak be a komolyzene szerteágazó formanyelvébe. Jobbára olyan hangversenyeken, amelyeket mesteri szólók, elegáns ritmusváltások, varázslatosan könynyed rögtönzések avatnak emlékezetesekké; ahol a húrok pengetését élvezve az érzelmesség és a temperamentum nagyszerű egyensúlya kápráztatja el a hallgatót. A Kulturális Nyár rendezőinek meghívására a gitármuzsika bratislavai fesztiváljának hangversenyein ebben az esztendőben öszszesen kilenc művész lépett közönség elé. A külföldről érkezett muzsikusok közül főként a nemzetközi gitárversenyek többszörös győztesének: Leonardo de Angelisnek szereplését, valamint a két koncertet is adó, Scarlatti-, vagy Paganini-átiratokat, dél-amerikai vagy spanyol dallamokat egyaránt kitűnően játszó NSZK-beli Wolfgang Lendle bemutatkozását kísérte megkülönböztetett figyelem. Mármint a kritikusok és a szakma részéről, mert a közönség a többi hangversenyt szintén hálásan pártfogolta. így a prágai Štépán Rak, a francia Robert Aussei, a magyar Androvicz István vagy a bratislavai Vladimír Tomčányi hangversenyén is megteltek a patinás könyvtárudvar széksorai. A Gitármuzsika Napjainak koncertjei nemcsak a dobogóra lépett művészek hangszertudásának s zenei leleményének nagyszerű példáit bizonyították, hanem azt is, hogy ez hagyományos hangversenysorozat a Kulturális Nyár legrangosabb rendezvényei közé sorolandó. Miklósi Péter * 9
