A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-08 / 32. szám
Kovács elvtársat és megkérdezem, hogy is volt azzal az értekezlettel. A csapdába esett Bohó mindkét kezét a feje fölé emelte. — Megadom magam, nem kell sehová hívnia, nem volt semmiféle értekezlet. Csak kigondoltam, mert restelltem, hogy nem tudom, ki hívott és mit akart. Ugyanis rettenetesen részeg voltam. — Próbáljon meg visszaemlékezni — nógatta az őrnagy. — Komoly dologról lehetett szó, éjszaka nem telefonálnak az emberek csak úgy. Bohó igazgató ellenkezve csóválta a fejét. — Ellenkezőleg, éjszaka követik el az emberek a legnagyobb marhaságokat. Képzelje el, néhány nappal ezelőtt éjjel két órakor azzal hivta fel a feleségemet egy gyerekkori barátnője, akit már tíz éve nem látott, hogy fia született, és nagyon kérte, látogassa meg. A feleségem másnap reggel vásárolt egy csokor virágot, egy csecsemőgamitúrát meg egy csörgőt, és elment a boldog mamához. Amikor át akarta adni a fiának a csörgőt, kiderült, hogy a gyerek már a nyolcadik évében van. — Ilyen játék már valóban furcsán hatott volna a kezében — hagyta rá az őrnagy. — De ahogyan így körülnézek, ön nem találja furcsának, hogy a felesége nem csinált rendet a tegnapi ramazúri után, mielőtt elhagyta a házat? — Igen, ez furcsa — ismerte el Bohó. — Sőt nagyon is furcsa. Nyilván nagyon sietett valahová, de hogy hová, azt nehéz megmondani. Kurta százados, aki már jó ideje bolyongott a helyiségben, a szoba sarkában álló antik szekrénykéhez lépett. Kíváncsian kinyitotta. Egy japán gyártmányú magnetofon volt benne. Anélkül, hogy engedélyt kért volna, lenyomta két gombját. Nyomban megszólalt, és a hangzavarból két férfi szóváltása hallatszott. A bíró egy szikrát sem segített nekünk — állította határozottan az egyikük. — Azt a büntetőt a mérkőzés elején meg kellett volna adnia még ha nem is akarta. — Ostobaság — ellenkezett a másik férfi —, nem kellett volna megadni két büntetőt. Olyan durvaság volt, hogy piros lapot érdemelt volna. — Halina, térj észhez, ne kisebbítsd a győzelmünket! Az őrnagy csak most kapcsolt, hogy a ma reggel megismert Mehere és Halina hangját hallja. — A szentséges úristenit, ne dühíts! — Halina ezeknél a szavaknál nyilván az asztalra csapott. — Hiszen a mi tróger játékosaink ma csapnivalóan játszottak. Ha nincs a bíró ... —> Ide hallgassatok, ti kötekedők, a bíróról szíveskedjetek inkább hallgatni. Még híre menne, hogy lefizettük, erre pedig semmi szükségünk. — A figyelmeztető hang kétséget kizárón Bohóé volt. Makk Oszkárba mintha e pillanatban belelőttek volna. A szekrénykéhez ugrott, és dühtől eltorzult arccal kikapcsolta a magnetofont. Azután az igazgatójához fordult... — Micsoda ostoba tréfa ez! Kinek az ötlete volt? — Ki másé, mint a feleségemé — felelte keserűen Bohó. — Mindig felveszi a beszélgetésünket, azután néhány napig szórakozik a számlánkra. Fürge őrnagy egyáltalán nem zavartatta magát, és a magnetofont újra bekapcsolta. Az ebben öt megakadályozni szándékozó Makkot fenyegetően lepisszegte. — Nyugalom, fiatalember, nyugalom. Üljön az asztalhoz, és töltsön magának egy dupla adag körtepálinkát, most talán jól jön. (Folytatjuk) Illusztráció: Gály Kati JÁN ONDRUŠ MILÁ HAUGOVÁ A kút A kút súlyos, a kutat nem tudod kitépni, gyökerei vannak, olyan mint a tölgy. Zöldes víz és álló, magától értetődő, magánvaló. Létrát eresztettek le, átvetették lábukat, egy kicsit féltek, odalentről kiabálták valamit, fölnéztek, látták a csillagokat. Háromszor belekotortak, láncot találtak, kék bögrét találtak, tűt találtak. Kiemeltek egy úszó almát Kimertek egy labdát teleszíva vízzel, fröcskölt mint a narancs. Kihúztak egy órát mint valami bűvészkalapból, már régen megállította a sár. A kút nem mozdult, hatalmas volt és ősrégi. Aztán kihúzták azt, ami eltömte a forrást, egy sisakot. Szótlanul kimásztak, úgy vitték a sisakot mint egy diadaljelet, aztán ledobták, vasvillával szurkálták. A víz utánukjött, emelkedett és magától értetődő volt, magánvaló. Zádor András fordítása ŠTEFAN STRÁŽAY A gyerekek katonásdit játszanak A gyerekek katonásdit játszanak. Milyen felnőttek a mozdulataik gyilkolás közben — és van itt minden: bátorság, sírás, és árulás is, megannyi karmo/ás a testen, s a győzni akarás lázas, tehetetlen igyekezete, csak leta/oosni a másikat, lerombolni mindent — akár egy színes filmben. Ám a kis hős még fél a saját vérétől és meglehet, a sötétségtől is. Tóth László fordítása Teljes szívfogyatkozás Virág a kőben. Én ősz és tél között. A telihold akár egy meghámozott gyöngyszem, a szív teljes fogyatkozásban. Borostyánnal kettéosztott fal. Értelmüktől megfosztott szavak. „Mikor hiszem el neked?" Holt szerelmekhez a mélybe nyitom az ajtót — Nem segítenek. Minden mindig újra. Ugyanaz. Más. A füvön az ezüst patinája, zöldes zúzmara. Orfeusznak a kertben újra ott a fal, de rá se tekint Mellettem vagy a legtávolabb, mosolyoddal örökre belenőttél fájdalmaimba. Az emlék önmagába visszatért — A képek belőlünk kiszakítva megszépülnek a messziségben, hogy távollétükkel jobban sebezzenek. Elmész, mert menned kell. Keresel. Bennem már megtaláltalak. Qzsvald Árpád fordítása FOTÓ: KASTL 15
