A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-08 / 32. szám
Arpúd Gažovsky Képes Imre 1. Azé a föld ... Jól tudjuk a történelmünket? Ha tudjuk, miként tudjuk? Milyenek voltak az ötvenes évek tájainkon? Kérdések, amelyekre ugyan ma már tankönyvekből is kiolvasható ilyen-olyan válasz. Például, hogy megalakultak az egységes földműves-szövetkezetek, leraktuk a nagyüzemi mezőgazdaság alapjait, megszüntettük falvainkban az emberek közötti különbségeket... A tájékozottabbak ehhez még hozzáfűzik, hogy mindez a CSKP IX* kongresszusának irányelvei alapján valósult meg ... Valóban csupán ez és ennyi volna?! Az idő, a távolság s az emberi emlékezet egyszerűsít. Mert az a folyamat, amit ma leckeként felmondunk, a maga idejében valamivel érdekesebb volt a tankönyvi anyagnál. Az elmúlt évek, vagy inkább évtizedek során sok olyan idős embert volt módom megkérdezni ezekről a kezdeti évekről, akik, hogy úgy mondjam, az első vonalban küzdöttek a szövetkezeti gazdálkodás megteremtéséért. Tőlük tudom, szavahihető hiteles tanúktól, hogy az ötvenes évek eleje nemcsak az érvek és ellenérvek csatája volt. Olyan erők feszültek egymásnak, amelyek összemorzsolhatták a küzdő felek bármelyikét. A negyvenes évek végén s az ötvenes évek elején tehát olyan folyamat vette kezdetét falvainkban, amelynek tárgyilagos megítélése, feltárása véleményem szerint mindmáig hiányos. Mégpedig azért, mert általában csupán e folyamat gazdasági aspektusát hangsúlyozzák, míg az emberi-érzelmi részéről — holott ez a drámaibb — csak alig vagy ritkán esik szó. Pedig a kettő csak együtt adhat hiteles képet ezekről a nagyon bonyolult évekről, s magáról a korról. Mi hát a gondom velük kapcsolatban? Mondhatnám, hogy a paradoxonai izgatnak; e paradoxonok, ellentmondások groteszksége, a célok és eszközök között feszülő ellentétek, ellentmondások ... És még sok egyéb visszásság, ami arra a korra, az ötvenes évek elejére olyannyira jellemző, de ami parasztságunk történelmének e szakaszáról majdnem teljességgel föltáratlan. Ma pedig már úgy látszik, e föltárás lehetősége is lassan lehetetlenné válik, hiszen azok, akik érdemben szólhatnának róla, egyre kevesebben vannak közöttünk, s eltávozásukkal minden e korra vonatkozó egyéni és közösségi élményüket is magukkal viszik. A Bódva és a Kanyapta mentén se valami kedvező a helyzet, mert valóban kevesen vannak már azok, akik a szövetkezetekről, a szövetkezetek megalakulásának körülményeiről a szemtanú hitelével beszélhetnének. Azokra gondolok elsősorban, akik a szervezés idején a kezdő lépéseket megtették, akik vállalták az „agitációs munkát", s mindazt, ami abban az időben ezzel együtt járt. így, ha teljes képet már nem is rajzolhatok, mindabból, amit sikerült egybegyűjtenem, úgy hiszem valami hiteles tablóféle mégiscsak kikerekedhet. E hat falu, amelyekről eddig is szó volt, a második világháború idején súlyos károkat szenvedett. A gazdaságok, s a gazdálkodás újjászervezése már önmagában is különleges erőfeszítéseket követelt. Lakhatóvá kellett tenni a romos házakat, gazdasági épületeket; állatokat nevelni, följavítani a kizsarolt termőföldet stb. Mivel ezeket a településeket — Debrőd kivételével — a lakosságcsere majdnem érintetlenül hagyta, a negyvenes évek végére s az ötvenes évek elejére a parasztgazdaságok úgy-ahogy rendbe jöttek. Ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy elérték a harmincas évek átlagos termelési szintjét. (Egy 1938-ból származó statisztikai kimutatás szerint ez 7—8 mázsás átlaghozamra tehető kataszteri holdanként.) Amikor a negyvenes évek végén az ún. I. típusú szövetkezeteket szervezni kezdték, itt tartott a kisüzemi parasztgazdálkodás. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy visszaálltak a háborút megelőző állapotok. Persze, ez azért sokkal bonyolultabb volt akkor, legalábbis 1948 februárjáig. A falut, a parasztságot a politikai és társadalmi változások csak részben, s — tegyük hozzá — kissé megkésve érték és érintették. Idős kommunistáktól, későbbi szövetkezeti vezetőktől-alapítóktól tudom, hogy ök maguk is másféle változásokat vártak. Azt történetesen, hogy a párt, a munkásosztály győzelme után a nincstelen falusi agrárproletariátus földhöz jut. Vagyis földosztást — a nagybirtokok felparcellázását — várták a kezdeti időkben, azt, amiért évtizedeken át kitartóan küzdöttek: a föld azé legyen, aki megműveli. Csupán 1949-ben, a CSKP IX. kongresszusa után vált egyértelművé a helyzet, amikor kimondták, hogy a szocialista nagyipar nem létezhet szocialista nagyüzemi mezőgazdaság nélkül. S ezzel megkezdődött — földosztás helyett — a föld közös tulajdonba vétele. A parasztság, a kisbirtokos réteg a háború okozta károkat jószerével még ki se heverte, amikor olyan helyzetbe került, amelyre sem a történelemben — a szovjet mezőgazdaságot kivéve —, sem a saját tapasztalataiban példát és magyarázatot nem talált. Azt kérték ugyanis tőlük, hogy önként mondjanak le — a közösség javára — keservesen megszerzett tulajdonukról. Földről, igásállatokról, gazdasági eszközökről... E hat faluban kevés úgynevezett nagy parasztbirtok volt. A helységek lakóinak többsége — bár birtokolt ugyan némi földet — inkább az agrárproletariátushoz állt közelebb. így az ő számukra a közös gazdálkodás, a föld közös művelése sem vagyoni, sem érzelmi vonatkozásban nem jelentett olyan belső lelki harcot, mint a nagyobb birtokkal rendelkező rétegeknél. De még közöttük sem volt egyszerű — mert nem is lehetett — a változtatás szükségszerűségének a fölismertetése. Több esetben komoly konfliktushelyzetek keletkeztek, máskor pedig már-már anekdotába illő jelenetek álltak elő ... Mindezt Arpád Gažovsky is megerősítette, aki a szövetkezetesítés éveiben az SZLKP járási titkára volt az akkori Szepsi járásban. „A gazdák közül — mondotta — egy sem akart az első lenni. Amikor agitálni jártunk, rendszerint eltűntek otthonról. Egyszerűen elbújtak előlünk. Ezért aztán este, vagy éjszaka jártunk agitálni." Általában minden faluban a CSKP helyi szervezetének vezetőségéből alakult meg az előkészítőbizottság. Ahol még nem volt pártalapszervezet; ott a hnb titkárát bízták meg a szervezési feladatokkal. Bodolón (Budulov) 1949 őszén alakult meg az elökészítöbizottság, amelynek elnöke Csizmár György lett. Somodiban a szervezést 1950-ben kezdték meg. Krivda Klára, aki férjével együtt a szövetkezet alapító tagjai közé tartozott, amikor az akkori körülményekről kérdeztem, a következőket mondta: „Akkor rólam mindent mondtak, ami rosszat elmondhatnak valakiről 12
