A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-13 / 24. szám
ÖRÖKSÉG Arcképek a két világháború közötti időszak ( csehszlovákiai magyar irodalmából hogy adódnak. Ha pedig a mi klubunk győz, akkor kétszeresen is. Ha nem nézhetnénk a mérkőzést, akkor mérgesek lennének, és a munkájuk semmit Sem érne. Két rossz közül a kisebbiket választjuk. A nyakigláb szeme hirtelen kimeredt. Megfogta előbb az egyik fülét, majd a másikat, mintha meg akart volna győződni róla, hogy mindkettő a helyén van. — Hallják? — szólalt meg elcsodálkozva. A gömböc aggódva tekintett rá. — És mit kellene hallanunk? — A csendet. A csendet! — kiáltott fel a nyakigláb, az ablakhoz ugrott és szemével végigpásztázta az építkezést. A gépek nem dolgoztak, hallgatag, fenyegető rémeket láttak. Természetesen az emberek se dolgoztak. Már ismét a televíziós készülék előtt álltak, ezúttal azonban sör nélkül. Viszont annál nagyobb volt a lelkesedésük! Mehere Henrik a karórájára nézett. — Fut a második félidő. Látják, a gépek már állnak. Kikapcsolták őket, okos, ötletes fiúk ezek, nélkülünk is rájöttek a dolgokra. A gömböc bosszúsan felvonta a szemöldökét, és leállította a dicshimnuszt. — Tulajdonképpen miért jött ide hozzánk, Mehere úr? A vékonydongájú pénztáros ismét meggömyedt és elszomorkodott. Kis ideig hallgatott, majd sírós hangon kinyögte: — Gyónni akarok. — Engedelmével, figyelmeztetem, hogy nyilván elvesztette a címet, mert a templom valamivel messzebb van — gúnyolódott a nyakigláb. — Az ég szerelmére, de hiszen én nem a templomba akarok menni! — Mehere összetett e kézzel, kérőn nézett a gömböcre, akitől nyilván több megértést várt És nem csalódott. A kövér férfi jóindulatúan rákacsintott, miközben megemelte a szemüvegét. — És tudja, hol van ? — Hát a bűnügyi rendőrségen, nem ? — Úgy van — helyeselt a gömböc. — Fürge őrnagy vagyok. — Őrnagy? És civilben? — Amint látja. A szipogó Mehere nyakiglábra mutatott, aki alakjával nagy tiszteletet ébresztett benne. — Ö pedig ezredes, szintén civilben ? Vagy talán éppen tábornok? — Nem, ö Kurta százados — igazította ki tévedését az őrnagy. — Kurta? Neki sem valami találó a neve. Éppen a fordítottja illene rá. — Mi köze hozzá — jött méregbe a nyakigláb. — A nem találó nevek miatt jött ide? , — Nem, csak eszembe jutott Bohó. — Mehere Henrik hangosat sóhajtott, mialatt Kurta százados nem tudott elfojtani egy káromkodást. — A szentségit, ember, mi köze ehhez egy bohónak? Mehere második sóhajtását fájdalmas nyögés kísérte. — Ő, szegény, a mi igazgatónk. — A maguk igazgatóját Bohónak hívják? — tette fel a kérdést a mindig tisztán látni akaró Fürge őrnagy. — Ugyancsak fura vezetéknév, nemde? De ami a legérdekesebb, esküszöm, hogy senki sem űz belőle emiatt tréfát. Még soha nem hallottam, hogy bárki is — mondjuk Bohócnak titulálta volna. Szeretjük őt és ez, tekintettel az igazgatói posztjára, igazán nagy szó. És én megöltem a feleségét! (Folytatjuk) L Gáty Olga fordítása Illusztráció: Gály Kati Berkó Sándor (1918*1944) A Losoncon (Lučenec) született Berkó a csehszlovákiai magyar lira komoly ígérete volt. Első versei 16 éves korában jelentek meg a szülővárosában kiadott haladó ifjúsági folyóiratban, az Indulásban. Két évvel később már az erdélyi Korunk közölte az alkotásait. 1938 vészterhes nyarán a kommunista Magyar Nap kulturális rovatának vezetője lett. A müncheni döntés utáni időben Budapesten tartózkodott és a Korunkba és a Népszavába irt. 1940-ben faji üldözöttként munkaszolgálatra hívták be és ott pusztult el 26 esztendős korában. Nem egészen egyévtizedes és tragikus fináléval záruló pályája gyors fejlődést mutat A tehetségét próbáló iskolaverseket ő valóban iskolásként gimnazistaként irta meg. Kitűnő tanárai (köztük az érsekújvári származású Fürst Anna) és jó barátai (főleg Sándor László) irányításával alapos irodalmi műveltségre tett szert. Irodalmi tájékoztatottsága és nagyfokú íráskészsége révén termékeny, könnyű kézzel író alkotó lett. de a műgondot, a költői eszközök csiszolását is állandóan szem előtt tartotta. Egyenletes színvonalra emelkedő lírájában már a művészi elmélyülés és az összetéveszthetetlen egyéni hang is megmutatkozott, de ezt a költői beteljesülést a kegyetlen kor már megtagadta tőle. Berkó két verseskötete — a saját kiadásában 1940-ben megjelent Az ördög köpenyében és az 1964-ben Budapesten összeállított Nem vagy magadban — olyan izig-vérig realista poétát prezentál, aki a pályája elején a sokrétű és sok témát kínáló valóság önfeledt vonzásában alkotott de a fasiszta veszély elhatalmasodása idején a társadalom és az emberiség alapvető problémáira koncentráló, a „korparancs"-ot teljesítő szocialista politikai költő lett belőle. Költészetének irodalomtörténet-írásunk nagy figyelmet szentelt és verseit olvasóink már nemcsak a magyarországi kiadványból ismerhetik meg, hanem az őt kiemelt terjedelemben bemutató Rejtett ösvény hagyományantológiából is. TURCZEL LAJOS HAZÁM, EURÓPA Torkomra acélgyűrű kattan. A csuklóimra hűs lakat Jó hazám, szerelmem: Európa, légy hű, ne hagyd el fiadat Mi lesz mosolygós kék egeddel, hogyha már nem az én szemem gödrében izzik csillagodnak pompája ? S mi lesz énvelem égbolt felhők angyalok nélkül a.puszta űrben? Elhagyott éji sötétben?... Vond szívedre merészen fénylő csillagod, hisz egymás nélkül tehetetlen mindkettőnk: üres, fénytelen, — engedj egedre, könyörülj meg, engedj tovább tündöklenem. Népemnek, kicsiny országomnak, mely megaláz, üt, megtagad, de melynek épp oly hű gyermeke vagyok, mint neked a fiad. Ne hagyj zuhanni, ne eressz el, mert akkor végleg elveszek, elvesztjük mindazt ami éltet, én téged és te engemet; meteorként az út porába ne hullajts, óvd meg fiadat... Csuklóm csupa vér, veszett ebként tépi húsomat a lakat (1939) MÁJUSI VARIÁCIÓK Virágok Mint pici nippek hajladozva keringőznek a krupp körül. Csupa fény, szín és csupa illat! Vaskos, fekete árnyak ingnak nagy/ombú parti fák körűI. Szökőkút Nini, figyeld e kis szökőkutat ó, mennyi, mennyi színre bontja a nap lecsorgó aranyát! Örökké bízó ifjúságom így hinti szét egy szent jövőnek ezernyi tiszta sugarát! (1937) VASÁRNAP Langy napsütés a fák alatt komor ünnepi hangulat; férfiak nők és gyerekek között vidáman lépkedek. Kitárva mind az ablakok, mik ránk tükrözik a Papot — s cirógatóan, melegen csiklandoz meg a szememen. A fákról lila levelek esője fénylőn lepereg s mint zongorán egy halk futam, a szél a fákon átsuhan. Anyja karján egy kisgyerek, keserves hangon pityereg — tülkölés, zörgés, fütty, kacaj és lenyeli az utca zaj. Velem szembe' volt kedvesem tör utat át a tömegen, majd mind a szende fellegek, kék ruhájában ellebeg. Kacaj és parfőmillatok között dalosán ballagok, s utca, emberek színesen tipegnek át a szívemen. (1937) MÁRCIUSI FOGADALOM Amit én nektek adhatok kevesebb az a semminél is. Vonjátok szivetekre mégis e tépett szárnyú dallamot, mi itt vonaglik lenn a porban, hisz néktek szól és rólatok. Rokon szívekben reszketeg simuljon össze kín a kínnal. Mint vén zsidó az imaszíjjal, csavamm körül kezemet sorsoddal, nép, hogy számontartsam életemet és életed. így lettem röggé a rögök között, hol nem virágok nőnek, de ahová már a jövőnek tarka mezői intenek, lila, sárga és zöld foltokkal festve a lehajtó eget Enyém vagy és én a Tiéd. A könny, a jaj, az éh, a kétség, az évezredes ős szegénység tette kezembe kezedet Ha csak egyszer is megtagadlak, vesse ki a föld testemet (1938) 15
