A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-30 / 22. szám
BÓDVA MENTI VÁLTOZÁSOK 1. TÁJ ÉS TÖRTÉNELEM Ahhoz, hogy a Bódva völgyében végbement változásokat érzékelni tudjuk, szükségszerűen föl kell idézni a távolabbi és a közelebbi múltat egyaránt. Azt történetesen, hogy a régi időkben milyen volt ez a táj, s hogy miként és miből éltek az itteni emberek. A Kassától (Košice) nyugatra elterülő Kanyapta és Bódva völgye egykor mocsárvilág volt; a Kanyapta mentén még ma is élnek idős emberek, akik arról mesélnek, hogy a régi világban sokan foglalkoztak csikászással. A „somodi posvány" megnevezés is az egykori mocsárvilágra utal. Aki ma utazik végig a Kanyapta és a Bódva völgyében, ennek az egykori mocsárvilágnak, lápnak nyomát sem leli. Holott egykor „gólyaországnak" is nevezték, mivelhogy a mocsaras vidéken rengeteg gólya talált magának életteret, s bőséges táplálékot. A gólya, a táj egykori jelképe ma már igen ritka madár. Az emberi tevékenység az elmúlt évtizedek alatt megváltoztatta a táj jellegét, lecsapolta a mocsarakat, s a lecsapolt földet termővé tette. Azazhogy teszi mindmáig, mert a rekultivációs munkák ma is folyamatban vannak. A Kassától nyugati, délnyugati irányban elterülő — ma újabb nevén Szepsi-sikságként ismert — terület tengerszinti magassága általában nem haladja meg a 170 métert. Ezt a síkságot északon a Gömör—Szepsi-érchegységhez tartozó Szomolnok—Kassai-hegyvonulat és a Tornai-mészköhegység határolja. Délen pedig a Cserhát lankás dombsora öleli. Az északi hegyvonulat vadregényes tája kedvelt kirándulóhelye a környék lakóinak. A tornai hegyvonulat karsztos fennsík, mély horpadásokkal, töbrökkel, szakadékokkal megtűzdelve; sok a föld alatti üreg, barlang, s több bővizű forrás is található itt. Az egyik leglátványosabb képződménye a mondákkal, legendákkal övezett Szádelői-hasadék. A természeti és a földrajzi helyzete, valamint azok együttes adottságai, a vidék felszínének tagoltsága, szaggatottsága hozta magával, hogy a mai Szepsi-síkságon, a Kanyapta és a Bódva mentén nagyobb település kevés alakult ki. Sok volt egykor — s ma is inkább ez a jellemző — a kisközség. Valószínűnek látszik, hogy ezek a kis települések, faluk, zártabb közösségek jobban és dinamikusabban tudtak alkalmazkodni egyrészt a környezeti viszonyokhoz, másrészt a gyakori politikai és társadalmi változásokhoz, mozgásokhoz is. Mivel a legősibb időktől fogva az itt élő népesség zöme az őstermelésből élt, a termelés szempontjából alapvető fontossággal bírt a föld, s annak minősége. Ezen a síkságon, amely a mocsarak lecsapolásával vált termővé, az agyag és a homok minden változata előfordul. A legelterjedtebb talajtípus azonban az agyag, amely sok helyütt keveredik a homokkal, s Így hol vályogos agyag, hol agyagos vályogtalajokat alkot. A Kassától nyugatra elterülő lapályok zöme a nehéz művelésű agyagtalajokhoz tartozik; a Kanyapta mentének többsége is ilyen, míg a Tornai-völgy talaja üledékes eredetű agyag és homokkeverék. Az itt élő embereknek ezen a nehezen művelhető talajon kellett megteremteniük a létezéshez szükséges javakat. Azon hat falu lakóinak is, amelyek határa ma egy nagy gazdasági egységet alkot, a „Szövetkezetek Vili. kongresszusa" néven nyilvántartott gazdasági tömörülést. A hat falu, amelynek történelméről, gazdaságáról, egykori és mai helyzetéről a továbbiakban szó lesz, a következő: Bodoló (Budulov), Jánok (Janik), Somodi (Drienovce), Péder (Peder), Makranc (Mokrance) és Debrőd (Debraď). 1960-ig ezek a települések a Szepsi járáshoz tartoztak; a területi átszervezés nyomán a megnövekedett Kassa-vidéki járáshoz kerültek. A nevezett települések közelednek egymáshoz, határaik — még Debrődé is, amely pedig fent van a „hegyen" — érintkeztek egymással. A sok hasonlóság mellett ennek ellenére sok eltérés is mutatkozik az egyes települések között minden tekintetben. Az imént említett településekről a legkorábbi feljegyzések a XIII.—XIV. századból származnak. Bodolót például egy per kapcsán említik 1314-ben. Valószínű, hogy egykor a Bojk nemzetség tulajdona volt. Néhány okmányban megtalálható a Kisbodoló név is, amiből arra következtethetünk, hogy volt Nagybodoló is. (Ezt ma élő adatközlőim, név szerint Takács Béla és Szemén András is megerősítették). A XVII. század közepén a falu a törökök uralma alá került. Lakóinak száma, különösen a császári seregek beszállásolása miatt egyre fogy. A jelzett század végén Kisbodolón három, Nagybodolón öt jobbágycsalád él, de a járványok és más háborús események következtében a XVIII. század elején a helység már lakatlan. A faluhoz tartozott Mogyoróska (adatközlőim szerint ez egy malom volt, amelyet a Bódva vize hajtott). 1938-ban a falu határának a területe 1 348 kataszteri hold volt, s a községben összesen 519-en laktak, egy német, tíz szlovák nemzetiségű lakost kivéve mind magyarok. Az azóta eltelt közel ötven esztendő alatt a lakosság létszáma szinte változatlan maradt, ugyanis az 1980-as népszámlálási adatok alapján ma Bodolónak 533 lakosa van, nemzetiségi megoszlás szerint 123 szlovák és 407 magyar nemzetiségű ember él itt. A falunak iskolája már nincs, az óvoda magyar tanítási nyelvű. Bodoló szomszédságában lévő Jánok a régi időkben nagyobb jelentőséggel bíró település volt. A XIII. században a Hont-Pázmány nemzetség tulajdona, de még ennek a századnak a végén Aba-Amadé erőszakkal elfoglalta. Egykor Janókhoz tartoztak Vajda, Büttös, Krasznyik, Papolc, Raksony és Parlagi nevű, mára elpusztult falvak is. A XV. században a Jánoki család kezére került, ekkor a falu vámszedőhely. A XVI. század második felében három és fél porta a jobbágyrésze, de a következő században a falu „elhagyott hely". Később újra benépesült, 1 750-ben Pálffy János nádor öröklési jog alapján nádori adományba adta az egykori uradalomhoz tartozó helységeket, így Jánokot is; az adománybeiktatást a jászói konvent végezte. Jánok 1828-ban 122 házból álló falu 908 lakóval. Az azóta eltelt másfél század alatt a lélekszám inkább gyérült, s nem gyarapodott. Az 1923-as népszámlálás adatai szerint a lakóházak száma 161, s a falunak 876 lakója van. Jelenleg Jánokon mintegy 735 ember él; a falu nemzetiségi összetétele a legutóbbi népszámlálási adatok alapján 423 magyar, 298 szlovák s öt egyéb nemzetiségű. Egykor a falu határának az összterülete megközelítette a 3 500 kataszteri holdat. E területnek mintegy egyharmadá 1918, illetve 1945 után a határon túlra került. A két világháború között a falu határában három nagy uradalmi birtok terült el. Ezek közül a legnagyobb a Szentimrey-féle uradalom volt. A nagybirtokokat azonban hanyagul kezelték, gazdáik eladósodtak, s földjeiket a bankok elárverezték. így keletkezett a „banki föld" megnevezés. Jánok és Bodoló határát keletről Makranc érinti. Makranc is régi település. Nevét már a XIII. század elején említik az oklevelek, mint az egri káptalan tizedfizető helyét. (Rangja e tekintetben Jánokéval azonosnak látszik). Két századdal később a Perényi család birtokába kerül, s a jelzett század közepén 51 portája van itt Perényi Imrének. Vagyis ekkor Makranc a népesebb települések egyike ezen a tájon. A XV. század utolsó negyedében a helységet a Perényiek elzálogosították, s ennek következményeként egy időre a Tarczay család kezébe került. A hódoltság és az azt követő háborúskodások után a település elpusztult. A Perényiek népesítették be újra a falut, zömmel magyar jobbágyokkal, de a XIX. század végén már szlovákokat is találni benne. A lakosság mozgására jellemző, hogy 1880 és 1920 között a nemzetiségi arány megfordul; ekkor 192 magyar és 486 szlovák lakója volt a falunak. Jelentős volt Makrancról az Amerikába való kivándorlás, ami lényeges lakosságcsökkenéssel járt. Főleg a munkaképes férfiak vándoroltak ki. Az itt élő emberek — miként a többi környező települések lakói is — földművelésből éltek. A falu mezőgazdasági területe ebben az időben meghaladta a négyezer kataszteri holdat. Ennek a területnek jelentős részét két nagybirtok uralta. Az egyik a Wochl-féle, a másik a Derzsőffy-féle uradalom volt. A Derzsőffy-féle birtokon főleg juhtenyésztéssel és tehéntartással foglalkoztak a bérlők, mert ezt a nagybirtokot általában bérlők művelték. 1931-ben a birtokot gazdája eladta, s a falu népe, tehetsége, anyagi lehetőségei szerint ebből a területből gyarapította a magáét. A Woch-féle birtokon a talajművelésre mára harmincas években traktort is használtak. Ebben az uradalomban a fő termelési ágazat a tejtermelés volt. A tejet Kassára szállították. Műtrágyát is használtak mindkét gazdaságban, de igen kis mértékben. A huszadik század többször próbára tette Makranc népét is. Az első világháború különböző harcterein 23-an vesztették életüket a faluból. A második világháború pedig romba döntötte Makrancot. A lakóházak 95 százaléka leégett a hat hétig tartó harcok alatt, s húszán vesztették az életüket, többen, mint a faluból bevonult katonák közül. A gazdasági élet is nehezen indult meg, mert a szántóföldeket a németek aláaknásították. Szántás s egyéb munkák közben több tragikus baleset is történt. Makrancnak ötven évvel ezelőtt 955 lakója volt. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint'az 1216 lakos közül 152 a magyar nemzetiségű. GÁL SÁNDOR Bodolói utcarészlet tb 1 N 12
