A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-24 / 4. szám
JACK SHARKEY SZELLEM A SAROKBAN Amikor a cincogó, vékony hang újra meg újra ismételte, hogy „Segítség! Segítségl", Henry már a bőréből akart kiugrani. Éppen a közeli színházból érkezett haza, ahol a Légy felújítását nézte meg, és most a hálószobabeli szörnyű jelenet, a darab tetőpontja ötlött az eszébe. — Ez lehetetlen — gondolta, de azért keresni kezdte a hang forrását. — Merre vagy? — kérdezte hangosan. — Fenn a sarokban, a mennyezet alatt. Siess! — szólt a hang izgatottan. Henry nem látott semmit a jelzett helyen, de mivel a szobáját egyetlen 15 wattos állólámpa világította meg, ezen nem is lehet csodálkozni. Felmászott az egyik székre, és közelebbről szemügyre vette a sarkot. Ahol a fal a mennyezettel összefutott, egy pókhálóban küszködő kis darazsat vett észre. Fel-felzümmögő szárnyai lyukakat szaggattak a hálóba, de az úgy tapadt a testére, mint valami ragacsos hínár. A háló alsó sarkában egy pók állt lesben. Nyolc csillogó szeme olyan volt, akár valami érzelmeket tükröző, apró diadém. — Te szóltál? — kérdezte Henry kissé meglepődve. — Igen — nyöszörgőd a vékonyka hang. — Ments meg, mielőtt ez a szörnyeteg kicsinálna! Henry a pókháló felé emelte a kezét, aztán megállt. — És ha megmentelek — kérdezte óvatosan —, mit nyerek a dolgon? — Kegyelem! — cincogta a hang. — Először ments meg, aztán beszélünk a jutalomról is. — így nem jutunk semmire — szólt Henry. — Te bármikor eltűnhetsz egy sötét szögletben, és itt hagysz engem pókhálós kézzel. — Te aztán kemény, önző ember vagy — jött a gyászos cincogás a sarokból. — Ellenkezőleg — mondta Henry —, túlzottan is gyönge vagyok! Ez az én bajom. Nincs önbizalmam a társasági életben, nem hiszek abban, hogy jó a megjelenésem. Az egész életem azzal telt el eddig, hogy könyveket olvastam az izomfejlesztésröl meg a társasági viselkedésről. Most meg nézz rám! Rövid szünet után a vékonyka hang bizonytalanul megkockáztatta: — Kissé vézna vagy, ez igaz ... — Persze — szólt Henry letörtem — Százötvenöt magas és mindössze ötvenöt kiló vagyok, pattanásos, rövidlátó, és már enyhén kopaszodom. Nem tudom elképzelni, hogy sokat tehetnél értem, de a legkevesebb is javíthatna a helyzetemen. — Komolyan mondom, hogy tudok is segíteni rajtad — szólt a hang. — Nem az vagyok, aminek látszom, hiszen éppen emiatt tudok beszélni veled! Egy gonosz szellem varázsolt el. — Micsoda? Egy szellem? — Henry levegő után kapkodott. — Mint az Ezeregyéjszakában? Varázserejű teremtmény, aki teljesíti a kívánságokat? — Igeeeen! — visított a vékony, cincogó hang. — Most pedig siess már, vágd agyon ezt a rondaságot, mielőtt még megöl! Utána bizisten teljesítem a kívánságodat. — Ha olyan hatalmas a varázserőd — kérdezte Henry, élve a gyanúperrel —, miért nem vágod agyon azt a másik micsodát, amelyik fenyeget? — Egy szellem — szólt a hang — semmilyen körülmények között nem használhatja a hatalmát saját érdekében! — Az egész úgy hangzott, mintha olvasta volna. — Esküt tettél erre, vagy fogadalmat? — kérdezte Henry. — Hát hogyne. Nem lehet senki szellem, ha varázserejét saját érdekében használja. Hiszen akkor bármelyik akár a világ ura is lehetne! — És ha megszegnéd az esküdet? — A varázserő köddé válik, és nem lennék egyéb, mint egy lebegő szellem, aki szemléli a dolgokat, de nem változtathat rajtuk. Ez pedig szörnyű lenne ... — El tudom képzelni — szólt együttérzően Henry. — De miért csak egyetlen kívánságot teljesítesz? Nekem valahogy úgy rémlik, hogy régebben három volt a szokás. A darázs még dühödtebben kezdte csapkodni szárnyaival a pókhálót. A pók átsietett a másik sarokba és onnan figyelte a fejleményeket. — Az emberek egyre mohóbbak, a kívánságok pedig egyre nagyratörőbbek lettek. Ezért most csak egyet teljesítünk. 14
