A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-27 / 26. szám
Rázzuk a Kern), amibe kerül, csak drága legyen. Valahogy így gondolkodhatnak azok a szülök, akiknek a csemetéje a közelmúltban érettségizett, és mostanában tartja a szokásos bankettet. Szinte egymással versengenek, hogy ki rendez fényűzőbb, költségesebb diákbúcsúztatót, ki kedveskedik drágább ajándékkal a szeretett vagy kevésbé szeretett osztályfőnöknek, tanárnak. Folyik a licitálás, és az egészben az a legszomorúbb, hogy tulajdonképpen nem is jó szívvel nyújtják át az ajándékkölteményt, csak a felhajtás kedvéért. Hadd üsse a guta a másik osztályt- a másik iskola szülőit, hogy mi mégis drágább ajándékot vettünk a tanárnak, még osztályonfelülibb helyen tartottuk a bankettet. Az érettségivel összefüggő jelenségek évek óta parázs viták kereszttüzében állnak. Legalább annyian hajlanak a költséges megoldásra, mint a puritánabb — vagy meghittebb? — összejövetel megtartására. Ne tessék félreérteni, nem ágálok mindenáron a bankettek meg az ajándékozás ellen. Az érettségi fontos, roppant fontos fordulópont az ember életében. Illendőnek tartom, hogy ajándékkal, kedves ünnepéllyel tegyük örökre emlékezetessé. Csak azt nem tudom, hogy a költséges ünnep marad-e örökké emlékezetes ... Tapasztaltam már, hogy szülök és érettségizők keserű szájízzel távoztak a csillogó-villogó éjszakai lokálból, és igyekeztek minél hamarabb elfelejteni a korábban a maradandóságra jogot formáló eseményt. Azt sem tudom, hogy a szeretett vagy Elmélkedés — Tudod-e min töprengek? — Még nem, de ha megmondod, majd megtudom. — Valóban? — Ez biztos. — Tehát idefigyelj. Ha egy postai kézbesítőnek, röviden postásnak nincs egyetlen küldeménye sem, amelyet kézbesítenie kellene, vajon postás marad-e? — Úgy gondolom, igen. Megtörténhet, elméletileg, hogy egy szép napon az ő körzetében lakó polgárok közül senki számára nem érkezik levél, pénz, csomag, de még csak egy levelezőlap sem. Ez az eset ugyan valószínűtlen, de nincs kizárva. — Helyes. De hát postás marad-e az ilyen személy? — Természetesen. Miért ne maradna postás? — És mint postai levélkézbesítönek, röviden postásnak, továbbra is folyósítják a fizetését? — Azt hiszem, igen. Hiszen alkalmazottja a postának, nem igaz? — Logikusan gondolkodsz. De most folytassuk. Mondd meg nekem, hogy ha a raktárosnak üres a raktárja és nincs semmi, amit elraktározhatna, vagy kiraktározhatna ; ha a borbélynál senki sem várakozik és nincs kit borotválni; ha a lakótelep minden vízcsapja rendben van és a vízvezetékszerelő kénytelen keresztrejtvényt fejteni, megszünnek-e ezek a személyek raktárosnak, borbélynak vagy vizvezetékszerelőnek lenni? Nem, bizonyára azok maradnak, akik voltak. És, persze, alkalmazottak is maradnak. — Na látod. Tehát ebből következtetve, nem logikus-e, hogy ha a postás pénzt kézbesít neked, ha a raktáros kiadja a rongyot kevésbé szeretett osztályfőnök mit kezd a sok kristálykészlettel, kerámiával. Nyisson alkalmasint szatócsboltot? Amondó vagyok hogy illik megjutalmazni azt az embert, aki fiunk lányunk nevelésének legalább a felét, ha nem a nagyobbik részét viselte. De könyörgöm, nem teszi meg egy jó könyv, esetleg egy szál virággal kiegészítve?! Könyvből soha nem lehet annyit adni, hogy terhére lenne a megajándékozottnak. Különben is, egy tanárnak az a legszebb ajándék, ha a tanítványa viszi valamire, rendes, becsületes, dolgos ember válik belőle. A szülők inkább ezzel törődhetnének. Ugyancsak az érettségivel függ össze, hogy a szülők nem is tudják, mivel hálálják meg gyermeküknek, hogy leérettségizett. Előfordul, hogy autót, drága bundát vásárolnak neki, pedig tulajdonképpen csak azt teljesítette, amit teljesítenie kellett. Aztán csodálkoznak, hogy az életben a Dárius kincse sem elég neki. de hát korábban igen könnyen jutottak hozzá mesés javakhoz. De ez már egy külön fejtegetést érdemelne. Maradjunk annyiban, hogy teljesen felesleges ez a kivagyokén rongyrázás. Az érettségi amúgy is örökre az ember emlékezetébe vésődik. Emlékeztetőnek pedig megteszi egy szerény ajándék, tegyük fel egy könyv is bejegyzéssel: érettségi vizsgád alkalmából, őszinte szeretettel. Mert az írás megmarad ... PALÁGYI LAJOS a logikáról munkádhoz szükséges csavarokat, ha a borbély megborotvál és a vízvezetékszerelö megjavítja a vízcsapot, hogy ezért nekik egy kis pénz. baksis, borravaló vagy éppen egy üveg ital dukál ? — Nem, nem, az már nem jár nekik. Semmiféle különjutalékra nem jogosultak. Hiszen folyamatosan kapják a fizetésüket! — Ez a tévedés! Hiszen az előbb magad jöttél rá. logikus következtetéssel, hogy ezek a személyek akkor is megkapják a fizetésüket, ha mit sem tesznek. Ha tehát tesznek valamit, ez különmunkát jelent. Ezért meg jutalom kell, hogy üsse a markukat. így van? — Nos, hm, hát ez nekem sehogy sem tetszik. Egészen összezavartál. Valamiben hibás a logikád. — Az én logikám hibás? Hiszen te vezetted le az egészet. Na de jól van, kezdjük most ugyanazt a nótát a másik oldaláról. Tulajdonképpen miért fizeted az orvost? — Buta kérdés. Hát azért, hogy gyógyítson, nem? — Viszont az orvos szeretne minél több pénzt keresni. Tehát az ő érdeke abban áll, hogy te minél tovább betegeskedjél, hogy ö a lehető legtovább gyógyíthasson téged. Nem így van? — Ördögbe is az ilyen logikával. Hiszen ez nem igaz! — Tehát most már tudod, min töprengek? — Beismerem, fogalmam sincs róla. — Hát csak azon elmélkedek, hogy az ókori kínaiak cseppet sem voltak hibbantak, amikor akkor fizették az orvost, amikor egészségesek voltak, és nyomban megszűntek folyósítani a számukra a fizetést, amint megbetegedtek ... HOCMAN GÁBOR EMBERI SOBSOK A BŰN UTÁNI BÜNTETÉS Miért érdekes az, hogy egy asszony kap-e levelet a börtönben, látogatja-e valaki, elválik-e közben tőle a férje, elfelejtik-e a gyermekei ? Magánügy. Valóban az, ám ezeknek a dilemmáknak igazságos társadalmi vizsgálatához tudnunk kell azt is, hogy az általános bűnözési statisztikán belül a női elkövetők száma hazánkban szintén emelkedik. Persze, ne csak testi bántalmazással járó, esetleg gyilkossággal végződő bűntettekre gondolunk! Hány nő ül a volán mögött, hányán kezelnek pénzt, egyre többen fizetnek (azaz esetleg inkább nem fizetnek) tartásdíjat, illetve a maguk alkotta játékszabályok alapján hányán bonyolódnak különböző gazdasági machinációkba ... Mind-mind „kiváló" alkalmak a törvénnyel való szembekerülésre. A megtörtént baj pedig nemcsak az érintett félt — esetünkben az elitéit nőt — érinti, hanem a családját, szüleit, férjét, élettársát, gyermekeit, munkatársait is. Némi becsléssel akár azt is mondhatnék: városnyi embert, minden évben. Akit valamiért egy időre börtönbüntetés végrehajtására köteleznek, annak a külvilággal csak igen szigorúan ellenőrzött kapcsolatai maradnak. Dr. Varga Ladislav főhadnagy, az o.-i fegyház parancsnok helyettese szépen sorba rendezi asztalán a virágos levelezőlapokat, a délelőtt folyamán érkezett dísztáviratokat. Június van, a hozzátartozók nem feledkeztek meg a Laurákról, Margitokról és Valériákról — még itt sem. — A nyílt levelezőlap nem okoz gondot egy pillantást vetek rá, s már ellenőriztem — mondja tárgyilagosan a parancsnok helyettes. — Miről nem szabad imia az elítéltnek? — Általában nem érintheti a börtönéletet, a benti rendet. És más elítéltről sem irhát. — Egyáltalán kivel levelezhet? — Elsősorban azokkal, akik a kapcsolattartó lapján szerepelnek. Amikor bekerül hozzánk, megbeszéljük, hogy kikkel és miért kíván a jövőben levelezni, kiket akar beszélőre hívni. Azt is meg kell mondanom, hogy ha például erkölcsi okokból kifolyólag nem helyeseljük a megadott listát, akkor nem kap engedélyt az ilyen irányú levelezésre. — Például? — Mondjuk volt bűntárssal biztosan nem levelezhet. Igazság szerint mi annak örülünk, ha főképpen közeli rokonnal vált levelet. De ha mégis máshoz ragaszkodik, akkor általában kérünk egy környezettanulmányt, amiben a helyi hatóság megírja: ajánlják-e azt a bizonyos kapcsolatot vagy sem. — Őszintén szólva, ez nem tűnik túlságosan biztatónak ... — Ne értsen félre, nem az ellen vagyunk, hogy az elítéltek levelezzenek. írjanak csak nyugodtan, hiszen joguk van hozzá, de a börtönéletnek megvannak a maga törvényszerű szabályai. Ma már például nem szabjuk meg a havi levelek számát, vagy az írható terjedelmet. — És aki sosem kap levelet? — Sajnos ilyenek is vannak, méghozzá nem is kevesen. Ezen mi nem segíthetünk. A napi posta ellenőrzésével amúgy is sok a gondunk. Higgye el, annyi rossz kézírást ellenőrizni nem gyerekjáték... Amíg elvezetnek az úgynevezett kultúrkörletbe, ahol majd néhány elítélttel is találkozhatott!, van időm azon tűnődni: vajon mi az ördögről tudnék akár évekig levelezni, ha a börtönéletet nem érinthetem... Az időjárásról ? Lehet. Vagy miről és mennyit tudnék imi akkor, ha észrevenném, hogy egyre ritkábban érkezik címemre válaszlevél... Még gondolni is rossz az ilyesmire. A kultúrkörtetig egyébként hosszú folyosók vezetnek. Útközben ott sorakoznak a zárkák is. Ormótlannak tűnő zárukat — kérésemre — felnyitják. A zárkákban példás rend. Azért látszik, hogy ez a nők világa. Az ablakban zöld növények, s ahová fér, mindenütt hímzett terítöcskék. A szekrényekben a fehérneműk közt púder, arckrém, dezodor. És jópár ágy mellett mosolygó gyermekfényképek. A kultúrkörletben (egy vállalati üdülőben vagy egyéb intézményben társalgónak mondanánk ugyanezt a helyiséget!) tévékészülék. A jó magaviseletűek számára ez külön kiváltság, külön öröm. Esténként tényleg ablakot nyit a nagyvilágra — ahogy ezt a hazai tévézés hőskorában a régi reklám mondta. A falak mentén üveges vitrinek, ahol a kézimunka szakkör és a bábkészitő szakkör mutatós darabjai. Őszintén szólva nem fukarkodom a dicsérettel, mert egytől egyig valóban szép munka mind. De azért ismét ott munkál bennem a kisördög ... Mármint hogy a felnőtt nők érzelmi viharait, testi-lelki indulatait talán inkább csitítaná a közös éneklés, egy kisebb kórus, mint — mondjuk — a bábkészités. Elképzelhetőnek tartom, bár a büntetésvégrehajtás mikéntjének tekintetében aligha sorolhatom magam a tényleges szakértők közé. A kijelölt riportalanyoknak megígértem, hogy nevük nem szerepel majd írásomban. Néhány kivételtől eltekintve, általában kisebb bűncselekményekért vannak itt. Sőt, néhányan hamarosan szabadulnak. M. G. például lopott. Nem is először — és ismét rajtakapták. — A férjemmel kilenc éve élünk együtt. Még nem voltam tizenhét éves, amikor öszszeköltöztünk ... Ő mindig rendes volt hozzám, most is az. Hetente néha kétszer is kapok tőle levelet. Mindent megír. Például azt, hogy a kisfiúnkkal együtt hol voltak, mit csináltak, mit ettek. És azt is, hogy várnak haza. Amikor a legutóbb bekerültem ide, tettem magamban egy fogadalmat, hogy soha többé nem teszek büntetendő cselekedetet. S. K. vékony alkatú asszony. Fehér arcából égő fekete szem világít... Ő is anya. méghozzá kétgyermekes. A lánya tízéves, a fia hat. A lánya tudja, hol az édesanyja. Az asszony élettársa egyszer beszélőre is behozta őt. A kisfiú még kicsi, neki nem mondták meg anyja hollétét. S. K.-t ugyancsak lopásért tartják fogva. Különösebb szüksége nem volt a pluszjövedelemre, hiszen jól keres a férje. És nagyon rendes hozzá most is. Jön, csomagot küld. levelet ir. S. K. könnyekkel a szemében mondja: el sem tudja képzelni, mi lenne, ha a férje elhagyta volna őt a bajban. Már csak azért is tudja értékelni férje magatartását, mert az ő zárkájában is él egy asszony, akit fél éve senki sem látogat. (A riport befejező részét lapunk 28. számában közöljük.) 19
