A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-27 / 26. szám
1. HAGYOMÁNYOS GAZDÁLKODÁS Az ember azt hihetné, hogy az ilyen, egymáshoz közel fekvő települések, mint amilyenekről szó van, hagyományaikban, szokásaikban, gazdálkodásuk rendjében is megegyeznek. Vagy legalábbis a főbb vonatkozásokban nincsenek különösebb eltérések. Ebben a föltevésben van ugyan egy sor igazság, ám a gyakorlat, a mindenkori helyzet, s a konkrét — szűkebb — környezeti tényezők mégis jelentős — már-már alapvető — különbségeket hoztak létre. Ami általában azonosnak mondható a hagyományos gazdálkodásban, az főleg, vagy elsősorban a gabonafélék termesztésére vonatkoztatható. De az sem teljes egészében. Az állattenyésztésben pedig szinte minden településen másféle szokások, hagyományok alakultak ki. Az egyes települések gazdasági életére az is befolyással volt — mondhatni döntő módon — hogy volt-e rajta nagybirtok, uradalom. A másik ilyen meghatározó tényezőként a domborzati viszonyokat említhetném. A sík vidéket inkább a szántóföldi növénytermesztés jellemezte, míg a dombosabb-hegyesebb területű községek gazdái az állattartást — főleg a juhtenyésztést — helyezték előtérbe. Példának Debrödöt (Debraď) említhetném, de részben Somodi (Drienovce) is ide sorolható. Bodoló (Budulov), Péder és Makranc (Mokrance) az előbbi csoportba tartozónak számít, míg Jánok (Janik) a cserháti dombokra támaszkodva amolyan „köztes" gazdálkodási hagyományokat alakított ki magának. De lássuk közelebbről az egyes települések hagyományos gazdálkodását, vagy azt, amit abból megőrzött az"temlékezet. Bodoló határában — amely mintegy 1 350 kataszteri hold mezőgazdasági területből állt — néhány nagyobb uradalom terült el. A falu lakóinak zöme — úrbéresek, zsellérek, cselédek — alig birtokoltak jelentősebb földterületet. Az úrbéresek általában 5—6 hektárnyi földterületet mondhattak a magukénak. A maradék zsellér- és cselédlakosság pedig még ennyit sem. A múlt századvégi s az e század eleji bodolói viszonyokra jellemző — amit mind a falu krónikája, mind a még élő idős bodolóiak is megerősítettek —, hogy a cselédsorban élő emberek többségének saját háza sem volt. A nagyobb gazdák tulajdonában lévő házakat-lakásokat bérelték, azokban laktak, s bér fejében évente általában negyven napot kellett ledolgozniuk a tulajdonos birtokán. A tehetősebb bodolói gazdák húsz hektár feletti földbirtokokkal rendelkeztek, s általában 15—17 nagy háziállatot tartottak. Igavonásra lovakat vagy ökröket használtak; az emlékezők szerint több volt az igásökör, mint a ló. Tehát egy-egy gazdának —1 szükségletei szerint — volt egy vagy két pár igásökre és 5—6 tehene. Sertést annyit tartottak, amennyi a család számára kellett. A bodolói gazdák eladásra sertést ritkán hizlaltak. Aprójószágot — baromfit — szintén szükség szerint, csakis a család élelmezésére neveltek. Mivel a faluban volt egy sajtgyár — a Kunhaizer-féle — a gazdák a fejfölösleget a tejcsarnokban értékesítették, amit aztán az említett sajtgyárban dolgoztak fel. Bodoló határát átszeli a Csécsi patak, a Kanyapta és a Bódva. E három folyóvíz mente a régi időkben mocsaras volt, s szántóként nem lehetett használni. így a Berek, a Berek alja és a Kisida-tag inkább kaszálóként játszott szerepet a falu gazdaságában. A faluban a század elején még használtak faekét — egyes adatközlőim szerint ez „favázas eke" volt, amit — így mondták — azért szerettek, mert szántás közben „zsinórt" húzott. Ami pedig „arra volt jó, hogy a kézzel vetett gabonát a borona könnyebben betakarta". A bodolói gazdák ebbe a „zsinórosra" fölszántott földbe főként búzát, árpát és zabot vetettek. Rozsot már kevesebbet, inkább csak a családi szükségleteik kielégítésére. (Abban az időben ugyanis a kenyeret nagyobbára rozslisztből készítették.) Egy magyarholdba általában egy mázsa gabonafélét vetettek el. (Ezt errefelé „egy magnak" mondják.) Akkor volt jó a termés, „ha egy mag 15—16 magot adott". Bodolói adatközlőim szerint az átlagos terméshozamok általában nem haladták meg a 12 magot — mázsát — holdanként. A nyolc „mag" alatti hozamot már gyenge termésnek mondták. A talaj javítására kizárólag istállótrágyát használtak a gazdák. Ezt általában a kapások alá, vagy a zabtarlóra hordták ki és szántották be. Műtrágyát — szuperfoszfátot — legkorábban Frint László gazdaságában alkalmaztak a század elején. A két főnövény — mint látható — a búza és az árpa volt. Nyilvánvaló, hogy azért termelték ezt a két gabonafélét, mert ezt lehetett a leggyakrabban értékesíteni. Ennek az árából fizették ki a felgyülemlett adóhátralékaikat s egyéb tartozásaikat a bodolóiak. Kukoricát keveset, elsősorban a saját szükségleteik kielégítésére termeltek; főleg sertéshizlalási célokra. Bodolón a növénytermesztésben a nyomásos gazdálkodási rend szerint folyt a termelés. Hagyományosan az aratás kezdete július elejére esett. „Az volt a szokás, hogy a bodolói búcsúra már megrakták az első kereszteket a határban." (A bodolói búcsú ideje: július 2.) Azok a gazdák, akik nagyobb földterülettel rendelkeztek, általában nem maguk arattak, hanem részaratókat fogadtak fel. A részaratók tizedéből szegődtek el a gazdához. Az aratás kezdetén az asszonyok „megkötötték" a gazdát. A gazda aratás végeztével „egy kis vendégséget csapott" az aratók részére. Egyéb említésre méltó hagyományt ezzel kapcsolatban Bodolón nem őriz az emlékezet. Gazdasági és szociális szempontból annyi még ide kívánkozik, hogy az ittenieknek nem kellett idegenbe elszegődniük részaratónak; mindenki talált aratási — tehát kenyérkereseti — lehetőséget a szülőfalujában. A mezei munkák befejezése után a falu férfinépe a jászói prépostság erdeiben vállalt egy-két hétre való erdömunkát, ahol is a téli tűzifát megkeresték maguknak. Máshova a falu népének nem kellett elszegődnie. A szomszédos Jánoknak „igen nagy határa volt" régen, körülbelül egyharmaddal több, mint manapság. (Jelenleg mintegy 1 700 hektárra tehető a falu mezőgazdasági összterülete.) A határ egyik része síkság, a másik fele a cserháti dombsághoz tartozik. Ezek a nagybirtokok természetesen hatással voltak a kisbirtokosokra is. Magában a faluban nagyobb területtel rendelkező gazda kevés volt. A század elején hét-nyolc egytelkes gazdáról tudnak. (Az egytelkes gazdaság 24 kataszteri holdnak felel meg.) A falu határa az itt élő embereknek adott munkát és kenyeret, sőt idegenből jött mezőgazdasági munkások is találtak Jánok határában munkát, főleg az említett uradalmi birtokokon. A jánoki gazdák nyomásos gazdálkodást folytattak, általában „fekete ugarral" (istállótrágyázott ugar.) A feltört ugar után búzát vetettek, amelyet rozs követett vagy árpa. Ezután lehetett alávetés — pillangós —, vagy ismét ugar. Esetenként burgonya vagy kukorica került a rozs vagy az árpa után a földbe. A búza alá az ugart háromszor szántották fel. Sok Ismét sok mindent láttunk, sok mindent elismeréssel nyugtáztunk a Brno '86 árumintavásáron. A 24. alkalommal megrendezett és a május 23-tól június 1 -ig nyitva tartott vásáron több mint ötvenezer négyzetméter területen összesen 472 kiállító mutatta be és kínálta megvételre termékeit. A mostani kiállítás, illetve vásár — a néhány hete zárult nemzetközi vásárhoz hasonlóan — rengeteg embert csalogatott Brnoba. A kimutatás szerint tavaly 400 ezer ember volt kíváncsi a kiállításra s a vásáron mintegy 400 millió korona értékű áru cserélt gazdát. A mostani, az 1986-os árumintavásár mind a látogatottság, mind az eladott áruk tekintetében meghaladta a tavalyit. A Brno '86 árumintavásár azt követően nyitotta meg kapuit, miután néhány napja a 17. bmoi nemzetközi vásár bezárta. A két hagyományos kiállítás, illetve vásár között az a lényeges különbség, hogy a nemzetközi vásár kiállítói csak bemutatják termékeiket; ott a kiállított tárgyak egyikét sem lehet megvenni. Az árumintavásáron viszont a bemutatott tárgyak meg is vásárolhatók. Jó a szervezés, és évről évre egyre jobb, egyre nagyobb a kínálat. De a vásárok iránti növekvő érdeklődés annak is tulajdonítható, hogy az emberek is egyre igényesebbek. Többet, jobbat akarnak vásárolni annál, mint amit a lakóhelyük üzleteiben naponta látnak és kapnak. A kíváncsiságon, hogy vajon mit ígér a piac, és az utazás vágyán túl, hogy jó 12
