A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-20 / 25. szám
szürkére mázolt, egyajtós, szűk helyiség (szoba?, zárka?, egy agghajlék barátságtalan társalgója?, egy panelház garzonja?) mint jelkép egyszerre számít valóságos és elvont térnek. Minden itt történik, ugyanakkor mindennek tágabb jelentése van. A rendező ebben a steril térben építi fel a darab tipikus szituációit: a szereplők kölcsönös kapcsolatteremtési kísérleteit. Találó jelkép ez az elvont bizonytalanságérzetet sugalló tér, ahol az öregek társadalmi és személyi problémái nagyon is precízen konkretizálódnak. Az énkeresés, a lelki labilitás, a kapcsolatteremtés nehézkessége, a környezettel szembeni idegenség főként a realitás síkján kap közvetlen értelmet és magyarázatot; de a jól megírt párbeszédekben ott érezzük a darab ironikusan mulatságos felhangjait is. E reálszituáció az előadás végére általános jelentést nyer: az új barátnak számító Bocca Libero hirtelen halálával Luigi Lapaglia előtt is megvilágosodik saját helyzete, s egyszerre rázárul a tények tárgyilagos kalodája. Az előző percek sok-sok mosolya és derűje után ajkunkra fagy a vidámság. Rádöbbenünk, hogy Aldo Nicolaj színművének szereplői belülről vannak fölsebezve: a magányos öreg emberek hétköznapi abszurditásainak láthatatlan kínzóeszközeivel. A közönségsikert ígérő előadás három szereplője Gombos Ilona (Ambra), Lengyel Ferenc (Bocca Libero) és Gyurkovics Mihály (Luigi Lapaglia). Örömmel vethetem papírra, hogy e színészhármas a Thália Színpad tizenkét-tizenhárom évvel ezelőtti felfutásának időszakára emlékeztető formában játszsza végig a darabot. Igaz, Gombos Ilonának inkább csak őszinte, sokoldalú és találékony játékával, valamint két-három megindító erejű kiszólásával lehet elégedett a kritikus. Valami rendezői következetlenség eredményeképpen ugyanis egyfajta sajátos manírt sejtető hanghordozással játssza figuráját, amivel nemcsak Lapagliát és Liberót teszi szerepével összhangban ingerültté, hanem — a hanglejtés szabályainak fittyet hányva — a nézőt is fárasztja. Ettől eltekintve azonban kitűnő érzékkel tud rálelni Ambra emberi gyötrelmeinek és igazi életének alkati elemeire. Lengyel Ferenc és Gyurkovics Mihály az emberi önelrejtőzés, az álarcmutogatás mindvégig érdekes és helyenként félelmetes váltásait produkálják. Nemcsak kiismerhetetlenek, de egy-egy hangulatukban tökéletesen meggyőzőek is,-hogy a következő pillanatban leleplezzék tévedéseiket, rigolyáikat és öreges makacsságaikat. Ebben a sokféle önelrejtő játékban azután az is megcsillan, ami ennek a két férfinak az igazi szomorúsága: a szeretetvágy, a félelem a haláltól, a magánytól. Az előadásból három tömör tanulság vonható le. Az egyik: érdemes volt műsorra tűzni Aldo Nicolaj színdarabját. A másik: Az előadás, egy-két szépséghibája ellenére, okvetlenül sikerként könyvelhető el. A harmadik pedig: az utóbbi években tapasztalt kudarcok dacára, a MATESZ Thália Színpada továbbra is képes jó előadások produkálására. MIKLÓSI PÉTER r r / MEGISMERÉS, SZÉPSÉG, A fenti címmel jelent meg a Rudé Právo hasábjain egy írás, amelyben dolgozók fejtik ki véleményüket a kultúra és a művészet szükségességéről korunkban. A válaszadókat nem egy reprezentatív válogatás alapján szólaltatták meg; alapjában véve egyszerű emberek voltak, de a kultúrával és a művészettel kapcsolatos nézeteik figyelmet érdemelnek. íme néhány ezek közül: „A művészet segítségemre van gondolkodásom, világnézetem egyensúlyának megőrzésében, annak tudatosításában, mi a lényeges .. „Nem elég szakembernek lenni egy adott szakmában, azt is szem előtt kell tartani, hogy létezik érzelem, szépség és épp ezt adja az embernek a kultúra és a művészet ..„Összefüggés van a kultúra és az elkötelezettség között, ezért akarjuk, hogy az emberek érdeklődjenek a kultúra iránt.. „Minden olyan művészetet értékesnek és hatásosnak tartok, amely közvetlenül kapcsolódik az élet értelméhez és a valósághoz ..,,A bányász szén nélkül, az ember kultúra és művészet nélkül — ez számomra abszurd elképzelés ..„Azt a művészetet tartom jónak, hasznosnak és szükségesnek, amely becsületes munkára tud ösztönözni, jó ügynek tud megnyerni. A kultúra fogalma alatt azt is értem, hogy képesek vagyunk szellemi javainkkal gazdálkodni.. A szocialista kulturális forradalom első szakaszát a kultúra demokratizálódása, a múlt kulturális örökségének a nép széles rétegei számára való hozzáférhetősége jellemzi, valamint az is, hogy megteremtődnek annak az alapvető feltételei, hogy a nép aktív részese lehessen a kultúra és a művészet alakításának. Ebben a fázisban a társadalom fokozatosan felszámolja azokat a még létező és nem kívánatos különbségeket, amelyek a város és a vidék lakosságának, egyes szociális csoportok tagjainak kultúrájában megnyilvánulnak. Számot kell vetni egy sor nem antagonisztikus ellentmondással is, amely még a múlt öröksége, a burzsoá ideológia és a kispolgári erkölcs csökevényeként van jelen a társadalmi tudatban. Ez a probléma lényegében állandó jellegű és megoldása a társadalmi tudat és a külső feltételek (gondolok itt elsősorban az osztályszempontból és politikailag megosztott világ ellentétes világnézetére) függvénye. A szocialista kulturális forradalom következő fázisában már határozottabban érvényesülnek a társadalmi fejlődés szubjektív tényezői: a kultúra és a művészet — amely széles szociális bázisra, minőségileg magasabb kulturális szinten álló lakosságra és a kulturális élet kiegyensúlyozottabb feltételeire támaszkodik — sokkal intenzívebben s egyben differenciáltabban formálhatja a személyiséget és a szocialista ember életmódját. Megteremtődnek a reális feltételei annak, hogy a kultúra mélyebbre hatoljon a társadalmi élet struktúrájába, áthasson minden szférát, ne csak az ideológiait, hanem jelentős mértékben a szocális, a gazdasági és a tudományos-műszaki szférát is, a társadalmi mobilitás egyik feltételévé váljék. A kultúra társadalmi helyzetének és szerepének eme új kvalitására mutatott rá a CSKP XVII. kongresszusa, amely kitágította a hetvenes évek közepétől fokozatosan bevezetett komplex kultúra-értelmezést. Tulajdonképpen a szocialista társadalom kulturális fejlődésének perspektivikus stratégiájáról van szó a fejlett szocializmus építésének feltételei között. A kultúra fejlesztésének komplexicitása. szerves összefonódása a társadalmi élet minden szférájával — miköz-ÖRÖM ben gyarapodik ideológiai befolyása —, egy történelmileg új típusú, a szocializmus korszakára jellemző civilizáció fokozatos kikristályosodásának alapvető feltételei közé tartozik. A szocialista kulturális forradalom e két szakaszának elemzésekor nyilvánvalóvá válik, hogy közös bennük a mind szélesebb néptömegek közvetlen bekapcsolódása a kultúra fejlesztésébe. Itt egy újabb problémakörhöz érkezünk, azokhoz a kérdésekhez, amelyek kiszélesítik a kultúra demokratizálásának értelmezését, mégpedig a szocialista demokrácia fejlesztésébe való aktívabb és sokoldalúbb bekapcsolódás irányában. A kultúra és a szocialista demokrácia viszonya nem merül ki a kulturális és művészi értékek hozzáférhetővé tételében, de mind mélyebbre hatol a nép életébe, a kulturális és művészi értékek belső elsajátítására irányul, amit az emberek aktivitásának növekedése kísér. Azzal arányosan, hogyan szilárdul meg a kultúra sokoldalú összefonódása nemcsak a szocialista ember egész szellemi világával, hanem a tudományos-műszaki haladással, a termeléssel és a fogyasztással, a kömyezetalakítással és az emberek életmódjával, növekedik a szerepe a szocialista demokrácia fejlesztésében is. Az egyik oldalon a kultúra egyre nagyobb teret biztosít az emberek alkotásvágyának és kezdeményezőkészségének — kezdve az amatőr művészi és kulturális nevelő és önművelö tevékenységtől egészen a lakáskultúráig és a szabadidő kihasználásának kulturális aspektusaiig —, a másik oldalon épp az emelkedő kulturális színvonal jelentősen befolyásolja az ember azon képességét, hogy alkotó módon vegye ki részét a társadalmi fejlődéssel járó egyre igényesebb feladatok megoldásából. A szabadidőben az alapvető szükségletek kielégítése mellett számos, egyénileg sokrétűen differenciált lehetőség nyílik a szórakozásra és a művelődésre. A munkaidőn túli idő tehát nem egyszerűen az ember fizikai és szellemi energiáinak a regenerálódására szolgál, hanem egyre jelentősebb, szinte meghatározó szerephez jut a műveltség gyarapításában, az ember alkotóképességeinek aktivizálásában. Ahogy emelkedik a szabaddőben folytatott tevékenység tartalmi színvonala, az emberek úgy válnak képessé arra, hogy jobban gazdálkodjanak a rendelkezésükre álló idővel, s ennek következtében egyre inkább elhalványul a munkaidő és a szabadidő közötti éles határvonal. Minél tartalmasabban töltik az emberek a szabadidejüket, annál inkább meghatározói lehetnek saját társadalmi érvényesülésüknek. Ezt az egyéni gazdagságot a társadalom hatékonyan kiaknázhatja a társadalmi haladás javára. A szocialista kulturális fejlődés egyik legfontosabb problémája — amelynek megoldásától a párt kultúrpolitikai irányvonalának sikeres megvalósítása függ — a kultúrának és a munkásosztály forradalmi ideológiájának a kapcsolata. A szocialista kultúra négy évtizedes fejlődésének története nem kevés ténnyel szolgál arra vonatkozólag, milyen kitartó ideológiai harcot kellett folytatni a revizionista nézetekkel, a nem egyszer kritikátlanul átvett burzsoá koncepciókkal és dogmatikus egyszerűsítésekkel, hogy a kommunista pártosság és a művészet népisége a gyakorlatban szerzett érvényt magának, s hogy művészeink hogyan jutottak el a szocialista realizmus komplex érvényesítéséig. A művészet esztétikai színvonalának eszmei szerepét a marxista-leninista esztétika talajában gyökerező müvészetkrrtika fejlesztésével tudjuk elmélyíteni, amely mind művészi, mind eszmei szempontból képes megítélni az adott műalkotást. A kultúra és az ideológia kapcsolata szélesebb és nem csupán a művészi alkotás világnézeti aspektusait érinti. Gyakorlatilag a szellemi és az anyagi kultúra minden területe bevonható a társadalmi tudat alakításába, meghatározhatja az emberek életmódját és életszínvonalát. Az esztétikai-nevelési rendszer kidolgozásánál — és ennek az egyes ága„aii reszortok, társadalmi és kulturális szervezetek, kulturális és művészeti intézmények, tömegkommunikációs eszközök, üzemek, vállalatok, termelőszövetkezetek és helyi kulturális bázisok konkrét feltételei közötti megvalósításánál — a legfontosabb szempont a kultúra és a művészet eszközeivel való eszmei-nevelő hatás színvonala és hatékonysága. Szocialista kulturális fejlődésünk jelentős vonása a cseh és a szlovák kultúra állandó közeledése és kölcsönös gazdagítása, a hazánkban élő nemzetiségek kultúrájának sokoldalú gyarapodása. A magyar és ukrán lapok, folyóiratok, kiadók, színházak, folklóregyüttesek sokrétű aktivitást fejtenek ki. S nem feledkezhetünk meg a rádió és a televízió magyar nyelvű műsoráról sem. Mindez arról tanúskodik, hogy a nemzetiségek kultúrájának fejlődése egész társadalmunk számára gyümölcsöző lesz az elkövetkező esztendőkben is. Az SZLKP kongresszusán Jozef Lenért megállapította hogy a szocialista társadalom minden állampolgár, nemzet és nemzetiség számára lehetővé teszi, hogy egyenjogú részese és aktív résztvevője legyen a kultúra fejlesztésének, ápolója anyanyelvének és haladó kulturális hagyományainak. A Csemadok (helyi szervezetei által pozitív kulturális-nevelő munkát fejt ki, akárcsak a Madách kiadó a könyvek és folyóiratok megjelentetésével. A párt kultúrpolitikájának megvalósítása — állapította meg a CSKP XVII. kongresszusa — tovább szilárdította kultúránk szocialista jellegét, s hozzájárult ahhoz, hogy növekedett a kultúra részesedése a társadalom szellemi és anyagi javainak létrehozásában, a szocialista ember formálásában. Ez a kultúra és a művészet állandó és hosszútávú feladata. Dr. VLADIMÍR REJHOLEC kandidátus, az SZLKP KB osztályvezetőhelyettese 11
