A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1986-06-13 / 24. szám

alatti folyosókban minden megnedve­­sedett, kevés volt az élelem, nem volt elég fűtőanyagunk. De azért nem csüg­gedtünk, a jövőre gondoltunk. Megün­nepeltük barátaink születésnapját és a jelentős évfordulókat. 1943 május else­jén az egész területen, ahol egységeink voltak elhelyezve, vidáman lengtek a piros zászlók, az emberek lelkesedése nem ismert határt." Az itt harcoló hős katonák emléke előtt tisztelegve el­hagytuk a Kis földet, s a város főterén, a Hősök terén némán álltunk az állandó­an égő örökláng mellett, s néztük a fiatal tengerészek díszőrségét, s hall­gattuk az óránként megszólaló harang­játékban Dimitrij Sosztakovics felemelő dallamait. Napjainkban e sokat megpróbált vá­ros lüktető, békés életet él. Járva a város széles utcáit, gyönyörű parkjait, piacát, mindenütt vidám és mosolygós embereket láttunk. A sors úgy hozta, hogy még néhány hazánkfiával is talál­koztunk, akiket az elmúlt években ide­hozott a sors és itt találták meg ottho­nukat. S miután este a hajónk elindult Novoroszijszk kikötőjéből, sokáig inte­gettünk új barátainknak és a város la­kóinak, s közben arra gondoltunk, mi­lyen jó is lenne, ha a béke örökös lenne s mindenütt a földön úgy élnének az emberek, mint e szép fekete-tengeri hős városban. Dr. BENDE ISTVÁN Dubány Imre felvételei elesett Várnai Ulászló (azaz — a Bulgá­riában „Vamencsik''-nak nevezett — II. Ulászló lengyel—magyar király) sírem­léke áll. Tulajdonképpen nem igazi sír­emlékről van szó, hiszen az ifjú uralko­dó holttestét nem találták meg, tehát a Vladis/ao Varnensi — „Várnai Ulászló­nak" állított építmény alatt valójában csak a szobra „nyugszik" a királynak, a helyszín, a történelmi nevezetességű csata színtere azonban kétségtelenül eredeti, nyugodtan ajánlhatjuk olvasó­inknak a közép-európai kis népek közös történelmének ezt az érdekes. Balkánra szakadt darabját. Aki tehát Várnába utazik, a tarka, forgalmas piactéren meg a csalogató áruházakon kívül látogassa meg az 1444-es fegyverbarátság parkmúze­umát, a várnai csata színhelyét is! Men­jen végig a hosszú Hunyadi János ut­cán ... Ha elfáradna közben, autóbusz­ra is szállhat. VARGA ERZSÉBET (A szerző felvételei) GYERMEKEKNEK Bealkonyult. Az égen kigyúltak a csillagok, s a domb mögül elöbújt a kerekképü Hold. Olyan volt, mint egy álmos kisgyerek. Addig izgett mozgott, mocorgott, míg egyszer csak elrugaszkodott és felszállt. Fel, egyre magasabbra, egészen a csillagok közé, s útközben fényével telehintette a tájat. Látszott rajta, hogy mennyire boldog. Ám biztosan elszomo­rodott volna, ha megpillantja Sajót, a komondort, amint ott búslakodik a veranda ajtóban. Csakhogy nem látta, meg sem pillanthatta, mert árnyékot vetett rá a diófa. A diófán fülemüle lakott, s éppen énekelt. — Jó neked — szólította meg a madarat Sajó. — Folyton csak dalolsz, meg dalolsz, s azért az emberek szeretnek. — De rossz kedvedben vagy komám! Tán bántott valaki? Mondd, hogyan segíthetnék rajtad ? — Rajtam ugyan sehogysem. Míg kiskutya voltam, ott aludhattam a kályha mellett a vackomon, most pedig azt mondta a gazdám, kívül tágasabb. Szerinte elég nagy kutya vagyok már, s eljött az ideje, hogy őrizzem a házat. Ugyan kinek kellene egy ház? Ha eddig Fűzzétek fel helyes sorrendben a szétszórt gyöngyöket! GÁL SÁNDOR (Y% yJjJj Szombat, vasárnap. Szárnya nőtt a nyárnak. Hétfőn jer ide. Laskát süt a szüle. Csütörtök, péntek. Fogytán a pénzed? Ha fogytán, ki bánja? Siessünk a bálba! Keddtől szerdáig Táncolok rogyásig. Hét napig járom. Légy te a párom. nem bántották, ezután sem lopja el senki. Csupán azért kergettek ki, hogy ne legyek terhűkre. Különben azt sem tudom, miként kell őrködni. A fülemüle e szavak hallatán elgondolko­dott, és igazat adott Sajónak. — Megértelek pajtás — szólt vigasztalóan —, de azért ne búsulj I Látod én is egyedül lakom e hatalmas lomb között, mégsem unatkozom. — Persze, mert te énekes vagy, s egy művész mindenkor feltalálja magát. De mit csináljak én, akit a sors egy cseppnyi tehet­séggel sem áldott meg? — Mi lenne, ha megtanítanálak énekelni? — kérdezte a madár hirtelen. Sajó meglepődött. — Csak nem mondod komolyan ? — Miért ne? FYóbáld meg! Mondd utá­nam: laa ... Sajó torkán furcsa hang röppent ki. — Még egyszer! Laaa ... la-la-la-laa ... Fog ez menni. A kutya nekibátorodott. A fülemüle egy ideig hallgatta, aztán csalódottan csóválgat­­ta meg a fejét. Magában azt gondolta: sosem hittem volna, hogy egy kutya ennyire botfülű. A házak lámpái sorban kigyúltak. Az em­berek egymástól kérdezték, mi történt. Vala­hol tűz van tán? Nem jó jel, ha a kutya ilyen keservesen vonít. — Leszel csöndben te haszontalan! — szólt ki az ajtón Sajó gazdája. — Miért? Én csak énekelek. — Énekelsz? Ki az ördög hallott ilyet? A kutya őrködjön, a dal meg legyen a madara­ké. Sajó megmakacsolta magát, s újból rázen­dített. — Fogd be a szádat, de rögtön! — Azért se hallgatok el! — mondta és még cifrább dalba kezdett. — Most már aztán elég legyen! — szólt dühösen a gazda és szaladt fülöncsípni a csendháborítót. — Takarodj vissza a szobád­ba! — sziszegte. Hiszen ezt akartam, örvendezett a kutyus. Csakhogy hiába feküdt le megszokott helyé­re, valahogy nem jól érezte magát. Álom sem szállt a szemére. Folyton forgolódott. Hajnal felé odasompolygott a gazdájához és halkan a fülébe súgta: — Úgy vélem, jobb lenne, ha körülnéznék az udvarban, hátha tolvaj lopakodik a ház­hoz. S mikor kinyílt az ajtó, boldogan szaladt teleszippantani magát friss nyári levegővel. CSICSAY ALAJOS Illusztráció: L. Mika 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom